„Ebben az érzelmi állapotban esélyed sincs egy babára” (novella)

–

Csörög az ébresztőóra, lecsapja. Panni lustálkodás nélkül kel fel az ágyból, hogy széthúzza a lenfüggönyt, beengedve a tavaszi napsugarakat. Míg zuhanyzik, a kávé megnyugtatóan pöfög a kedvenc Bialetti kotyogósában. Az előre felforralt vizet a szelepig tölti, nem tömi tele őrölt kávéval, csak lazán a peremig. Konyharuhával megfogja a forró fémet, óvatosan a pultnak ütögeti. A kávészemcsék úgy terülnek el, mint nyolctojásos piskótatésztában a légbuborékok. Felső részét rátekeri, tetejét felnyitja, hogy a gőz ne csapódjon vissza. Takaréklángot nyit, majd 3 perc 30 másodperc után lekapcsolja. Dédanyjától örökölt angol fajanszcsészébe tölti a forró feketét. Kevés tejet önt rá, épp csak megijeszti vele.

Kilép a teraszra, törülközője szorosan öleli körbe. A kilátás szinte mindenért kárpótolja. A környékbeli mandulafák itt virágoznak először. Szemben a domboldalon kis kápolna ad reményt nap mint nap. Vasárnap reggelente a szél áthozza a liturgia dallamát, az idős asszonyok karcos, röcögős énekét. Ünnepekkor még a tömjénfüst édeskés, fojtogató illata is bekúszik a nappaliba. Mély levegőt vesz. Beszív: kettő, három, négy. Kifúj: kettő, három, négy. Hiába. A pulzusa nem lassul. Gyomrába éles fajdalom nyilall, amit a már ismerős hányinger követ.

Évek óta várja a reggeli émelygést, de nem így.

Elkeseredésében cigaretta után nyúl, de öngyújtó sehol. Jobb híján óvatosan a konyhai gázláng fölé hajol. Ismerős szag csapja meg, disznópörköléskor érezni ilyet. Ó, a büdös életbe! Anyám ezt hogy oldotta meg anélkül, hogy a fél szemöldökét megperzselte volna?

Márk induláskor biztatón átöleli, ez némi erőt ad, hogy kilépjen az ajtón. Öt perccel később már úton van a szerkesztőségbe. Hat éve ugyanez a rutin minden reggel. Csak a cigaretta új és a ruhamérete. Mínusz 6 kiló, ami az elmúlt három hétben olvadt le róla. A gyomorgörcs a leghatékonyabb fogyókúra.

Az irodaházba lépve első útja a hétkezdő eligazításra vezet. Utolsóként érkezik, de nem késve. Lehuppan szokásos helyére, kollégái jelenléte némileg kompenzálja a főnöke iránt érzett ellenszenvét.

– Kezdjük is akkor Pannival, aki nem adta le péntekre a cikket a díjátadóról. Ervin rajtam kérte számon – Szilvia szokásos lendülettel, kíméletlenül döfi hátába a kést.

– Azt az anyagot magadra osztottad, nem rám. – Panni dühét visszafojtva fordítja Szilvia felé a képernyőt, amin a feladatbeosztásokat vezeti.

– Ezek szerint félreértettük egymást. A lényeg, hogy nincs kész. – Szilvia, ha hibázik, kizárólag többes számban beszél. Ha máshonnan nem is, innen biztosan tudható, hogy ő mulasztott.

Kollégái együttérző csendben ülnek Panni mellett. A sarokból szomorúan nézi a jelenetet egy túlméretezett agglegénypálma.

– Délutánra tudok írni egy beszámolót a pénteki anyagról, utólag fel tudjuk tenni az oldalra. 

– Nézd, Panni! A határidő szegmens része a munkánknak. A pénteki hír ma már senkit nem érdekel. Ezt vagy megérted, vagy nem ez a te pályád. Tudod, hogy jót akarok – teszi hozzá álszent kedvességgel Szilvia, majd korához képest indokolatlanul hosszú hajába túr és fontoskodva hátradobja. Sokadszorra használja ezt a teljesen értelmetlen szófordulatot.

Minden vágya, hogy kijavítsa. Vajon mire gondolhatott? Szignifikáns vagy szerves része a munkánknak? Eszébe jut előző napról a fogatlan autószerelő, aki az „értelmi ész” kifejezéssel dobálózott. Azon jót mosolyogott. Biztosan Szilviával is elnézőbb lenne, ha nem terrorizálná évek óta.

