Látlelet: Közoktatás 2010–2026 – Itt kell élned, hogy elhidd

–

Nem 2010-től kezdődtek a problémák

Bár jól kirajzolódó ívet mutat a közoktatás elmúlt 16 éve, a problémák korántsem 2010-ben kezdődtek, és ahhoz, hogy megértsük, honnan hová jutottunk, látni kell, milyen állapotban vette át a Fidesz-KDNP kormánya az oktatást. Habár az alulfizetett pedagógusok és a szelektív iskolarendszer problémái már a Kádár korszakban is jelen voltak,

a demográfiai folyamatok és az iskolahálózat közötti lényeges különbség, ami a mai pazarló struktúrát létrehozta, a rendszerváltáskor indult el.

Akkor az addigi központosított szisztémát felváltotta a decentralizáció: az óvodák és iskolák az önkormányzatokhoz kerültek, ezáltal jóval több autonómiát és mozgásteret kaptak az egyes intézmények. Azonban ennek a rendszernek is megvoltak a maga buktatói: finanszírozási problémák, a különböző anyagi helyzetű önkormányzatoknak különböző minőségű iskolái lettek, ami tovább erősítette a szegregációt. Erre jött rá aztán a 2008-as világválság, ami tovább súlyosbította a finanszírozási kérdést. 

Fidesz megoldása: centralizáció

A Fidesz-KDNP megoldása a központosítás volt. 2012-ben létrehozták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KLIK), ami 2013-tól vette át az intézmények fenntartását. Továbbá 2012 szeptemberében hatályba lépett a nemzeti köznevelési törvény: ebben számos jelentős változást eszközöltek az addigi működésben, de az egyik legfontosabb, hogy levitték a tankötelezettségi korhatárt 16 évre. 

„Teljesen logikus gondolat volt, hogy racionalizálni kell a rendszer működését. Csakhogy az történt, hogy a 2010 előtti, túlságosan decentralizált rendszer helyett csináltak egy túlságosan központosított szisztémát. Valahogy sosem sikerült megtalálni a középutat”

– mondja Lannert Judit oktatáskutató. 

„Mindezt úgy csinálták végig, hogy semmiféle párbeszéd nem volt a kormány és a szakma között. De nemcsak az elején, később sem” – mondja Törley Katalin, majd hozzáteszi: ez volt az utolsó időszak, amikor még olyan ember hozott az oktatásról döntéseket, aki szakmabeli volt. „2010-ben még Hoffmann Rózsa volt az oktatási államtitkár, akiről sok rosszat tudnék mondani, de ő még látott iskolát: sokáig sikeresen vezetett egy gimnáziumot. Ott volt az utolsó olyan pillanat, amikor még valamiféle szaktudást az oktatásirányítás részéről fel lehetett fedezni. Az utána következők nem értettek ehhez a területhez, és az volt az érzésünk, hogy egyáltalán nem is akartak foglalkozni az oktatással” – mondja a pedagógus, majd így folytatja: „Nem akarom fényezni a 2010 előtti időszakot, mert akkor is voltak súlyos problémák.

A 2010-es években viszont hangzatos jelszavak mögé tették az államosítást, mondván, hogy így a különbségeket megszüntetik, és minden iskola egyformán jó lesz. Ehelyett azonban minden iskola egységesen sokkal rosszabb helyzetbe került.”

A fenntartóváltás 2013. január 1-jén lépett életbe, tehát tanév közepén eszközölték, ami Törley szerint csak még kaotikusabbá tette a helyzetet. Ebben az időszakban lehetett sok olyan hírt olvasni, hogy nincs kréta az iskolákban és rengeteg eszközt a szülőknek kell bevinni – a KLIK tehát már a kezdetektől fogva nem tudta hatékonyan ellátni a feladatát. 

Még kevesebb autonómia

2013. szeptember 1-jén életbe lépett a Nemzeti Alaptanterv (NAT), amiben a legnagyobb különbséget az előzőhöz képest az jelentette, hogy ebben tételesen fel voltak sorolva a kötelezően tanítandó tartalmak a tantárgyakból. Ugyanebben az évben jött a szakképzés megreformálása is, illetve gyakorlatilag elvették a szabad tankönyvválasztás jogát azzal, hogy államosították a tankönyvpiacot. 

Felhangosodik az elégedetlenség

Bár folyamatosan szó volt arról, hogy milyen problémákkal jár az új rendszer, nagyobb kiállásra a pedagógusok részéről csak 2016 első felében került sor: a  „kockás inges” akciókkal. A megmozdulás országos ügy lett, több civil kezdeményezés is ekkor indult – többek között a Tanítanék Mozgalom Törley Katalin részvételével.

