Rettegek, de azért akarom – ezért szeretünk horrorfilmeket nézni

–

Hajszoljuk a félelmet

A horrorfilmek népszerűségén túl Amerikában különösen látogatottak – főleg ilyenkor, halloween környékén – az az ijesztgetésre szakosodott vidámparkok. De minden egyéb kísértetjártának kikiáltott helyszín is vonzza a turistákat, a Tennessee állambeli Chattanoogában található szállodába

idén például több mint 1300-an jelentkeztek be, többségük azért, hogy eltölthessen egy éjszakát abban a szobában, ahol 1927-ben Annalisa Netherlyt brutális kegyetlenséggel megölte a szeretője.

De nem is feltétlenül kell a példáért a tengerentúlig menni, gondoljunk csak a szegény megboldogult budapesti Vidámparkra, ahol a Szellemvasút és az Elvarázsolt kastély mágneses erővel vonzott minden odalátogatót. De az egykor elmegyógyintézetként működő Lipótmező ma is izgatja a kíváncsiskodók fantáziáját. Vajon milyen lehet belülről az elhagyatott épület – amiből a tervek szerint egyébként magániskolát nyitnak a közeljövőben. Micsoda horrorforgatókönyv, nem?

De vajon miért tölt el minket izgalommal, ha félhetünk?

Szakértők vizsgálták azokat a biológiai és pszichológiai válaszokat, amelyek kellemessé teszik a félelmet az ember számára.

Az adrenalin, a dopamin és a kortizol egyaránt szerepet játszik abban, hogyan reagálunk a félelmet kiváltó élményekre, mindhárom felszabadul ugyanis a testünkben, ha veszélyben érezzük magunkat. „A biológiai félelemreakciónk hihetetlenül összetett, beleértve a neurotranszmittereket és a hormonokat, amelyek az agyban az amigdalától a homloklebenyig hatnak” – mondta dr. Elias Aboujaoude, a Stanford Medicine pszichiátriai és viselkedéstudományi klinikai professzora és a szorongásos zavarokkal foglalkozó részleg vezetője a National Geographicnak.

Ez az összetett reakció különféle érzelmeket aktivál egy időben, kellemetleneket, mint a stressz, de kellemeseket is, mint a megkönnyebbülés.

Aboujaoude azt is hozzátette, az ember evolúciós öröksége, hogy egy ijesztő helyzet az „üss vagy fuss” reakciót váltja ki a szervezetünkben, azaz vagy szembeszegülünk az ellenséggel, vagy elmenekülünk. A vészhelyzetre a test is reagál, a pupillák kitágulnak, hogy élesebben lássuk, kivel vagy mivel állunk szemben, a hörgők kitágulnak, hogy több oxigénhez jussunk, a vért és a glükózt pedig a létfontosságú szervekhez és a vázizmokhoz irányítja az idegrendszer.

„Fenyegetés hatására adrenalin szabadul fel a testünkben, amitől megemelkedik a pulzusszám, a vérnyomás, felgyorsul a légzés – tette hozzá David Spiegel, a Stanford Medicine pszichiátriai és viselkedéstudományi professzora. – Ettől felpörög a szervezet, amitől élettel telinek, energikusnak érezheti magát az ember.”

Testünk stresszhormonja, a kortizol folyamatosan jelen van a szervezetben, és számos testi funkciót szabályoz, stresszhelyzetben azonban jelentősen megemelkedhet, így segít ébernek maradni az „üss vagy fuss” kezdeti hormonrobbanása után, szinten tartja az adrenalint, továbbá vészhelyzetben beindítja a glükóz felszabadulását a májból, hogy energiához jusson a szervezet. Az állandóan magas kortizolszint azonban kifejezetten káros lehet, hiszen a test számára ez olyan, mintha állandóan harcra kész állapotban lenne.

Az adrenalin és a kortizol is szorosan összefügg a stresszel, amelyek olyan testi tünetekhez vezethetnek, mint a mellkasi fájdalom, fejfájás, remegés, kimerültség, izomfeszülés,

de érzelmi tünetek is megjelenhetnek, mint ingerlékenység, pánikrohamok, szomorúság.

Ezzel szemben a dopamin az öröm- és jutalomszerzéshez, vagy akár egy adott fenyegetés megszűnéséhez is kapcsolódhat, „mint például a félelem leküzdése, egy verseny megnyerése, mások tiszteletének vagy jóváhagyásának elnyerése” – mondja Spiegel.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a félelem tárgyának ténylegesen meg kell szűnnie ahhoz, hogy a dopamin felszabadulhasson,

pusztán már a jutalom, nyereség, győzelem gondolata is jó érzéssel töltheti el az embert. A drogfüggők esetében például már az anyag hajszolása is kiválthat a dopaminfelszabadulást.

Akár egy kísértetjárta házban, akár egy hullámvasúton vagyunk, Aboujaoude szerint a félelem izgatóvá válhat, ha tudjuk, hogy végül biztonságban leszünk.

„Bizonyos típusú tapasztalatok azt az illúziót kelthetik bennünk, hogy valóban képesek vagyunk kezelni és túlélni a fenyegető helyzeteket, ami jó érzéssel tölt el minket”

– tette hozzá a szakértő. 

A fiatalok jobban félnek?

Úgy tűnik, nemcsak én voltam az egyetlen kamasz, aki rendszeresen vágyott a félelemre, a cikk szerint a legtöbb horrorfilm és -park is a fiatalabb generációt célozza meg, Tok Thompson antropológiaprofesszor szerint ugyanis 

a kamaszok és a fiatal felnőttek az a demográfiai csoport, amely még keresi a válaszokat a halandóságra, feszegeti annak a határait, hogy mitől fél és mennyire bátor.

Alice Flaherty, a Harvard Egyetem neurológiai és pszichiátriai docense szerint egyes emberi félelmeink eleve programozottak, ami segít nekünk a túlélésben. A legtöbb gyerek automatikusan fél a hangos zajoktól, a pókoktól, a kígyóktól, a vértől és a gyorsan közeledő tárgyaktól. Ezzel szemben a legtöbb további félelem a rossz tapasztalatok nyomán alakul ki bennünk. 

A kutatások azt mutatják, hogy az ijesztő ingereknek nem kell valóságosnak lenniük ahhoz, hogy félelmet, rémületet váltsanak ki, de a fokozott realizmus értelemszerűen növelheti a hatást. Tehát, ha egy horrorfilmet látunk, vagy egy rémisztő parkba látogatunk, az adrenalin, a kortizol azonnal hat a szervezetünkre, de egyúttal a dopamin is – ettől lesz az egész mégis élvezetes is.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Mladen_Kostic

Krajnyik Cintia