Büntetés vagy diplomatikus és szükséges szünet? – Csend a párkapcsolatban

–

Shrekhez hasonlóan mindig azt az elvet vallottam, hogy „Jobb kint, mint bent”. Az ogréval ellentétben én viszont nem a bélgázokra értem mindezt, hanem a bennünk kavargó gondolatokra, véleményekre, érzésekre, amelyeket jobb felszínre hozni, kitenni az asztalra, és az őszinteség jegyében élni, megoldani a konfliktusokat, ha arra kerül sor. Az élet egyik nagy leckéje azonban megtanulni és elfogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy működik, ahogy mi, valaki egyáltalán nem érzi magát komfortosan attól, hogy újra és újra kitárulkozzon, sőt. Egyes vitákban pedig kifejezetten rosszul sül el, ha valakiből mindenáron ki akarunk csikarni valamilyen álláspontot, ha egyszer ő nem akarja vagy nem áll rá készen.

A fojtogató csend

A Psychology Today egyik cikke azonban kitér rá, hogy sok esetben a negatív érzések elfojtása a rejtett, bomlasztó konfliktus egy formája, később pedig, amikor végül mégiscsak kirobban az emberből a felgyülemlett verbális indulat, az többet árt, mint használ.

De az sem ritka, hogy a kellemetlen érzések éppen a visszatartásból fakadnak.

Christine E. Rittenour szerint érzelmi fellángolás nélkül is megjelenhet az elégedetlenség a kapcsolatban, például amikor jelentőségteljesen valaki csak annyit felel a „Mi a baj?” kérdésre, hogy „Semmi”, holott ennél kevés egyértelműbb jelzés utal arra, hogy nagyon is van baj. Rittenour kutatótársaival arra jutott, hogy a némaságnak sok esetben az a célja, hogy a másik felet bizonytalanságban tartsuk a valódi érzéseinket és gondolatainkat illetően, amelyet értelemszerűen sokkal nehezebb kezelni, mint a sérelmek kifejezésének egyéb módjait. 

Mivel ilyen helyzetekben a partnerünk nem beszél, nekünk kell értelmeznünk a nonverbális jeleket. Rittenour megjegyezte, hogy azok, akik hallgatással büntetnek, tartózkodók, kevesebb szemkontaktust alkalmaznak, és gyakran figyelmen kívül hagyják a másikat, ezzel arra késztetve ezzel őket, hogy megszakítsák az ilyen jellegű, megfeneklett kapcsolatokat. A kutatók szerint tehát fordított összefüggés figyelhető meg a kötelezettségvállalás és a némasággal való büntetés alkalmazása között.

Hallgatni (néha) arany

Sokan viszont nem büntetésből hallgatnak, hanem azért, mert

nem szeretnének olyat mondani, amit később megbánnak.

Bizonyára sokaknak ismerős a helyzet, amikor hirtelen felindultságból kiszalad olyan is az ember száján, amit nem feltétlenül gondolt komolyan, netán csak a pillanat hevében akarta megbántani a másikat, utána viszont szégyenkezik miatta. (Milyen jó cikkíráskor az általános alany alkalmazása, így az ember kevésbé érzi magát szar alaknak, hiszen fogalmazhat a kollektív tudat nevében az egyes szám első személy helyett.) 

A hatékony kommunikációhoz, különösen vitás helyzetben, ismernünk kell a partnerünket, és fel kell mérnünk, vajon milyen okból kifolyólag hallgat. Lehet, hogy dühből, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak kedvetlen, vagy próbálja rendezni a gondolatait, és épp elszámol fejben tízig, hogy semmi olyat ne olvasson a fejünkre, amit később visszaszívna. És az is megeshet, hogy valaki tudatosan, a kapcsolat fenntartása érdekében némul el. (Én például most épp ezt tanulom!) Mindez a körülményektől függ, hiszen a kontextus értelmezi a tartalmat, vagy éppen annak hiányát.

Minden párnak magának kell megfejtenie, mi a leghatékonyabb konfliktuskezelés. Van, akiknél az működik, hogy időt kérnek, és szünetet tartanak egy vitában, aztán később automatikusan túllendülnek a problémán, másoknál pedig az válik be, hogy alaposan átbeszélik az adott helyzetet. Ne féljünk attól, ha az egyik félnek szüksége van egy kis térre és csendre. Ilyekor érdemes időt szánni arra, hogy átgondoljuk a kapcsolat pozitív aspektusait és azt, miként lehetne javítani bizonyos dolgokon, majd frissen, feltöltődve újrakapcsolódni.

Akadnak bőven olyan helyzetek, amikor a csend alkalmazása kifejezetten pozitív célt szolgál (nálam például biztosan, amikor visszafogom a szófosásomat egy-egy problémáról). Egy kapcsolatban a felek egyik kulcsfontosságú, de gyakran figyelmen kívül hagyott kommunikációs készsége, hogy tudják, mikor a csend a lehető legjobb megoldás. Ez nem az elnyomásról, az engedelmességről, a büntetésről, a figyelmen kívül hagyásról vagy a nemtörődömségről szól.

Sokkal inkább egy olyan választás, amely tükrözheti a másikra való ráhangolódást, az empátiát, az érzelmek szabályozását és a felek közötti kötelék előtérbe helyezését.

Érdemes tehát felismernünk azokat a helyzeteket, amikor egy-egy kritika, megjegyzés vagy kérdés nemhogy nem bír hozzáadott értékkel, hanem még ront is a helyzeten. Ehhez pedig nem feltétlenül kell vitás helyzetbe keverednünk, éppen elég romboló, ha például társaságban kényszert érzünk arra, hogy a társunkat állandóan kijavítsuk, vagy befejezzük a mondatait, netán előre lelőjük a történeteinek csattanóit. Ugyanez érvényes azokra a helyzetekre, amikor a párunk családját kritizáljuk, pláne mások előtt. A saját rokonainkról még akkor sem szeretünk becsmérlő megjegyzéseket hallani, ha a szívünk mélyén valójában egyetértünk.

A kimondott szavaknak óriási ereje van, de a csend éppúgy lehet beszédes. Egy jól működő kapcsolatban sokszor éppen azok a legértékesebb pillanatok, amikor szavak nélkül értik és érzik egymást a felek, megvan közöttük az a kötelék és bizalom, amelynek révén biztonságban érezhetik magukat, és ez egy olyan intim közeget teremt, ami erőteljesebb kommunikáció bármilyen verbális üzenetnél.

Krajnyik Cintia

Források: ITT és ITT

A felfüggesztett párkapcsolatokról is írtunk nemrégiben, ITT elolvashatod

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Stephen Welstead