Többemberes, avagy nagy igényű babák

Izgalmas téma, hogy egy kisbaba valóban úgynevezett „többemberes” baba-e, vagy csak egy átlagos csecsemő, akinek újdonsült szüleit váratlanul, felkészületlenül éri, hogy milyen sok erőt, időt, figyelmet igényel a gyerekgondozás.

Tulajdonképpen minden baba többemberes, hiszen minimum kétemberes: anyás és apás. De általában ez is kevés, és nagyon jó, ha van nagyszülői, rokoni segítség, részvétel a családi feladatokban. Tehát minden csecsemő gondozásához több ember kell. Régen ezzel kevésbé volt gond, hiszen nem három-négy tagú családokban éltek az emberek, hanem nagycsaládokban. Egy baba igényeinek kielégítésére nemcsak a szülők voltak jelen, hanem a nagyobb testvérek, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik.

Nem a tévé volt a bébicsősz, ha anyának el kellett intéznie valami fontos feladatot, hanem egy közelálló rokon kezébe lehetett adni a csecsemőt.

És itt most álljunk meg egy szóra, mert létezik olyan élethelyzet, amikor valaki egyes-egyedül marad a gyerekgondozással. Természetesen nagy respect jár a gyereküket már kiskorától egyedül nevelő szülőknek, akik erejüket megfeszítve mégis megcsinálják! Legjobb azonban, ha ők is keresik a segítséget a nagy családból, baráti körből, szomszédságból vagy akár kívülről – és nem maradnak egyedül a nehézségekkel.

Tamás Anna - Fotó: Stverteczky Mátyás

Eddig egy „átlagos baba” gondozásáról volt szó, de valóban vannak olyan kicsinyek, akik a szokásosnál sokkal nehezebben nyugtathatók – szinte mindig rosszul érzik magukat, ha letennék őket. Még jóllakottan, tisztába téve sem bírják, ha nincsenek ölben, karban, hordozókendőben. Akár a szüleik kimerüléséig, éjjel és nappal, szinte folyamatosan igénylik a testkontaktust, őket nem lehet a babakocsiban tologatva elaltatni anélkül, hogy ne sírnának. Huzamosabb ideig pedig nem jó sírni hagyni a kisbabát, mert megnő a kortizol nevű stresszhormonszintje, és az hosszú távon rosszul hat a fejlődésére.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A többemberes helyett ezekre a „még több emberes” babákra szerencsésebb a „nagy igényű baba” kifejezés, híven az eredeti angol szakkifejezéshez, az 1980-as években megfogalmazott „high need baby” terminus technicushoz. Ez a kifejezés az Attachment Parenting International tanácsadó tagjai, dr. William Sears és Martha Sears nevéhez köthető.

E nagyigényűség hátterében több tényező is állhat, amit nem biztos, hogy sikerül azonnal felismerni, viszont feltétlenül fontos kiszolgálni. Hiszen a baba csak jelezni tudja a diszkomfortérzését, de nem tud magán segíteni, ez a gondozóira hárul. A babasírásra reagálnunk kell, hiszen annak mindig van oka!

A csecsemő nem akarja és nem is tudja a szüleit manipulálni! Ezért bátran hallgassunk az (anyai) ösztönünkre, ami azt súgja: „Reagálj! Vedd fel! Nyugtasd meg! Ne hagyd sírni!”

Régebben elterjedt volt az a nézet, hogy mindezzel „elkényeztetjük” a babát, „túl anyás” lesz, „nem lesz elég önálló” stb. Valójában éppen az ellenkezője a helytálló!

Szeretettel, figyelemmel nem lehet a gyerekeket elkényeztetni!

Tárgyakkal, később pénzzel igen, de érzelmekkel nem!

Azok a gyerekek, akiknek a szükségleteit a szüleik az életkoruknak megfelelően igyekeznek kielégíteni, azt tapasztalják, hogy „bízhatok anyámban, apámban, a gondozómban”. Ez a bizalom azután alapot is teremt a későbbi önbizalom egészséges és nagyon is szükséges kialakulásához.

Mit jelent az, hogy az életkoruknak megfelelően?

Míg egy síró baba akkor nyugszik meg, ha felveszik, megszoptatják vagy megetetik, gondoskodnak róla, addig egy kúszó-mászó, totyogó gyerek már nem igényli ezt ugyanilyen sűrűn és intenzíven. Hiszen az ő dolga egyre inkább a környezete felfedezése lesz, és egyre többször indul el kíváncsian az anyja szoknyája mellől, hogy megismerje a világot. Persze még ő is vissza-visszanéz vagy vissza-visszatér a biztonságot nyújtó felnőtthöz, de mind kevesebbszer – az életkorának megfelelően. Ahogy egy kis kenguru, ami kezdetben ki sem dugja az orrát az erszényből, majd ahogy növekszik, egyre kisebb lesz a hely a hosszú lábának, ekkor már ki-kinéz, majd ki-kiugrál. De a felfedező körutak után egy ideig még visszapasszírozza magát az erszénybe, amíg teljesen ki nem növi.

Ha reagálunk a babánk sírására, megpróbáljuk megnyugtatni, felvesszük, szoptatjuk/tápláljuk, ellátjuk és még mindig sír, sehogy sem nyugtatható meg, akkor beszélni kell a gyerekorvossal, védőnővel, szoptatási tanácsadóval arról, ennek milyen egészségi oka lehet.

Magyarán: mi fájhat ennyire neki, vagy mi zavarhatja őt. Régebben erre a jelenségre is úgy reagáltak, hogy „hasfájós, kólikás a baba, majd kinövi”. De addig is, amíg kinövi, fontos tisztázni, mi az ok a háttérben. Lehet ez például fájdalmas reflux, vagy tápszer-, illetve ételallergia, helytelen szoptatási mód, amikor túl sok levegőt nyel. Esetleg az, hogy az idegrendszere nagyon nehezen dolgozza fel a külső ingereket. Az okokat és a gyógymódot ilyenkor szakemberrel kell tisztázni!

Az első babás szülőknek ijesztőnek tűnhet mindez

Aggasztó lehet, ha a baba sokat nyugtalankodik, sír. Ám eltúlozni sem szabad az aggodalmunkat, és esetleg feleslegesen ráhúzni gyermekünkre a „többemberes baba” jelzőt. Ha kételyeink vannak abban, mire van szüksége egy átlagos újszülöttnek, csecsemőnek, illetve egy nagy igényű babának, akkor kérjünk tanácsot szakembertől, tájékozódjunk szakirodalomból!

A kisbaba érkezése mindenképpen nagy változásokat hoz a pár életébe

Lehet ez emberpróbáló is, sőt több embert próbára tevő! Az addigi felnőtt életmód radikálisan megváltozik a baba születésével.

Ez nem jelenti azt, hogy mostantól kizárólag a baba igényeit kell szolgálnunk. Bár természetes, hogy most ő került a figyelem középpontjába, viszont nagyon fontos az anya, az apa, a testvérek szükségleteinek figyelembevétele és a családi egyensúlyra törekvés! Nem könnyű feladat ez, de csodálatos.

 Tamás Anna

Vendégszerzőnk nálunk megjelenő korábbi írását is figyelmetekbe ajánljuk, olvassátok el ITT

Kiemelt kép: Getty Images