Lovas Rozi: Kíváncsian figyelem, vajon milyen leszek negyven- vagy ötvenévesen
Hirdetői tartalom
Lovas Roziról általában a színészi teljesítménye, a Loupe Színházi Társulással végzett munkája vagy épp a tavaly elnyert SzuperWMN-díja kapcsán írunk, ám nem feledkezhetünk meg róla, hogy az ismert karakter mögött ott a nő, az anya, a feleség, a barát – aki hozzánk hasonlóan elfárad, újratöltődik, és apró rutinokat alakít ki. A Ziajával közös együttműködésünk részeként ezúttal nem a kedvenc szerepeiről vagy a munkáját érintő kihívásokról beszélgetünk vele, hanem arról, milyen a kapcsolata a szépséggel, a testképével és az öngondoskodással. Takács Dalma interjúja.
–
T. D. / WMN: Emlékszel arra, mikor találkoztál először a szépség fogalmával? Mikor fogalmazódott meg benned kislányként, hogy valakit szépnek találsz?
Lovas Rozi: Nemrég a Pilisben túráztunk a barátaimmal, az Egri csillagok forgatási helyszínén, és eszembe jutott, mennyire lenyűgözött gyerekként Venczel Vera földöntúli szépsége. Nagyon szerettem azt a filmet és a szerelmet, ami Vicuska és Gergely között szövődött – rengetegszer visszanéztem a jeleneteiket. A másik ilyen meghatározó nő Jázmin volt az Aladdinból, őt is gyönyörűnek láttam.
T. D. / WMN: Mi tette őket széppé számodra?
L. R.:
A természetességük, a kisugárzásuk és az a fajta vagányság, ami mindkettőjükben megvolt. Hogy megállják a helyüket egy férfiak által dominált világban, önazonosak, bátrak, ragyogóak, és képesek képviselni magukat – miközben frappánsan nőiesek.
T. D. / WMN: És mikor gondolkodtál el először a saját szépségeden?
L. R.: Ez már nehezebb kérdés. Sokáig tabukkal teli, folyamatos vívódást jelentett számomra a szépség témája. Nem igazán tudtam elhelyezni magam ezen a palettán, és óhatatlanul másokhoz mértem magam – ami nem biztos, hogy a legegészségesebb módja az énkép kialakításának. Az önszeretet és az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, valahol egészen máshol kellene, hogy kezdődjön, mégis, a legtöbb inger kívülről érkezik.
Ráadásul sportos, fiús kisgyerek voltam, nálam kevésbé volt fókuszban a szépség kérdése, és ha mégis szóba került, szemérmességet éreztem. A kamaszkorom sem volt egyszerű, az idő nagy részét a saját belső világomban, a filmjeimmel, hobbijaimmal töltöttem. Ez akkor változott meg, amikor Kaposvárra kerültem a Színművészeti Egyetemre.
Emlékszem, hogy a fotószakosok portrékat készítettek rólunk, és rólam fedetlen vállal, vizesen hátrasimított hajjal, smink nélkül készült egy kép. Nagyon szépnek találtam. Talán akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy van egy ilyen oldalam is.
T. D. / WMN: Sok nő – magamat is beleértve – könnyebben fogalmaz meg kritikát magával szemben, mint elismerést. Te mit látsz magadon szépnek?
L. R.: A szememet mindig szerettem, arra sosem volt panaszom. Sokszor kaptam rá dicséretet is – hogy milyen nagy, milyen hosszúak a szempilláim. De ebből is látszik: elsőként itt is mások visszajelzéseiből indulok ki.

T. D. / WMN: És ha nem csak az arcodról beszélünk: mennyire vagy békében a külsőddel?
L. R.: Most épp egy nehezebb időszakon megyek keresztül, rengeteg külső és belső változással. Túlfutottam az állóképességemen, és ilyenkor automatikusan lekerül a fókusz arról, hogy nézek ki. Az öltözködésemben is a belső biztonság előzi meg az esztétikát – most a baseballsapka és a kapucnis pulcsi időszaka van nálam, ezek inkább a kényelemről szólnak, mintsem az önkifejezésről.
Ugyanakkor azt érzem, hogy megérkeztem a két lábamra. Tisztában vagyok magammal, és a helyükre kerültek az önértékeléssel kapcsolatos dilemmák.
