–

1. Két néni a parkban

Egy online aukciós oldalon szerettem bele egy 1973-as Robbert Frank Hagens fényképbe, a Pletyka címűbe. A fekete-fehér fotón öt idősebb férfi ül egy padon. Vonzanak az emberközpontú megközelítések, így azonnal lecsaptam a képre. Ehhez kaptam aztán ajándékba a stúdiótól egy másik Haggens-fotót, nem is igazi fényképet, tulajdonképpen csak egy egyszerű kis képeslapot: két öreg néni ül egy parkban, eszegetnek. Pontosabban csak az egyik fal buzgón, a baloldalt ülő elgondolkodva néz maga elé, kezében a szendvicsével. A küldő nem is sejthette, ez a kép, ez a kis ráadás milyen rettentő sokat fog nekem jelenteni.

2. Én és a testvérem

Tavaly szeptemberben, tragikus körülmények között elveszítettem a legidősebb húgomat. Köztünk csak két év volt a korkülönbség, és bár természetünkben nagyon különböztünk, mégis olyan szoros volt a kapcsolatunk, mint ahogy az embernek magától értetődően ott van, mondjuk, a füle a fején: nem gondolsz rá gyakran, nem foglalkozol vele folyamatosan, de ha hirtelen eltűnik, akkor az hatalmas, pótolhatatlan veszteség. Bár a halála óta eltelt 15 hónap, még mindig nem tudok vele mit kezdeni, valahogy abban reménykedem, ha nem fogadom el teljes kiterjedésében ezt az űrt, akkor igazából nem is történt meg. Olyan vagyok, mint a Csordás-ikrek (róluk ITT írtam), akik mindig kihagynak egy helyet az elhunyt testvérüknek, vagy mint az Esernyő Akadémia című sorozat Klausa (azaz a Négyes), aki egyedüliként még mindig látja az elhunyt testvért, Bent, ezzel is ott tartva őt a világban.

És hogy összekössem most egy szép bársonymasnival e két történetet neked is eggyé: van gyerekkorunkból egy fotó, amit nagyon szeretek, Sárival ketten ülünk a nagymamám foteljében, csokoládét eszünk. Pontosabban én falok buzgón, a húgom félrenéz. A falon egymás mellé tettem a kettőt (a Pletyka alá): látod, Sári, ez a két öregasszony mi is lehettünk volna!

3. A sárgaruhás nő

Emlékszem, azon a héten, amikor meghalt a testvérem, el kellett mennem az egyik bútoráruházba. Még bőven tartottak a lakásfelújításom utózöngéi, búsan kavarogtam osztályról osztályra, amikor elérkeztem a takarókhoz, párnákhoz, lakástextíliákhoz. A mai napig a kezemben van az érintés, ahogy aprólékosan, szinte kéjjel simogatom végig a puha anyagokat, a selymes felületűeket, a plüss borításúakat, beletúrok a dzsörzé paplanhuzatba, végighúzom az ujjaim a kikeményített vászonfelületeken, miközben a szememmel iszom be a textíliák szép mintáit. Azt gondolom, korábban sem voltam igénytelen a környezetemmel kapcsolatban, de akkor, azon a ponton megszületett bennem valami. Úgy éreztem, hogy olyan gigászi bánatot ütött a világ falán Sári hirtelen halála, hogy muszáj lesz csupa széppel, kellemessel, kedvessel ellensúlyozni. Elhatároztam, hogy megpróbálok minél több meleg napfényt, szeretetet, jóságot beterelni a lakásomba, hátha attól az árnyékok majd összezsugorodnak. Olyan otthont akarok magamnak alkotni, amiben csupa-csupa szép dolog van, és amik arra emlékeztetnek, hogy élni igenis milyen jó. A bútorboltból jó pár puha, szép, vidám mintájú holmival távoztam, és azóta arra is nagyon odafigyelek, hogy a reggeli és a délutáni kávémat kizárólag a legszebb csészéimből igyam meg. Illetve ezért is vettem meg ezt a kis szobrot, egy olasz művész alkotását. Az a címe, hogy „Pszt… elárulok neked egy titkot”. Nagyon szeretem a fiatal nő óriási sárga ruháját, amely kerek és sugárzó, mint a nap, és az arckifejezését, ahogy odahajol a vállára szállt kismadárhoz. 

4. Motivációs üzenet

Ennél a pontnál muszáj szót ejtenem a másik két testvéremről. A középső, Julcsi Norvégiába ment férjhez, általában ritkán tudunk emiatt találkozni, de rendszeresen videócsetelünk. Bár csak az anyukánk közös, mégis nagyon hasonlítunk egymásra, kisgyerekkori fényképeknél például csak a fotó minőségéből lehet következtetni, melyikünket is ábrázolja a kép: engem, vagy a 11 évvel fiatalabb húgomat. Ám nem csak megjelenésben, humorban is egy húron pendülünk, ami másoknak talán nyers vagy túl szarkasztikus, mi azon remekül tudunk szórakozni. Julcsitól kaptam ezt a hímzett képet: Higgy magadban, te hitvány szar! (Ami bár egy @tipikbydetti mű alapján készült, nekem rengeteget jelent, hogy ő ezt saját kezűleg, ráadásul ilyen precízen elkészítette. Na, ez például egy olyan tulajdonsága a testvéremnek, amiben sajnos nem osztozom vele…) A kép az éjjeliszekrényemen áll, és megadja a kezdő motivációs lökést minden reggel. Ha a Julcsi mondja, akkor nagyon fogok igyekezni hinni magamban!

5. Vígan úszkáló halacska

A legkisebbik húgom, Kata egy igazi életművész, aki bejárta már a fél világot, és ami csak eszébe jut, azt mind kipróbálja. Észvesztően jógázik, fantasztikusan fut, rajzolni, táncolni jár, de volt már capoeira-korszaka, illetve elkezdett kacérkodni az énekléssel is. Ő az, akit nem lehet gúzsba kötni, mint egy ügyes kis halacska, mindig kibújik a megszokások, az unalmasnak ítélt felnőtt élet hálójának lukain. Az ajándékai is olyanok, mint ő maga, jópofák és rendhagyók, így mikor látta, hogy mennyire odavagyok a különféle tányérokért és tálakért, ezt a kerámia halat kaptam tőle. Eredetileg falidísz, de azt mondta, nyugodtan ehetek is róla!

Fiala Borcsa

Ha tetszett ez az írás, olvasd el Szentesi Évi, Kurucz Adri és Gyárfás Dorka 5 tárgyát, 5 történetét is!