Ahol minden alkalommal elfelejted a gondjaidat – 20 éves lett a Müpa

–

Menekülés a napi problémák elől

Közel három évet töltöttem a Müpa PR-csapatának tagjaként, és ez az idő jó néhány szempontból meghatározta azt, aki ma is vagyok. A művészekkel való napi munka ugyanis nem csak mérhetetlen alázatra tanít.

Elképesztően inspiráló, amikor hazánk és a világ legnagyobb művészeit láthatja az ember testközelből alkotni, megismerheti a színpadi rituáléikat, bepillantást nyerhet abba, milyen elképesztően kemény munka rejlik a siker mögött. És egyáltalán: milyen is az éteri tehetség – ami a már említett munka mellett minden, csak nem elég.   

Emlékszem, milyen volt nap mint nap belépni az épületbe, érezni a hangversenyterem mással összehasonlíthatatlan illatát, a koncertek előtti feszültséget, hogy végül, a művészek színpadra lépésekor minden összeálljon a színtiszta tökéllyé, aminek hála egy ideig mindenki, aki a közönség soraiban ül, elfelejtheti a napi problémáit.

Az itt töltött idő alatt ugyanis az ember nem kap mást, csak szépséget – és ez által erőt a mindennapokhoz. Túlzásnak hangzik? Nem az. Ezek a színtiszta tények. A Müpa ennek ad teret már megnyitása óta, és ezt ünnepeltük a 20. születésnapi hétvégéjén is.

Zenei nevelés már az anyatejen keresztül

A legkülönbözőbb korcsoportok találkoztak március 15-én és 16-án a születésnapi koncertek során, az elmúlt 20 év alatt ugyanis alkotók generációi váltak a szemünk láttára tapasztalt és világszerte elismert előadókká.

Kokas Katalin brácsa- és hegedűművész, illetve férje – az évad művésze –, Kelemen Barnabás a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem jól ismert fellépői, akik számtalan alkalommal varázsolták már el a közönséget játékukkal. Az évek során azonban gyerekeikből is figyelemre méltó művészek váltak. Ezúttal – Kokas Dóra és Kokas Lénárd mellett – a művészházaspár tizenhét éves fia, a már komoly sikereket magáénak tudó Kelemen Gáspár is színpadra lépett a szüleivel. Amikor a koncert végeztével arról kérdeztem, mit tanult családjától a színpadi munkáról, illetve jelenlétről, azt mondta: mindent, amit a zenéről – és nem mellesleg az életről – tud, tőlük kapta.

Gáspár az anyatejjel szívta magába a zenét. A házaspár gyerekei ugyanis a körülöttük lévő védőháló segítségével – amit Kokas Katalin szülei és a tágabb család jelentenek a mai napig –, végig a szüleik mellett tudtak lenni, miközben ők szép sikereket értek el a zenei pályájukon.

„Ez tényleg egy nagy család, amelyben nagyon erős az összetartás. Szerintem máshogy nem is működhet. Ezek a lelkek, akik hozzánk jöttek, mind tudták valószínűleg, hogy egy zsongó művészéletbe érkeznek. Tényleg egy méhkasnak kell ugyanis minket elképzelni: állandóan valami történik, és valamit játszunk – és ők ebbe nőttek bele” – mesélte Kokas Katalin. 

Bepillantás a művészek családi életébe

Nincs ez nagyon másként Lakatos Mónika Womex-életműdíjas énekesnő családjában sem, ahol a zene szintén a családi mindennapok szerves része. Ebbe a forgatagba adtak bepillantást a közönségnek március 15-én, amikor unokatestvéreivel – a legkisebbektől a legnagyobbakig – és sógoraival közösen állt a színpadra, többek közt olyan tradicionális cigánydalokat előadva, amelyek generációról generációra öröklődtek, és amelyek szerves részét képzik a 21. századi cigány kultúrának. 

Amikor a koncert után a benyomásairól kérdeztem, azt válaszolta: sok teret hagytak az improvizációnak, a spontaneitásnak, így olykor még neki is sikerült meglepetést okozni a fellépés során. De ez is nagyon jellemző a Müpára, ahol sok esetben láthatunk-hallhatunk olyan egyszeri és megismételhetetlen produkciót, amit máshol nem.

