Minden gyerek tehetséges valamiben!

Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora már 1983-ban publikálta a sokrétű intelligencia elméletére vonatkozó kutatásait. A magyar tudományos életben Gardner „multiple intelligences” kifejezését „többszörös intelligenciaként” fordítják, és használják, ám véleményem szerint a sokrétű intelligencia megnevezés jóval találóbb. Mindjárt látjuk, miért.

Gardner szerint az ember intelligenciája nemcsak a klasszikusan megadott képességterületeket érinti, hanem az egész személyiséget. Gardner meghatározása szerint összesen 12 intelligenciatípusról beszélhetünk, de a gyakorlati pedagógiában általában nyolcat vagy kilencet használunk (már ha használunk). A már megszokott (nyelvi, verbális, matematikai, logikai) képességterületen túl Gardner vizsgálja a zenei, ritmikus, a testi, mozgásos, a vizuális, téri, a természeti, a kapcsolati, és az önismereti képességterületet is, amelyek mindegyike csecsemőkortól (sőt, akár előbb is) jól fejleszthető. Az egzisztenciális, metafizikai, erkölcsi, közösségi, és intuitív intelligencia bár már egészen kicsi korban is megmutathatja magát, a (kis)kamaszkortól fejleszthető igazán. 

iskola intelligencia tananyag tehetség Howard Gardner
Dr. Howard Gardner 1995-ben – Forrás: Getty Images / Tom Herde / The Boston Globe

Ezek a képességterületek széles spektrumban lefedik a személyiséget, közülük pedig a vizsgálat során egy vagy két terület általában kiugrik. Ezek a „kiugró csúcsok” mutatják meg azt, hogy miben tehetséges a gyerek.

Mert minden gyerek tehetséges valamiben, mindenkinek van erőssége, amire lehet(ne) építeni az oktatásban, elengedve végre azt a berögződést, hogy csak a verbális, nyelvi, valamint a matematikai, logikai kompetenciák számítanak.

Míg a „többszörös intelligencia” kifejezés sokkal inkább egy egymástól független, széttartó képességhalmazt vetít elénk, addig a sokrétű intelligencia éppen azt a rétegzettséget mutatja meg, hogy ezek a képességek egymásra épülnek, erősítik, kiegészítik egymást, és ha kell, a hiányzó vagy kevésbé fejlett képességet is kiválthatják, vagy részben pótolhatják. 

Hogyan tanulnak ők?

Gardner szerint mindenki mindenre megtanítható, feltéve, ha az elsődleges intelligenciatípusa szerint juttatjuk el hozzá az információt. Ez a digitáliskultúra-váltás óta felnőtt generációk számára különösen fontos, mivel számukra az elsődleges információszerzési forma nem az írott/olvasott szöveg, hanem az audiovizuális ismeretszerzés, illetve a tevékenységre ösztönzés. Tehát kevés az a jól megszokott tanárattitűd, hogy felállok a pulpitusra, és „leadom az órát”. Értjük, ugye? Leadom, felülről, lefelé. Ez alapból nem működik a mai gyerekeknél, de a partneri pedagógiáról most nem tudunk hosszasan beszélni. 

Arról azonban szólnunk kell, hogy Gardner is pontosan azt állította, amit Gyarmathy Éva pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítója: kevés a verbalizmus, nem megyünk vele semmire, ha csak a bal agyféltekét bombázzuk, mert ezen a módon nem fogják tudni elsajátítani a tananyagot. Kivéve persze a nyelvi, és matematikai intelligenciájú gyerekeket. A többieknek szükségük van olyan „vivőanyagra”, amely „átkonvertálja” számukra érthető nyelvre a megtanulandó ismeretanyagot.

És ez az átvivő anyag, ez a konvertálóprogram akkor működik jól, ha minden gyereknek lehetősége van a saját, Gardner által meghatározott intelligenciatípusa szerint megszerezni a megtanulandó ismeretet. 

