–

Nem tudok betelni vele

Eredetileg vidéki vagyok, leginkább a munkalehetőség vitt annak idején Budapestre. Persze vonzott a világvárosiasság is, de csak emiatt nem költöztem volna oda. Úgy igazán megszeretni nem is sikerült, legfeljebb megszokni – legalábbis évekig azt hittem, hogy megszoktam, de azért mégiscsak soknak éreztem az ottani ingeráradatot, egy idő után pedig egyszerűen telítődtem.

Mégsem mertem lépni egy jó darabig, mivel állás tekintetében még mindig jobbak a lehetőségek a fővárosban, mint máshol, legalábbis azokon a területeken, amikhez konyítok valamit. Aztán a közelmúltban olyan feladatokat kaptam, amelyek az internetnek hála lényegében bárhonnan végezhetők. Némi vívódás után megszületett a döntés, és a nagyváros után egy sokkal kisebben kerestem új otthont.

Újra vidéki lettem, és egyelőre nem tudok betelni az új életemmel. Sőt, olyan előnyeit is megtapasztaltam az itteni létnek, amilyenekre nem is gondoltam volna.

Még a cica is meggyógyult

Nap mint nap rácsodálkozom a levegő tisztaságára: egészen más érzés kilépni a lépcsőház ajtaján. Itt is van persze forgalom, de értelemszerűen jóval kisebb, ráadásul az egykori bányásztelepülést gyönyörűen parkosították. Mindenhol fák, füves területek, virágágyások vannak az egyébként kissé (néha nagyon) szocreál benyomást keltő társasházak között. A futás is lényegesen jobban megy itt, ami végül is logikus, de más tudni, és megint más megtapasztalni. A legnagyobb meglepetést, egyben örömöt pedig az jelentette számomra, hogy a többféle allergiával küszködő Dóri cicám tünetei – amelyeket sokszor csak orvosi kezeléssel sikerült kordában tartani – lényegében elmúltak, holott az évnek ebben a szakaszában egyébként intenzívebbek szoktak lenni.

Bárhol éltem vagy jártam a fővároson belül, a szmog mellett mindenütt volt egy bizonyos fokú alapzaj, még az amúgy csendesnek tartott környékeken is. Zavart is, de hogy mennyire, az csak utólag tudatosult bennem. Amióta nem kell efféle impulzusokkal küszködnöm,

összehasonlíthatatlanul jobban alszom, mint korábban, így a különféle teendőimmel is gyorsabban és könnyebben megbirkózom, ami rendkívül felszabadító, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Hátrányok, amik voltaképpen előnyök

Mindezzel persze nem mondtam nagyot, hiszen a jó levegő és a viszonylagos csend a vidéki élet közismert velejárói. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyek hátránynak tűnhetnek, a mindennapokban azonban sokat lehet belőlük profitálni. Ilyen például, hogy az üzletek általában rövidebb ideig vannak nyitva, mint a fővárosiak. A könyvesbolt már délután ötkor bezár, az illatszerboltba sem tudok leszaladni vasárnap, ha éppen elfogy a sampon, és persze éjjel-nappali sincs minden sarkon.

Ebből adódóan rá kellett szoktatnom magam az átgondoltabb beszerzésre: most már úgy állítom össze a bevásárlólistát, hogy a szükséges dolgokat egy körben megvehessem, és biztosan ne fogyjon el semmi este vagy hétvégén.

Egészen sok időt takarítok meg ezzel, holott a vásárlást korábban sem programnak tekintettem, hanem egy nem feltétlenül kellemes, ámde szükséges tevékenységnek, és ennek megfelelően igyekeztem minél előbb lezavarni. Az időhatékonyságot tovább fokozza, hogy itt nincsenek igazi távolságok, egy rövidebb sétával szinte minden elérhető.

„Hogy vagy?”

A település méreteiből adódóan errefelé általában ismerik egymást az emberek. Az újonnan érkező akaratlanul is feltűnést kelt, a szomszédok pedig azon nyomban tudni szeretnék, kivel van dolguk. Engem is „lecsekkoltak” már az első héten, ami egyébként nem zavart – tudom, milyenek a vidéki közösségek. Az pedig kimondottan jólesik, hogy van kihez tanácsért fordulni a helyi viszonyokat illetően, vagy megkérdezik, „hogy érzem magam, és a cicák megszokták-e már az új helyet”. Volt, aki a barkácstudományát ajánlotta fel. Azt pedig, hogy hol érdemes festéket venni, a könyvtárban mondták meg, ahová ittlétem első napjaiban dolgozni jártam, mivel a lakásban még nem volt internet.

Az utcán is könnyebben kérek segítséget, ha esetleg elkeveredem, ami nekem még ezen a kis területen is össze szokott jönni.

Persze errefelé is akadnak nehezebb esetek, éppen ma oltott le egy nő, mert, elbizonytalanodva az útvonalban, a zebra szélén ácsorogva törtem a fejem, hogy merre induljak tovább – de hol nem fordul elő ilyesmi?

Ami tényleg hiányzik

Programok terén el voltam kényeztetve, hiszen Budapesten egymást érik az előadások, koncertek, kiállítások – csak győzze az ember idővel, meg főleg pénzzel. Igaz, nekem egy-egy „ingyenes” könyvbemutató is nagy élményt jelentett, feltéve, hogy eljutottam munka és tanulás mellett. Ahhoz képest itt van egy művelődési ház meg egy bányászmúzeum, ami jelentősen behatárolja a lehetőségeket. Mégsem bánkódom emiatt, mert jóval több van a mérleg másik serpenyőjében – a fentieken túl például az is, hogy uszodához ilyen közel még sohasem laktam.

Ha pedig a valamilyen programot tényleg kihagyhatatlannak éreznék, egyszer-egyszer fel lehet utazni a fővárosba, pláne, hogy időnként amúgy is kell arrafelé járnom, mert home office ide vagy oda, van, amit csak személyesen lehet elintézni.

Amúgy meg nyáron itt is beindul majd a „fesztiválozás” a városka főterén – érdeklődéssel várom a fejleményeket.

A legnagyobb ajándék

Az új otthonom közel van gyermek- és diákkorom helyszíneihez, és ezáltal a régi barátokhoz is, akik mindig is a környéken éltek. Amíg budapesti voltam, jókora szervezést igényelt, ha találkozni akartunk, most pedig majdhogynem átszaladhatunk egymáshoz. Azt hiszem, ez hiányzott a legjobban fővárosi éveim alatt – és ez az, ami miatt valóban úgy érzem, hogy hazaértem.

Mezei M. Katalin

 Kiemelt képünk illusztráció, a másik kettő a szerző tulajdonában van