–

Egy állásinterjú mindig stresszhelyzetet jelent

Főleg akkor, amikor úgy érzed, az életed múlik azon, felvesznek-e. Így volt ez velem is, mikor az első svédországi állásomból próbáltam lelépni. Teljesen kiégtem, rettenetes főnököm volt, a teendők listája mindennap csak nőtt, segítséget sehonnan nem kaptam. Néhány csoporttársam kifejezetten ellenségesen viselkedett, szörnyű volt a légkör. Mégis úgy gondoltam, hogy muszáj legalább egy évet kihúznom ennél a neves világcégnél. Fontosnak tartottam, hogy legyen az önéletrajzomban valami kézzel fogható, a következő álláskeresésnél lássák, hogy nem ugrálok egyik helyről a másikra.

Pánikroham

Miután letöltöttem a fejemben lévő határidőt – napra pontosan –, akkor összeomlottam. „Gyönyörű” pánikrohamot kaptam a munkahelyem ebédlőjében, ahogyan az a nagykönyvben szerepel. Mivel ez a jelenség már egyáltalán nem volt új számomra, tudtam, mit kell tennem.

Picit összekaptam magam, hogy tudjak vezetni, majd hazamentem. Másnap kiírattam magam a háziorvossal. Arra játszottam, hogy betegállományban maradok addig, amíg csak lehetséges, és ezalatt új állás után nézek. Közben tényleg nem voltam valami jól. Szorongtam, bizonytalan voltam a jövőt illetően egy új országban, kellett a stabil jövedelem.

Mégis azt éreztem, hogy soha többé nem tudok visszamenni abba az irodába.

Hamarosan behívtak interjúra egy jó nevű céghez

A megbízás csak egy évre szólt eredetileg – helyettesíteni kellett valakit, aki kiégés miatt nem tudott tovább dolgozni.

Nagyon szimpatikus volt az interjúztató, de aggódtam, amikor elmesélte, hogy az elmúlt évben csak a pénzügyi osztályról öten mentek hosszú távú betegszabadságra pszichés okokból.

Érdeklődni kezdtem, mit terveznek annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő ismét? Hosszasan beszélgettünk a helyzetről, a kiváltó okokról és a lehetséges megoldásokról. A beszélgetőtársam nagyon nyitott volt a véleményemre, illetve az ezzel kapcsolatos korábbi tapasztalataimra.  

Annyira vállalhatatlan volt a helyzet az akkori munkahelyemen, hogy késznek éreztem magam eldobni az állandó megbízásom a korábbi cégnél – akár ezért az egyéves szerződésért cserébe. Miután nem tudtam változtatni a helyzeten, az egyetlen kiút a lelépés maradt. Ennek megfelelően elég nagy nyomást helyeztem magamra az interjú során, nagyon fontos volt, hogy jó benyomást tegyek a leendő főnökre, miközben persze próbáltam a szükséges információkat begyűjteni. Élet–halál kérdésként éltem meg a helyzetet.

Akkor még nem tudtam, hogy mindig van újabb lehetőség, és mindegyik állásnál létezik egy még jobb.

Aztán az interjú második felénél elérkezett a kritikus pont, amikor hangosan felröhögtem. Nem bírtam megállni, bár tudom, nem ez a legmegfelelőbb interjústratégia: a menedzser arcába röhögni. 

Akkor vesztettem el az önuralmam, amikor kijelentette, hogy ő bizony olyan embert keres, aki okosabb nála. Nálam itt dőlt el, hogy vele akarok dolgozni – bár biztos voltam benne, hogy nem vagyok okosabb, mint ő.

Nos, majdnem öt éve vagyok már ennél a cégnél. Ahogy mondani szokás: felvettek, a többi meg történelem.

Persze a történelemből rengeteget lehet tanulni…

Egy későbbi beszélgetésünk során megtudtam, hogy akkor tette le a voksát mellettem, amikor elkezdtem kérdezgetni, miként tervezi megakadályozni a további kiégéseket a csapatban. Tetszett neki, hogy kihívások elé állítom, kérdezősködöm és javaslatokat teszek, illetve megosztom vele a saját véleményem.

Mindenkinek más az ízlése, de én ezt a fajta vezetői hozzáállást értékelem nagyra. Hiszek abban, hogy csak akkor lehetsz sikeres, ha a főnököd is igazán akarja. Szükségem van az aktív támogatásra, a bizalomra, a nyílt beszélgetésekre.

Tudnom kell, hogy az én hatáskörömben tényleg én döntök, nem fogja a főnök minden apró részletbe beleütni az orrát, hanem azzal foglalkozik, hogy inspiráló atmoszférát teremtsen, és támogassa a beosztottait abban, hogy a lehető legjobb formájukat hozzák.

Ő abszolút ilyen volt. Rettenetesen jól éreztem magam a munkában, szuper lett a csapatunk. Keményen dolgoztunk, de sokat nevettünk, remek volt a hangulat. Egészen a megérdemelt előléptetésééig, amikor egy új főnököt kaptunk helyette.

Egy-két hét alatt teljesen megváltozott a légkör

Mindenkinek lefagyott a mosoly az arcáról, és a napok elkezdtek sokkal lassabban telni, a munka nehezebbé vált – legalábbis így éreztem.

A nagy cégeknél viszonylag sűrűn változik a vezetés és a szervezeti felépítés. Igen ritka, hogy egy adott főnökkel két évet együtt kell dolgoznod. Vagy te mozogsz cégen belül, vagy ő. Ez egyszerre aggasztó és megnyugtató – attól függően, hogy épp milyen a főnököd. Jó tudni, hogy egyetlen rossz főnök sem marad a nyakadon örökké. Amikor pedig jó csapatod van, akkor legyél érte hálás, és élvezd az életet, amíg lehet!

Ahogy öregszem, egyre inkább azt tartom fontosnak, hogy kivel dolgozom együtt. Az, hogy milyen a munka, kezd egyre lényegtelenebbé válni…

Jelentősen meghatározza az életed minőségét, hogy milyen emberekkel töltöd a napjaid nagy részét. Egyesek szerint magát a tudatodat is a környezeted formálja. Szerintem sok igazság van abban az állításban, hogy: „A hozzád legközelebb álló öt ember átlaga vagy.”

Érdemes folyamatosan körülnézni az életedben. Kik állnak hozzád a legközelebb? Milyen hatással vannak rád? Milyen emberekkel vagy körülvéve? Ne feledd, hogy akkor is teremthetsz magadnak kiutat, amikor kilátástalannak tűnik a helyzet! Tartsd nyitva a szemed, és légy nyitott a változásra. Mindig mindennél van jobb!

Nem kell benne ragadnod egy számodra méltatlan helyzetben!

Van, amikor a legjobb megoldás egy új lehetőség után nézni. Hiába égették bele a szüleid a mantrát az agyadba, hogy „sosem szabad feladni”. Néha éppen az mutatja meg az erősséged, hogy képes vagy felállni, és nemet mondani. Akkor is, ha már nagyon sok energiát fektettél egy munkahelybe vagy kapcsolatba.

Ha te megtettél mindent, de látod, hogy rajtad kívül álló okokból ez nem fog menni, akkor nyugodt szívvel továbbállhatsz.

Nagyon nagy megkönnyebbülés lesz, és hidd el, hogy sokkal jobban is alakulhat az életed, mint ahogyan azt a legszebb álmodban el tudnád képzelni!

Bán András

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/SARINYAPINNGAM