Ez kicsit elvontnak, vagy éppen földtől elrugaszkodottnak tűnhet, de a projektpedagógiába vagy bármely más komplex módszerbe kiválóan be lehet építeni a Gardner-féle tipológiát. A lényeg az, hogy az adott ismeretanyagot ne csak verbális, nyelvi vagy logikai szinten közelítsük meg, hanem keressük meg a zenei, mozgásos, vizuális és egyéb kapcsolódásokat is.

A módszertani kutatások azt bizonyítják, hogy bár az ilyen típusú komplex, sokrétű intelligenciára épülő módszerek több időt vesznek igénybe, nagyobb energiabefektetést és felkészülést kívánnak a tanártól, azonban a gyerekek számára összehasonlíthatatlanul élvezetesebbek, és éppen ezért hatékonyabbak, mint a megszokott „poroszos” módszerek. 

Tehetséges, mégse megy neki a suli

A mai magyar iskolarendszerbe még kevéssé épült be ez a fajta személet. Éppen ezért tapasztalhatjuk azt, hogy az egyébként elképesztően okos, tehetséges gyerekünk gyengén teljesít az iskolában. Pedig ez természetes, mivel ha nem kapja meg a saját intelligenciatípusának megfelelő impulzust, akkor nem tud jó eredményeket felmutatni. Ez körülbelül olyan, mintha egy más anyanyelvű gyereknek akarnánk magyarul elmagyarázni valamit. Hiába mondjuk el százszor, hiába emeljük fel a hangunkat, attól, hogy üvöltünk, nem fogja megérteni, mit akarunk. 

A közoktatásban jelenleg sajnos nincs sok esély arra, hogy széles körben építsenek Gardner rendszerére. Ám nekünk, szülőknek fontos lenne felismernünk, hogy mely intelligenciatípus(ok)ba tartozik a gyerekünk, hogy megértsük, mely képességterületeken igazán jó. Mert ha ezeket a területeket otthon fejlesztjük, akkor könnyebb lesz neki a suliban is, hiszen az otthoni elfogadás kihathat az iskolai eredményekre is.

Szerencsére nem kell feltétlenül pszichológushoz vinni a gyereket azért, hogy meghatározzuk, melyik képességterület fekszik neki a legjobban. Elég csak odafigyelni rá, mert a tehetsége könnyen kiderül abból, ahogyan viselkedik, és abból is, hogy milyen tevékenységeket végez szívesen, önként. 

Az alábbi példák jól rávilágítanak erre, és akármilyen abszurdnak tűnnek is, mind valósak, megélt tapasztalaton alapszanak. Mert egy adott területen felfedezhető tehetség sokszor éppen abban mutatkozik meg, hogy a gyerek a „normálistól” eltérő módon reagál, vagy fogalmazzunk finomabban: másként viselkedik, mint ami megszokott. A gyerekek történeteit a szülők engedélyével osztom meg, a neveket pedig megváltoztattuk.

Nézzük akkor, milyenek is gardneri rendszerben bemutatott karkaterek! 


1. A dumagép – nyelvi, kommunikációs intelligencia

Ezek a gyerekek azok, aki ledumálják a hajat a fejedről, nemigen engednek szóhoz jutni, és már ovis korukban képesek sokszorosan összetett mondatokban mondatokban beszélni, ha kell, érveléssel alátámasztva mondanivalójukat. 

Máté kétéves koráig nem beszélt. Amikor meg elkezdte, akkor nem akarta abbahagyni, és most se nagyon akarja, pedig már egyetemista. Egészen kicsi korától kezdve nagyon választékosan fejezte ki magát, néha olyan szavakat használt, ami egyáltalán nem jellemző a korosztályára. Például, amikor háromévesen az első egész napját az oviban töltötte, és az édesanyja megkérdezte, hogy érezte magát, azt mondta: „Domival kellemesen szórakoztunk, nagyon szimpatikus nekem ez a fiú.” 

Ezek a gyerekek szinte szívják magukba a különböző nyelvi kifejezési formákat. Ha nem értenek valamit, kikövetelik a magyarázatot, azt megjegyzik, és azután használják a kifejezést, főleg ha megtetszik nekik. 

