Tényleg ilyen a szabadúszó élet, vagy csak mi vagyunk ügyetlenek?
A freelancerek világában a szabadság gyakran kéz a kézben jár a kiégéssel és az anyagi bizonytalansággal. Nem ritka a kezdeti ingyenmunka, a nemek közötti bérkülönbségek pedig tovább mélyítik az egyenlőtlenségeket. De vajon milyen mentális terhet ró az állandó küzdelem az önértékelésre? Pethő Anikó karrier-tanácsadó, Majsai Richárd egyetemi tanár és dr. Ungvári-Hegyi Tímea vállalkozásfejlesztési coach segítségével járt utána a témának Simon Eszter.
–
Hét barát üldögél egy budapesti bár teraszán (ezek lennénk mi, egy zenész, egy táncos, egy grafikus, egy sminkes, egy fotós, egy webdesigner és egy író, mind freelancerek), élvezik az indián nyár utolsó napsugarait. A második vodkaszóda után a könnyed csit-csetet lassan felváltják a súlyosabb témák, röpködnek a világmegváltó gondolatok, mennek a hatalmas megfejtések, és ezzel együtt nő bennük a szorongás, különösen, miután egyikünk bedobta a karriertémát és az ezzel járó bizonytalanságot.
Irreálisan sokat dolgozunk, igyekszünk pontosan tartani a határidőket, és az sem ritka, hogy ingyen vállalunk egy munkát, mert abban bízunk, hosszú távon megtérül. Minden évben megfogadjuk, hogy megpróbálunk árat emelni (már a gondolattól is kiráz a hideg), de valójában nem tudjuk, megérdemeljük-e.
Amikor végre beindul a szekér, nehezen mondunk nemet a feladatokra. A siker érdekében túlfeszítjük a húrt, aminek persze megvan a böjtje: rámegy az egészségünk, és annyira kiégünk, hogy úgy érezzük, csak egy több hónapos elvonulás hozhat vissza az élők sorába.
Tényleg ilyen a szabadúszó élet, vagy csak mi vagyunk ügyetlenek? A választ a hajnalig tartó beszélgetés sem hozta meg, hazafelé gyalogolva magunkkal vittük a kételyeket a hajnalodó budapesti utcákon. Továbbra is zakatolt bennünk a kérdés: hogyan képviseljük magunkat? Hogyan álljunk ki magunkért? Elég jók vagyunk? Pofátlanság lenne többet kérni?
Az irigylésre méltó szabadság csapdája
Bár még nincs rá pontos definíció, a freelancer olyan egyéni vállalkozó, aki szellemi munkát végez. Többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és egyszerre több ügyféllel dolgozik különféle projekteken. A leggyakoribb szabadúszó területek közé tartozik a marketing, a média, az IT, a mérnöki szolgáltatások, a grafikai és design munkák, a fordítás és tolmácsolás, az üzleti tanácsadás és coaching, valamint a szépség- és divatipar. A szabadúszó megbízásai változatosak, és jellemzően maga dönti el, milyen projekteket vállal el, illetve hogyan osztja be az idejét. Látszólag azt csinál, amit akar (hiszen szabad), akkor és általában ott, ahol akarja. Irigylésre méltó igaz?
Igen ám, de a szabadság olykor csalóka kiváltság, amit dr. Ungár-Hegyi Tímea vállalkozásfejlesztési coach is alátámasztott.
„A szabadúszó általában bármikor dolgozhat, pihenhet, éppen ezért a legnagyobb kihívás általában a határok kijelölése.
A rendszeres önreflexió segíthet abban, hogy ezt a rugalmas, szabad életvitelt valóban jól ki lehessen használni és ne essen abba a hibába, hogy vég nélkül dolgozik, ami hamar kiégéshez közeli állapothoz vezet.”
A hétfős társaságból eddig négyen estek a kiégés csapdájába (szerencsére mindannyian kisebb sérülésekkel megúszták), ami egyébként jellemző a kreatív szakmákban dolgozókra. Az új, izgalmas projektek iránti lelkesedés gyakran túlvállalásba torkollik, ami kimerültséget és a kreativitás elvesztését eredményezheti.
Meddig oké ingyen dolgozni?
Szabadúszóként, főleg a karrierünk elején, gyakran előfordult, hogy ingyen vállaltunk munkát abban a reményben, hogy értékes kapcsolatokra teszünk szert, amelyek később jól jöhetnek. Azonban a gyorsan jött siker nem egyenlő a gyorsan jött pénzzel, és bár a siker önmagában nagyszerű, sajnos nem lehet belőle kifizetni a számlákat. Marad tehát a rohangálás újabb munkák után, négy óra alvás és az állandó aggodalom, hogy vajon sikerül-e kihúzni a hónap végéig anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni a vésztartalékhoz.
