–

Mindenkiben máshogy csapódott le az elmúlt egy év, de talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, mostanra mindenki megrottyant kicsit. Én a szerencsések közé tartozom, a családomat és engem is elkerült a vírus, és a munkám is megmaradt, csupán az energiatartalékaimat csapolta le a Covid-járvány – de azt legalább nullára.

Amit egy éve ilyenkor még egészen élveztem, történetesen, hogy nem kell a várost napjában százszor átszelnem a szerkesztőség, a suli és az otthonom közötti rohangálással, és intézhetek mindent a kanapém lágy ölelésében, az mostanra totális káoszba torkollott.

A napjaim rendszerezését és az időbeosztásommal való zsonglőrködést illetően amúgy is van még mit tanulnom, és ahelyett, hogy szépen lassan beállt volna a menetrendem, egyre jobban csúszott ki a kezemből az irányítás. Totálisan elvesztem a távoktatás és a home office labirintusában.

A mélypont az elmúlt két hétben következett be, aminek csak azért nem lett sírás a vége, mert elképesztően támogató közösség vesz körül otthon és a WMN-ben is.

Amit nem írok le, az nincs

Az első és számomra leglátványosabb jele annak, hogy „lemerült az aksim”, az volt, hogy mindent elfelejtettem. De tényleg mindent. Az hagyján, hogy szegény barátomnak mindent négyszer kellett elmondania, mire eljutott a tudatomig az infó. Már megszokta. De olyan dolgok elvégzése is kiment a fejemből, amik amúgy rutinfeladatok akkor, ha az ember állapota nem egy kómás zoknihoz hasonlatos leginkább.

Néhány éve már megénekeltem hódolatomat a bullet journal műfajához, ami tömören-röviden egy saját magad által készített határidőnapló, amit úgy variálsz, dizájnolsz és rendezel, ahogy az neked a legpraktikusabb. Azóta is lelkesen rajzolom a noteszomat hónapról hónapra, de rá kellett jönnöm, hogy a „normális idők” rendszere kicsit sem kompatibilis az otthon ülés meg a bezárkózás műfajával, amire a három másodpercig tartó memória csak rádob még néhány lapáttal.

Úgyhogy kitaláltam, hogy minden egyes elvégzendő feladatot helyhiány miatt nem a füzetembe, hanem egy A4-es lapra írok. De tényleg olyan banális dolgokra gondoljatok, hogy „betenni a cikket az adminba” meg „szólni Annának, hogy nézheti a kvízem”. Igen, már ezeket is listáznom kellett, mert egy ilyen „apróság” hiánya megakaszthatja az egyébként flottul működő munkafolyamatainkat.

A rendszer úgy-ahogy működött, csak annyi hiba volt a történetben, hogy a megírástól számított két órán belül valahogy mindig eltűnt a fecnim, és kezdhettem az egészet elölről.

Elírás és félrebeszélés

Mindehhez persze hozzáadódott még az „alapbeállításom” szerinti bénázás, de törött bögrével, lefejelt könyvespolccal és odaégetett pizzával már nem is untatnálak titeket. Ellenben a kábazokni-üzemmód nyomán egészen parádés dolgok hagyták el a valódi és a „virtuális” számat, kezdve, mondjuk, azzal, amikor egy vita közepén a csetcsoportban azzal akartam megerősíteni a mondandómat, hogy hozzátettem: komolyan kondom. Aztán nem értettem, hogy a szinte vérre menő diskurzus helyét miért vették át pillanatok alatt a sírva-röhögős emojik.

Pedig küldés előtt átolvastam a szöveget.
Kétszer.
Mindegy.

Arról nem is beszélve, hogy amikor értekezleten megbeszéltük, hogy elkészítem az alternatív ételekkel kísérletező most már szinte cikksorozatom következő részét, a naptáramba azt sikerült felírnom, hogy „alternatív cikkek”. Még nem jöttem rá, mire gondolt a költő, de ha megvan, megírom, esküszöm!

De a csúcspont mégis az volt, amikor néhány óra alvás után faarccal megkértem a barátomat, legyen oly szíves, és fogja meg a macskát, nehogy kiszaladjon, mert kimennék az erkélyre pisilni.

Ezután néhány másodperc csönd következett. Én nem értettem, mi olyan bonyolult a kérésemben, közben pedig, gondolom, a barátom lejátszotta a fejében, hogy kit hívjon fel, miután elment az eszem: anyámat vagy a kórházat. Végül igazi úriember módjára csak annyit fűzött hozzá: „Figyelj, felnőtt nő vagy, azt csinálsz, amit akarsz, de szerintem ne.” Kellett még néhány másodperc, mire rájöttem, mi is a problémája pontosan. 

A sérthetetlen apák is eltörnek néha – Egy lány gondolatai édesapja szívműtéte közben

WMN Life – 2021. június 1. – WMN

 

Lassan, de biztosan

Szóval miután az elmúlt két hétben szinte mindent elrontottam, amit lehetett, és összehordtam minden hülyeséget, elhatároztam, hogy ideje összekalapálnom magam. A feltöltődésben sokat segített, hogy hétvégén találkoztam az ezer éve nem látott barátaimmal, és egyhuzamban aludtam vagy tizenkét órát.

Mondjuk, arról inkább most nem beszélnék, hogy ezek után majdnem elkéstem az első irodai értekezletről, és hogy a témaötleteim listáját is otthon hagytam…

De az van, hogy egy hétvége alatt nyilván nem lehet kipihenni egy egész évet. És minden reményem abban van, hogy a jó idő berobbanásával mindannyian kifújhatjuk kicsit magunkat.

Kedves június, július, augusztus, kérlek, legyen így!

Dián Dóri