–

Nem vagyok elég jó. Ha valamiben mégis sikert értem el, biztosan csak szerencsém volt. Kevés vagyok ide, és ha jobban ismernétek, biztosan nem akarnátok velem barátkozni. Ha konfliktushelyzetbe kerülök, akkor is biztos, hogy a másiknak van igaza. Jobb is, ha mielőbb bocsánatot kérek és a háttérbe vonulok, hisz még a végén mindenkit elmarok magam mellől a butaságommal.

A felsorolt mondatok több dolgot is jelenthetnek a kontextustól függően. Talán van, aki mély önreflexiót lát bennük, ami dicséretre méltó. Talán van, aki egy pancsert, akivel nem csoda, hogy folyton kiszúr az élet. Megint más talán sorstársat az ismerős gondolatok miatt.

Azt, hogy hogyan viszonyulunk a magunkról alkotott képünkhöz, illetve mások megéléseihez, nagyban befolyásolja a neveltetésünk, a környezetünk visszajelzései, a személyiségszerveződésünk és a pillanatnyi helyzet is, az azonban összességében mégis elmondható: a csökkentértékűség érzése sokkal több ember számára ismerős, mint sem.

Az elmúlt években többször is írtunk Jeffrey E. Young sématerápiás szemléletéről, emellett az utóbbi időben elkezdtem számba venni egyesével is a sémákat, hogy jobban megérthessük azok működését. Korábbi cikkeimben olvashattatok az elhagyástól való félelem, valamint a kudarcra ítéltség sémáról, és ezúttal egy újabb témakör lesz terítéken: a csökkentértékűség érzése, mely magyar viszonylatban kiemelten sok embert érint. Hogy egy sématerapeuta barátnőmet idézzem, kis túlzással azt is mondhatnánk: aki eljut a terápiás rendelőig, az nagy valószínűséggel rendelkezik ezzel a fajta működéssel.

De mi is ez pontosan, és leginkább: honnan jön? A témában ezúttal Fejes Judit Anna tanácsadó pszichológus, sématerápiás konzultáns segít eligazodni, és tisztázni a leggyakoribb félreértéseket.

Nem kell súlyos trauma, a legjobb szülői szándék mellett is kialakulhat a séma

A fent felsorolt mondatokat többféle címkével is elláthatjuk. Nevezhetjük önbizalomhiánynak, túlzott önkritikának, önértékelési zavarnak, kishitűségnek, és bár ezek voltaképp mind helytállók, mi most a sématerápia szemléletmódjához igazodunk, ami a csökkentértékűség sémája nevet adta az érzelemcsoportnak. 

A sématerápia a korai maladaptív sémákat öt nagy sématartományba rendezi annak mentén, hogy mely alapvető érzelmi szükségletek sérültek a gyerekkor során. A szóban forgó séma az első tartományba tartozik – a biztonságos kötődésre vonatkozó csoportba –, és azokat a személyeket érinti, akiknek az érzelmi szükségletei kielégítetlenek maradtak gyerekként, vagy akik nem számíthattak biztonságos kötődésre az otthonuk falai között. Ennek hatására számukra alapélménnyé vált, hogy nem szerethetők, nem elég jók, nem érdemlik meg a biztonságos társas kapcsolatokat.

„Általában azoknál alakul ki ez a séma, akik nem kapták meg a számukra megfelelő megerősítést gyerekkorukban, vagy olyan elvárásokat támasztottak feléjük, amiket nem tudtak megugrani. Azonban fontos látni, hogy ez nemcsak súlyos traumák, de apró elcsúszások mentén is létrejöhet, a legjobb szülői szándék mellett is.

A sémák létrejöttében a veleszületett temperamentum és a környezet súrlódása játszik szerepet, ezért minden szülőt óva intenék attól, hogy rögtön bűntudatot kezdjen érezni”

– fejti ki a pszichológus. Na, de mik azok a vélt vagy valós kritikák, amik mégis táptalajt adnak a csökkentértékűség érzésének?