Gyerekkori kiégés: a jó tehertől töltődik a kamasz, a rossz tehertől viszont elfogy

–

Teher alatt nő a gyerek?

– tette fel a kérdést dr. Gyurkó Szilvia a közös beszélgetést megelőző előadásában, rámutatva, még mindig sok szülő gondolja úgy, hogy azzal tesz jót a gyerekének, ha megad neki minden olyat, ami az ő, azaz a szülő életéből annak idején hiányzott, vagy amiből nem jutott neki elég. Így az iskola mellett (ahol alapból nem ritka a napi hét tanóra mellé még a nulladik és a mínusz egyedik óra sem) a gyerek edzésre, zongorázni, és külön nyelvórára is jár. Sokak szerint régen nehezebb volt gyereknek lenni, „bezzeg a nagypapa, akinek még ki kellett menni a szántóföldre dolgozni” – mondják, de ez illúzió: egészen más a mai gyerekkor, mint régebben, és nem kevésbé megterhelő. Úgyhogy érdemes azt is megvizsgálni, vajon:

Elég jó az a gyerekkor, amit jelenleg biztosítunk?

A gyerekjogi szakértő végigvette azokat a kihívásokat, amelyekkel 2024-ben egy gyerek szembenéz.

Először is ott van a szülői figyelem, pontosabban annak a gyakran fájdalmas hiánya. A felmérések szerint ugyanis egy átlagos szülő naponta legfeljebb tíz hasznos, minőségi percet tölt a gyerekével – tehát olyan időt, ami nem számonkéréssel, és praktikus dolgok megbeszélésével zajlik. Aztán ott vannak a gyerekre nehezedő elvárások. Míg tíz-húsz évvel ezelőtt a gyerekek abba az iskolába jártak, ami a legközelebb esett a lakóhelyükhöz, ma már temérdek döntés nehezedik gyerekre, szülőre az ügyben, hogy melyik oktatási intézménnyel járnak a legjobban, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni. (Erről a kérdésről ITT írtunk bővebben.) Talán elsőre meglepő lehet, de a szülők bizonytalansága is erős nyomot hagy a gyerekeken.

A mai szülő jelenleg ott tart, hogy azt már tudja, hogy a régi módszerek nem megengedettek (például nem üti meg a gyerekét, még akkor sem, ha még mindig vannak olyanok, akik azt állítják, „őket is verték, mégis ember lett belőlük”), de az új módszereket még kevés önbizalommal használják.

Emellett a digitalizáció, az internetből szűretlenül rájuk ömlő tartalmak is problémát okoznak a kamaszoknak (akárcsak a kontrollálatlan képernyőidő – a magyar diákok harmada az összes szabadidejét ülve tölti, többnyire valamilyen képernyő fogságában, ahogy erről ITT írtunk), ezzel szoros összefüggésben pedig a fiatalokban erős szorongás és aggodalom él a jövőt illetően.

Stresszfaktorok

A gyerekeket a fentieken kívül is jó pár stresszfaktor éri, mondta el dr. Gyurkó Szilvia. Nincsenek biztonságban az online térben, az életüket pedig olyan események, krízisek is erősen befolyásolják (még ha ez egy flegmának tűnő kamaszon nem is mindig szembeötlő), mint egy nagyszülő elvesztése, egy új testvér születése, egy költözés, vagy a szülők válása. Terhet jelent továbbá minden olyan elvárás, ami nem az életkoruknak megfelelő, vagy amikor elveszítik a kontrollt a mindennapjaik felett azáltal, hogy olyan dolgokat kényszerülnek csinálni, amiről nem ők döntöttek.

Az jóllétüket csökkenti az is, ha egyedül maradnak az érzéseikkel, gondolataikkal, ha nincs senki, akivel ezeket meg lehetne beszélni, ha olyan dolgokat kell csinálniuk, ami mellett saját magukra már nem jut idő, ami csak elvesz tőlük anélkül, hogy visszatöltene, vagy ami az alvásidejük kárára megy.

Jön a nyár, így érdemes aláhúzni: ez az idő ne kizárólag a fejlesztő táborokról szóljon, legyen olyan időszak is a vakációban, amikor a gyerekeknek nincsen semmi kötelező tennivalójuk. 