Az oktatással kapcsolatos összes, ma is sokat emlegetett probléma már itt előkerült: a tanárhiány, a forráshiány, a szegregáció, az iskola és a pedagógusok autonómiájának hiánya, a túlterheltség, a felesleges bifláztatás és a 21. században fontos készségek fejlesztésének hiánya ellen mind felszólaltak, ám ezek a kérdések azóta sem oldódtak meg. Ám az oktatáskutató szerint az összeomlás olyan látványos módon, mint ahogy sokan gondolják, soha nem fog megtörténni.

„Akkor fog látszódni, hogy összeomlott a rendszer, amikor azok a hidak, amiket az ebben az oktatásban részesülő mérnökök fognak tervezni, össze fognak dőlni. Vagy olyan orvosaink lesznek, akik kezei alatt meghalnak a műtőben az emberek. Ez az összeomlás, amikor olyan selejtet gyárt az oktatás, amitől utána a gazdaság fog összeroppanni.

De azt gondolom, hogy ez a rendszer így még sokáig el tud zakatolni. Hiszen Észak-Korea is még mindig működik. Nagyon fontos látni, hogy nem lesz egy isteni jel, ami megmutatja, hogy mostantól váltani kell, mert ez rossz. Már rég rossz, amit csinálunk” – mondja Lannert Judit. 

A megoldás: hasonló rossz

A kockás inges tüntetések után és az egyre halmozódó problémák miatt végül a hatalom mégis korrekcióra kényszerült. Balogh Zoltán, az egykori Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egykori minisztere az elhíresült „túltoltuk a biciklit” mondat kíséretében ismerte el, hogy a KLIK nem működik megfelelően, ennek megoldásaként pedig 2017-ben megszüntették az egy nagy állami fenntartó központot, és létrehoztak 60 tankerületet, amik innentől az alájuk tartozó intézmények fenntartásáért felelnek, ezek irányítására pedig létrehozták a Klebelsberg Központot. Lannert Judit szerint ez akár jó irány is lehetett volna, hiszen valamennyire csökkent a centralizáció, de az ebben rejlő lehetőségeket sem tudták kiaknázni, a szakember szerint azért, mert hiányzik a vezetői kompetencia a rendszerből.

Covid és a civilek kizárása az iskolákból

2020-ban aztán megint csak szélesebb körű egyeztetés nélkül vezették be az új Nemzeti Alaptantervet. A dokumentumban foglaltak széleskörű tiltakozást váltottak ki a szakmai szervezetektől: többek között azt kifogásolták, hogy a jelentős óraszámcsökkentés mellett bővítették a tananyagot, amit így képtelenség elsajátítani, ráadásul ilyen terhelés mellett nem marad idő a készségfejlesztésre.

Nehezményezték továbbá, hogy az új NAT előírja az ideológiai nevelést, valamint nem ad módszertani szabadságot a pedagógusoknak.

Ettől az évtől kezdve a Covid-járvány miatt az oktatásnak új kihívásokkal is szembe kellett néznie (mint az online oktatás), amikre nem volt felkészülve, és a központosított rendszer ezúttal sem tudott jó időben jó reakciókat adni a felmerülő problémákra, mivel ebben a működési rendszerben nem lehetett az adott intézmények igényeire és lehetőségeire szabott megoldásokat találni. 

2021-ben aztán a kormány LMBTQI-ellenes attitűdje elérte az oktatási intézményeket is: júliusban lépett hatályba a kritizálók által homofób törvénynek nevezett jogszabály, ami betiltotta a 18 éven alattiak számára az olyan tartalmakat és termékeket, amik megjelenítik az LMBTQI embereket, illetve innentől bármiféle felvilágosító órát csak olyan szervezetek tarthatnak az iskolákban, akiket nyilvántartásba vett az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Újabb elégedetlenségi hullám, státusztörvény, majd részleges bérrendezés

2022-ben újabb pedagógustüntetési-hullám vette kezdetét a sztrájkjoguk helyreállításáért, a munkaterhek csökkentéséért és a béremelésért. Az ország több pontján több pedagógus is a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlt (mivel érdemben sztrájkolni nem tudtak). A hatalom válasza erre az volt, hogy az engedetlenkedő tanárokat kirúgták – köztük Törley Katalint is. 

