–

A világ sorozatnézői két csoportra oszthatók: akik látták a sárkányos-kardozós-baszós fantasy csúcstermékéből készült Trónok harcát, és akik nem. Teljesen meg tudom érteni utóbbiakat is: a férjem például nem szereti a fantasyt, de kulturális újságíróként tett egy próbát a Trónok harcával, és le is pattant róla a szanaszét tartó, emiatt nem túl jó dinamikájú cselekményszálak és a szereplők tömegei miatt. A Hét Királyság lovagját viszont most mindketten nézzük – és szeretjük.

Használati utasításként itt a legelején annyit érdemes elmondani, hogy a G. R. R. Martin A kóbor lovag című kisregényét feldolgozó

A Hét Királyság lovagja szintén Westeroson játszódik, a Sárkányok háza eseményei után, de még a Trónok harca előtt.

Ám szerencsére az a jóféle spin-off, aminek a története, a karakterei, a tétek és célok önállóan is megállnak a lábukon, tehát nem kell hozzá látnod a másik két sorozatot. (Nyilván, ha ismered ezeket a sztorikat, akkor A Hét Királyság lovagjában számtalan olyan részletet találsz, amik összekacsintanak a nézővel).

A Kicsi és a Nagy sorsszerű találkozása

A magam részéről évek óta vártam erre a sorozatra, nem tűkön ülve, csak annak idején szerettem Dunk és Egg kalandjait olvasni, aztán láttam itt-ott a hírekben, hogy készíti az HBO az adaptációt, ígéretesnek tűnt a szereposztás is. 

Egyik hősünk a szelíd óriás, kicsit egyszerű, de tiszta szívű kóbor lovag, Dunk (később Ser Duncan, a Magas), aki urát elvesztve dönt úgy, hogy egy élete, egy halála, szerencsét próbál a közelgő lovagi tornán. Egy fogadóban találkozik a kis szolga Egg-gel, aki addig győzködi, míg magával nem viszi a fegyerhordozójaként. A lovagi torna helyszínére érve Dunk szembesül a valósággal: pártfogó nélkül nem indulhat a játékokon, a nemeseket pedig, akikért a háborúikban néhai urával az életüket kockáztatták, nem érdekli a rongyos kóbor lovag. A helyzet akkor változik meg, amikor az uralkodó Targaryen ház tagjai is megérkeznek a tornára, és Dunk egy vásári mutatványos-bábos lány védelmében orrba vágja az egyik herceget.

Ez így önmagában nem csigáz fel feltétlenül, ám már az első epizód során világos lett: nem kérdés, hogy végignézzük együtt a sorozatot. Hogy miért? Mutatok egy példát:

Ebben a jelenetben majdnem minden benne van, amiért a sorozat elrabolta a szívünket.

Dunk és Egg gyorsan megszerethető karakterek, a köztük lévő dinamika pedig egyfelől archaikus történetmondó ellentétekre épít: ők ketten a kicsi és a nagy, a gyors és a lassabb észjárású, az erős és a fürge.

Dunk becsületes, nemcsak elvben vallja az ártatlanok és a kiszolgáltatottak védelmét, hanem bátran ki is áll értük. Kerüli az agressziót, az emberkedő, hiú konfliktust, miközben az ereje és a harci tudása bőven meglenne hozzá, hogy győztesen kerüljön ki ezekből a helyzetekből. Egg ugyanakkor szívja magába a sokféle tudást, amit az egyszerű körülmények között magáról gondoskodó kóbor lovag megoszthat vele, és tájékozottságával, emberismeretével gyakran helytáll ott, ahol az esetlen Dunk nem.

Tulajdonképpen egymás mentorai és tanítványai. 

A sokféle komikus vagy megejtő jelenetüket nézve pedig azt is kísérjük, ahogyan a két vadidegen – a kisfiú és a fiatalember – között egyfajta testvéri szövetség, barátság épül, mintegy fityiszt mutatva az őket körülvevő aljas és könyörtelen világnak.