A dumagépek szívesen és sokat olvasnak, éppen ezért gazdag a szókincsük, és választékosan beszélnek. Érzékenyek a nyelvi finomságokra, ezért sokszor már kicsi kortól gyártanak szóvicceket. Az idegen nyelvek elsajátítása is könnyen megy nekik, szinte ragadnak rájuk a szavak, és akár egy külföldi nyaraláson is képesek szép kis alapszókincset összeszedni maguknak. 

Az előnyük a hátrányuk: néha túl sokat beszélnek, és ezzel bizony az agyunkra tudnak menni, főleg, ha fáradtak vagyunk. 

2. Az agyas – matematikai, logikai intelligencia

Ők azok, akik nagyon szeretnek gondolkodni, rendszerben látni a dolgokat, és ha lehet, előre megtervezni mindent. 

Sztella kedvenc játéka mindig is a „pakolós” volt. Ám nem csak ki-, bepakolta a játékait, hanem rendszerezte is őket. Külön pakolta a babákat, a macikat, máskor aszerint rendezte őket, hogy melyiknek hány lába van, azután színek szerint rendezte őket halmazokba, vagy éppen aszerint, hogy öltöztethetők-e, vagy sem. Sztella már alsós korában (!) nagyon szeretett volna egy határidőnaplót. Ki is nézett magának egyet, és kiszámolta, hogyha félreteszi az összes zsebpénzét, felső tagozatra meg is veheti. Persze, a szülei megvették neki, amikor kiderült, mire vágyik. A kislány örült is neki, használta is a határidőnaplót, gondosan feljegyezve a teendőit, de azért kifejezte a rosszallását, ezzel az akciójukkal ugyanis a szülők felborították az általa eltervezett menetrendet. Egyébként azóta is ilyen, folyamatosan terveket és listákat készít, táblázatokba rendezi az élete eseményeit, folyamatábrákon tervezi meg, hogy egy adott cél eléréséhez milyen feltételeknek kell teljesülniük. Szerintem senkit sem lep meg, ha elárulom: kutatóorvosnak készül.

Mert a jó matematikai, logikai intelligenciával megáldott gyerekek tehetsége nem merül ki abban, hogy jól és pontosan számolnak, szeretik rendszerezni a dolgokat, hanem egy-egy problémán addig agyalnak, amíg a legkisebb elem is a helyére kerül. Éppen ezért imádják a kirakókat. Míg egy 1000 elemes puzzle kirakása mást az őrületbe kergetne, ők képesek hetekig elbütykölni vele, és örömmel tölti el őket, ahogyan egyre tökéletesebb lesz a kép. 

Mert bizony az ilyen gyerekek gyakran perfekcionisták, és nehezen viselik, ha nem az előre meghatározott rend szerint mennek a dolgok. A szobájukban, táskájukban is mindig rend van, és nem értik, hogy mások hogyan tudnak „rendetlenségben” élni. Ezt a precizitást és rendszeretetet az iskolában legtöbbször díjazzák, ám ügyelni kell arra, hogy ez a tökéletességre törekvés ne váljon olyan belső elvárássá, amely frusztrálja a gyereket. Mert rövid távon akár le is béníthatja, hosszú távon pedig tartós lelki károkat (szorongást, és akármilyen furcsa: alacsony önértékelést) okozhat, ha rögzül, hogy neki csakis kitűnően vagy afölött lehet teljesítenie. 

iskola intelligencia tananyag tehetség Howard Gardner
Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Maskot

3. Az örökmozgó – mozgásos intelligencia

Talán nekik van a legnehezebb dolguk az iskolában, mert számukra az, hogy 45 percet egy helyben üljenek, felér egy kínzással. Mert mozogni kell, mozogni muszáj, és ha nem lehet rohangálni, focizni, bukfencezni, akkor rugdossák a másik padját, ledobják a tollat, és négykézláb másznak utána, vagy egyszerűen csak izegnek-mozognak a padban.

Karesz, az egyik volt mozgásos tanítványom, amikor felszólítottam, hogy álljon fel, valóban felállt, de a pad tetejére. Nem azért, mert rossz vagy engedetlen, netán szemtelen volt, hanem annyi mozgásos energia szorult belé, hogy az utasítást így értelmezte.

