Az idegrendszernek kell a pihenés

„Az alvás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a nap során beérkezett információkat az agy kezelni tudja. Ennek része a konkrét tanulás, illetve a tapasztalati tanulás útján elsajátított információk konszolidációja, valamint az érzelmek megfelelő feldolgozása. Azt feltételezzük, hogy a lassú hullámú alvás során a bejövő információk megszilárdítása, a REM-fázis alatt pedig, amikor álmodunk, az érzelmek feldolgozása zajlik. Mindkettő elengedhetetlen a lelki és fizikai épségünk érdekében” – mondja dr. Hegyi Márta.

Az újszülött idegrendszerének még nincs szüksége hosszú, megszakítás nélküli, strukturált alvásra, így az ő alvás-ébrenlét ritmusuk még merőben eltér a felnőttekétől.

Körülbelül iskoláskorra éri el egy ember a kognitív fejlettségnek azt a szintjét, amikor már elegendők a felnőttekéhez hasonlatos alvásciklusok a napi információ feldolgozására.

Az óvodáskor pedig egyfajta átmenet a kettő között. Míg hároméves korban még nagyon gyakori, hogy a naponta átlagosan szükséges tíz–tizenkét órát két részletre osztva alusszák meg a gyerekek, egy rövidebb délutáni és egy hosszabb éjszakai pihenés keretében, addig ez öt–hat éves korban már egyre inkább eltolódik egyetlen, ideális esetben körülbelül tizenegy órás éjszakai alvás felé.

Abban azonban, hogy mikortól nincs már szükség délutáni alvásra, nagy változatosságot mutatnak a gyerekek

Leginkább csak statisztikai adatokból, szülői kérdőívekből lehet informálódni. Az biztos, hogy míg háromévesen a többség még alszik délután, addig ötévesen már nem. Az óvodák nagy részében azonban hat- vagy akár hét éves korig is „altatják” délután a gyerekeket. Persze, aki nem akar elaludni, azt erővel nem lehet erre kényszeríteni. Tehát inkább csak arról van szó, hogy az intézmények lehetőséget biztosítanak azoknak a gyerekeknek az alvásra, akiknek erre szükségük van. Sokakban azonban felmerül a kérdés, hogyha az oviban hatéves korig kell aludni, akkor olyanokat is rávesznek a délutáni sziesztára, akiknek erre már nem lenne szükségük.

Ez pedig vagy a gyerek aktív ellenállásához és konfliktusokhoz vezet, vagy ahhoz, hogy a délutáni alvás miatt este már csak sokkal később lehet lefekteti őt.

„Nem hiszem, hogy el lehetne altatni egy olyan gyereket, akinek nincs igénye az alvásra. Sokkal inkább arról van szó, hogy akinek igénye van rá, annak esetleg nem teremtik meg a lehetőséget minden esetben. Itt a csendre, a besötétítésre, a nyugalomra gondolok – ez utóbbit akár egy lassú ritmusú, nyugtató zenével is el lehet érni” – mondja dr. Hegyi Márta. 

 

Tehát attól, hogy a gyerekünk nem dől ki magától, még nem biztos, hogy nem lenne szüksége a délutáni alvásra

Ezért otthon sem érdemes túl könnyen feladni a nappali pihenést. Különösen, ha úgy látjuk, fáradékony, délutánra nyűgösebb, irritált, kevésbé élénk, vagy éppen ellenkezőleg: a fáradtságtól túlpörgött egy óvodás. Ami pedig a nappali alvás miatt elcsúszott esti lefekvést illeti: a neurológus szerint itt is inkább arról van szó, hogy már ebben a korban megmutatkozhat, ki a pacsirta és ki a bagoly típus, azaz saját biológiai óráját követve ki fekszik és kel későn, és ki korán.

„Vannak olyan gyerekek, akik alkatilag hajlamosak arra, hogy túlzottan felpörögjenek a legkisebb ingerlésre is, az ő esetükben valóban elképzelhető, hogy még fáradtan sem tudnak kellően megnyugodni az alváshoz.

Ilyenkor a szülőnek a lehető leginkább ingerszegény környezetet érdemes biztosítani az alváshoz: lehetőleg ne legyen az ágyban játék, túl sok fény, sőt, még akár az ágynemű se legyen színes vagy mintás” – javasolja dr. Hegyi Márta.

Fontos kérdés az is, hogyha egy óvodás már valóban nem igényli a délutáni alvást, szükséges-e ennek ellenére pihennie?

„Az idegrendszernek kisgyermekkorban szüksége van a pihenésre, még akkor is, ha ez már nem a konkrét alvást jelenti. Egy csendesebb tevékenység, ellazulás, ideális esetben fekvő helyzetben, sokat segíthet abban, hogy ne legyen túlingerelve egy gyerek délutánra. Persze itt fontos, hogy a pihenőidőt ne kényszerként, feladathelyzetként élje meg, mert akkor negatív asszociációk kapcsolódhatnak az alváshoz, ami éppen hogy nem pihenteti, hanem felhangolja az idegrendszert” – mondja dr. Hegyi Márta.

Ez utóbbi az esti alvás esetében is fontos: ha van előtte egy kellően megnyugtató rituálé, ha a dolgok egymásból következnek, és egy időben is nagyjából pontosan behatárolható végcélhoz, azaz az elalváshoz vezetnek, akkor az sokkal könnyebben is következik be.

