Testvérré válni öröm és fájdalom

Válni – írom, hiszen a passzív forma jelzi, hogy a gyerek nem részese a döntési folyamatnak. A szülők szeretnének még egy vagy több gyereket, és bármennyire nyitott és demokratikus a nevelési hozzáállásuk, a döntést ők hozzák meg. És ez a döntés nagy hatással lesz a meglévő gyerekre, gyerekekre is, akiknek minden bizonnyal negatív érzéseik is lesznek a testvér érkezésével kapcsolatban, nem csak örömöt éreznek majd.

A testvérek rangsora megváltozik, a család szokásrendszere átalakul, ahogy általában a szülőktől addig megszokott viselkedés is: kevesebb idő jut a szeretgetésekre, a közös játékra és a kettesben, hármasban eltöltött időre. Emellett ez a döntés az anyagi kereteiket is befolyásolhatja. 

Minden változás hoz jó és rossz élményeket, így a kistestvér születése is. Az addig egyedüli figyelmet élvező gyereknek rengeteg új dologhoz kell alkalmazkodnia, az addigi megszokott élete fenekestül felfordul. Nem csoda tehát, hogy a rivalizálás és veszekedés a mindennapi családi élet része lesz, amint egynél több gyerek van a családban. 

Lesznek napok, amikor órákon át béke van, majd váratlanul kiabálásba, verekedésbe torkollik a korábban nyugodt játék. A testvérek legtöbbször érzelmileg erős kapcsolatot alakítanak ki egymással, ezért a mindennapjaikban hullámzik a szeretet és az egymás iránti harag, gyűlölködés – különösen, ha csak pár év a korkülönbség közöttük. Az érzelmek intenzitása magyarázza a konfliktusokra és veszekedésekre való nagyfokú hajlamot közös életükben, valamint azt is, hogy miért nem tudnak sokáig haragban maradni egymással. 

A veszekedések otthon a legdurvábbak

A testvérkonfliktusok igen változatosak. Nap mint nap ugyanaz a macska-egér játék folyhat ugyan, de újabb és újabb kreatív variációkat találnak ki a gyerekek egymás bosszantására: elrejtik egymás játékait, lerombolják egymás várát, megeszik egymás süteményét, elkapcsolják a tévét, és még folytathatnánk.

Bármennyire bosszantó is a felnőttek számára a napi szintű marakodás, az a helyzet, hogy a testvérek közötti konfliktusoknak és a negatív tapasztalatoknak különleges funkciójuk van a gyerekek életében. A veszekedések általában otthon eszkalálódnak, ott történik az igazi kiabálás és hajhúzás, mivel a gyerekek ebben a környezetben ismerik ki igazán magukat. Azt is mondhatjuk, hogy a civakodások egy védett térben zajlanak, az ellenfelek ismertek és kiszámíthatók, hibáik és gyengeségeik felmérhetők, a gyerekek ily módon nyugodtan próbálgathatják magukat és egymás határait.

A lökdösődés, csipkedés, karmolás és harapás, sértegetések, kisebb sérülések okozása testvérek között nem más, mint a gyerekek próbálkozásai valódi rizikó nélkül: mit tudok, milyen erős vagyok, mennyit érek, mire vagyok képes stb. 

A testvérem maradsz, bármi történjen

Teljesen konfliktusmentes testvérkapcsolat nincs, szinte minden családban előfordulnak kisebb-nagyobb összetűzések a gyerekek között. Általánosságban elmondható, hogy azoknak a testvéreknek harmonikusabb a kapcsolatuk és veszekednek valamivel kevesebbet egymással, akik a szüleik elfogadását, egyforma bánásmódját és szeretetét tapasztalják meg. 

Minden konfliktus hátterében érzelmek állnak, ezért a felszínesnek tűnő vitáknak és veszekedéseknek is mély gyökereik lehetnek: féltékenység, sértődöttség, szeretetéhség vagy az elhagyatottság érzése. Minél nagyobbak a gyerekek (3-4 év fölött), annál sűrűbben a rivalizálás a veszekedéseik valódi oka, ami többnyire a gyerekek önbizalmával, önértékelésével és magabiztosságával kapcsolatos. 

A szülők értetlenül állnak az apróságból kirobbanó balhék előtt és nem értik, hogyan lehet számukra semmiségeknek tűnő dolgokon veszekedni.