Állj fel! Minek szívatod magad? Nincs veszítenivalód. Ebben az érzelmi állapotban esélyed sincs egy babára – csengenek Panni fülébe barátnője szavai.

Az ábrándozásból Szilvia szavai rántják vissza: 

– Panni, jövő héten a választási eredményekről te tudósítasz!

– Jövő héten szabadságon vagyok.

– Hogy hol? Ne viccelj velem! Kivel beszélted meg? – kérdezi Szilvia szinte nevetve. Panni szíve szerint fogná a kétméteres agglegénypálmát és ráborítaná, de türtőzteti magát.

– Veled. Szóban jóváhagytad már egy hónapja, csak kérted, hogy írásban is jelezzem. Megtettem – lassan, tőle szokatlanul, szótagolva beszél.

– Kizárt, hogy engedélyeztem. Feltűnt volna, hogy a választással esik egybe.

– Befizetett utunk van. Soha semmire nem válaszolsz írásban – indul el Pannival a lavina. Szilvia arca elfehéredik. Levegőt vesz, de láthatóan benne marad az első gondolat, mielőtt fontoskodva válaszol.

– Majd megcsinálom akkor ezt is én. – Az utolsó szót hangsúlyozza, és újra a hajába túr. A megbeszélés hátralévő része szokásos módon zajlik.

A kínos meeting végén utolsóként Panni még szót kér: 

– Szeretnék a héten időpontot kérni a vezérigazgató úrhoz – könnyebben jönnek a szavak, mint gondolta.

– Nem tudok adni sajnos. Legkorábban két hét múlva. Tudok esetleg én segíteni? – Szilvia negédes hangjától fordul egyet a gyomra.

Legalább a felmondásomat hadd adjam be személyesen. Használd az idegen szavakat jelentésük szerint, vagy gazdálkodj azzal a szókészlettel, amit ismersz. Tanuld meg, hogy levelezéskor a Tisztelt után nem írunk csak keresztnevet. Panni utoljára gyakorol önuralmat, magában tartva a szavakat.

– Ha mégis lenne szabad időpont, szólj, kérlek. Fontos lenne. – A kérésre Szilvia önkéntelenül felhúzza a szemöldökét, nehezen leplezi a kíváncsiságát.

Délután e-mail landol Panni postafiókjában:

Szia! Holnap 11.00–11.20-ig szabadult fel egy időpont igazgató úrhoz.

Szilvia 

Megváltása reggelén Panni, mielőtt végleg kirúgná maga alól a széket, otthon rutinszerűen pisil a tesztcsíkra. Már meg sem nézi, érintetlenül hagyja a műanyag pohárban a mosdókagyló szélén. Majd zuhany, kávé, kilátásban gyönyörködés, gyomorgörcs. De már enged a szorítás.

Döntött. Minek várni egy megváltóra?

Kettesével szedi a lépcsőket az igazgatói iroda felé. Telefonja szüntelenül rezeg a táskájában, de nem hagyja, hogy bármi kizökkentse. Utána nyúl, hogy kikapcsolja. Márk az, de kinyomja. Hat nem fogadott hívás után csak egy üzenet jelenik meg a kijelzőn. Egy pillanatra megtorpan, elolvassa, majd mély levegőt véve lassan indul tovább.

Izzadó tenyérrel áll a bőrborítású iroda félig nyitott ajtajánál. Óvatosan benéz.

– Szabados Panni, jöjjön be, kérem. – Az igazgató mellett Szilvia ül a tárgyalóban. Hogy is gondolhatta, hogy kihagyja ezt a kört. Hogy bármiből kimarad.

– Foglaljon helyet! Szilvia mondta, hogy személyesen szeretne beszélni velem. Miben segíthetek? – kérdezi Ervin barátságosan.

– Köszönöm, hogy időt szán rám. Táppénzre mennék. Kisbabát várok – teszi hozzá Panni hebegve. Amint kimondja, számára is valósággá válik, a tekintete elhomályosul. Nem ezzel a beszéddel készült. 

– Szívből gratulálunk. De ezt velem is közölhetted volna. – Szilvia esélyt sem ad Ervinnek, hogy válaszoljon.

Panni lassan feláll, elköszön, és évek óta először gyomorgörcs nélkül hagyja el az épületet. Előveszi a telefont, hogy újra elolvassa Márk üzenetét: Panni! A teszten két csík van. Hívj fel!

– Majdnem elkésett a megváltóm – suttogja magának.

WMN szerkesztőség