Minden kisgyerek szeret mozogni, de a jó mozgásos intelligenciájú gyerekek egészen furcsa dolgokat képesek művelni. Frici kedvenc szórakozása az volt, hogy falra mászott. Mármint otthon, a nappali falára, és nem azért, mert mászófal lett volna neki kialakítva, hanem mert a bútorokat, ajtó- és ablakkereteket tereptárgyakként használta, hogy feljusson a plafonig. 

Persze egyszerűbb eset az, ha a gyerekről korán kiderül, hogy kiváló a labdaérzéke, úgy úszik a vízben, mint a hal, vagy úgy fut, mint a nyúl. Ha ilyesmit tapasztalunk, mindenképpen járassuk valamilyen szervezett edzésre, egyrészt, hogy kimozoghassa magát, másrészt, hogy fejlesszék a mozgásos intelligenciáját.

A mozgásos gyerekek nagyon könnyen tanulnak meg új mozgásformákat, és élvezik is ezt a folyamatot. Ha jó a ritmikus intelligenciájuk (és általában jó), akkor a tánc is nekik való. De sokszor azzal borítják ki a környezetüket, hogy kiválóan tudják mások mozgását, mimikáját utánozni. A tanárokét is, akik ezt nem mindig veszik jó néven. 

És persze könnyen rájuk sütik (pszichológus szakvéleménye nélkül), hogy hiperaktívak, vagy azt, hogy „rosszak”, ami pedig kifejezetten negatív fogalom. Pedig csak más a mozgásigényük, mint a többieknek. Nemcsak több, hanem differenciáltabb mozgásformákra van szükségük az átlagnál. 

4. A piktor – vizuális, téri intelligencia

Ők a kis kreatívok, akik azzal borítják ki a tanárokat, hogy állandóan firkálnak. Ergo: nem figyelnek. Pedig a vizuális intelligenciájú gyerek számára épp a képi jelek, firkák segítik azt, hogy megragadjon a fejükben a tananyag. Mert a szavak nekik csak akkor jelentenek valamit, ha képet tudnak belőle alkotni. Ha másként nem, legalább fejben. 

A vizuális intelligenciájú gyerek fejében egyfolytában megy a mozi. Ezért fordul elő velük sokszor még nagyobb korban is a fantáziahazugság. Az ovisoknál ugyanis természetes, hogy az elképzelt dolgokat valóságosnak élik meg, a vizuális gyerekek azonban később „nőnek ki” ebből. Egyszer a barátnőm arról panaszkodott, hogy a lánya, Orsi, mindenkinek azt meséli, hogy hétvégén a nagymamánál voltak, és a nagyi lekváros és túrós palacsintát készített neki. A beszélgetést a kislány is hallotta, és pontosította a dolgot: nutellás palacsintát is csinált a nagyi. A probléma csak az volt, hogy a nagymama már évekkel azelőtt meghalt. A gyerek nem hazudott, ő csak azt mesélte el, amit látott, amit gondolatban átélt. Hogy ennek a valósághoz sajnos semmi köze, azzal nem volt hajlandó foglalkozni, pedig nyolcévesen erre elvileg már képesnek kellett volna lennie.

Orsi természetesen rettenetesen szeretett kreatívkodni, minden érdekelte, amit a kezével csinálhat. Kiválóan rajzolt, festett, de a horgolást, nemezelést, gyöngyfűzést is kipróbálta. Évente többször átrendezte a szobáját, új dekort talált ki, sőt nagyobb korában a falakat is maga festette ki. És persze imád öltözködni, elképesztő ízléssel és bátorsággal válogatja ki a napi szettjét, amivel szinte mindig felhívja magára a figyelmet. 

Azonban, ha az anyja megkéri, hozzon egy kiló kenyeret a boltból, nem biztos, hogy sikerül hibátlanul megoldania ezt a feladatot, pedig már gimnazista. Elhagyja a pénzt, kenyér helyett kiflit vesz, vagy nemes egyszerűséggel elfelejti, miért indult el.

