A nő mindent visz – Táskák mélyén lapuló titkok, tükrök, szorongások

–

A történelem első feljegyzett táskája egy Ötzi nevű jégemberé volt, aki több mint 5000 évvel ezelőtt élt, és akinek mumifikálódott holttestét sértetlenül, jégbe fagyva találták meg. A dereka körül egy öv volt, rajta egy táska, amelyben apró szerszámok és egy kiszáradt gomba lapult – utóbbiról kiderült, hogy gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik.

Shirin Gerami, a San Jose-i Állami Egyetem nőtudományi professzora szerint a nők már a vadászó-gyűjtögető életmód előtt is magukkal hordták a szükséges dolgokat – nemcsak saját maguk számára, hanem a közösségüknek is. „Az ük-ük-nagyanyáink tanácsát követjük" – mondja Gerami. – „Amire szükséged van, azt vidd magaddal! De gyakori gondozói szerepünk miatt azt is magunkkal visszük, amire a gyermekeinknek, partnereinknek vagy idősebb szüleinknek lehet szüksége.”

Gerami szerint a nők „rendetlen életet élnek”, és ez tükröződik a táskáik tartalmában is. „Ébredésünktől lefekvésig megfordulunk az irodában, az orvosnál, a focimeccsen és az élelmiszerboltban. A rendetlenség nem azt tükrözi, hogy nem vagyunk elég szervezettek vagy kreatívak, hanem inkább arról árulkodik, hogy mi mindent megteszünk másokért.”

Egy mobilis miniotthon

Talán ez is az oka, hogy a nők többsége inkább foglalkozik a funkcionalitással, mint a márkával vagy a táska küllemével. Ez derül ki legalábbis Kaszás Ágnes coach és Kovács Ágnes táskatervező közös kérdőívéből, amelyet közel 700 magyar nő töltött ki.

Az ötletgazda Kaszás Ágnes volt, aki 2024 tavaszán átpakolt a nagy táskájából egy kisebbe – azzal a céllal, hogy vállfájdalmai miatt csökkentse a vállára nehezedő súlyt.
„Meglepő módon már maga az átpakolás is némi stresszt váltott ki bennem: a kisebb táskába nem fért bele mindaz, amit a nagy zsákban nap mint nap magammal hordtam »vész esetére«.”

Elkezdtem azon gondolkodni, mi mindent hordok magammal csak azért, mert valamiféle biztonságérzetet ad az, hogy van nálam »minden, ami kellhet«. 

„A táskám egyfajta mini otthonként kísér engem mindenhová – és nem volt könnyű szelektálni a sok »de mi van, ha« esetre cipelt holmi közül” – meséli Kaszás Ágnes.

Mivel a környezetéből sokan visszajeleztek, mennyire tudnak kapcsolódni a „táska egyenlő biztonság” gondolatához, Ágnes felkereste Kovács Ágnes táskatervezőt, hogy beszélgessenek erről a mindkettejüket foglalkoztató témáról. A beszélgetés annyira inspirálóan alakult, hogy közös videók és egy kérdőív is született belőle. A tervező elsősorban a táskákra, táskaviselési szokásokra, a dizájnra és a funkcionalitásra fókuszált, míg a coach a táska szimbolikus jelentéseit vizsgálta.

„Az egyik legizgalmasabb felismerés számomra az volt, hogy az önismeret akár onnan is elindulhat, hogy átpakolsz egyik táskából a másikba, és felteszed magadnak a kérdést: mire van valóban szükségem?” – mondja Kaszás Ágnes.

A kérdőívet közel 700 magyar nő töltötte ki – többségük budapesti, 30 és 60 év közötti –, és olyan kérdésekre válaszoltak, mint például:

• „Hány táskád van?”
• „Mennyit vagy hajlandó költeni egy táskára?”
• „Milyen gyakran takarítod ki?”

Önismereti irányú kérdések is szerepeltek: például, hogy váltottál-e már táskaméretet élethelyzet-változás miatt?

Sok fájdalomcsillapító, kevés víz

A válaszokból kiderült: nőként a táska egyfajta plusz biztonságot adó eszköz, biztos alap, amikor egész nap jövünk-megyünk. A tartalma a felkészültséget tükrözi. Ha tudjuk, hogy minden nálunk van, ami a különböző helyzetekhez szükséges lehet, az csökkentheti a szorongást és növelheti az önbizalmat – ami különösen fontos egy kiszámíthatatlan, rohanó világban.