Szabadúszóként az anyagi bizonytalanság folyamatos fenyegetettséget jelent, hiszen a bevételeink sokkal kevésbé kiszámíthatók, mint egy fix bért biztosító, hagyományos munkahelyen. Kérdés persze, hogy meddig tartható fenn ez a stratégia, és hol van az a pont, amikor már megengedhetjük magunknak, hogy nemet mondjunk az ilyen felkérésekre?
Pethő Anikó karrier-tanácsadó szerint az ingyenmunkát érdemes befektetésként kezelni, ám fontos, hogy megőrizzük az egyensúlyt.
Érdemes tudatosan figyelni arra, mennyi időt szánunk ilyen projektekre, és cserébe kérjünk visszajelzést, ajánlást vagy bármilyen más támogatást, ami később a portfóliónkat gazdagíthatja.
Hasonlóan gondolkodik a BGE Menedzsment és Vállalkozás Tanszék mestertanára, Majsai Richárd is, aki pályája elején maga is dolgozott ingyen. Grafikusként több cégnek készített új terveket, és küldte el őket azzal, hogy javasolt néhány változtatást, amit érdemes lenne megfontolniuk. Ezzel együtt felajánlotta, hogy a munkáját díjmentesen használhatják. Szerinte ez jó lépés lehet, különösen, ha valaki portfóliót szeretne építeni.
„Az a cég, amely számára valaki ingyenes munkát végez, látja az illető motivációját és lelkesedését, így nagy eséllyel hosszú távú együttműködést is kialakítanak vele a jövőben, de ehhez nagyon fontos a pontos keretek meghatározása: miért, hogyan, mit és mettől meddig.”
Hányan úszkálunk szabadon?
A szabadúszók száma Magyarországon jelenleg körülbelül 100 ezer fő, ami a teljes foglalkoztatottság 2,5 százalékát teszi ki. A BGE Budapest Lab 2019-es kutatása (amely jelenleg nem elérhető, de a FreelancerBlog szemlézte) részletesen vizsgálta a magyar freelancereket, így kiderült, hogy a szabadúszók átlagéletkora 36 év (ami meglepett, mert bár tudom, buborékban élek, a kortársaim közül szinte mindannyian független munkavállalók vagyunk, és a baráti körünkben két ember kivételével még senki nem múlt el 30), 90 százalékuk diplomás, és 95 százalékuk legalább egy nyelvet beszél. A felmérésből az is kiderült, hogy a szabadúszók jellemzően kreatívak, kitartóak és motiváltak. Mivel a saját hírnevükért felelnek, mindent megtesznek a projekt sikere érdekében, sőt sokan kifejezetten proaktívak, így általában többet nyújtanak, mint amit az ügyfeleik elvárnak tőlük (az ügyfél szó talán megtévesztő lehet, ugyanis sok mindenki tartozhat ide: a menyasszony, aki az esküvői sminkért fizet, a művelődési ház igazgatója, aki felkéri a tánccsoportot egy rendezvényre, vagy egy fogászati rendelő is, ami frissíteni akarja az arculatát).
A kutatás szerint a kemény munkának megvan a gyümölcse, azaz a szabadúszók jövedelme magas. Nos, ezzel vitába szállhatnék, de azt hiszem, a kortársaimnak is bőven lenne cáfolnivalója ezzel kapcsolatban.
Fiatalként, kezdőként, pláne „fiatal, kezdő kislányként” (ahogy korábbi munkahelyemen a főnököm – a lap főszerkesztője és legidősebb, tiszteletet parancsoló férfitagja – hivatkozott rám) az ember kevesebbet keres, mint a tapasztalt munkatársai. Ezzel nincs is semmi baj, tökéletesen megértem, azt viszont nehéz lenyelni, hogy nőként egészen más bérezést kapunk, mint a velünk egyidős férfiak.
Mi áll a bérkülönbség mögött?
Ezt támasztja alá a Zyntern 2020-as kutatása, amiből kirajzolódik, hogy már a pályakezdő fiatalok bérigényei között is jelentős különbség mutatkozik a nemek között. A szervezet tavalyi felmérése szintén ezt a tendenciát mutatta: kiderült, hogy a nők átlagosan több mint 70 ezer forinttal kevesebb bért kérnek férfi kortársaikhoz képest, ami közel 20 százalékos különbséget jelent a nemek között. A pályakezdők 2024-ben átlagosan 418 421 forintot kérnek, ami jelentős emelkedés a korábbi évekhez képest, de a férfiak bérigénye továbbra is magasabb, igaz a korábbi 20 százalékos különbség mára 10 százalékra csökkent.
