Nőstény és hím patkányok között alig van eltérés

Számos tudományos bizonyíték erősíti meg, hogy rágcsálók esetén elenyészők a biológiai nemi különbségek. Egy háromszáz vizsgálatot összefoglaló metaanalízisből például az derült ki, hogy a hím és nőstény állatok viselkedése, elektrofiziológiai, szövettani és neurokémiai sajátosságai meglehetősen hasonlók egymáshoz, azt az ivarzási ciklusuk sem befolyásolja jelentősen. Mit jelent ez ránk, emberekre nézve? Noha természetesen nem lehet más fajok adataiból egy az egyben magunkra általánosítani, azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a patkányok és az emberek DNS-e között meglepően nagy, körülbelül 95 százalék az egyezés.

Bár külsőre, életmódra eléggé különbözünk a rágcsálóktól, az alapvető fiziológiánk, a szerveink, a testünk kémiáját szabályozó hormonok és az idegrendszeri működésünk nem tér el sokban egymástól. Ez arra enged következtetni, hogy

talán a humán nők és férfiak közötti különbségek sem akkorák, mint amennyire a társadalom hajlamos felnagyítani őket. 

Végre valaki megvizsgálta

Az érzelmi változékonysággal kapcsolatos nemi különbségek jelenségét sokáig furcsa kettősség övezte a tudományban. Egyrészt a nőket számos orvosi kutatásból kizárták, mert azt gondolták, hangulati kiszámíthatatlanságuk csak összekuszálná az eredményeket. Ennek az lett a következménye, hogy a medikális szakirodalom nagy része gyakorlatilag férfiakra lett írva. Ugyanakkor az újabb, egyénen belüli érzelmi varianciával foglalkozó vizsgálatok túlnyomó többsége nem tartalmaz nemre lebontható adatokat, így nem kaphattunk pontosabb képet erről a problémakörről. Ezt a hiányt igyekezett pótolni Alexander Weigard és csapata, a Michigani Egyetem munkatársai, akik pár héttel ezelőtt publikálták tanulmányukat a Nature nevű rangos szaklapban.

 

Hetvenöt napon keresztül mérték az érzelmeket

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Weigard és kollégái száznegyvenkét személyt vontak be kutatásukba: harminc férfit, huszonnyolc nőt és nyolcvannégy olyan nőt, akik fogamzásgátlót szedtek. A résztvevőket az egyetemen keresztül toborozták, átlagéletkoruk tizennyolc és harmincnyolc év között volt. Beszámolóik alapján egyikőjük sem szedett pszichiátriai gyógyszereket vagy hormonkészítményeket, nem voltak még soha várandósak, nem volt olyan ismert betegségük, amely hatott volna az eredményekre, és a menstruációs ciklusuk is normálisnak mondható ritmusban zajlott. Az alapadatok felvétele után a kutatók arra kérték a résztvevőket – férfiakat és nőket egyaránt –, hogy mindennap töltsenek ki egy húszperces online kérdőívet az érzelmeikről. A tesztet este nyolc és másnap dél között lehetett megválaszolni. 

Azt kellett egytől ötig terjedő skálán értékelni, hogy az elmúlt huszonnégy órában mennyire intenzíven éreztek tíz pozitív (például boldogság, büszkeség), illetve tíz negatív (például ingerlékenység, félelem) érzelmet. A kapott adatokból három mérőszámot képeztek a kutatók. Nézték az érzelmek illékonyságát (mekkora kilengései voltak a személynek a saját átlagához képest), az inerciát vagy tétlenségi erőt (az egyik nap átélt érzelmek mennyire jósolták meg a következő nap pontszámait) és a ciklikusságot (milyen időközönként, gyakorisággal tapasztalt az illető különböző érzelmeket). 

Megdőlni látszanak a sztereotípiák

A csapat azt találta, hogy a fenti mérőszámok egyikében sincs statisztikailag kimutatható különbség a nemek között,

azaz a nők érzelmei nem változékonyabbak vagy megjósolhatatlanabbak, mint a férfiakéi, és – premenstruációs szindróma ide vagy oda – az átlagokat tekintve erősebb ciklikusság sem jellemzi őket.