A legtöbb válaszadó több dolgot visz magával, mint amire valójában szüksége lenne. A táska így – átvitt és szó szerinti értelemben is – kapaszkodóvá válik: társaságban mellénk téve határtartást biztosíthat, babrálása pedig pótcselekvésként is szolgálhat.

„A nők több mint 60 százaléka tudatosan átgondolja, mire költ, 70 százalékuk pedig fontosnak tartja, hogy egy táska hosszú távon is hordható legyen” – ismerteti az eredményeket Kovács Ágnes. Ugyanakkor 42 százaléknak minden táskafajtából van egy darabja, 46 százaléknak pedig több is. Sőt, 40 százalékuk naponta vált táskát attól függően, hogy hova megy.

Sokan akkor cserélnek táskát, amikor új életszakaszba lépnek – például anyává válnak. A táska így az élethelyzetek változását is tükrözi. A külseje státuszt jelezhet: egy dizájnerdarab kifinomultságot és sikert sugall, egyfajta visszaigazolást ad a viselőjének. Ugyanakkor a táska tartalma is árulkodó: változik az életkor, az élethelyzet és a szerepek szerint.

„Hogy egy nő milyen táskát hord, az sokat elárul az általa betöltött szerepekről – és talán azt is megmagyarázza, miért érzik sokan úgy, hogy táska nélkül hiányosak, »meztelenek«” – mondja Kaszás Ágnes.

A válaszadók 46 százalékával soha nem fordulhat elő, hogy táska nélkül induljon el otthonról, 40 százalékuk pedig hiányérzetet él meg, ha nincs nála. Miközben a legtöbb férfinak elég egy nadrágzseb is.

„A táska mindig ott van velünk – de vajon eszünkbe jut-e megnézni, mi van benne?” – teszi fel a kérdést Kaszás Ágnes.
A kutatásból kiderült: sok nő egyáltalán nem áll meg, hogy belepillantson a táskájába. Sokan évente, vagy akár soha nem takarítják ki a táskájukat. Ez pedig elvezethet egy mélyebb kérdéshez is: vajon megállunk-e időnként megnézni, miben is vagyunk most?

Táskatörténelem és társadalmi tükrök

A táska régóta a mindennapi szükségletek hordozásának praktikus eszköze. A 17. században a nők a szoknyájuk alatti zsebben hordták az alapvető holmikat – például varróollót, zsebkendőt. A 18. században a tubákos doboz és a legyező, a 19. században a repülősó és a vizitkártya, a 20. században a rúzs, a kulcs és a pénztárca váltak nélkülözhetetlenné.

A kutatás szerint ma a mobiltelefon, a kulcs és a pénztárca hármasa nélkül senki nem indul el. A válaszadók fele tollat és jegyzetfüzetet is visz. Sokan visznek felesleges holmikat is, de 40 százalékuk tudatosan csak a legszükségesebbeket pakolja be.

Meglepő eredmény volt, hogy a válaszadók közel fele mindig hord magánál fájdalomcsillapítót – miközben vizet csak ketten tesznek a táskájukba.

„Bennem felmerült a kérdés: miért? Ennyire stresszesek vagyunk? Nincs időnk más módszerekre? Ez szerintem nagyon erős visszajelzés arról, hogyan is vagyunk mi, magyar nők” – vet fel kérdéseket Kaszás Ágnes.

Mindketten hozzáteszik: a női táska a társadalmi változásokra is reagál. Kézfertőtlenítőt a válaszadók fele visz, ami valószínűleg a Covid óta vált általánossá, ugyanakkor neszesszert csak 40 százalékuk.

A funkcionalitás továbbra is kulcsfontosságú, ám a nők hajlandóak kompromisszumot kötni a szépség kedvéért: egy kisebb, divatos táska kedvéért kevesebb holmit visznek.

„Itt is felvetődik a kérdés: miből merítünk biztonságérzetet? Abból, hogy szép a táskánk, vagy abból, hogy funkcionális és belefér például a váltóharisnya?” – fogalmazzák meg a kutatás készítői.

