Csendes válság: egyre több a romló mentális állapotú gyerek Magyarországon

–

Az UNICEF Magyarország felületein egy hete hirdettük meg a gyerekek mentális egészségéről szóló nyilvános konferenciánkat, amit a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartunk ugyan, de a fiatalokkal dolgozó szakemberek mellett laikus szülőket és érdeklődőket is várunk. Hogy a téma fontos, aktuális és sokak számára húsba vágó, az világosan látszik a tömeges visszajelzésekből. Egész közösségek jelentkeznek be a rendezvényre és nem csak a szakmából. Akinek van gyerek a közelében, az tudja, hogy segítségre van szükség és egyre többen keresik is a megfelelő eszközöket.

Riasztó adatok

Az UNICEF 2021-es jelentése szerint világszerte minden hetedik 10–19 éves fiatal diagnosztizálható mentális zavarral él. Magyarországon a helyzet még rosszabb: egy 2022-es kutatás szerint minden ötödik gyereket érint a probléma. Bár azóta frissebb mérés nem készült, semmi nem utal arra, hogy a helyzet javult volna – inkább ellenkezőleg.

Miközben a gyerekek testi egészsége az elmúlt évtizedekben sokat javult – például a járványok visszaszorítása révén –, lelki egészségük drámaian romlott. A Lancet rangos tudományos folyóirat tavalyi tanulmánya globális krízisről beszél. A szerzők arra figyelmeztetnek:

mivel a legtöbb mentális betegség 15 éves kor körül, többségük pedig 25 éves kor előtt jelentkezik, a fiatalok problémáinak figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat a teljes felnőtt lakosságra nézve.

A terhelést fokozzák a mai világ kihívásai: a gazdasági bizonytalanság, a lakhatási és foglalkoztatási nehézségek, a klímaváltozás, a társadalmi kohézió gyengülése, a politikai instabilitás, valamint a közösségi média és a mesterséges intelligencia mindennapi jelenléte. Nem megkerülhető a COVID-19 járvány, illetve a járvány kezelésének hatása sem, amely az elszigeteltség, az online oktatás és az általános bizonytalanság révén világszerte látványosan rontotta a fiatalok amúgy is rossz mentális állapotát – miközben a szükséges ellátórendszerekben azóta sem történt érdemi fejlesztés. Pedig a Lancet-tanulmány szerzői szerint,

ha hasonló drámai romlás következett volna be az egészségügy bármelyik másik területén, például a rák vagy a cukorbetegség előfordulásának gyakoriságában, akkor a kormányok már rég drasztikus és látványos lépéseket tettek volna a helyzet kezelésére. 

A lelki egészség viszont valahogy még mindig kevésbé számít, még a legprogresszívabb társadalmakban is. Változatlanul sok a stigma és tabu, ami azt is jelenti, hogy nem esik elég szó ezekről a nehézségekről a mindennapokban, ezáltal nem jut elég figyelem a témára a nyilvánosságban és ebből következően nem érkezik elég pénz sem. Beszédes adat, szintén a Lancet hasábjairól, hogy bár a 10 és 24 év közötti fiatalok vonatkozásában a lelki eredetű problémák az összes megbetegedés 45 százalékát teszik ki, a globális egészségügyi költésnek mégis csupán 2 százaléka megy mentális egészséghez kapcsolódó szolgáltatásokra. Még a világ leggazdagabb országaiban is a szükségletek kevesebb, mint fele van csak lefedve ezen a területen.

„Felkészületlennek érzi magát”: a magyarországi helyzetkép

A magyar helyzetről az UNICEF Magyarország idei kutatása is fontos képet adott.

Amikor meglehetősen nagy mintán, az összes érintett harmadát elérve megkérdeztük az óvodákban és iskolákban dolgozó pszichológusokat, az derült ki, hogy többségük pályakezdő, felkészületlennek érzi magát, mégsem fér hozzá megfelelő további képzésekhez. Az intézményekbe sem sikerül megfelelően integrálódniuk, a kollégák, illetve az intézmény vezetői sokszor azt sem igazán értik, hogy mi az iskolapszichológus feladata, és nem tudnak vagy akarnak velük együttműködni.

Gyakran nem kapják meg a minimálisan szükséges munkafeltételeket sem, nincs például külön szobájuk, ahol lefolytathatnák a természetszerűleg kényes beszélgetéseket vagy akár egy szekrényük sem, ahová elzárhatnák az érzékeny személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat.

Rengeteg gyerek tartozik egy-egy szakemberhez: a jogszabály értelmében ezer, mert 500 gyerek után kötelező egy félállású pszichológus, a gyakorlatban azonban sokszor ennél is több. Ilyen körülmények között prevencióra vagy edukációra végképp alig marad idő. 

Eközben a fiatalok körében rendszeresen előfordul szorongás, magatartászavar, depresszió, sőt önsértés is. Egyre több az egyre rosszabb mentális állapotú gyerek, akiknek jó részét tovább kéne utalni gyermekpszichiátriára, de nem lehet, mert ott nincs elég férőhely. 

Pszichológus sincs elég, nemcsak az állami rendszerben, de a magánellátásban sem, azok is sokhónapos várólistákra számíthatnak, akik képesek és hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni. Az intézményekben dolgozó fiatal szakemberek tehát jobb híján sokszor próbálnak egyedül helytállni: túlterhelten és magányosan küszködnek az óvodai/iskolai kereteket, valamint a saját tudásukat és munkaidejüket messze meghaladó esetekkel.

