Kihalnak az unokatestvérek, mint a dinók? Kár értük.

Nemrég a lányom a dédapámról kérdezett, aki egyéves koromban halt meg – egy iskolai dolgozatban szeretett volna írni róla. Kotorásztam az emlékezetemben, ám csak annyi ugrott be, hogy a nagyanyám mesélte: az apja hadifogoly volt, megszökött, és hazagyalogolt valahonnan… nagyon messziről. Apukám kiegészítette néhány adatmorzsával a történetet, de hogy valójában mi történt a „nagyfaterral” 1917-ben Vlagyivosztokban, azt az unokatestvére rakta össze, aki sokszor hallotta a családi legendát részletesen gyerekkorában. A dédapám őrületes kalandjairól majd máskor mesélek, most csak azért hoztam szóba, hogy rávilágítsak, milyen jó, ha van egy-két-sok unokatestvér a családban, akikkel közös családon és közös emlékörökségen osztozunk. És ez csak egy pozitív hozadéka a kuzinságnak – de van ám még! Mondom máris a többit, aztán majd kiegészítitek a listát reményeim szerint. Kurucz Adrienn írása.
–
A testvérkapcsolatokról gyakran beszélünk – és sokat is írunk: mi, magazinos újságírók. Ennek az az oka, hogy egész életünkre hatással vannak azok az emberek, akikkel együtt nőttünk fel, akikkel közös szülőkön osztozunk, akikkel millió közös emlékünk van: jók és rosszak egyaránt, és akik mindig ott vannak nekünk – vagy éppen sosincsenek ott, amikor szükségünk lenne rájuk, és ez fáj.
Az unokatestvérekről kevesebb szó esik. Talán azért, mert velük egyszerűbb a kapcsolódás. Általában.
Együtt rohangálunk a mamánál az udvaron, aztán mindenki hazamegy, és a következő vakációig nem zavarjuk egymás köreit. Nem mérgezi a kapcsolatot az együttlakás-osztozkodás szülte feszültség – legfeljebb néhanapján.
Ha valamiért nincs összhang, akkor összetartani sem „kötelező” vagy legalábbis elvárt, mint testvérek esetében, a kapcsolatot meg is lehet szakítani akár különösebb skandalum nélkül is – vagy redukálni évi egy találkozásra a nagypapa születésnapján.
Az unokatestvérek közti kapcsolat simán kibírja azt is, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra eltávolodnak egymástól a kuzinok, hogy aztán tétovázás nélkül felhívhassák egymást, ha gond van, vagy csak kell egy kanapé pár éjszakára. A „vér szava” esetükben nem kötelez sok mindenre, de előnyöket biztosíthat mindkét fél számára. Egyfajta biztosíték arra, hogy ellentétben a barátsággal, akkor is fennmaradjon a kötelék a közös rokonság révén, ha nem is beszélnek egy ideig.
Hova tűnnek az unokatesók?
Fontos (de alábecsült) kapcsolat tehát az unokatestvéreké, és kár, hogy kiveszőben van. Azt látjuk ugyanis, hogy a családok zsugorodása miatt egyre kevesebb az egy-egy emberre jutó kuzinok száma. Ha régen egy ötgyerekes családba született valaki, – ami nem volt ritkaság – akkor az ő gyerekének simán lehetett 20 unokatesója is (más kérdés persze, hányan élték túl a gyerekkort). Ehhez képest a mai családokban jó, ha egy-két unokatestvére van valakinek, ráadásul a földrajzi távolság vagy a nagy korkülönbség is nehezítheti a kapcsolattartást velük.
Érdekes lesz majd összehasonlítani a családfákat a régiekkel: eltűnnek a terebélyes koronák, csak jegenyeszerű, karcsú fákat látunk majd kevés elágazással.
Az unokatestvér kincs (lehet)
Vannak, akik kötődnek az unokatestvéreikhez. Mások alig ismerik őket. Vannak, akik folyton együtt lógnak velük, míg másokat sokezer kilométer – vagy egy egész világ választ el egymástól.
Akárhogy legyen is, mindannyiukban van valami közös, aminek értékét nem szabad lebecsülni: ugyanahhoz a családhoz tartoznak.
Vérrokonok és gyakran hasonló korúak, életük, neveltetésük, társadalmi hátterük és érdeklődési körük mégis jelentősen eltérhet. Ez a kettősség – a közös családi háttér és az akár nagyon különböző egyéni tapasztalatok – teszi az unokatestvéri kapcsolatokat egyedivé.
Mivel az unokatestvéri viszonyt nem szabályozza a közösség olyan szigorúan, mint a testvérkapcsolatokat (hogyan kellene viselkedni egymással és viseltetni egymás iránt), a kuzinokon kisebb a családi nyomás, és tulajdonképpen szabad kezet kapnak abban – különösen felnőttkorban –, mit pakolnak bele ebbe a rokonságba, mennyit várnak tőle, milyen keretek közt kapcsolódnak.
A családi struktúrák változása
A történelem során sok jelentős ember volt unokatestvéri kapcsolatban egymással – nemcsak az uralkodóházak tagjai. Gondolhatunk például Darwinra, az evolúcióelmélet kidolgozójára és Galtonra, a náci fajelméleti programokba torkolló eugenika kitalálójára, akik első unokatestvérek voltak, és nagy hatással voltak egymásra. Vagy Jedlik Ányosra és Irinyi Jánosra – mind a ketten feltalálók voltak. Tudtad, hogy Deák Ferenc és Kossuth Lajos szintén (távoli) unokatestvérek voltak?
