–

Nincs is jobb, mint egy undok, ködös, hideg napon bekuckózni az olvasólámpa alá, és elővenni egy remek könyvet. Miközben elmerülünk egy párhuzamos univerzumban, elfeledkezhetünk kicsit a mindennapok nyűgjeiről.

Sőt, ennél akár többről is szó lehet:

a kutatók szerint bizonyos típusú könyvekkel csökkenthető a depressziós páciensek szükséges antidepresszáns-adagja.

(Figyelem! Természetesen semmi olyasmit nem akarok sugallni, hogy a könyvek helyettesíthetik a gyógyszereket, kizárólag az eredményeket közlöm.)

Talán meglepő, de a krimikről van szó: tudományosan is beigazolódni látszik az, hogy némi izgalom és rettegés képes kirángatni bennünket a hullámvölgyekből. De legalábbis kicsit jobban érezzük magunkat tőlük.

Nos, én sem brit, sem tudós nem vagyok, de a személyes tapasztalataimról azért beszámolhatok. Merthogy – és ezt a kutatási eredmények hatására állt össze a fejemben – ha már a pizzazabálás, a Szex és New York-maraton és az édesség sem segít, akkor a krimikhez nyúlok a könyvespolcon.

Sosem tudatosan persze – nincs olyasmi a fejemben, hogy na, akkor most kikúrálom magam egy jó kis rettegős sztorival. Csak valahogy ösztönösen alakult ki, hogy ha úgy érzem, a padlón csúszom a mindenbajomvantól, akkor jót tesz egy kis adrenalin. A nehezebb időszakokban az olvasmánylistám gyakran teljes mértékben átfordul bűnügyi területre, és sokszor úgy pörgetem egymás után a könyveket, mint ahogyan más a sorozatok epizódjait. (Binge-olvasás, létezik ilyen?)

A krimi – már csak azért is, mert ezzel a szokásommal nyilván nem vagyok egyedül – jól menő műfaj, pláne azóta, hogy a skandinávok trendivé tették.

Korábban szinte ciki volt bevallani, ha az ember szépirodalom helyett ilyesmivel múlatta az idejét – mára viszont szerencsére elengedtük ezt a maradi és értelmetlen pózt.

Az utóbbi hónapokban többször is volt szükségem az olvasásterápia jótékony hatásaira, így a krimis polcom szédületes gyorsasággal telt meg. A teljesség igénye nélkül hoztam néhány tippet: íme, ezek azok a szerzők, akiknek egyik-másik – vagy akár minden – művét nagyon szerettem.

Mindig, minden mennyiségben

Jó, tudom, mondjak újat – de hát mit tegyek, ha Agatha Christie-t nem lehet megunni? Tűpontos, lenyűgözően okos, és imádni valók a karakterei. Az én kedvencem Poirot, mindig David Suchet-t képzelem magam elé, amikor újraolvasom a sorozat egy-egy kötetét.

Egy teljes polcom van tele Agatha Christie-könyvekkel, és akad közöttük olyan, amit legalább háromszor olvastam, például Az ABC-gyilkosságokat.

Bár szorosan nem tartozik a tárgyhoz, de itt hívnám fel a figyelmet a kádban olvasás veszélyeire. Ezt a kötetet konkrétan beleejtettem a vízbe.

Hagyod magad vezetni

Jane Corry az egyik új felfedezésem, és azóta már több embert is „rászoktattam” a könyveire. Amikor elolvastam a fülszövegben, hogy ő az Oxfordi Egyetem kreatívírás-tanára, kicsit félve kezdtem bele az első regényébe, A férjem felesége címűbe, attól tartottam, hogy meg leszek vezetve.

Bizonyos értelemben meg is voltam: Corry mesterien dolgozik, amikor már azt hiszed, mindent értesz, kiderül, hogy nem láttad a fától az erdőt. Második magyarul is megjelent könyve, a Vértestvérek, jóval depresszívebb, de üt.

Evidencia, de azért mégis leírom

Jo Nesbø.

A skandináv krimi megkoronázott norvég királya. Harry Hole magyar rajongóinak a száma igen jelentős – köztük vagyok én is. Nesbø könyveiben van minden, vér is, meg profizmus is.

