Amióta az eszemet tudom, az olimpiákat mindig néztem

Annyira pörgős, változatos, hogy órákra odaszögez a tévé elé, ahogy tette ezt az elmúlt hetekben is. Sokszor keltem hajnali 3.30-kor, hogy aztán kiabálva drukkoljak, fennhangon káromkodjam, vagy éppen megkönnyezzek egy-egy győzelmet. Teljesen behúz az olimpia, ilyenkor mindig ez a legfontosabb esemény az életemben.

A gyerekek többsége természetesen – „focinemzet” lévén – híres focista akar lenni.

Talán belőlük látunk a legtöbbet, és ott „tolják az arcunkba” leginkább a fényűzést, a gazdagságot, a kecsegtető sztáréletet. Bár a kemény edzések, az esetleges sérülések vagy a nagy kudarcok kevésbé kerülnek előtérbe, de azért tudjuk, hogy ez is vele jár.

Ilyenkor aztán ráesik a fény más, addig talán kevésbé ismert sportokra is, néhányan már nem Messit, hanem Kozák Danutát, Milák Kristófot vagy Szilágyi Áront választják példaképnek.

Szerintem óriási változás a korábbiakhoz képest, hogy az idén az olimpián kiemelt szerepet kapott a sportolóknál, hogy megmutassák a sikerek hátterét. Eddig csak a csillogó érmeket láthattuk, most viszont az is megvillant, mi van mögötte.

Majdnem minden sportolónk kifejtette, hogy ez az egész mennyi lemondással járt akár az ő, akár a családjuk részéről, mennyi mindenen keresztülmentek azért, hogy idáig eljussanak. Hogy ez az egész nem arról a néhány percről szól, amikor eldől minden, hanem évek, évtizedek tudatossága, áldozata szükséges a látványos eredményekhez.

Az élsport kőkemény, és nagyon örültem, hogy most tényleg sokuknál láthattuk az emberi oldalt is. 

 

Tanárként rengeteg sportoló gyerekkel találkozom

A tanítványaim a legváltozatosabb sportokat űzik az autóversenyzéstől a vízilabdáig, a hobbiszinttől a profiig.

Vallom, hogy legalább hobbiszinten minden diáknak szüksége van sportra, arra, hogy megtalálja azt a mozgásformát, ami a legjobban passzol hozzá. Ez nemcsak egészségi szempontból hasznos és fontos, hanem a sport nevelő hatása miatt is.

A rendszeresen sportoló gyerekek olyan pluszt kapnak, ami a hétköznapi életben, a tanulás során is gazdagítja őket.

Megtanulnak csapatban dolgozni, vagy éppen egyedül kiállni magukért. A sport által lesz keret és rendszer az életükben, fejlődik a figyelmük, az önfegyelmük, a kitartásuk, a kommunikációjuk, az önismeretük.

Sok esetben megfigyelhető az is, hogy a mozgás fejlődésével enyhülnek a különböző tanulási nehézségek, jobban tudnak összpontosítani a gyerekek, nyugodtabbak lesznek, és a sportban elért sikerek magukkal húzzák a tanulási sikereket is.

Tehát nemcsak önmagában a mozgás miatt, de a rengeteg pozitív hozadékát tekintve is szükséges számukra a sport.

Ezért vagyok dühös, amikor azzal szembesülök, hogy egy edző egyáltalán nem fordít figyelmet a tanulás fontosságára

Holott én – persze sosem voltam edző, csak laikus kibic – azt hiszem, hogy edzőként igenis figyelni kell a gyerekek tanulmányi előmenetelét, követni a jegyeik alakulását, és probléma esetén kooperálni a szülőkkel, az osztályfőnökkel.

Szerencsére tapasztalom azt is, hogy sokan meg is teszik, kérik a diák jegyeit, és próbálnak segíteni. Hiszen a tanulás elengedhetetlen, mert a sport után is lesz élet.

Sajnos bármikor jöhet egy sérülés, derékba törve egy ígéretes karriert, és akkor aztán végzettség vagy tanulmányi eredmények nélkül sokkal nagyobb a pofon. Sokszor hozom fel pozitív példaként a vízilabdázókat, mert náluk valahogy hagyománya van a tanulás fontosságának, megmaradt ez a fajta egyensúly a sport- és a szakmai karrier között.

Bizony annak az élete, aki gyerekként komolyan gondolja a sportot, lemondásokkal is jár. Nem véletlen, hogy a kamaszkor a vízválasztó ebben, hiszen sokak életében akkor maradozik el a sport.

Mert a profi sport mellett sokszor nem fér bele a hajnalig tartó buli, a lázadó életmód. Ilyenkor mérlegelni kell, hogy egy iskolai rendezvény vagy edzés, tábor vagy mérkőzés a fontosabb, és a mérleg nyelvének billenése határozza meg, profi vagy amatőr lesz-e ez az irány.

Mindkettő jó, hisz nem csupán az élsport üdvözítő, bár sajnos nagyon sok edző közli, hogy „ha nem csinálod profin, inkább hagyd abba”. Pedig az amatőr sportban vagy amellett is ki lehet teljesedni.

  

A megvonás nem megoldás

A lehető legrosszabb megoldás (sajnos mégis igen sokszor látni), amikor – akár iskolai, tanári javaslatra – a tanulási és magatartásbeli problémákat sportmegvonással büntetik. Adott esetben elveszik a gyerektől az egyetlen dolgot, amiben sikeres, és nemhogy javulna a helyzet, még inkább romlik. Szóval sose büntessünk mozgásmegvonással, inkább keressük meg az okokat, és próbáljuk azt megoldani!

A többi diákra is motiválólag hat, ha látják, hogy egy osztálytársuk sikereket ér el a sportban.

A sport igenis jó, és szuper, legyen az hobbi- vagy olimpiai szint. A lényeg nem ez, hanem a mozgás. A többi pedig majd kialakul menet közben.

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Thomas Barwick