Mert a vizuális gyerekek ilyenek, mindig „elszálltak” lesznek, valóságosabb a kép, ami a fejükben van, mint amit kívül látnak. Hát segítsünk nekik, hogy a kreativitásukkal meg is tudják mutatni ezt a belső valóságot. 

5. A muzsikus – zenei intelligencia

Ők is az őrületbe tudják ám kergetni a felnőtteket. Mert a zeneileg tehetséges gyerek folyamatosan valami hangot ad ki.

Az ember azt gondolná, hogy tök jó, ha gyerek szépen énekel. No de kérem, egész álló nap? Mert Marcika imádott és ma is imád énekelni. Elképesztően jó hangja van, ehhez illő, hatalmas orgánummal. Ha az anyja rászólt, visszavette a hangerőt, de nem bírta ki, hogy ne jöjjön ki belőle valami dallam: dúdolt, dünnyögött, lalázott, zümmögött, és brümmögött. És tette ezt az iskolában is, mert hiába szólt rá a tanító néni, két perc múlva megfeledkezett magáról, és újra csak jött ki a zene a fejéből. Ha nagyon szigorított Marika néni, akkor dobolt, verte a ritmust a padon, vagy pattogtatott az ujjával. És nem azért, mert szemtelen volt, és ki akarta borítani a pedagógust, hanem egyszerűen ő zenében gondolkodik. 

Itt az esély az újrakezdésre!

WMN Life – 2023. január 23. – PZs

A zenei tehetség általában nagyon korán megmutatja magát, mert ahogyan a nyelvileg fogékony gyerek szívja magába a szavakat, a kis muzsikusokat a zene vonzza. Mivel azonban nagyon érzékeny a hallásuk, kicsi korban gyakran sírással reagálnak az éles hangokra, idősebb korukban pedig meg tudnak őrülni a monoton zajoktól.

A zene viszont mindent visz náluk. Nyilván fontos, hogy minél kisebb kortól hangszert adjunk a kezükbe: először csak ritmushangszereket, később pedig járjanak zeneiskolába, de fontos, hogy igényes zenei környezet vegye őket körül otthon is.

6. A zöld – természeti intelligencia

Ők együtt lélegeznek a természettel, a növényekkel, az állatokkal. Az egyik barátnőm kislánya, Olgi, szerintem „suttogó”. Egyszerűen ért az állatok nyelvén, és az állatok is értik őt. A szülei elfogadják ezt, és kiköltöztek egy tanyára, hogy a kislány a szeretett állatai között élhessen. Konkrétan közöttük, mert egy kutyafalkában nőtt fel: mindig volt 10-12 saját kutyája, akik éjszaka vele is aludtak. Ő maga viselte gondját az állatainak, mert a kutyákon kívül volt egy lova is. Márpedig egy lovat ellátni tényleg kemény munka. 

Az állatokról gondoskodni nem okozott gondot neki, viszont a suli sehogyan sem ment. Ahányféle „disz” létezik, annyiféle volt neki, és a tantárgyak java alól felmentést kapott. Azért csak eljutott a nyolcadik osztály végéig, és hogy, hogy nem, felvették az egyik legjobb ménesgazdaságba, a szakiskolában pedig lótenyésztőnek tanul. 

És innentől fordulatot vett az iskolai teljesítménye. Nemcsak a szakmai tárgyakból volt kiváló, hanem iskolai szépírás- és fogalmazásversenyt nyert.

Az anyja el sem akarta hinni, hogy ez igaz, ugyanis nyolc évig azt hitték, hogy a kislány írni sem tud, mivel írás helyett saját jelrendszert alakított ki magának. Amikor a barátnőm a kezébe vette a lánya gyöngybetűkkel írt, kétoldalas fogalmazását, elsírta magát. Mert a díjnyertes írás címe az volt: Első élményem a lovakkal. 

