–

Az ősemberek napi négy órát dolgoztak…

Hordákban éltek, élelmet gyűjtögettek, vadásztak. A történészek szerint az átlagos napi munka nem haladta meg a négy órát. Ezt a rövid időt az emberek a törzsükkel és a családtagjaikkal együtt töltötték. Csakúgy, mint a nap hátralévő részét.

A munka az életük integrált része volt, ez lett az életben maradásuk záloga.

Az evolúció, ugyebár, nem kapkod

Kíváncsi lennék, hogy az ösztöneink mennyire változtak meg az elmúlt évezredekben? Én még mindig szívesebben járnám az erdőt és a mezőt délelőttönként a barátaimmal. Milyen jó lenne esténként  a családommal lakmározni a tűz körül! Énekelnénk, történeteket mesélnénk, és játszanánk mielőtt elégedetten nyugovóra térnék.

Tudnám, hogy ma jó munkát végeztem, hasznos tagja vagyok a hordának, tartozom valahová.

Ehelyett csillogó üvegpalotákban ülünk naphosszat, és a villódzó monitorunkat bámuljuk. Szédítő sebességgel – egyszerre legalább tíz csatornán keresztül – ömlik ránk az információ.

Miközben a túlterhelt idegrendszerünk multitaskingolni próbál, más-más munkahelyeken a partnerünk és a barátaink szintén hasonlóan küzdenek az elemekkel, a gyermekeinkre pedig vadidegenek vigyáznak egy intézmény falai között.

Minőségi idő otthon?

Nem csoda, hogy a műszak végén már alig várjuk, hogy hazaérhessünk. Egy meghitt családi vacsora, minőségi idő a gyerekekkel… vagy egy világmegváltó beszélgetés a barátokkal valami klassz helyen. Igazi jutalom a napközbeni embertelen szenvedéseinkért.

Mára jutalom lett abból, ami az őseinknek mindennapos volt.

Hatalmas szakadék tátong a legtöbb ember életében a tíz munkával töltött óra (számold bele a tömött metrón/buszon/autópályán való munkahelyre utazást is, ami természetesen nem része a munkaidődnek, ezért nem is fizetik), illetve a maradék négy-öt óra szabadidő minősége és mennyisége között.

Létezik reklámszagú valóság?

Hiába látod a makulátlan kinézetű anyukát a reklámban, amint mosolyogva vacsorát tálal a gyönyörű és szintén mosolygó családnak, te mégis fáradtnak és leharcoltnak érzed magad estére. Az apuka a tévében egymillió dolláros mosolyt villant a huncut kisfiára, miközben a kertben játszanak, de te elgyötört arccal érsz fel az omladozó belvárosi lépcsőház harmadik emeletére este nyolckor a túlórázás után – lift nincs.

Mennyire lehet reális elvárás a társadalomtól, hogy kimagasló szinten teljesítsünk a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt, amikor a kettő ennyire eltávolodott egymástól?!  

Te is elvárod ezt magadtól? Miért?

Ez olyan, mintha egy Forma–1-es kocsival akarnád megnyerni a Dakar rallyt. Vagy mintha tűsarkú cipőben és kisestélyiben indulnál egy maratoni futóversenyen a győzelemért.

Különböző szakaszok vannak mindannyiunk életében. Van, amikor a tanulásra vagy a karriered építésére összpontosítasz. Ilyenkor teljesen normálisnak tartod, hogy időlegesen lemondasz az edzésről, a baráti találkozókról, az egészséges táplálkozás is háttérbe szorul, és nem jutsz el egy darabig moziba vagy színházba.

Áldozatokat hozol az eredmény érdekében.

Aztán szülővé válsz, otthon maradsz egy-két évre a gyerekkel. Minden apa és anya tudja, hogy mennyire megváltozik ilyenkor a fontossági sorrend az életben. A munkahelyen próbálod a lehető leghatékonyabban elvégezni a feladataidat, hogy leléphess ötkor, és még maradjon valamennyi erőd és figyelmed a családodra, hogy te is mosolyogva szolgálhasd fel a gőzölgő porlevest, vagy kimehess focizni egy kicsit a gyerekkel a játszótérre.

Biztos lehetsz benne, hogy nagyon elkeseredik a főnököd, amikor már harmadszor lázasodik be a gyermeked a tél során, és te vagy annyira „hálátlan”, hogy inkább otthon maradsz. Ezeket az élethelyzeteket nem kifejezetten tolerálják a munkaadók.

Amikor az utódok felcseperednek, talán újra kedvet kapsz arra, hogy keményebben nyomd a melóban.

Mi a helyzet a munkamániásokkal?

Persze a nagyvállalatok mind aktívan próbálnak segíteni az egyensúly megteremtésében – legalábbis elméletben. Tapasztalatom szerint azonban legtöbbször csupán a munkamániások érnek el csillogó szakmai sikereket.

Nekik valószínűleg a munka az életük, a kollégáik és a beosztottaik csupán a szociális hálójuk.

Ők azok, akik este tizenegykor egy végighajtott nap végén, a céges vacsorán még az üzleti eredményekről és a munka egyéb – rendkívül érdekfeszítő – aspektusairól beszélnek félrészegen… Őket a munkájuk határozza meg. Ők a pénzügyi igazgatók, az elnökök és egyéb komoly címek prominens birtokosai.

Ők azok, akiknek a maszk az arcukra égett, képtelenek kikacsintani mögüle.

Az életük többi területén valószínűleg nagyon kevés öröm van, mert egyszerűen minden energiájukat a munkának szentelik. Ez lehet tudatos választás, amit tiszteletben kell tartani, de azért kíváncsi lennék a valódi okokra. Hosszú távon esélytelen felvenni a versenyt a megszállottan dolgozó munkatársakkal, különösen akkor, ha számodra fontos a teljes élet.

Mindenkinek van választási lehetősége

Ha tisztában vagy azzal, mi a fontos neked, és annak megfelelően osztod be az idődet meg az energiádat, akkor könnyebb lesz reális elvárásokat támasztani magaddal szemben.

Ne hagyd, hogy mások ítélete kedvedet szegje! Ha tudod, hogy mennyit ér a munkád az életedben, és annak megfelelően a legjobbat hozod ki magadból – a képességeidnek megfelelően –, akkor elégedett lehetsz.

Hoztál egy nagyon fontos döntést, és aszerint élsz. Kell ennél nagyobb egyensúly?

Bán András


A szerző két korábbi írását ITT olvashatod el.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61