Kalapos Éva Veronika, akinek „az agya a szíve meghosszabbítása”
Én világéletemben nagyon érzelemvezérelt voltam, de ahogy öregszem, lassan rájövök, hogy nem voltak hülyék, akik azt mondták: hagyjak néha teret az agyamnak is. Ha visszaemlékszem a legtöbb érzelemvezérelt döntésemre, úgy érzem, ez nálam inkább valami fejvesztett kapkodás volt, ami persze nem jelenti azt, hogy ne hallgatnék ma is majdnem mindig az érzéseimre és az ösztöneimre, de most már igyekszem lecsekkoltatni a dolgokat az agyammal is, mielőtt döntenék. Az idő múlásával ez a két döntési mód egyre kevésbé válik szét bennem, és egyre jobban tudja az agy, mit akar a szív... és fordítva. Szóval az agyam a szívem meghosszabbítása, és ez talán azért van így, mert igyekszem mindig megélni a vágyaimat – miután az agyammal kiderítettük, hogy azok valódi vágyak, amik tényleg az enyémek, és nem külső nyomásból vagy elvárásból fakadnak –, és így egyszerűbb dönteni.

Pásztory Dóra, akinek a gyereknevelés hozta el az érzelmeket
Emlékszem, ahogy álltam a hálószoba ajtajánál, kezemben az egyhetes gyerekemmel, és zokogtam, hogy nekem egyáltalán nincsenek anyai ösztöneim, nem érzek semmit, valaki mondja már meg, hogy hogy kell jól csinálni ezt az egészet. Megkíséreltem megtalálni a választ az interneten meg könyvekben, de az egyik ezt javasolta, a másik azt. Egyszerűen nem volt olyan kérdés, amire egyenes, praktikus választ kaptam volna, mindenhol jöttek az ösztönökkel meg a megérzésekkel. Annyira, de annyira vágytam a racionalitásra, hogy teljesen elnyomtam az érzelmeimet minden döntési helyzetben, amelyek persze elementáris erővel törtek ki belőlem két perccel később. Valószínűleg a hormonok lenyugvása is közrejátszott, de egyszer csak el tudtam engedni, hogy racionálisan neveljem az újszülött gyerekemet, és végre tudtam figyelni az ő érzelmeire és a sajátjaimra is. Itt kezdődött igazán az ismerkedésünk, ami azóta is az érzelmek vezérelnek, bár a dackorszakban azért néha jól jön(ne) egy kis racionalitás is.

D. Tóth Kriszta, aki mindent mindig túlgondol, aztán...
Túlgondolós, szétszálazós, agyonelemzős vagyok, tehát evidencia lenne, hogy legtöbbször észből döntök. Általában ez is a benyomásuk az embereknek rólam; az úgynevezett tudatos, összeszedett, rendezett nő, aki tudja, mit akar, és tesz is érte. Na, ehhez képest az van, hogy a szokásos túlgondolás és szétszálazás után hagyom, hogy a végső döntés ösztönből szülessen meg. Van, hogy nem tudom megmagyarázni, miért teszek valamit, egyszerűen csak érzem, hogy jó lesz, akkor is, ha a velem analizáló környezetem esetleg óva int egy adott lépéstől. Az életem mindkét „fő műve” így született meg: Lola és a WMN. Egyszerűen éreztem, hogy ez a jó döntés. Persze, ma már pontosan tudom, hogy ehhez az erős ösztönös megérzéshez szükségem van a fejben (vagy papíron) lejátszott kockázatanalízisre... vagyis: 42 év kellett hozzá, de a kettő végre összeért bennem.

Zimre Zsuzsa, aki megtanult megalkudni (kénytelen volt)
Én alapvetően mérlegelős vagyok, de volt már, amikor úgy mondtam fel munkahelyen, hogy bementem, és többet vissza sem néztem. Meg persze párkapcsolatban sem mérlegelek, pedig már rég gazdag svájci feleség lehetnék. Jó, azóta sokat higgadtam, most már nem biztos, hogy első reakcióból cselekszem, ami a szívemből jön. Persze ehhez az kellett, hogy legyen egy gyerekem, és időnként megalkuszom. DE a magánéletben sosem agyból döntök, pedig sokkal egyszerűbb lenne...

Fiala Borcsa, aki csal a kedvence kedvéért
Nálam, ha az értelem és az érzelem megküzd egymással, mindig hagyom, hogy egy kis csalással, de az érzelmek győzedelmeskedjenek. Mert ha nem, akkor azt biztos meg fogom bánni. Mindennapi csatározásaim talán leginkább a kamra környékén zajlanak. Hiába győzködöm magam észérvekkel: attól még, hogy ma „nem vacsoráztam”, csak megettem a két gyerek meg a kutya maradékát, az már egy komplett étkezésnek számít, ergo teljesen felesleges még azt a fél csomag diákcsemegét is befalatoznom... mire az érveim végére érek, addigra a mogyorós-mazsolás pakk is elfogy. De viccet félretéve: én kifejezetten szeretek az érzelmeimre hallgatni, Mert az agyamat be lehet csapni, de a szívemet sohasem!

Szentesi Éva, akinek az ész vajon mi? 
Értelem? Az meg mi? Soha, de soha, de soha az életemben nem hallgattam még az eszemre. Persze van eszem, és használom is, csak nem erre. Az érzelmeim mindent elsöpörnek, durvább ereje van, mint a Katrina hurrikánnak, és nem is nagyon érdekelnek a következményei. Emiatt is nagyon szerencsésnek érzem magam, mert az érzelmeim hiába taszítanak a mélybe, mindig megmentenek. Aztán lehet, hogy egyszer majd nem fognak, és akkor meghalok, de kit érdekel? Haljak meg úgy, hogy nem bántam meg azt, amikor ezredjére is beleugrottam a Niagarába.

Na, jó, és akkor most áruld el nekünk, hogy te kihez hasonlítasz a legjobban? 

WMN

Ha bírod a romantikát és a melodrámát (legalább a színpadon), és kíváncsi vagy a szegedi Tosca előadások időpontjaira, vagy jegyet vennél, akkor KATTINTS IDE!