Olgi valóban kivételes tehetség, de ott volt például Kende, aki sok más ovishoz hasonlóan összegyűjtött tücsköt, bogarat. De nemcsak gyűjtögette őket, hanem a különböző állathatározók segítségével meg is határozta őket. Alsós korában már röpképükről ismerte a madarakat, a bagolyköpet alapján rekonstruálni tudta az állat aznapi menüjét, és ismerte a téli és nyári égbolt csillagképeinek jó részét is. Az olvasással viszont meggyűlt a baja. Mármint a szépirodalommal. Abszolút nem érdekelték a mesék, a regények, mert milyen hülyeség már kitalált történeteket olvasgatni, amikor ott vannak a lexikonok és határozók. Mert Marcika nyolcéves koráig csak lexikonokat volt hajlandó olvasni. Ám akkor a kezébe került A Gyűrűk Ura, és beszippantotta. Mert számára ez volt az első szépirodalmi mű, amely olyan rendszerű volt, ami számára is elfogadható. 

7. Az önelemző – önismereti intelligencia

Rájuk már kicsi korban nagyon erős akarat és önismeret jellemző. Itt természetesen nem a kisgyermekkori dackorszakról beszélünk, hanem arról, hogy a gyereknek határozott elképzelései vannak arról, hogy ki ő, mit szeretne elérni, és azt hogyan tudja megvalósítani. 

Az ilyen gyerekről sokszor azt szokták gondolni, hogy magányos, vagy rosszabb esetben, hogy „antiszoc”, pedig egyszerűen arról van szó, hogy tök jól megvan egyedül, és nem függ mások véleményétől. Mivel jól ismeri önmagát, képes nagy célokat kitűzni maga elé, és azokat meg is valósítja.

Arany Jánosról úgy tartják, hogy autodidakta módon tanult meg angolul, és én magam is ismerek olyan gyereket, aki ugyanezt megtette a spanyollal. Az ilyen típusú autodidakta tanulás tipikus jellemzője az önismereti intelligenciának. Borisz kamaszként sakkozni tanult meg egyedül, könyvből, és utána sorra nyerte a sakkversenyeket. Egyébként ő az a gyerek, akire rásütötték nemegyszer, hogy lusta, vagy flegma. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy Borisz csak akkor szól, vagy cselekszik, amikor annak értelmét látja. Ez persze nem mindig egyezik meg a pedagógusok vagy a szülők elvárásaival, de Boriszt ez nem érdekli. És nem azért, mert ellenséges másokkal, hanem mert képes önállóan gondolkodni, és függetleníteni magát mások véleményétől. Amit azonban fontosnak és jónak tart, amellett kiáll, és egyedül is képes végigvinni olyan dolgokat, amelyekre sokan csoportban sem lennének képesek. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

8. A középpont – kapcsolati intelligencia

Ő a centrum. Mindig és mindenhol. Ha valahol megjelenik, nem lehet nem odafigyelni rá, és azonnal ő lesz a beszélgetések középpontja, motorja. Mivel mélyen át tudja élni az emberek érzelmeit, gyakran használják „lelki szemetesként”, és ő szívesen ad tanácsot másoknak.

Gittát óvodás kora óta ismerem, jó barátnők voltunk mindig is. Igazság szerint mindig ő volt a „jó csaj” a csapatban, pedig nem volt klasszikus szépség, és még annyira csinosnak sem volt mondható. Viszont volt és van egyfajta kisugárzása, amivel magához vonzza az embereket. Bíznak benne, hallgatnak rá, követik a tanácsait. Sokszor nem értettem, hogy nem „szívják” le az emberek, amikor „ráöntik” a problémáikat. De ő ezt egészen másként éli meg. Az, hogy belehelyezkedhet egy másik ember életébe, segít megérteni nemcsak őt, hanem saját magát és a világot is. Mert a jó kapcsolati intelligenciájú emberek számára a másik ember tükör, rajta keresztül könnyebben és jobban megértik a dolgokat. 

Persze ennek a képességnek is van árnyoldala. Az erős kapcsolati intelligenciával nagyon könnyű visszaélni, és nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy a segítés ne váljon manipulációvá, a másik ember irányításává. 

Forrás: Infed.org; Howard Gardner: Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligences. New York, 1983; Basic Books – Kindle Version, 2011.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AleksandarNakic

Miklya Luzsányi Mónika