Bevallom, a mi kis hetes fogatunk férfitagjai kivételesen érzékenyek erre, és bátran kiállnak amellett, hogy egyenlő bérezésben részesüljenek a nők és a férfiak. Nemrég Gergő, a fotósunk, és Emília, a társaság fodrásza együtt dolgoztak egy címlapfotózáson. Amikor a magazin főszerkesztője különböző fizetést ajánlott nekik, Gergő azonnal felszólalt Emília mellett, és ragaszkodott hozzá, hogy egyenlő díjazásban részesüljenek, de tudom, valószínűleg tényleg egy jókora rózsaszín buborékban élek, ugyanis Pethő Anikó, illetve Majsai Richárd szerint is máig létező jelenség a nemek közti bérkülönbség, valamint az önbizalomhiány, amely ugyancsak a nőket érinti leginkább.
„A nemek közötti egyenlőtlenség erősíti a kontrasztot a női szabadúszók számára, akik már a karrierjük elején is kevesebbet kérnek. A férfiak még ha küzdenek is belül hasonló megéléssel, a belső bizonytalanság látszólag kevésbé tántorítja el őket a céltól. A nők többsége inkább biztosra megy, mintsem, hogy ne kapja meg, esetleg elveszítse az állását” – magyarázza Pethő Anikó.
Majsai Richárd egyetemi és marketinges cégvezetői munkája mellett felnőttképzési előadásokat is tart, ahol rendszerint találkozik olyan nőkkel, akik alulértékelik a képességeiket, míg a férfiakra épp az ellenkezője jellemző.
„A nők jellemzően akkor merik állítani, hogy értenek valamihez, ha már extra alaposan elmélyedtek benne.
Volt olyan, aki azt mondta, nem mer nagyobb összeget kérni a szövegírói munkájáért, mondván, hogy cégeknek még nem írt blogcikket, ugyan a saját blogjára rendszeresen ír, de azt nem tekinti tapasztalatnak. Teljesen meglepődött, amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy ezek szerint már van tapasztalata a területen, és valószínűleg ért is hozzá, így nyugodtan igényelje az általa megfelelőnek érzett összeget.”
Na és mit tehetünk az önbizalomhiány ellen?
Majsai Richárd szerint az önbizalom növeléséhez nemcsak a vállalkozáson belüli tevékenységeink, hanem bármilyen azon kívüli kihívás legyőzése hozzájárulhat, amely segít kilépni a komfortzónánkból.
„Érdemes a félelmeinkkel való megküzdésünket kisebb részekre bontani, és lépésről lépésre haladni előre. Szuper női vállalkozói közösségek vannak, amelyek hatalmas erőt és önbizalmat adhatnak ahhoz, hogy a piacon újonnan megjelenő női vállalkozók magabiztosságát építsék és képessé váljanak elkérni az általuk megérdemelt árat. Persze a vegyes csoportok is hasznosak lehetnek, bár megértem, hogy az extra-domináns férfiak jelenléte olykor zavaró lehet, és ezeknek az összejöveteleknek a legfontosabb célja végső soron nem a versengés, hanem az, hogy jól érezzük magunkat, együttműködéseket hozzunk létre, és valódi kapcsolódás alakuljon ki.”
Vajon eljön valaha az a pont, amikor elégedetten dőlünk hátra?
Sokat gondolkodtunk rajta, hogy miért nincs önbizalmunk. Miért nem elég, hogy egyikünk a legnevesebb divatmagazinnak fotózik, másikunk a Nemzeti Táncszínház színpadán táncol? Magunk sem értjük, hogy hiába menetelünk szépen előre, mégis tele vagyunk bizonytalansággal. Oké, megdicsérjük egymás munkáját, de azt valójában csak kedves baráti biztatásnak érezzük, mert a másik valószínűleg, csak elfogult, meg hát a legnagyobb jóindulattal is, de hiába a barátunk, nem ért hozzá, hiszen teljesen más megtervezni egy designos weboldalt és több száz ember előtt énekelni a színpadon.
Abban egyetértettünk, hogy ki vagyunk éhezve a visszajelzésre, de mivel tulajdonképpen saját magunk főnökei vagyunk, nem igazán van kitől megkapni (az önbizalomhiány miatt pedig kizárt, hogy megveregessük a saját vállunkat).
Munkapszichológusok szerint a Z generáció, amely hozzászokott az azonnali visszajelzésekhez, folyamatos, valós idejű visszacsatolást igényel a munkájáról, amit vállalati környezetben meg is kaphat, de szabadúszóként ez sokkal ritkább.
Igaz, dorgálást sem kapunk, ha késve érkezünk egy megbeszélésre vagy túllépjük a napi cafeteria-limitet, cserébe iszonyú könnyű elcsúszni a feladatokkal és eltévedni az időbeosztásban. Gyakran érezzük, hogy egész nap dolgoztunk, miközben valójában csak pár óra érdemi munkát végeztünk. A fennmaradó időt pedig olyan tevékenységekkel vesztegettük el, amik lazán nézve részei a munkának – például az Instagram vagy a TikTok görgetése, persze kizárólag piackutatási célból –, de valójában semmit sem haladtunk a napi feladatainkkal.
