Nemcsak szeretet-, de konfliktusnyelvünk is van – megértésével építhetjük kapcsolatainkat

–

Idestova több mint 30 éve, hogy Gary Chapman amerikai író és párkapcsolati szakértő megalkotta a szeretetnyelvek fogalmát, ami a mai napig hivatkozási pont a párkapcsolati, sőt még a baráti vagy családon belüli dinamikák megértésében is. (Fiala Borcsa ITT írt róla hosszabban.) A teória lényege nagyjából annyi, hogy „bár a szeretet nyelve egyetemes, ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárást beszélünk”, és míg valaki az elismerő szavakon vagy az ajándékokon, addig más a minőségi időn, a testi érintésen, vagy épp a szívességeken keresztül éli meg a kapcsolódást. Ennek megértésével pedig nemcsak a saját igényeinket fejezhetjük ki jobban, de egyben megtanulhatjuk dekódolni párunk szeretetnyelvét, és merőben javíthatjuk a kapcsolatunk dinamikáját is.

Legalábbis ez volt a kiindulópont pár évtizede, azonban azóta sok víz lefolyt az önismeret Dunáján, és a párterápia területe is rengeteget fejlődött. Többek között kiderült:

valójában nincs tudományos alapja a Chapman-féle szeretetnyelveknek, és a valóságban azoknál a pároknál a legmagasabb a párkapcsolati elégedettség szintje, akik nemcsak egy, de lehetőleg mind a öt nyelven „folyékonyan beszélnek”.

Erről pedig Dián Dóri kollégám írt ITT.

Nemcsak a szeretni, de veszekedni is sokféle módon lehet

Ám itt még közel sincs vége a történetnek – egy bizonyos Jay Shetty, egykori szerzetesből lett coach nemrégiben arról beszélt Ryan Seacrest podcastjában, hogy nemcsak a szeretet, de a konfliktus is nyelvjárásokra bontható, egészen pontosan háromfélére. Ezek pedig…

• a „szelepelő”: ő a pillanat hevében, az itt és mostban szeretné kibeszélni magából a problémáit és megtalálni a megoldást rájuk
• a „beburkolózó”, akinek időre és térre van szüksége ahhoz, hogy átgondolja a konfliktust, 
• valamint a „robbanó”, aki vehemensen és elárasztóan reagál stresszhelyzetre, és fő célja, hogy megértesse a másikkal a benne felmerülő érzéseket.

„Ha felismerjük, hogy melyik stílust képviseljük mi, és melyiket a partnerünk, sokkal hatékonyabban tudunk reagálni a felmerülő nehézségekre. A cél pedig nem az, hogy ezáltal rámutassunk egymás hiányosságaira, hanem az, hogy valahol félúton találkozzunk”

– mondja Shetty, hangsúlyozva: mindegyik konfliktusnyelv valid, és egyik sem nemspecifikus.

Noha Shetty elmélete meglehetősen izgalmas és hiánypótló, abban azért talán mind egyetérthetünk, hogy némileg hiányos – erre mutatott rá az egykori bábából íróvá avanzsált Lena Morgan is, aki már 5 konfliktusnyelvet határozott meg.

Morgan felosztásában egy konfliktusban a „nyelvjárásunk” lehet…

• lobbanékony: amennyiben a reakciónkat indulatok hatják át, és rögtön védekező-támadó állásba helyezkedünk
• megerősítést kereső: amennyiben reakciónk elsősorban érzelmi alapú, és legfőbb célunk az, hogy megértessük magunkat a másik féllel
• tárgyaló: ha az érveink, a dühünk elsősorban a kapcsolat védelmére irányul
• elemző: ha észérvekkel próbáljuk képviselni az igazunkat, és elsősorban logikailag szeretnénk hatni a másikra
• valamint távolodó: amennyiben konfliktus esetén „lehasítjuk a helyzetet”, és kimenekülünk inkább belőle – akár fizikailag is.

