A legenda

Van egy barátnőm, aki rengeteg kínlódós altatást nézett végig annak idején, amikor az első gyerekem kisbaba volt. Látta, ahogy taknyom-nyálam egybefolyt a zokogástól, mert nem bírtam már, hogy minden egyes rohadt alkalommal, amikor eljött az alvás ideje, a gyerekem ordítani kezdett, és bármit próbáltam, nem hagyta abba. Szóval, ez a barátnőm igazán fel volt készülve a legrosszabbakra, amikor ő maga is terhes lett. 

Pár hónapja a játszótéren találkoztunk, beszélgettünk. Mellettünk parkolt a babakocsi, benne a féléves kisbaba, aki látványosan laposakat pislogott. Gondoltam, mindjárt üvölteni kezd, de tévedtem. Gömbölyű öklével dörzsölgette a szemét, majd tudjátok, mit csinált? Becsukta a szemét, és elaludt. Magától. Azt hittem, rosszul látok. 

Pedig igény szerint szoptatott, soha sírni nem hagyott baba volt ő is, nem alvástréningezték a szülei. Pusztán csak ilyen természettel áldotta meg őt a sors. Ha álmos, alszik. Ennyi. 

Miután a barátnőm emlékszik a kilenc évvel ezelőtti énemre, pontosan tudja, hogy ez mekkora áldás. (A jegyzőkönyv kedvéért idekívánkozik, hogy éjszaka azért az ő babája is fel-felébred.)

Tehát a legenda igaz: tényleg léteznek jól alvó babák. 

De az anyukacsoportok posztjaiból kiindulva nem ők vannak többen. Ezekben a csoportokban az az egyik legforróbb téma, hogy vajon mit kellene tenni azért, hogy a babánk végre (el)aludjon. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Elmondom, mi miket próbáltunk

Vagyis, azzal kezdem, hogy mit nem: sírni hagyni. Jó, most nem vagyok ezer százalékban őszinte, mert egyszer, végső kétségbeesésemben, még azt is megpróbáltam, de legfeljebb öt-tíz percig bírhattam (az is lehet, hogy csak egy perc volt az, nekem végtelen hosszú időnek tűnt).

Szóval, nem, hiába vált be a szomszéd menyének és az anyósunknak anno, babát sírni nem hagyunk. Egy pici azért sír, mert beszélni nem tud. Így közöl szinte mindent. És erre szülőként nem lehet az a válaszunk, hogy ignoráljuk. 

Bő szakirodalma van ma már ennek, tele van vele az internet, vagy itt van EZ a cikk.

Tehát, akkor mit tehetünk.

Először is, mi a klasszikussal próbálkoztunk, amit a filmekben is láttunk és ami amúgy is logikusnak tűnt: a ringatás. 

Ringatni bölcsőtartásban, párductartásban (amikor az alkarunkon elterül hason fekve a baba, és lógnak a végtagjai), a vállunkon. Ringatni jógalabdán rugózva. Ringatni susogva, énekelve, zenére. 

Hát nálunk ezek egyike sem jött be. 

És ha mégis sikerrel jártunk, 

a kiságyhoz közeledve egy vélhetően beépített szenzornak köszönhetően azonnal kipattant a gyerek szeme. 

Próbálkoztunk a másik nagy klasszikussal: a babakocsiban tologatással is.

Hallani sem akart róla, és úgy egyáltalán, már a babakocsi gondolatától a frász törte ki. 

Ekkor jött a hordozás

Eleinte a kengurut próbáltuk (itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mindenkit lebeszéljek ennek az eszköznek a használatáról, baromi egészségtelen a babának és annak is, aki hordozza. Aki ezt még nem hallotta, javaslom, olvasson utána, spórolja meg a pénzt, amit mi erre a vacakra kiadtunk), ami először működni látszott, de csak nagyon rövid, öt-, tízperces alvásokra. Viszont a baba gyakrabban hányt bele az idegtől, mint hogy lenyugodott volna. 

Aztán szereztünk egy szövött, karikás kendőt és egy ergonomikus csatos hordozót, mondhatom, ég és föld volt a különbség.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

szabó anna eszter (@szannae) által megosztott bejegyzés

Bejött a módszer! A gyerek hatalmasakat aludt ezekben a hordozókban, jóval könnyebben elszenderedett (ráadásul akár két-három órákat is nyomott rám kötve), és nekünk is sokkal kényelmesebb volt. A nappali alvások így nagyjából meg is oldódtak. 

És mi a helyzet az éjszakával?

Mivel az első két és fél hónapban nem volt tejem, csak körülbelül három hónapos korában jöttünk rá arra, hogy a baba el tud aludni a mellemen is. Szóval, nappal így vagy hordozóban aludt. Éjjel pedig közöttünk, az ágyban. (Együttalvás-ellenes, házasságot temető kommentek, vigyázz, kész, rajt!)

A legnagyobb nyári melegben amúgy cseppet sem bántam, ha így aludt el és nem rám kötve. 

Szerettem ezeket az összebújós alvásokat, és amúgy ekkor kezdtem el blogolni is, szóval abszolút hasznosan töltöttem az időt, sőt a legelső WMN-cikkeimet is szoptatás közben írtam, telefonon. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

szabó anna eszter (@szannae) által megosztott bejegyzés

Egy darabig nappal tehát nem volt nagy cirkusz az elalvással, maximum azzal, hogy lehetetlen volt letenni, vagy kisurranni mellőle. 