A férfiak is belenéznének

Nemcsak nők próbálták megfejteni a táskák titkát – férfiak is megpróbálkoztak azzal, hogy a nők személyiségét ezen a különös tárgyon keresztül értsék meg. Pierre Klein fotós és videós például arra kérte a nőket, hogy ürítsék ki a táskájukat, és magyarázzák el annak tartalmát. Ezt dokumentálta az Elles vident leur sac (azaz „Kipakolják a táskájukat”) című, 2012-es dokumentumfilmjében.

Az ötlet akkor született meg, amikor egy barátnője a jelenlétében kiborította táskája tartalmát – Klein pedig döbbenten tapasztalta, hogy néhány perc alatt többet tudott meg róla, mint az addigi hónapok alatt. „Minden tárgyhoz valamilyen szorongás vagy félelem kapcsolódott – saját történettel” – mesélte. Ez lett a projekt kiindulópontja. Klein úgy döntött, lefilmezi, ahogy ötven nő kiüríti a táskáját, és megkéri őket, hogy meséljenek minden egyes tárgyról. Ezután lefotózta a kipakolt tartalmat is.

„Hamarosan elkezdtek beszélni a magánéletükről. Fogalmam sem volt, hogy ilyen messzire mennek majd. Addig nem ismerték fel, mennyire fontos számukra az, ami a táskájukban van” – mondja a fotós, aki szerint ezek az intim, négyszemközti beszélgetések néha pszichoanalitikus üléshez, máskor gyónáshoz hasonlítottak.

A francia kutatószociológus, Jean-Claude Kaufmann saját elemzést készített a női táskák rejtett világáról. Eredményeit Le Sac, un Petit Monde d'Amour (A táska – a szeretet kicsiny világa) című tanulmányában publikálta. Szerinte a női táskák egy különös, sokrétegű világot rejtenek.

A tanulmányban szereplő 33 éves Chrystel táskájában például a következő tárgyak lapultak: jegyzetfüzet, bugyi, egy csomag fogamzásgátló tabletta, toll, amerikai dollár, szerencsehozó gyertya, rúzs, fényképezőgép, fogkefe, mobiltelefon, egy pár zokni – és még sok egyéb tárgy.

„A tárgyak két fő kategóriába sorolhatók” – írja Kaufmann. – „Az egyikbe azok tartoznak, amelyeket a nők elengedhetetlennek tartanak (telefon, kulcsok, zsebkendő, aszpirin, smink, pénztárca), a másikba pedig azok a látszólag haszontalan kincsek, amelyek érzelmekhez, emlékekhez vagy babonákhoz kötődnek.”

A legfurcsább tárgyak is lehetnek a legszemélyesebbek. Az egyik résztvevő például iránytűt hordott magánál, mert csak úgy tudott elaludni, ha észak felé fordulva feküdt. Sokan tartanak maguknál szerencsehozó tárgyakat is: pénzérméket, amuletteket, kis plüssfigurát – olyan dolgokat, amelyek megnyugtatóan hatnak egy nehéz pillanatban, ha csak megérintik őket. Más tárgyak boldog vagy intenzív élményeket idéznek fel: kavicsok és kagylók, szerelmes levelek, fotók, jegyzetfüzetek a múló érzelmek rögzítésére, kivágott mondatok egy magazinból, éttermek címei, bevásárlólisták, elhatározások vagy könyvcímek.

Kaufmann szerint egy telt táska megnyugtató: biztonságot ad, mert minden eshetőségre kínál megoldást. Azt is megfigyelte, hogy ha egy táska elveszik vagy ellopják, „elszabadul a pokol”. „A tulajdonos úgy éli meg, mintha önmaga egy darabját veszítette volna el” – írja. „A táska kulcsszerepet játszik az identitás mindennapi építésében. Egyesek úgy fogalmaztak: »egy kis ház«, »egy darab belőlem«, »egy puzzle, amelynek minden darabja az életem része«, vagy épp »egy emlékraktár«.”

Miközben a női táska külseje a külvilágnak is szól, a belső tartalma bensőséges történeteket rejt. A táska tehát egyszerre rejtekhely és tükör – olyan tárgy, amelyet nem osztunk meg akárkivel, hiszen minden benne van, ami a testünkkel, érzéseinkkel, határainkkal kapcsolatos: smink, rúzs, tampon, óvszer. A táska egy privát tér, egy ambivalens tárgy, amelynek külsejét bátran megmutatjuk, de belseje titkokat őriz, és egyben tükröt is tart nekünk, önmagunkról.

Bánosi Eszter