A túlterhelés következményei

A túlterhelt gyerekek hamar kiégnek, alvásproblémákkal küzdenek, folyamatosan fáradtak, levertek, ingerültek, mentálisan is kimerülnek, elvesztik az önbizalmukat, bezárkóznak. Fontos, hogy felismerjük a figyelmeztető jeleket, melyek között lehet: az alvásmintázat, az étkezési szokások megváltozása, fejfájás, hasfájás, motivációvesztés, apátia.

Ha az ember értő figyelemmel fordul a gyereke felé, ha törekszik arra, hogy minél több minőségi időt töltsenek együtt, ha teret ad annak, hogy a kamasz elmondhassa, ha bántja valami, akkor könnyebben elkerülhető, hogy a túlterheltség következtében nagy bajok alakuljanak ki. Dr. Gyurkó Szilvia azt is kihangsúlyozza, hogy teljesen rendben van, ha a szülő úgy érzi, nem tud ezekkel a kihívásokkal egyedül megküzdeni, ez esetben bátran kérjen külső segítséget.

Önzésempátia és boldogságmemória

Az esemény további része már sok nevetés mellett zajlott a nehéz téma ellenére is. Dr. Holló Márta kérdésére, hogy ki milyen gyerek volt, Hajós András elárulta, emlékei szerint nem volt éles határ a gyerekkora és a felnőttkora között, ő már tizenegy évesen Freudot, Thomas Mannt és orvostudományi szaklapokat olvasott. A hátteréről azt mondja: „anyám faragott, apám töltött”. Szülőként két technikát alkalmazott ösztönösen: az egyiket boldogságmemóriának hívja, ami azt jelenti, hogy nagyon meg tudja érezni, ha a gyereke jól van, és ha ő jól van, akkor minden rendben van. A másik pedig az önzésempátia, emlékszik ugyanis, hogy milyen jó élmény volt „rossznak” lenni gyerekkorában, és ezért a gyerekeivel is nagyon könnyen empatizált.

Gyurkó Szilvi elárulta, hogy ő egy rendkívül szabályozott, jó kislány volt, az ő gyereke azonban épp az ellenkezője. „A lányom épp most hajózott le az Amazonason Kolumbiából Perun át Brazíliába” – mesélte el, hozzátéve, mindezek a kalandok szülőként őt sem hagyják hidegen, jó pár „szívrohamot” kihordott lábon az elmúlt hónapokban. 

Mészégető Marcsi az aktív lustálkodás mellett tette le gyerekként a voksát. Ezt a szokását felnőttként is igyekszik megőrizni, és felhívni mások figyelmét is arra, hogy „a semmittevés nem megvetendő, sőt, segít megőrizni a mentális egészséget, fokozza a kreativitást, és boldoggá tesz. Nem csak a felnőtteket, a gyerekeket is”.

„Leonardo da Vinci-kontemplációnak” nevezte ezt a fajta megfigyelő, vizsgálódó jelenlétet, amiben manapság egyre kevésbé van részünk, hiszen többnyire próbáljuk valamivel elterelni a figyelmünket. 

A Gerald Durrell-féle kísérletezéstől az élsportig

Hajós András mindkét gyereke versenysportoló, bár ez nem az ő döntése vagy ambíciója volt, sőt, az ő családjában, felmenői között nem is igen volt jellemző a sport. Ő és a gyerekek édesanyja

igyekeztek a lehetőségeket megmutatni a fiataloknak, de nem erőltettek rájuk semmit, és a sikert is inkább abban mérték, hogy amit csinál a gyerek, azt vajon szereti-e, vagy nem.

Úgy gondolja, hogy amit jól csinált: a gyerekek tizennégy éves koráig mellettük volt, illetve velük sportolt, ha kellett, megtanult focizni, kosarazott, rögbiztek, azaz: „csináltunk mi mindent, olyan Gerald durrellesen”.

A lánya, Aliz végül NB1-es röplabdás lett, és annak ellenére gondolta úgy, hogy ez az ő élete, hogy a legelső alkalommal, amikor megismerkedett a sporttal, többször találta el az arcán a labda, mint a kezén.

„Sokszor mondtuk nekik, hogy túlzás az élsport, de annyi sikerélményük lett, hogy egyszer csak beszippantotta őket.” 

Kapcsolódó nevelés

Gyurkó Szilvia hangsúlyozta a jó edző szerepének fontosságát, aki visszajelzést tud adni a gyerek fejlődését, lelki állapotát illetően.

„Az is fontos, hogy a sport olyan közeg legyen, ahol a szurkolástól kezdve a saját gyerekem támogatásáig, minden gyerekbarát légkörben történik.”