Ám az egész éjszakás szoptatások kiborítottak. Értsétek szó szerint: volt, hogy egész éjjel nem tudtam leválasztani magamról. Nem túlzok, egy idő után már hason fekve is tudtam szoptatni. Mire éjszaka megszoktam (értsd: a kimerültségtől beájultam, szoptatás ide vagy oda), hogy a „töltőről” lecsatlakozva mindössze röviden képes egyedül aludni, addigra a nappali alvókája romlott el. 

Másfél éves korában már tovább tartott elaltatni, mint amennyi ideig maga az alvás. 

Ekkor mondtunk le a nappali alvásokról

Ennek egy jó oldala volt, hogy az esti altatás sokkal gyorsabbá vált, és a fiam valamennyivel (nem sokkal) kevesebbszer ébredt fel az éjfél előtti periódusban. 

Hároméves volt, amikor abbahagytam a mellen alvást, de a legendák ellenére ez nálunk semmilyen változást nem hozott az éjszakákat illetően. Ugyanúgy kelt, csak még ringatni is kellett. Négyéves volt, amikor külön szobába költöztettük. Ez sem javított semmit az alvásán (hiába javasolták annyian, hogy na ez lesz a tuti megoldás), ugyanúgy kelni kellett hozzá. 

Aztán megszületett a kistesó,

ő azért jóval könnyebb eset volt alvásügyileg, főleg, hogy azért volt már némi tapasztalatom a témában. 

Nála az volt a nagy könnyebbség, hogy szeretett babakocsiban aludni.

Volt is egy dallistám, amit a szülésre raktam össze (de végül a saját búgásomat hallgattam a vajúdáskor), erre tologattuk a babakocsit, ami azért is volt remek ötlet, mert ezeket a dalokat összekapcsolta az alvással, így ha az autóban rájött a sírhatnék, csak benyomtuk a zenét és már meg is nyugodott, sőt akár el is aludt. 

Nála volt már babahintánk is, amivel

azt a csodát is végre tudtam hajtani, hogy a hordozóból kivettem az alvó babát, beügyeskedtem a hintába, és bizony nem csalás, nem ámítás, aludt tovább. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

szabó anna eszter (@szannae) által megosztott bejegyzés

Amikor elköltöztünk, egy szoba mínuszban voltunk, ezért ismét mind együtt aludtunk

A hálószobánk csupa matracból állt, én nagyon szerettem, hatalmas helyünk volt, igazi meleg fészek. Ekkor teltek a legbékésebben az éjszakáink, esküszöm. A családi együtt alvás mindenkire jó hatással volt. 

Újabb költözés jött, a gyerekeket összezsuppoltuk egy szobába, közös matracon alszanak, lett egy új rutinunk. Este meseolvasás után mellettünk, zenére alszik el a kicsi, a nagy addig olvas, aztán mellé fekszem, és ha szerencsénk van, viszonylag hamar ő is elalszik.

Nála nemrég felmerült az alvásklinikán (bizony, ilyen is létezik), hogy van némi melatonintermelési problémája, ezért kis adagban elkezdte kapni, azóta a másfél-két órás altatási szeánszok jócskán lerövidültek. De az éjszakák továbbra is hosszúak, a nagy továbbra is gyakran kel, nyugtalan, és a kicsi sem alussza még át a legtöbb éjszakát. 

Próbálkoztunk pár hónapig azzal, hogy pár perc után kijöttünk a szobából, mondván hogy egy iskolásnak már el kéne aludnia egyedül. Rémes volt, és 

őszintén nem hiszek abban, hogy jó, ha a gyerek arra asszociál az alvásról, az ágyáról, hogy az az a hely, ahol magányos, ahol fél, ahol egyedül van hagyva a szorongásaival, ahol jönnek a rémálmok, a balhék, hogy miért nem alszik már. 

Szóval normális, vagy sem, mi melléfekszünk, és megvárjuk, míg elalszik szépen

Amire figyelünk, az az, hogy az esti rutin legyen fix. Fürdés, vacsi, meseolvasás, alvás.

Nem érdekel, hol kellene alvásban tartaniuk, az sem, hogy más gyerek már babakorában magától elaludt. Nekem ez a két gyerekem van, és ők ilyenek; szükségük van rám az alváshoz. Nem lesz ez mindig így. 

Lassan kilenc éve küszködünk az alvással, hol ezért, hol azért. A tendencia lassan, de javul. 

Úgyhogy te, aki épp maratoni szoptatás alatt olvasod a cikket, te, aki most bőgtél egy nagyot, mert már megint balhés volt az altatás, és te, akit most hordott le a védőnő, az anyósod, a nagymamád, a szomszédod, vagy a random idegen bezzeganyuka a játszón azért, mert kínlódsz, hidd el: nem vagy egyedül. 

És bármilyen reménytelennek tűnik is most, egyszer eljön a te időd, amikor végre újra alhatsz éjszaka. Nálunk már megesik, hogy átalusszák az éjszakát. Hogy min múlik, sose tudjuk. 

Ne hidd el, hogy van tuti módszer. Ne hidd el, hogy te vagy a hibás. Ezer oka lehet annak, ha egy baba, vagy kisgyerek nem alszik el/jól. De egyet kihúzhatsz a listáról: magadat. Nyugi. És kitartás. 

Szabó Anna Eszter

A képek a szerző tulajdonában vannak