A széles körű elégedetlenségre a kormány válasza a 2023-ban kihirdetett státusztörvény volt: azaz megszüntették a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát és tovább korlátozták a sztrájkjogikat. A pedagógusok egy része bosszútörvényként értelmezte az új jogszabályt, ami nemhogy nem vette figyelembe a követeléseiket, de még azok ellenébe is ment több ponton.

2024-től aztán a kormány elkezdte a pedagógusok részleges béremelését EU-s források bevonásával. Ez több körben fog megvalósulni az évek alatt. Törley Katalin szerint ezzel annyit ugyan elértek, hogy a pályakezdő pedagógusokat most már „nem a megalázó fizetés tántorítja el a pályától”, azonban szerinte nem oldja meg a tanárhiány kérdését, mivel a szakma presztízse továbbra is nagyon alacsony, illetve olyan szinten korlátozzák a tanárok munkáját, ami ellehetetleníti a kreatív folyamatokat.

Az egyetemekhez is hozzányúltak

Az elmúlt másfél évtizedben a felsőoktatásban is jelentős változásokat eszközölt a kormány. 2017-ben elfogadták a Lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítást, amely a külföldi egyetemek magyarországi működésének feltételeit változtatta meg – olyan módon, hogy azt a Central European University gyakorlatilag nem tudta teljesíteni és Bécsbe tette át legtöbb képzését.

2019-ben pedig megkezdődött az egyetemi modellváltás – elsőként a Corvinussal. Ezáltal az egyetemek kikerültek a közvetlen állami fenntartásból, és jelentős állami vagyonok kerültek az egyetemi alapítványokhoz. Az alapítványi kuratóriumokba több kormányhoz közeli szereplő került be.

Az oktatás mai funkciója: gyerekmegőrző

A fentiekből kirajzolódik, hogy az oktatás ügye az elmúlt 16 évben gyakorlatilag egyik rossz végletből a másik rossz végletbe zuhant. Ennek oka az oktatáskutató szerint, hogy

a politika számára „az oktatás mostohagyermek, amit beraktak a sarokba. Az alapvető elvárás a fideszes oktatáspolitikusokkal szemben, hogy béke legyen, ne engedjék a problémákat felszínre kerülni, és ezt a maguk faék egyszerűségű módján akarják elérni”.

A szakember szerint a három fő probléma az oktatásban a demográfiai helyzet figyelmen kívül hagyása, a minőségi pedagógus és a fenntartható, hosszú távon jól, modernül működő rendszer iránti politikai igény hiánya. „A jó minőségű pedagógus a kulcsa a jó színvonalú oktatásnak, és azt, hogy ilyen pedagógusok tömeges méretben álljanak rendelkezésre, soha nem sikerült igazán elérni, nemhogy az elmúlt 15, de az elmúlt 30 évben sem” – mondja Lannert Judit, majd hozzáteszi: „Mérethatékony iskolarendszerre lenne szükség, ami olyan változásokkal járna, ami politikai kockázatot jelentene az aktuális hatalom számára. Emiatt lehetetlen erről szakmai vitát folytatni, mert rögtön politikai területre érünk. Jelen pillanatban az oktatás célja a gyerekfelügyelet. Nem véletlen szerintem, hogy a tanárok sztrájkjogát ilyen szinten korlátozták, hiszen így nem fordulhat elő az, hogy nem tudják ellátni a gyerekfelügyeleti funkciót” – mondja a szakember.

Szegregáció, sajátos nevelési igényű gyerekek cserbenhagyása

Az oktatás egyik fő feladata a társadalmi együttélésre nevelés kellene, hogy legyen, azonban a szegregáció évtizedek óta jelentős probléma. Az oktatáskutató szerint ezt elősegíti a fenntarthatatlanul sok kicsi iskola, az egyházi iskolák kivételezett helyzete, valamint a túl sok alacsony tanulólétszámú gimnázium jelenléte.

„A magyar a világon az egyik legszelektívebb és leginkább szegregáló oktatási rendszer, ami nemcsak azoknak élethossziglan kiterjedő tragédia, akik elszenvedik a szegregációt, hanem időzített bomba a társadalom számára is. A szerencsésebbeknek, akik még bejutnak úgynevezett jobb vagy jobban működő intézményekbe, is a kárára van ez a fajta elkülönítés.

Ezért én az együttnevelésre tenném a hangsúlyt – de ez nagyon komoly politikai akarat nélkül sosem fog megvalósulni” – mondja Törley Katalin, aki azt is hangsúlyozza, hogy a társadalmi olló egyre szélesebbre való nyílását is csak erősíti a szegregáció.

