–

Kínában senki sem kapja fel a fejét azon, ha egy parkban idős (vagy épp fiatal) embereket lát együtt tajcsizni, sőt az iskolákban a tornaóra része ez a sport. Nálunk azért még nem mindennapi látvány a tajcsizó ember, úgyhogy az arra járók egytől egyig megbámulják a művelődési ház előtt lassú, elnyújtott mozdulatokkal gyakorlatozó, többségében nyugdíjas nőket. (Náluk fiatalabbak és férfiak is vannak ezen a tanfolyamon, csak ők inkább a délutáni edzésre járnak.)

Anyukák egy csoportja húz el mellettük, kicsi gyerekek lógnak a karjukon, a hónuk alatt, a nagyobbakat maguk előtt terelgetik: helyet keresnek a közös éneklésre: valamilyen baba-mama foglalkozás is zajlik éppen párhuzamosan. Mosolyognak a tajcsizók láttán. Az egyik kislány integet, ellentétben a közterület-fenntartókkal, akik úgy tesznek, mintha nem látnák a csoportot, és amint elkezdődik az edzés, elkezdenek tevékenykedni ők is. Zajosak persze, de a tajcsizók csak nevetnek, és elárulják nekem: mindig ez van. Mintha rájuk lesnének, ahogy elkezdenek gyakorolni a parkban, rögtön hangos dolguk akad pár méteres körzetben, például fűkaszálás. 

„Nem baj, belülre figyelsz, hajrá, csináljuk!”

– kiáltja Áprily Renáta, a tréner, és folytatják a bemelegítést.

Ők bírják tovább különben: a munkások pár perc múltán odébbállnak. De ezt mintha csak én venném észre, a tajcsizók akkor már elmerültek az egyik gyakorlatban.   

De mi ez a sport, és miért hódolnak neki annyian (most már a nyugati világban is)?           

A „tai chi chuan”-ról sok minden eszébe juthat a laikusnak, talán táncnak nézi, talán fura tornának, de azt valószínűleg nem feltételezi, hogy egy ősi harcművészeti irányról van szó (a jelentése is az, hogy „nagy legvégső ököl”), amely a mozgásmeditáció és a taoista tanok által az önvédelmet és a belső erő fejlesztését szolgálja. Nem mások legyőzését tehát, hanem önmagunk fejlődését.

Ugyanakkor nemcsak a léleknek jó, hanem a testnek is: segít a stressz ellen, mozgásszervi problémák esetén, vagy ha megszalad a vérnyomás – a légzőgyakorlatok pedig oxigénnel töltik fel a szervezetet. Emellett a tajcsi javítja az erőnlétet, az egyensúlyérzéket, jó hatással van az izmok, az ízületek és az agy működésére – rendszeres gyakorlás esetén javul a koncentrációkészség, a memória, az önfegyelem. Így tehát minden életkorban ajánlott mozgásforma, és nem korhatáros, a kicsi gyerekeknek éppúgy jó, mint a legidősebbeknek.

Elnézve, és utánozni próbálva a gyakorlatsorokat, elmondhatom, hogy úgy tűnik, szükséges is az élethosszig tanulás!

Csak látszólag könnyű pontosan végrehajtani a mozdulatokat, de próbáld csak ki, rá fogsz jönni, hogy ha tajcsizol, akkor nincs automatikus utánzás, elkalandozó figyelem, multitasking, a tajcsit vagy csinálod, vagy nem csinálod, félutas megoldások nincsenek!

És munkát a tajcsiba is fektetni kell bőven. „Először meg kell tanulnod az alaplépéseket, utána a formagyakorlatokat, és csak ezután fogsz tudni elcsendesülni, meditálni és akkor érzékeled majd a jó hatásokat – magyarázza Renáta. – Ez nem olyan, mint egy intenzív nyelvtanfolyam, hogy négy hét alatt megtanulsz gagyogni valamit egy új nyelven. Sokszor tapasztalom, hogy az emberek villámgyors eredményeket várnak a tajcsiban is, és mert ezt nem kapják meg, abbahagyják. Ha valaki kétszer eljön, az már nagyon jó. Akkor már lehet, hogy itt fog maradni, lesz elég türelme hozzá!”

