–

Brit és nem brit tudósok is megmondták…

A pszichológia tudományos kísérletekkel is számtalanszor alátámasztotta már, hogy az emberek többsége a szép vonású, szimmetrikus arcokhoz, és a termékenységet, egészséget, szexualitást sugárzó testekhez vonzódik. Az ösztöneinket nem tudjuk kikapcsolni. Ismert jelenség a pszichológiában a holdudvarhatás, más néven halo-effektus, ami egy, a számtalan kognitív torzításaink közünk, melynek értelmében valakit egyetlen tulajdonsága alapján ítélünk meg. A kiemelkedő szépség, vagy előnytelen külső jellemzően ilyen iránymutató tulajdonság szokott lenni.

Számos kísérlet bizonyította, hogy akit szépnek látunk, ahhoz több jó tulajdonságot is kapcsolunk általában. Ha előítéletesek és irigyek vagyunk, akkor meg sok rosszat. Mindkettő lehet alaptalan. Tehát rövid távon mindenképp hatást érünk el a külsőnkkel.

Adottság és viszonyulás – két külön dolog

A világtól (szüleinktől, környezetünktől) kapott visszajelzések gyerekkorunktól kezdve meghatározzák azt, hogy mi hogyan gondolunk önmagunkra. A kislány, akit mindenki megcsodál, biztosan tudja magáról, hogy szép, ennek megfelelően alakul az énképe, és ebből fakadóan a viselkedése. Egy idő után a számunkra ismert reakcióktól érezzük biztonságban magunkat, ezeket „provokáljuk ki” a világból – ahogy erről ITT egy korábbi cikkemben is írtam. 

Ez igazi ördögi kör. Azaz a külsőnk és az ahhoz való viszonyulásunk a személyiségünk szerves része. Ami fontos, hogy ez a két dolog lehet egymástól független is. Tehát az is lehet maximálisan elégedetlen magával, aki XS-t hord (hjajj, hány ilyen van), míg más boldogan viseli XL-es testét. A viszonyulásunk meglátszik a testtartásunkon, a gesztusainkon, az öltözködésünkön, a kisugárzásunkon. Ez is az identitásunk része, ami a személyiségünkkel együtt fejlődik.

Tehát szerintem nem érdemes vállat vonni és nagyvonalúan elengedni a témát, mert nagyon fontos területe az azonosságtudatunknak.

„Ezen még sosem gondolkoztam”

Láttam egyszer egy szép arcú, tökéletes alakú tévés celebünkkel készült interjút, amiben megkérdezte tőle a riporter, hogy „te jó nőnek tartod magad?” Mire az illető hebegve habogva közölte, hogy ő ezen még sosem gondolkozott. Jajj, gyerekek, hagyjuk már ezt. Legyünk már őszinték egymással: melyik nő nem gondolkozik ezen? (Mármint most azokra a szerencsésekre gondolok, akiknek még ez a téma is belefér az életébe, azaz nem a Maslow-piramis alsó küszöbén lévő problémákkal küzdünk.) Ki tudja csak úgy elengedni ezt a témát? Ne tagadjuk, hogy a legtöbb nőnek felcsillan a szeme, ha egy hatásos krémről vagy egy előnyösebb képet készítő appról hall.

Ne hülyítsük egymást azzal, hogy nem irtó fontos kérdés, hogy jobban nézzünk ki. Főleg, ahogy telik az idő…

Csak találd meg a megfelelő polcot!

A kérdés „csak” az, hogy tudatosan a helyére tudjuk-e tenni a témát magunkban.

El tudjuk-e fogadni azt, hogy vannak velünk született adottságaink, amiken pont annyit tudunk változtatni, amennyit a motivációnk enged. Ennek a motivációnak a mértéke pedig a viszonyulásunktól függ, amit sok minden befolyásolhat.

Ez a történet sok mindenről szól – és csak kis részben magukról a kilókról. 

Tehát sokat számít a külső, kérdés, hogy mennyit és miben. Szerintem ideális esetben pont annyit kéne, hogy számítson, ami elég lendületet és kitartást ad ahhoz, hogy karban tartsuk magunkat a változtatható adottságaink mentén, de ne őrüljünk bele azokba, amiken nem lehet, vagy erőnkön felül lehetne csak változtatni. Abban pedig, hogy mit határoz meg a külső, a személyes véleményem az, hogy sok mindent, de azt pont nem, hogy mennyire vagyunk képesek az életünket megfelelően működtetni, és boldognak érezni magunkat.   

Gábor Fanni, az Üzlet és Pszichológia és hrpwr.hu főszerkesztője