Hát nem mindegy, hogy kinek a zenéje induljon először az autóban, vagy ki üljön a barna székre?

Azonban fontos látni, hogy a rivalizálást akár a szülők viselkedése is előhozhatja. Akaratukon kívül erősíthetik fel a versengést a gyerekek között, és többnyire meggondolatlan és félreérthető üzenetekkel járulhatnak hozzá a testvérkonfliktusok kialakulásához. 

Az egyik leggyakoribb kiváltó ok a rivalizálás mögött például az árulkodás elfogadása: amikor a szülők és a „besúgó” gyerek közt szövetség alakul ki. Az árulkodás során a gyerek ugyanis szándékosan becsmérli a testvérét, hogy nagyobb elismerést szerezzen magának – és a valóságban nem veszélyes helyzetre kívánja felhívni a szülő figyelmét.

Ha sokat árulkodik egy gyerek, a szülőknek érdemes elgondolkodniuk azon, hogyan tudnának több elismerést adni neki anélkül, hogy a testvérét kellene bepanaszolnia.

Így kezelhető okosan az árulkodás

 Apaaaa, a Zoli megint nem pakolta el a játékokat maga után.
– Értem. Most ne Zoliról beszélgessünk, inkább gyere, mesélj, te mit csinálsz épp!

A másik rivalizálást kiváltó ok lehet a gyerekek összehasonlítása. A szülők legtöbbször azért hasonlítgatnak, mert ösztönözni akarnak, azt gondolják, hogy az egyik gyerek viselkedésének vagy tulajdonságainak a kiemelése motiválóan hat majd a másikra is. Ez viszont a legtöbb esetben nem igaz, sőt, pont az ellenkezőt indikálja: hatására csökkenhet az önbizalom, és könnyen érezheti magát értéktelennek a kisgyerek.

Rossz példa: 

– Látod, Petra, a húgod mennyivel gyorsabban kész lett, mint te? Igazán elleshetnéd tőle ezt.
- Tudom, mindig én vagyok a leglassabb. 

Szintén állhat a rivalizáció erősítésének hátterében kivételezés is. Ez a mondat például bizonyára sokaknak cseng ismerősen:

„Ádám mehet apával bevásárolni, mert ő nagyobb, mint te.”

A fiatalabb gyerek ettől a mondattól úgy érezheti, neki bizonyítania kell, hogy ő nem kicsi és képes azokra a dolgokra, amikre a testvére. Eleinte ez a fajta rivalizálás motiválóan hathat a kisgyerekre, de hosszú távon a testvérkapcsolatra nyomja a bélyegét. Az ilyen jellegű kinyilatkoztatás ugyanis azt a meggyőződést keltheti a gyerekekben, hogy meg kell harcolniuk a szüleik szeretetéért és figyelméért. A negatív figyelem is figyelem, és ezt a veszekedések alatt bizony meg is kapják a szüleiktől – bár nem úgy, ahogy szükségük lenne rá.

Mivel minden gyereknek más a személyisége és minden család más gondokkal küszködik, így nincs mindenkire érvényes jótanács arra nézve, hogyan lehet minden veszekedésnek elejét venni. Nincs csodaszer és egyik módszer sem működik varázsütésre.

Az viszont kijelenthető, hogy ha sok konfliktus van a testvérek között, akkor külön-külön is vannak nehéz érzéseik, ezért tanácsos mindig türelemmel és megértéssel fordulni feléjük, és a saját reakcióinkat is megfigyelni. Minden beszélgetés számít, és minden együtt töltött perc kamatozik valamilyen formában.

Az a szülő, aki próbálkozik, már sokat tesz a gyerekekért, és dicséretre méltó, hogy nem hagyja őket egyedül a kritikus helyzetekben.

Hiszen elfordulni és mást csinálni mindig könnyebb, mint az aprónak tűnő stresszhelyzeteket is komolyan venni.

Végül, de nem utolsósorban, érdemes tudni, hogy a családi harmónia a leküzdött konfliktusokból nő ki, nem pedig azok hiányából. Minden egyes megoldott helyzet erősíti a szülők és a testvérek kapcsolatát, ezért megéri energiát fektetni a konfliktuskezelésbe. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Dejan_Dundjerski

WMN szerkesztőség