Még egy példa, az irodalomból: Kosztolányi Dezső és Csáth Géza első unokatestvérek voltak, Szabadkán nőttek fel, és nagyon közel álltak egymáshoz. Habár később eltávolodtak, Esti Kornél bizonyos karaktervonásaiban felfedezhető Csáth Géza.
Nem túlzás, amit Faith Hill A The Great Cousin Decline (Az unokatestvérek hanyatlása) című cikkében állít: az unokatestvérek a történelem során mindig kiemelten fontos szerepet játszottak egymás életében, és hagyományosan egymásra voltak utalva sok tekintetben, például egy családi üzlet működtetésében.
Ma már más a helyzet. A családok szerkezete világszerte változóban van. A hosszabb élettartam miatt több generáció él egy időben, de a csökkenő születési ráta miatt kevesebb a testvér és az unokatestvér. A vertikális kapcsolatok – például nagyszülők és unokák között – erősek és fontosak lehetnek, ám a laterális, oldalirányú kapcsolódások száma és intenzitása csökken.
Miért kár értük, unokatestvérekért?
Bár az unokatestvéri kapcsolatok általában kevésbé szorosak, mint a testvéri kötelékek, mégis fontos szerepet játszhatnak az egyén életében. Azon túl, amiről már esett szó (lehetőség a családi történetek és értékek megosztására), az unokatestvérek erős támaszai lehetnek egymásnak. Ez a kötelék különösen értékes lehet olyan családokban, amelyekben egykék vannak, vagy a testvérek nem állnak közel egymáshoz.
A „vertikális”, generációk közötti kötelékek általában kötelezettségekkel és hierarchiával járnak. Gondoljunk a nagyszülőre, aki az unokájára vigyáz, vagy egy felnőttre, aki idősödő szülőjét gondozza. A testvérek között az állandó versengés miatt könnyen feszültté válhat a viszony: kicsi korban a játékok miatt veszekednek, felnőttként pedig lehet, az örökségen vagy azon, ki törődik többet az idős rokonokkal. A klasszikus unokatestvéri kapcsolat ehhez képest általában egyszerű(bb). Már, ha nem mérgezte meg a nagyszülők figyelméért (vagy a házukért) vívott harc, mert ilyen is van azért…
Tükröd lehet és támaszod az unokatesód
Értékes szerepe lehet egy unokatestvérnek a tükörtartás.
A barátok sokszor ugyanabban a buborékban csücsülnek, mint te, és ezért kevésbé objektíven tekintenek rád, vagy egyes lépéseidre, mint az unokatesód, aki ráadásul őszintébb is talán, mert nem fél attól, hogy elveszít, ha kritizál.
Hiszen, ha összekaptok is, majd a nagyi partiján kibékültök. Ahogy már annyiszor.
Diego Alburez-Gutierrez, a németországi Max Planck Demográfiai Kutatóintézet rokonsági dinamikát tanulmányozó tudósa azt mondja a fenti cikkben: az unokatestvérek lényegében egyenrangúak, és ezért merészebbek, bátrabban feszegethetik egymás határait. Ugyanakkor a legfontosabb támogatók is lehetnek az életben.
Reed és kollégái egy tanulmányban arról számoltak be, hogy 2020 őszén, a világjárvány elszigeteltsége közepette a résztvevők mintegy 14 százaléka legalább egy unokatestvérével többet kommunikált, mint korábban. Azaz, ez a fajta kapcsolat, úgy tűnik, aktiválódik a válság idején. Reed szerint az a tény, hogy az unokatestvérek más rokonokhoz képest kevésbé függenek egymástól anyagi és egyéb szempontból, alkalmassá teheti őket arra, hogy meglássák a felszín alatti dolgokat, elfogadják egymás különcségeit, és valódi érzelmi vígaszt nyújtsanak. Ez különösen igaz akkor, ha tragédia történik a családban.
Amikor egy szülő meghal, sokan az unokatestvéreiknél keresnek vígaszt, mert ők úgy értik meg a fájdalmukat, ahogy mások nem.
Érdekes, hogy az unokatestvérek az élet különböző területein egyáltalán nem biztos, hogy kicsit is hasonlítanak egymásra, de a családi kötelékek alapos ismerete, a közös gyökerek már önmagában is intimitást teremtenek köztük.
Valószínűleg gyerekkorunkban az történt, hogy összejött a nagycsalád valamilyen sátoros ünnepen, aztán hónapokig nem találkoztunk az unokatesókkal. Így van ez talán most is: sokáig nem látjuk egymást, aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. (Adalék, ahogy öregszünk, rájövünk: a testvéreinken kívül leginkább az unokatestvérekre számíthatunk, ha meg kell szervezni valamilyen családi eseményt. Mert múlik az idő, és immár mi lettünk a család intézői, mi, az örök cinkosok, akik annak idején az asztalterítő takarásában faltuk a lakodalmas asztalról lelopkodott kókuszkockákat.)Tulajdonképpen rajtunk áll, mihez kezdünk az unokatesókkal – már ha olyan szerencsések vagyunk, hogy vannak, és elérhetők. Szövetségeseink lehetnek, de meg is kell dolgoznunk az erős kapocsért, a szeretet azért nem feltétlen. Lehetünk egymás életének részei, de fel is szívódhatunk. A döntés a miénk. A veszteség is, ha lemondunk egymásról.
Ti hogy álltok az unokatesókkal, mit jelentenek ők nektek? Meséljetek!
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/SHSPhotography