A kapcsolódó nevelés lényege egyébként épp az, amiről Hajós is mesélt, hogy a szülő a gyerekével együtt megy abban, amiben ő van, és ezáltal tud a serdülő érzéseihez is kapcsolódni.

„Figyelemmel vagyok felé, és folyamatos diskurzusban vagyunk egymással. Nem futok előre, nem maradok hátul, hanem az ő ritmusában próbálom őt követni.”

Fontos megélni, hogy tiszteljük a gyerekünk sorsát – tette hozzá.

Maximalista szülők, sikeres gyerekek?

A versenysport gyakran az egyik szülő teljes önfeláldozását is igényli, aki hozza-viszi az edzésekre a gyereket, ott van hétvégén a meccseken. Hajós András ebből a szempontból szerencsésnek tartja magát, mert a munkája olyan, hogy rugalmasan tud a gyerekeihez alkalmazkodni, akiknek a társaságában mindig is azt érezte, a helyén van.

Mészégető Marcsi szerint sokszor a szülők maximalizmusa az, ami dolgozik, és amit át is adnak a gyerekeknek.

„Szívesen látnák, ha sikerélménye lenne a gyereküknek, amit leginkább egy versenyen lehet elérni. Persze az örök kérdés, hogy mit is jelent »elég jó szülőnek« lenni” – tette hozzá dr. Holló Márta.

„De mit tekintünk valójában sikernek?” – fűzte tovább a gondolatot Hajós. Ebben például ők sem értettek egyet a gyerekek édesanyjával, ő a szabad, liberális nézetet képviseli, ahol a sikeresség a kiegyensúlyozottságon és a mentális egészségen múlik. Ma már, amikor egymás után halnak ki szakmák, és születnek újak, azokra az értékekre, készségekre érdemes rágyúrni, amikre valószínűsíthetően mindig szükség lesz.

„Az embernek meg kell tanulnia minden helyzetben elmagyarázni, hogy miben van igaza. Meg kell tanulnia összeszednie a tudást, amire szüksége van mindenkitől függetlenül”

– mondta. A kreatív semmittevés és az aktív lustaság fontosságát Mészégető Marcsi húzta alá.

„Elég jó szülőnek” lenni

„Amikor elbizonytalanodik a szülő, könnyen bekapcsol az, hogy fél nemet mondani a gyerekének” – magyarázta Gyurkó Szilvia. A szülők gyakran merő jószándékból csinálnak olyan dolgokat, ami aztán teher lesz a gyerek számára.

„Annyira jól akarjuk csinálni a szülőséget, hogy sokszor túlgondoljuk. Az »elég jó szülőségbe« az is beletartozik, hogy merek megbízni magamban, hogy jó döntéseket hozok, vagy ha rossz döntést hoztam, de az érték mentén történt, akkor tudom azt is hordozni, ha a gyerekem szembesít vele, hogy hibát követtem el” – mondta.  

„Szeretném rombolni azt a mítoszt, ami sok szülőben él, hogy véges az a kor, amíg a gyerek agyába bele lehet dolgokat tölteni. Bízzunk már jobban az emberi agyban, ami felfoghatatlanul csodálatos!” – tette hozzá András, megemlítve két gyerekének a példáját, akik teljesen más módszerrel, más korban tanultak meg angolul, de mindketten jól tudják hasznosítani a nyelvet a mindennapi életben. 

Hagyd szárnyakat növeszteni!

„Szabad engedni a gyereket, ha úgy érzi, ő valamit már nagyon tudna?” – kérdezte Holló Márta.

„Van jó és rossz teher, ez fontos különbség” – hangsúlyozta Gyurkó Szilvia, és hogy az adott kihívás melyikbe tartozik, azt nagyon jól mutatja, hogy közben feltöltődik-e az ember, vagy inkább elfogy benne.

Emellett fontos, hogy legyen mindig ott a szülő, kísérje a gyerekét, és ne hagyja magára a kétségeivel, nehézségeivel. Ha azt mondja a gyerek valamire, hogy azt nagyon szeretné, tudjuk, mi áll annak a hátterében: egy valódi, belső vágy, vagy inkább a kortársak nyomása.

„Ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a felnőtt, és ő a gyerek. A felelősséget nem tehetjük az ő vállára mindenben.”

Fotók: Telekom/ Hello Szülő

Fiala Borcsa