Krimi noir Amerikából

Az egyik legjobb krimi, amit az utóbbi időben olvastam, az A. J. Finn Nő az ablakban című könyve. Sokan azt róják fel a krimiszerzőknek, hogy szegényes a karakterábrázolásuk, pongyola a nyelvezetük, és elcsépeltek az alaphelyzetek.

Na, ez Finnre biztosan nem igaz: az egész thriller mintha a fejünkben játszódna, pontosabban a főszereplőében, de vele annyira könnyedén tudunk azonosulni az aprólékosan kibontott személyiségrajz miatt, hogy tulajdonképpen tökéletesen normálisnak érezzük a bizarr alaphelyzetet. Anna Fox ugyanis súlyos agorafóbiával küszködik.

Igazi stílusbravúr ez a könyv, szép nyelvezettel és remek magyar fordítással.

Jó nagy gyomros Izlandról

Yrsa Sigurdardóttir – noha ifjúsági szerzőként indult a pályán – nem finomkodik. A brutális alaphelyzeteket szerethető, érdekes karakterek ellensúlyozzák (például a lelkiismeretes pszichológus, Freyja), és sokszor épp az a legjobb az egészben, hogy az utolsó csavarig nem értünk semmit.

Az én kedvencem a Gének című kötet, de Az utolsó rítus például harmincnál is több országban lett siker. Érdekes adalék: az írónő „civilben” Európa legnagyobb vízi erőművének egyik vezető mérnöke.

Döglött akták pormentesen

Jussi Adler-Olsen a másik nagy név Jo Nesbø mellett, ha skandináv krimikről van szó. A Q-ügyosztály eseteit jegyző dán írónak egész polcnyi kötete jelent már meg magyarul, így nyilván nem szorul rá a reklámomra, de annyit azért elmondok, hogy

a döglött akták szerintem még sehol nem voltak annyira izgalmasak, mint itt.

És hát külön imádom, hogy olyan Adler-Olsen olyan ajánlásokkal látja el a köteteit, mint például „Vibsennek és Elisabethnek, a két erős nőnek”.

Szembenézni önmagunkkal

Bevallom, rég kavart fel annyira krimi, mint Cara Hunter Egy közeli ismerős című könyve. Tök egyszerű történet, legalábbis annak tűnik. De közben olyasmiket kapargat meg a szerző, ami mélyen elgondolkodtatott azt illetően, tulajdonképpen mennyire is figyelünk oda egymásra.

És nem tetszett, amire jutottam. Nagyon nem. A könyv viszont igen, várom a szerző következő kötetét!

Lélektársam, Lisbeth

Igen, persze, megint a tutit mondom, de óriási meglepetésemre még mindig találkozom sokakkal, akik nem olvasták a Millennium-trilógiát. Nekem egy cikkhez egy hét alatt el kellett olvasnom mindhárom Tetovált lány-kötetet, amiért akkor nagyon dühös voltam a szerkesztőre – aztán meg magamra, hogy miért nem kezdtem el előbb Stieg Larsson lebilincselő, néhol agyeldobós sorozatát.

Larsson gyanús körülmények között hunyt el 2004-ben, ám az őrületesen népszerű trilógia folytatásáért az olvasók milliói epedeztek világszerte. Az örökség továbbvivője az a David Lagercrantz lett, akit idehaza például Ibrahimovic egészen kiváló önéletrajzának társszerzőjeként ismerhetünk. Lisbeth Salander, a mindig kívülálló, antiszociális, mégis elképesztően vonzó főszereplő brutális története ez év augusztusában folytatódik, immár a hatodik kötettel.

Csökönyös, de imádod

Lars Kepler (pontosabban az ezen az álnéven alkotó Alexandra Coelho Ahndoril és férje, Alexander Ahndoril) a legújabb kedvencem, pedig nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk: A hipnotizőrt kezdtem el nemrég tőle, és elég lassan lendültem bele.

Aztán amikor a mogorva finn nyomozó, Joona Linna egy a főnökével folytatott diskurzusban rezzenéstelen arccal kijelenti, hogy pontosan tudja, hogy neki van igaza és a feljebbvalója téved, engem megvettek kilóra.

Rajongok az ellentmondást nem tűrő karakterekért, de még nem értem a könyv végére, úgyhogy légyszi, ne spoilerezzétek el kommentben!

Csepelyi Adrienn

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images