Arra sem találtak bizonyítékot, hogy a fogamzásgátlót használó nők eltértek volna azoktól, akik nem szedtek tablettát. Úgy tűnik, a nemeken belüli, egyéni sajátosságoktól függő érzelmi variancia sokkal nagyobb, mint a nemek közötti eltérés. Még ha léteznek is különbségek a férfiak és nők között, ezek valószínűleg eléggé csekélyek.

Kevés jel utal arra, hogy a női nemi hormonok nagyobb mértékben hatnának a nők érzelmeire, mint a férfiak (és mindenki más) életét befolyásoló számos biológiai, pszichológiai és szociális tényező. 

A fenti kutatásnak persze megvannak a maga korlátai: viszonylag kevés résztvevőt vontak be, akiknek többsége nyugati, fehér, egyetemen tanuló vagy dolgozó fiatal volt. Azt sem tagadja senki, hogy a hormonoknak igenis van közük ahhoz, épp hogy érezzük magunkat – ugyanakkor ez a hatás csak egy az érzelmi életünket befolyásoló lehetséges faktorokból. Ott van még az étrendünk, az alvásunk, az életmódunk, a munkahelyi leterheltségünk, a múltbeli élményeink feldolgozottsága vagy a társas kapcsolataink minősége, hogy csak néhányat említsünk. 

A szelektív észlelés csaphat be minket

Noha a tudomány jelenlegi állása szerint nincs biológiai alapja annak, hogy a nők érzelmesebbek vagy kiszámíthatatlanabbak lennének, mint a férfiak, mégis makacsul tartja magát ez az elképzelés.

Mi lehet ennek az oka? Ahhoz, hogy erre választ adjunk, egyrészt érdemes átgondolnunk a sztereotípiák működésének természetét. Miután elsajátítottuk az emberek egy egész csoportjáról szóló, óhatatlanul túláltalánosító nézeteket, az elménk szelektíven kezdi észlelni az ezeknek megfelelő információkat, míg mindent, ami ezeknek ellentmond, figyelmen kívül hagy. Vegyük például azokat az eseteket, amikor női sportolók kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, vagy férfiak követnek el látszólag érthetetlen hibákat. Mivel ezek nem illenek a női szeszélyről alkotott elképzeléseinkbe, vagy nem jegyezzük meg, vagy kivételnek tekintjük, máshogy magyarázzuk őket. Ha viszont egy női mérkőzésen fordít az ellenfél, rögtön kijelentjük: „Ilyen a női sport, sosem lehetünk biztosak semmiben.”

Az érzelmek változása teljesen normális – férfiaknál is

A másik problémát az jelentheti, hogy

bár az érzelmek kevésbé térnek el a nemek között, azok kifejezésében jelentős különbségek vannak.

A férfiakat kiskoruk óta arra nevelik, hogy ne mutassák ki az érzéseiket, mert az – különösen, ha szomorúságról vagy félelemről van szó – a gyengeség jele. Ez a külső szemlélőben valóban azt a benyomást keltheti, mintha a nők érzelmei intenzívebbek és csapongóbbak volnának, holott a férfiakban hasonló viharok dúlnak, csak magukban tartják őket, nem beszélnek róluk. Ez persze ahhoz is hozzájárul, hogy a férfiak sok helyzetben racionálisabbaknak, kompetensebbeknek, kiegyensúlyozottabbaknak tűnnek, a nők mondanivalóját pedig éppen az érzelmi érintettségükre hivatkozva utasítják vissza. Mintha kevésbé lenne érvényes az, amit mondasz, attól, hogy nem hasítod le magadról az érzelmeidet. 

Ezzel szemben, ha elfogadnánk azt, hogy a pozitív és negatív belső állapotok napi hullámzása nők, férfiak és bármilyen nemű emberek esetében természetes, akkor a nők tapasztalatait kevésbé vetné el a társadalom, a férfiakat pedig jobban bátorítaná arra, hogy kimutassák, mi van bennük. Ez fontos lépés lehetne az egyenlőbb, felszabadítóbb, őszintébb társas kapcsolatok irányába. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/dinachi