„A Müpában játszani nekem mindig nagy megtiszteltetés, az pedig főleg, hogy egy ilyen különleges, az otthoni forgatagot megidéző családi műsorral lehettünk ma jelen. Ez nemcsak az intézmény, hanem a közönség nyitottságát is jól mutatja” – mondta Lakatos Mónika.

A koncertek mellett egy kiállítást is megtekinthetett a közönség. Az elmúlt húsz év során mintegy huszonötezer esemény valósult meg a házban, az intézmény falai közt vendégül látott előadók száma pedig megközelíti az egymilliót. A jubileum alkalmából a Müpa eddigi legnagyobb szabású kiállításaként egy különleges látványelemekben bővelkedő tárlat – közel 300 válogatott fotó, egy 1200 fotóból összeállított, óriási montázs, valamint hang- és filmfelvételek – segítségével idézhettük fel az elmúlt két évtized legszebb közös emlékeit, az ezernyi felejthetetlen pillanatot.

Itt úgy hallhatod a zenét, ahogyan máshol nem

Ha már a Müpát ünnepeljük, nem hagyható ki az egyedülálló épület sem, ami otthont ad a varázslatnak. Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas magyar építészmérnök tervezésében egy olyan világszínvonalú kulturális intézmény épült fel húsz éve, amely hangversenytermének akusztikája egészen egyedülálló – a legnevesebb nemzetközi termekkel vetekszik. Ezt nem (csak) én állítom, hanem az a rengeteg külföldi és hazai művész, akik – sokszor a fülem hallatára – dicsérték már.

Ehhez számos különleges megoldást vetettek be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem építésekor, amelynek akusztikai minőségét Russell Johnson neve garantálja, aki a felkéréskor már több mint ötven éve folytatott ilyen jellegű kutatásokat, számos (kiváló akusztikai tulajdonságokkal rendelkező) operaház és hangversenyterem létrehozásában vett részt. 

A negyvenkét tonnás hangvető (azaz a canopy), az oldalfalban mozgatható 58 darab, egyenként négy és nyolc tonnás zengőkamra-ajtó, a különleges fal- és padlóburkolatok mind-mind a koncertek igényeinek legjobban megfelelő, változtatható akusztika környezet megteremtését szolgálják.

Épp ezért, nem véletlenül mondom: óvatosan a cukorkák kibontásával, ha a zacskójukkal csörögsz, azt jó eséllyel a művészek is hallják majd a színpadon.

A Müpa lelke

Több hét, mire az ember friss dolgozóként megismeri az épület minden zugát, és már anélül tud közlekedni a háttérben, hogy eltévedne. És még ennél is több, mire beletanul abba a komplex rendszerbe, ahogyan a Müpa működik, amiben mindenkinek határozottan körbe rajzolt feladatköre van, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a világ legnagyobb művészei számára minden feltétel adott legyen a fellépéshez, a közönség pedig valóban életre szóló élménnyel gazdagodjon.

Épp ezért, itt mindenki vállt vállnak vetve dolgozik azon, hogy a csoda a színpadon minden nap és minden este meg tudjon születni és minél több emberhez el tudjon jutni – legyen szó a legkisebbeket célzó Ringatóról vagy olyan világsztárok fellépéséről, mint mondjuk Rolandó Villazon, Diana Krall vagy John Malkovich (és még bőven sorolhatnám).

A Müpa belőlük áll össze: sok-sok olyan elhivatott emberből a háttérben, akiknek mindenük a kultúra, és akik nemcsak a munkanapjukat töltik az épületben, hanem sok esetben egy-egy koncert miatt az estéiket is – épp emiatt, pontosan tudják, mi kell a közönségnek. Aki pedig egyszer tagja lesz a Müpa-családnak, akit tényleg, úgy igazán befogadnak, azt nem engedik el később sem. Épp ezért én őket is szeretném köszönteni a 20. évforduló alkalmából.

Jó, hogy vagytok! Köszönöm, hogy a nagy egészhez, a húsz évhez képest rövid időre is, de befogadtatok, és mindig olyan szeretettel köszöntötök, mintha sosem mentem volna el, mintha még mindig a kollégátok lennék. Éljetek soká’ ti is, mert nélkületek nem lenne az a Müpa, amit ennyien ismerünk és szeretünk.

Filákovity Radojka