A Hét Királyság lovagja kicsi – a lehető legjobb értelemben

Mindez persze könnyen fordulhatna olcsó giccsbe, ha nem lennének annyira a helyükön a súlypontok és az arányok. A sorozat humora nemcsak a karakterrajzokat gazdagítja szellemesen, hanem irányba állítja a nézőt is, hogy ne várjon semmi patetikusat. Ez nem az a magát (túl) komolyan vevő, sok szálon futó, grandiózus műsor a nagy nemesi házak nagy küzdelmeiről, nagyon epikusan elmesélve, mint a Trónok harca vagy a még futó Sárkányok háza.

Persze feltűnnek a fontos nemesi házak, és hőseink belesodródnak az urak játszmáiba, de Dunk által végig megmaradunk a békaperspektívában, az egyszerű emberek nézőpontjában (aminek hőseink életének alakulásában igencsak fontos szerepe lesz később, de megígértem, hogy nem spoilerezek).

A kisebb léptéknek köszönhető az is, hogy a sorozat

nem aprózza fel magát számtalan történetszálra és szereplőre, hanem erőteljesen a hőseire koncentrál: tulajdonképpen Dunk és Egg kamaradrámája ez,

amihez remek mellékszereplők – mint a közönségkedvenc, bulikirály Lyonel Baratheon (Daniel Ings) vagy a jó Baleor Targaryen herceg (Bertie Carvel) – asszisztálnak.

Bátor döntés a készítőktől, hogy a felvezető epizódok jelentős részében nem látunk mást, mint ahogy Dunk és Egg beszélget: a hullócsillagról, az éhkoppról, a szabad ég alatt alvásról, a varrásról, a lovagságról vagy épp a következő megoldandó feladatról. Máskor egyszerűen csak Dunkot követjük, ahogy próbál eligazodni a lovagi torna sátortáborának útvesztőjében, és felnőni a nála jóval nagyobb kihívásokhoz. Írhatnám, hogy van a sorozatban egy dupla coming-of-age, azaz felnövekvéstörténet, mert felfedezhető benne az is, ám a fókuszban mégis inkább ez az őszinte barátság áll, aminek a kibontakozását egyszerűen jólesik nézni.

Ennek a történetvezetésnek ugyanakkor az is a következménye, hogy A Hét Királyság lovagja meglepően és kifejezetten lassú – erre mondom, hogy bátor. Aki akcióorgiára vágyik, seperc alatt lemorzsolódik (ebből a szemponból elég félrevezető a trailer), ahogyan az is, akit a politikai játszmák izgatnak – és hát ekkor éppen sárkányok sincsenek Westeroson.

Ám annak ellenére, hogy hányféle szempontból antiepikus a sorozat – békaperspektívából mesél, lassú, nem akciófókuszú, nem magasztos vagy grandiózus, de elég naturalista –, hitelesen felépít egy szép (és szórakoztató) hőstörténetet. 

Ehhez persze kell az is, hogy a jól megírt dialógusok és a többdimenziós karakterek mellé üdítő színészi játékot is kapjunk. Eggre maga Martin mondta, hogy olyan, mintha a könyve lapjairól lépett volna le, és tényleg! A fiút alakító Dexter Sol Ansell természetes elevensége szinte egyedül elviszi a műsort, nagy kedvencem például az a jelenete, amiben elköti a lovat és harcra készülés címén azt teszi, amit egy normális gyerek: játszik. Peter Claffey pedig úgy alakítja a megejtően esetlen Dunkot, hogy semennyire sem tűnik hiteltelennek vagy deus ex machina megoldásnak, hogy a szükség órájában felsorakoznak mellette azok, akik addigra meglátták benne a talpig lovagot.

Sándor Anna

Kiemelt kép forrása: HBO Max