Bár Morgan felosztása már jóval árnyaltabb képet ad a konfliktusnyelvekről, mint Shettyé tette, bevallom, én még ezt is hiányosnak és esetlegesnek érzem, abban azonban mélyen egyetértek a két szakemberrel, hogy elsősorban nem az indulat kifejezésének nyelvét, hanem a mögötte lévő üzenetet érdemes dekódolni. Morgan szerint ugyanis mindegyik stílus védelmező és produktív funkciót lát el: míg előbbi célja, hogy biztonságot teremtsem az érvelő/veszekedő fél számára, utóbbi már a konfliktus megoldása, a kompromisszum felé irányul, és ideális esetben segít dűlőre jutni a feleknek. Ebből kiindulva pedig Morgan azt is kijelenti:

egyik konfliktusnyelv sem jobb vagy rosszabb a másiknál, viszont fontos látni, hogy bizonyos kombinációk több kihívást jelenthetnek a pár tagjai számára. 

Azt hiszem, mind tudnánk hozni erre pár példát a saját életünkből: hiszen ha például egy megerősítést kereső, valamint egy távolodó személy vitázik össze, könnyen okozhat számukra triggerhelyzetet, hogy míg egyikőjük folyton mantrázza az esetleges megoldásokat, a másik inkább beszorítva érzi magát, és menekülne. Ezzel szemben eggyel talán könnyebb kombináció lehet a tárgyaló és az elemző, akik egyaránt motiváltak az itt és most megoldás megtalálására. 

Ugyanakkor a szakemberek szerint akkor sem kell kétségbeesni, ha láthatólag nehezen találunk közös nevezőt a vita hevében: egyrészt, mert a konfliktusnyelvünk változhat, és könnyen megeshet, hogy idővel fejlődik, másrészt, mert ha megértjük egymás természetét és igényeit, tudatosabban készülhetünk ezen helyzetek oldására.

Raquel Martin, a Tennesse Egyetem pszichológusa hozzáteszi:

sokat segít, ha a konfliktusra nem úgy tekintenek a felek, mint egymás elleni küzdelemre, hanem úgy, hogy ketten küzdenek együtt egy nehéz helyzet ellen.

Hogyan segít ez az egész?

Számtalan tényező befolyásolhatja azt, hogy milyen módon reagálunk egy konfliktushelyzetre. Amellett, hogy a lobbanékonyságunk még a genetikánkkal is összefügg – erről ITT írtunk korábban –, a családi minták, a kulturális közeg, a másoktól átvett szokásrendszer és az éppen aktuális érzelmi és fizikai állapotunk is nagyban hozzájárul a saját „vitanyelvünk” alakulásához. Azonban fontos látni, hogy noha egyik-másik konfliktusstílus befogadása nehezebb – hisz lássuk be, többségünk könnyebben vitázik egy analizáló emberrel, mint egy lobbanékonnyal – összességében nincs „jó” és „rossz” vitanyelv, pláne akkor, ha megtanuljuk megérteni azokat.

Amennyiben – lehetőleg higgadt állapotban – önvizsgálatot tartunk, és a párunkkal is beszélgetünk a témáról, nemcsak azt azonosíthatjuk be, melyik „nyelvjárást” beszéli ő, de azt is, hogy amögött milyen érzelmi szükséglet húzódik meg, milyen reakció szolgálhat számára megnyugtatásul, és mikor érdemes inkább megállni, majd szitkozódás helyett venni pár mély levegőt. 

Ehhez azonban fontos látni, hogy a megoldás soha nem az egyik fél stílusához való igazodásban, sokkal inkább a kompromisszumban lesz meg: míg egy lobbanékony embertől nem várhatjuk el, hogy holnaptól rögtön higgadt és tárgyilagos legyen, úgy a távolodó sem lesz képes az azonnali megoldáskeresésre, ám kellő kommunikációval, egy jó közös stratégia kialakításával talán találhatnak olyan mezsgyét, ami mindkettőjük számára megnyugtató. 

„Ha megértjük egymás konfliktusnyelvét, az olyan, mintha sikerülne végre lefordítani azt, amit a másik fél egészen eddig próbált elmondani. Így megérezhetjük, hogy végre értő fülekre találtak a szavaink, látnak, hallanak bennünket.

[…] – mondja Raquel Martin.

„Ha együtt élsz egy másik emberrel, időnként kompromisszumot kell kötnöd. Ám ideális esetben a kompromisszum nem egyenlő azzal, hogy feladod magad” – teszi hozzá.

Takács Dalma