Ha valami nem sikerül, már nem leszek ideges vagy szomorú – sokkal megbocsátóbb vagyok magammal, mint pár éve. Persze vannak időszakok, amikor kevésbé vagyok komfortosan a bőrömben, de a lelkemben béke van. És ennek része, hogy gyorsabban észreveszem, ha rossz irányba tartok vagy nem foglalkozom eleget magammal. Alapvetően megoldáscentrikus típus vagyok, és fontos célom, hogy jól legyek, és ki tudjam élvezni mindazt, ami körülvesz – legyen az a saját bőrömben való boldogság vagy az emberi kapcsolódások öröme.
T. D. / WMN: Ha külsőről beszélünk, annak elválaszthatatlan része az is, hogy hogy viszonyulunk a változáshoz, az idő múlásához. Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?
L. R.: Érdekel a téma, figyelem a jeleket magamon, de bennem elsősorban kíváncsiságot vált ki, hogy vajon milyen leszek negyven- vagy ötvenévesen.
Mindig lenyűgöztek az érettebb nők, akik rendben vannak magukkal – ezt láttam édesanyámnál és más női felmenőmnél is – talán ezért sem tartok a zsenge fiatalság elmúlásától.
Emellett régóta próbálok úgy figyelni a bőrömre, a táplálkozásomra, a mentális és fizikai jóllétemre, hogy mindez hosszú távon szolgáljon engem. Nyilván valamennyire lassítható az öregedés, de nem akarom megerőszakolni, inkább elfogadással tekintek az idő természetes haladására. És nem vágyom vissza sehova, nem érzem azt, hogy bárcsak 25 lennék. Nagyon élvezem a mostani életem, és izgat, mi lesz 10–20–30 év múlva. Ha ezt a nyitottságot és kíváncsiságot meg tudom őrizni, akkor rendben vagyok.
T. D. / WMN: Említetted, hogy leterhelt vagy mostanság, nehéz időszakon mész keresztül. Mi segít ilyenkor visszaterelni a figyelmed magadra, ha kicsit elveszne?
L. R.: A munkámhoz nagy szükségem van saját magamra: a pszichémre, a mentális jóllétemre, a fizikumomra, az idegrendszeri frissességemre, ezek a munkaeszközeim is, a hiányuk nagyon látványos egy színésznél. Viszont sokszor nagyon nehéz beépíteni a mindennapokba az öngondoskodást két kisgyerek és feszített életritmus mellett, ráadásul az én állapotom a családomra is kihat.
Viszont ha nem is tudok mindig mindent tökéletesen kézben tartani, tisztelem magamban a jóllétre való törekvést. Azt hiszem, kimondhatom, hogy szeretem magam akkor is, ha fáradt vagyok, és a karikáim azt jelzik, hogy épp nehéz szakaszon megyek át.
És felismertem, mennyire szükségesek azok az időszakok, amikor csak én vagyok. Amikor kicsit megszűnik az idő, és a „kell” szó nincs jelen. Sokszor segít, ha egyedül lehetek, lehetőleg a természetben: ha túrázhatok, vagy kiszabadulhatunk a férjemmel vagy a barátainkkal pár napra. Most is voltunk a Mátrában egy apró erdei házikóban, teljes csendben – ez nagyon feltöltött. Szeretek sportolni is, sokféle aktív dolgot kipróbálok: nemrég szörföztem és falat is másztam, mindkettő nagyon tetszett.
T. D. / WMN: Ha már a belső ápolásáról beszéltünk, térjünk át a külsőre is! Mi jelenti számodra az öngondoskodás a bőröd és az egészséged szempontjából?
L. R.:
A rendszeres kivizsgálásokat és szűréseket, a vitaminbevitelt, a sportot, a tudatos rutint, a természetesség keresését.
Ritkán sminkelek, de ha igen, törekszem a naturálisabb vonalra – ebben érzem magam kiegyensúlyozottnak és szépnek.
A reggeli és esti arcápolási rutinom fontos része az öngondoskodásnak. Este több lépésben tisztítom az arcom: arcradír, nyugtató-frissítő habok, micellás víz. Ha smink volt rajtam, azt nagyon alaposan eltávolítom, és szívesen használok mélyápoló szérumokat, olajokat is. Reggel hideg vizes arcmosással és ébresztő arcpermettel kezdek, külön figyelmet szentelek a szérumozásnak, a szemkörnyékápolásnak és a fényvédelemnek. Ez utóbbi már mélyen beépült a rutinomba – tudom, mennyire fontos.
A kiemelt kép forrása: Molnár Dani
Glow

