–

Beszédes adat, hogy a három éve zajlott népszámláláson nagyjából százezerrel kevesebben vallották magukat romának, mint 2011-ben.

„Tehát százezer roma gyakorlatilag eltűnt. Márpedig nem azért, mert kivándoroltak, vagy mert már nem beszélik a nyelvet – hiszen én sem beszélem már annyira –, hanem azért, mert nem merik magukat annak vallani. Félnek a szankcióktól” – mondja Maszlag Fanni, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet oktatója, aki romaként keményen megküzdött azért, hogy eljusson a doktori fokozatig. 

Az összképhez hozzátartozik, hogy 2011-ben Setét Jenő vezetésével komoly társadalmi kampány zajlott annak érdekében, hogy a romákban élő félelmeket eloszlassák, és minél többen merjék vallalni a származásukat. A többségi társadalom előítéletei azóta sem sokat csökkentek, sőt, az olyan új jogszabályok, mint az idén nyáron megszavazott helyi önazonosság védelméről szóló törvény, csak tovább erősítik azokat.

Nehéz romaként albérletet találni

„Az önkormányzatok mostantól eldönthetik, ki költözhet be egy adott településre. Ez elsősorban a szegények és a hátrányos helyzetűek kitiltásáról szól, de a romákról is. Nyilván nem minden településen, de biztos, hogy lesz olyan, ahol a romaellenesség dönt majd. Hiába vagyok egyetemi tanár, szerencsésnek érzem magam, hogy nekem már van saját ingatlanom, ahol élhetek” – mondja dr. Boros Julianna, a Pécsi Tudományegyetem Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszékének oktatója, aki élénken emlékszik rá, milyen nehéz volt fiatal romaként lakást bérelni a férjével Pécsen.

Négy éve zajlott az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara és a CEU Demokrácia Intézete által végzett közös kutatás, amelyben megfigyelték a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetést különböző tipikus élethelyzetekben. Az egyik ilyen terület a lakáskiadási piac volt – az eredmény pedig nem okozott meglepetést: a tulajdonosok a roma bérlőjelölteket jóval nagyobb arányban utasították el.

A kutatásban roma koordinátorként Kékesi Alexandra (művésznevén Mandarin) is részt vett, aki jelenleg több civil szervezetnél dolgozik egyszerre – az Autonómia Alapítványnál, az Adománytaxinál és a pécsi Társadalomklinika Egyesületnél.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a romló gazdasági környezet miatt a cigányság újra könnyen célkeresztbe kerülhet a munkalehetőségekért és a szűkülő erőforrásokért folytatott kiélezett harcban.

„Elég beteg a társadalom. Óriási szakadékok vannak a felső és az alsó rétegek között. Aki eddig középosztálybeli volt, most már talán alsó-középosztálybeli. Ilyenkor sokkal könnyebb bármilyen kisebbséget kipécézni, és a cigányság mindig is egy jolly joker kártya volt. Ők ráadásul feleannyira sem tudnak önérvényesítőek lenni, mint például egy LMBTQ- vagy akár egy zsidó közösség.

Nekünk még szavunk sincs, hogy kiálljunk magunkért” – mondja borúlátóan Maszlag Fanni.

Roma nőként tanulni vágyni

Nemcsak a lakhatási esélyek, hanem az iskolázottság tekintetében is hatalmas az olló a romák és a nem romák között. Míg ma a nyolc általánost vagy annál kevesebbet végzettek arányát 66 százalékra becsülik a romák között, az érettségivel rendelkezőkét körülbelül 5 százalékra, a diplomásokét pedig alig 1 százalékra.

Egy tanulni vágyó cigány lánynak ráadásul nemcsak a többségi társadalom felől érkező negatív sztereotípiákkal és bizalmatlansággal kell megküzdenie, hanem saját közössége értetlenségével, félelmeivel és visszahúzó mintáival is.

Mandarin egy Zala megyei faluból származik: édesapja nyolc általánost végzett lovári cigány, édesanyja nem roma. A szülei kifejezetten szorgalmazták, hogy legyen legalább egy szakmája.

„Az első években, amikor a Pécsi Tudományegyetem moderátorképzésére jártam, nem igazán kerültem kapcsolatba romákkal. Később, amikor elkezdtem a szociális munka szakot és a roma szakkollégiumba is járni kezdtem, akkor nyílt meg számomra a világ ezen a téren. Valódi kulturális mélyvíz volt: csak cigányzenét hallgattam, ilyen koncertekre jártam, rengeteg cigány barátom lett.”

Ekkor találkozott az UCCU Alapítvánnyal, amely a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéddel igyekszik lebontani a romákkal szembeni előítéleteket.

„Emlékszem, hogy egy UCCU-s foglalkozáson, egy pécsi szakközépiskolában mondtam ki először ismeretlen emberek előtt, hogy cigány vagyok. A gyerekek megtapsoltak.” Kellett jó pár év – meséli –, amíg egyensúlyba került benne, hogy identitásának a cigányság csak az egyik, bár fontos eleme.

Még nála is göröngyösebb utat járt be dr. Boros Julianna, aki egy cigány szegregátumban nőtt fel.