Pethő Anikó karrier-tanácsadó szerint ennek kiküszöbölése érdekében érdemes Excel-táblázatot vezetni, ugyanis ez a legegyszerűbb módja annak, hogy plasztikusan lássuk, mivel mennyit dolgoztunk.
„Legyen egy felület, amire, ha ránézünk, látjuk, honnan hová jutunk, mert az emlék torzít, és egy idő után könnyen viszonyítjuk magunk másokhoz, akik jobbnak tűnnek, aminek önostorozás lesz a vége. Egy-egy munka végeztével érdemes visszajelzést kérni a megbízótól, amit szintén jó feljegyezni, ez pedig erősíti az önbizalmat.”
Hogyan árazzuk be magunkat?
Dr. Ungár-Hegyi Tímea vállalkozásfejlesztés coach szerint pályakezdőként sem érdemes sokkal kevesebbért dolgozni, mint azok, akik komoly tapasztalattal a hátuk mögött igazi profinak számítanak.
„A fiatal pályakezdők ugyanarra a piacra kerülnek ki, ahol már mások, akár ugyanazt a szolgáltatást sok-sok éve nyújtják, de ettől még nem szükséges a tapasztaltak árai alá menni, sokkal inkább azt érdemes megfontolni, hogy ők miben tudnak mást nyújtani, és hogyan találják meg azokat, akiknek az ő friss, motivált hozzáállásukra van szükségük.”
Ez bár jól hangzik, talán kedves Z generációs szabadúszó társaim nevében is mondhatom, hogy a legtöbben ezt bitang nehezen hisszük el (talán nem csoda, miután tele vagyunk önbizalomhiánnyal). Mitől vagyunk különlegesek?
Mit tudhatnánk jobban, hiszen még épp csak leesett a tojáshéj a fenekünkről, épp csak kezdjük kapiskálni, hogy a túlórákkal/éjszakai forgatással/többórás táncpróbákkal a nehezen megkeresett fizetésünk már nem „Monopoly-pénz”, amit új ruhára költünk a szombat esti bulihoz?
A puding próbája az evés alapján Pethő Anikó azt javasolja, hogy akkor is érdemes megpróbálni, ha nem hiszünk magunkban százszázalékosan. A társaság több tagjával is előfordult már, hogy kapott egy felkérést, de nem akart közvetlenül nemet mondani, ezért olyan árajánlatot adott, amiről azt gondolta, biztosan visszautasítják, abban bízva, hogy így a megrendelő majd kihátrál. Figyelem, itt jön a fordulat, ugyanis meglepetésükre elfogadták az ajánlatot, ami pozitív megerősítésként hatott: ezek szerint valóban ennyit ér a munkánk, és joggal kérhetünk magasabb összegeket a szolgáltatásaikért.
A karrier-tanácsadó szerint áremelés előtt is érdemes visszajelzést kérni, és amennyiben pozitív megerősítést kapunk, kérdezzük meg, hogy ennek tükrében módosulhat-e a jövőben a díjazásunk.
„Ahhoz, hogy szakmai elismerést kapjunk, már a folyamat közben jeleznünk kell, hol tartunk a munkánkkal, milyen erőfeszítéseket igényelt, kivel egyeztettünk és minek kellett utánajárni. A megrendelők gyakran nem látják, hogy milyen energiabefektetés van egy adott munka mögött, és ennek láttatása időnként ugyanúgy feladat, mint a minőségi munka kiadása a kezünkből.”
És mi van akkor, ha elkezd futni a szekér?
Amikor évek kemény munkája után végre elérjük azt a pontot, hogy túl vagyunk az ingyenmunka időszakán, és hirtelen elkezdenek jönni a jobbnál jobb lehetőségek, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk nemet mondani, és ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk (négy óra alvás, napi két doboz heets), és nem tudunk leállni. Egyelőre örök dilemmának tűnik, hogyan találjuk meg az egyensúlyt: ne égjünk ki és legyünk képesek élvezni a sikert.
Majsai Richárd azt javasolja, hogy amikor valaki úgy érzi, túl van hajszolva, és egyre több munka érkezik hozzá, ideje árat emelni.
Ha hirtelen túl sok új ügyfél gyűlik össze, fennáll a veszélye a kiégésnek, ezért ilyenkor szükséges növelni az árakat. Bár valószínű, hogy néhány ügyfél elpártol, a maradók elegendők lesznek ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúly.
Így tehát egyelőre küzdünk, igyekszünk élvezni a munkánk eredményét, miközben megpróbáljuk nem elveszíteni önmagunk felett az irányítást. És ha valakinek van már tuti receptje, nagyon szívesen kipróbáljuk.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ staticnak1983