Ahogy a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában nem tud jó eredményeket felmutatni az oktatási rendszer, úgy hagyja cserben a sajátos nevelési igényű gyerekeket is. Papíron meg kellene valósulnia az SNI-s gyerekek igényeihez illeszkedő oktatásnak, csakhogy a valóságban nem adottak ehhez a feltételek: nincs elég forrás, nincs elég kapacitás, szakember, tér és idő, hogy a gyakorlatba ültethessék a jó módszereket. 

Pedagógusi autonómia nélkül nincs jó rendszer

A magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos egyik leggyakoribb kritika, hogy nem hagy mozgásteret a tanároknak, hogy úgy tanítsanak, ahogy a szakértelmük szerint jónak látják, hanem szinte minden lépésüket szabályozzák. Ez nemcsak fullasztó légkört teremt, de szoros összefüggésben áll a kiégéssel és azzal, hogy nem jó színvonalú az oktatás. 

„Hihetetlenül sok tantárgy van, elképesztően sok ismeretet kell tanítani, emiatt senkinek nincs ideje gondolkodtatni, vagy mondjuk a pedagógusoknak egymással együttműködni, innoválni. Először is bizalom kellene, párbeszéd, és levegőt kellene adni a rendszernek.

Ugyanis a mai világban nem a sok ismeret és a minél több tanóra fog előre vinni minket, hanem a 21. századi pedagógus, az ő autonómiája és kreativitása”

– hangsúlyozza Lannert Judit.

21. századi megoldások 21. századi problémákra

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia alapjaiban kérdőjelezik meg a régi rendszerek szerinti tanulás és tanítás lényegét –  hiszen minden tudás néhány kattintásra elérhető. 

Ez azonban nem jelenti, hogy ne lenne szükség oktatásra, csak másféle megközelítést kellene alkalmazni. Ezzel világszinten küzdenek, de Magyarországon a fent említett, egymást erősítő és egymásból következő problémák miatt még messzebb állunk attól, hogy arról szóljon az érdemi diskurzus, hogy milyen legyen a 21. század iskolája.

Az viszont látszik, hogy olyan készségekre lesz szükség, amik fejlesztésére a jelenlegi magyar oktatási rendszerben egyáltalán nincs tér és idő: az analitikus, kritikus gondolkodás, az aktív tanulás, a komplex problémamegoldás, a kreativitás, a rugalmasság, az érzelmi intelligencia, és azok a kompetenciák, amelyek elősegítik a technológia irányítását és ellenőrzését, megkönnyítik a másokkal és a mesterséges intelligenciával való együttműködést.

Emellett azonban Lannert Judit felhívja a figyelmet arra, hogy a Fidesz-KDNP kormánya nagyon is igényt tart a kompetens vezetőkre, a gondolkodó emberekre – de csak a sajátjaikra.

„A Fidesz nagyon szeretne zseniket, meg szeretne sok mindenben a világon első lenni, és szeretné, ha az egyik magyar egyetem az első 50-ben benne lenne – miközben egy ilyen rendszert működtet. Úgy gondolják, hogy azt a kevés elitet, aki nekik kell, majd ők jó pénzért kinevelik – erre van például a Mathias Corvinus Collegium (MCC). De az a helyzet, hogy ez így nem fog menni. Tehát ha az alapokat így elhanyagolják, abból előbb-utóbb nem fog kitermelődni olyan ember, aki képes lesz kiemelkedő eredményeket elérni”

– mondja az oktatáskutató.

Mi történik, ha minden így marad?

„A rendszer gyakorlatilag össze van omolva. Attól a pillanattól kezdve, hogy szakértők is azt mondják, hogy az iskolarendszer nagy része gyermekmegőrző, onnantól már nem beszélhetünk működő iskolarendszerről. A romokat pedig a rendszerben dolgozók tartják a vállukon. Ezzel az oktatással tönkretenni gyerekek generációinak a jövőjét felháborító hatalmi tevékenység. Márpedig ez történik. És ha így marad, annak a társadalom issza meg a levét” – mondja Törley Katalin.

Lannert Judit szerint is komoly következményei lesznek, ha nem változik a rendszer a közeljövőben: „Azt gondolom, hogy nagyon sokszor valós problémára reagálnak a döntéshozók, csak nagyon rosszul. Ahogy a közgazdászok mondják, a közepesség csapdájában vagyunk. Egy másoknak kiszolgáltatott összeszerelő ország készül így, ami a lehetőségeinket meglehetősen beszűkíti”.

Dián Dóri