„Ahol az akarat, ott a mód is”

Renáta a mesterétől, Robert Lyonstól hallotta ezt a gondolatot, amely azóta is jelmondata.

Több mint 25 éve kezdett el ismerkedni a tajcsival. „A bátyám vett rá, hogy elmenjek egy kungfuedzésére, mert szerette volna, ha tanulok némi önvédelmet. Tizenkilenc éves voltam, az egyetlen lány a csapatban. Nagy volt a fizikai kontraszt köztem és a srácok közt, ezért, hogy ne sérüljek, az edzőm azt mondta, én inkább tajcsizzam. Ezzel, mondhatni, megváltoztatta az életemet.

Jártam Kerepesen a shaolin templomba, ahol évekig tanultam hétvégente Robert Lyonstól, majd az általa Magyarországra hívott kínai mesterektől. Később a férjemmel átvettük az ottani tajcsicsapat vezetését, majd miután gyerekeim születtek – emlékszem, három nappal az első gyermekem születése előtt még edzést tartottam –, következett az Erzsébetliget. A templom megszűnése miatt 2008 óta itt gyakorlunk a csoportommal: jó időben a parkban, rossz időben a művelődési házban.”

Hogyan fogadták a rokonok, ismerősök azt, hogy elkezdtél tajcsizni? – kérdezem Illés Ágit, aki nemrég ment nyugdíjba, így már délelőtt és délután is tud járni edzésekre.

„Van, akinek tetszik, van, aki kiröhög”

– válaszolja. Olyan érvet is hallott már a tajcsi ellen, hogy „Nem vagy te még olyan öreg, hogy ilyen nyanyás edzésekben részt vegyél!”

 – Sokan azt hiszik, ez csak valami laza táncikálás, nem is feltételezik, hogy még erős izomláza is lehet az embernek a tajcsitól – mondja Ági. 

– De én nem próbálok meggyőzni senkit, bevallom őszintén. Mindenki válasszon olyan mozgást, amihez igazán kedve van!

Én voltaképpen rákényszerültem a tajcsira

A tüdőbetegségem miatt kitiltott az orvos az uszodából, mert ott a párás levegő miatt jobban szaporodnak a vírusok. Énnekem viszont az úszás volt a mindenem. És akkor elkezdtem tűnődni, hogy mihez fogjak. Mivel szteroidot szedtem, fel voltam fúvódva, dagadva, fájt mindenem, arra jutottam, hogy a legjobb mozgás nekem a tajcsi, mert lassú, nyugodt, nem ugrálós. Kipróbáltam, itt ragadtam, beleszerettem. Mindennap gyakorlok. És mára eljutottam odáig, hogy nem kell szteroid, és az alig hatvanszázaléknyi megmaradt tüdőm jól működik.

És bizony az ember személyiségére is hatással van a tajcsi. Bennem mindig forrt a türelmetlenség kezdetben, hogy gyorsabban haladjunk, gyerünk, gyerünk, nyomassuk, de aztán meg kellett tanulnom, hogy nincs kapkodás, mert épp a részletekben van a lényeg: egy fordulásban, egy lábtartásban, és aztán jön még hozzá a helyes légzés. Egyáltalán nem mindegy, mikor szívod be, mikor fújod ki a levegőt.

És igen, írd csak le, hogy én szerelmese lettem ennek az egésznek, a járvány idején különösen, ez tartott életben. Home office-ban dolgoztam, és megőrültem volna a bezártságtól, ha nem megyek ki az udvarra minden áldott nap és nem csinálom meg a tajcsi- és csikung- (légző-) gyakorlatokat.

Július 31-e óta pedig nyugdíjas vagyok, és fantasztikusan élvezem, tele vagyok vitalitással: tuti, hogy ez a tajcsinak is köszönhető. Úgyhogy én mindenkit arra biztatok, próbálja ki, ne tétovázzon! Mentőöv lehet manapság.

Kurucz Adrienn

A képek a szerző tulajdonában vannak