Na de hogyan beszéljük meg a délutáni pihenés „kötelezettségét” egy olyan ovissal, aki már valóban nem tud aludni ilyenkor, és akinél a szülő otthon már el is engedte a dolgot?

 „A gyerekek nagyon rugalmasak, általában nem okoz számukra problémát, hogy összeegyeztessenek több szabályrendszert, és megszokják, hogy egyes környezetben mit lehet és mit nem” – mondja Kiss Kinga gyermekklinikai szakpszichológus.

„Az intézménybe kerüléskor fontos szem előtt tartani, hogy van néhány főszabály, amivel ideális esetben a szülő is egyet ért, vagy legalábbis el tudja fogadni: jelen esetben az, hogy az óvodában délután mindenkinek pihenni kell. Ha a szülő megérti, akkor a gyerekének is el tudja magyarázni, hogy mi a főszabály célja és értelme, hogy attól alapvetően eltérni nem lehet, a betartása pedig része az intézményi szocializációnak.

Ugyanakkor arról lehet beszélgetni, hogyha a gyerek nem tud elaludni, hogyan tudja kitölteni ezt az időt úgy, hogy ne frusztrálódjon, és a társait se zavarja” – mondja Kiss Kinga.

A pszichológus szerint már azzal is sokat nyerünk, ha pihenésre cseréljük az alvás szót

Ezzel egyfelől azt kommunikáljuk a gyerek felé, hogy nem kötelező olyasmit tennie, amire nem képes – tehát aludni, ha nem álmos –, ugyanakkor azt is, hogy ha a szülő és a pedagógus úgy ítéli meg, hogy az ő korában még szükséges egy délutáni szieszta, akkor az viszont egy főszabály, amelyhez neki alkalmazkodnia kell. A szülő egyik kiemelt feladata, hogy segítse a kisgyerekét az érzelmei és testi-lelki állapotai szabályozásában, ennek pedig része a gyerek aktivitásának kontrollálása is. A délutáni pihenés pedig jó módja annak, hogy a nap közepén a gyerekek megnyugodjanak, elcsendesedjenek elkerülve ezzel a túlpörgést és kifáradást.

„Hároméves korban még a legtöbb gyerek alszik délután, és az idegrendszernek szüksége is van az ingermegvonásra, a lecsendesülésre. Nagyobb korban az alvás ideje rövidül, majd eltűnik.

Az volna ideális, ha a szülő és az óvoda közt lenne egy párbeszéd arról, hogy mit tehet az a gyerek, aki nem tud a pihenőidőben aludni.

Van olyan óvoda, ahol csendben könyvet lapozgathat, vagy a nagyobbak átmehetnek egy külön szobába rajzolni. Ezt intézménye válogatja, tehát fontos az is, hogy a szülő ahhoz a szabályhoz igazodjon, amelyet az adott óvoda megkövetel – és azt próbálják a lehető legrugalmasabban kezelni, ha a gyerek ezt igényli”.

A pszichológus tehát nem gondolja, hogy önmagában traumatizáló lenne egy gyereknek az, ha az ő ovijában a pihenőidő alatt végig csendben kell feküdni, még esetleg nagycsoportban is. Ilyenkor lehet vele arról beszélgetni, hogyan szórakoztathatja magát, ha unatkozik: halkan, a többieket nem zavarva, vagy akár csak fejben mesélhet a plüssjátékának vagy magának, bábozhat az ujjaival, izgalmas történeteket találhat ki.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

„Itt nem az történik, hogy cinkosan összekacsintunk gyerekünkkel az óvó néni háta mögött, hanem az, hogy megértse, vannak szabályok, amiket be kell tartani, de ezekben általában van mozgástér, és kialakíthatja a saját megoldásait, amelyek komfortossá teszik az óvodában töltött idejét. Ez a beszélgetés egyébként nagyon hasznos az otthoni szabályok esetében is, illetve a gyermek életének egyéb színtereire vonatkozó kötelezettségek tekintetében is. Később, iskoláskorban is” – mondja Kiss Kinga.

A pszichológus ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogyha a gyerek ellenállása vagy az óvópedagógusok hozzáállása miatt éppen a fölérendelt szabály nem valósul meg, tehát az ovis nem lecsendesedik, hanem rendszeresen zaklatott lesz a délutáni pihenés miatt, akkor mindenképpen beszélni kell erről az óvodával

– akár az intézményi pszichológussal karöltve –, hogy mi lehet erre a megoldás. Nagyon problémás esetben, ha a szülőnek erre lehetősége nyílik, akár haza is lehet vinni a kicsit ebéd után, de itt fontos mérlegelni, hogy ez valóban feszültségtől mentesen megoldható-e a szülő számára? Ha ugyanis csak nagy áldozatok árán történhet meg, akkor az negatív irányba befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot. A pszichológus szerint a gyerek „kimenekítésére” akkor van szükség, ha a helyzet valóban annyira kínzó, hogy az már traumatizál. Egyéb esetben azonban bízzon abban a szülő, hogy ha megfelelő érzelmi támogatást nyújt a gyermekének, akkor túllendülnek a nehézségeken.

Kerekes Anna 

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/skynesher