Mindennek eredményeképpen a válaszadók közel fele a kiégés közelében van és már fontolgatja a pályaelhagyást.   

Élet-halál kérdés

A drámai helyzet akkor válik egyenesen tragikus színezetűvé, ha belegondolunk, hogy a szakemberek szerint

a fiatalkori öngyilkosságok több mint 90 százalékának a hátterében kezeletlen pszichiátriai betegség áll.

Márpedig a fentiek értelmében könnyen belátható, hogy óhatatlanul sokan maradnak orvosi ellátás nélkül, még akkor is, ha egyébként kérnének segítséget. Arra pedig még kevesebb az esély, hogy ebben a túlterhelt rendszerben és a mentális problémákat övező hallgatásban egy felnőtt időben felismerje a jeleket és gondoskodni tudjon a megfelelő betegútról.

Az öngyilkosság a 15–29 éves korcsoport harmadik leggyakoribb halálozási oka globálisan, Európában pedig a második leggyakoribb halálok, amit csupán a balesetek előznek meg.

Sőt, ha kivesszük a képből az olyan váratlan, úgynevezett „külső okokat”, mint amilyenek például a közlekedési és otthoni balesetek, akkor a „belső”, azaz valamilyen bennünk rejlő problémából vagy betegségből eredő halálokok közül az öngyilkosság – ami gyakran mentális zavarokra, depresszióra, szorongásra, szerhasználatra vagy akár étkezési zavarokra vezethető vissza – utcahosszal első. Vagyis jelenleg ez jelenti a legnagyobb veszélyt a gyermekeinkre. Ennek ellenére nem kapnak elég segítséget, mert egyszerűen nincs elegendő figyelem, elég pénz és elég szakember – nemcsak nálunk, sehol a világon. És egyelőre talán még nincs elég tudás és akarat sem.

A 80-as, 90-es évek nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően rossz adatai után a 2000-es években itthon alapvetően visszaesett a fiatalkori öngyilkoságok száma, egyedül 2020-ban, vagyis a covid idején ugrott meg a mutató.

A Kék-Vonal Alapítvány 2025 első félévi beszámolója azonban aggasztó tendenciát mutat: idén több mint 2500 megkeresés érkezett hozzájuk szorongás miatt és közel 1900 fiatal számolt be tartós lehangoltságról. Potenciális életveszélyt rejtő megkeresés miatt pedig a 6 hónap alatt 24 esetben kellett mentőt hívniuk – ami meghaladja a teljes tavalyi évet.

Természetesen a fiatalkori öngyilkosság kialakulása összetett, általában több tényező együttes hatásának eredménye.

Az eddig emlegetett mentális zavarok jelenléte mellett gyakran növelik a kockázatot egyéb „stresszorok”: például családi, szexuális vagy iskolai bántalmazás, kirekesztés, család szétesése, de akár a túlzott szülői elvárások mentén kialakuló teljesítménykényszer is.

A kortársbántalmazás, vagyis a bullying a 15–24 évesek egyik legerősebb, bizonyított kockázati tényezője, és ezen belül is különösen erős a cyberbullying, az online zaklatás hatása az öngyilkosságok gyakoriságára. Az ilyen típusú erőszakot elszenvedő serdülők ~2,2-szer nagyobb eséllyel gondolnak öngyilkosságra és ~2,5-szer nagyobb eséllyel kísérelik is meg azt – ahogy azt néhány tragikus hazai eset is mutatta az elmúlt években.

A családi háttér, a társadalmi közeg és gazdasági körülmények egyaránt befolyásolják a serdülők lelki egészségét és a krízishelyzetekre adott reakcióit. Megfigyelhető, hogy a nehezebb helyzetben élők, az eleve sérülékeny fiatalok ebben a tekintetben is könnyebben lesznek áldozatok.

Serdülőkorban különösen gyakori az ösztönös, megtervezetlen öngyilkossági kísérlet: egy vizsgálat szerint a súlyos kísérletet elkövető fiatalok 84 százaléka egy órával korábban még nem döntötte el, hogy kárt tesz magában. De még az ilyen esetekben is elmondható, hogy az öngyilkossági krízist megelőzően rendszerint már megjelennek figyelmeztető jelek, például a hangulat tartós változása, az alvásminőség romlása vagy a társas kapcsolatokból való visszahúzódás. Ezek időben történő felismerése kulcsfontosságú lehet a megelőzésben – éppen ezért van olyan nagy jelentősége annak, hogy a fiatalok hozzáférnek-e megfelelő ellátáshoz és támogatáshoz.

Mit lehet tenni?

Az UNICEF Magyarországnál jó pár éve foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mert meggyőződésünk, hogy a fiatalokat nem lehet egyedül hagyni a mentális nehézségeikkel, hiszen minden gyermeknek joga van testi-lelki egészséghez.

Szerteágazó országos programjaink között van iskolai érzékenyítés a lelki egészséggel kapcsolatosan, bullying és az online zaklatás elleni felvilágosítás, valamint szülők számára nyújtott edukációs tartalom is – mert a figyelmes, empatikus, megfelelő tudással felvértezett felnőtt sokszor az első mentőöv. Foglalkozunk a tanárok megszólításával és az iskolapszichológusok képzésével, sőt, a szülők, pedagógusok és gyermekvédelemben dolgozók saját lelki egészségével is, mert csak az a felnőtt tud igazán segíteni a gondjaira bízott gyerekeknek, aki maga is jól van. Fontos a társadalom általános felkészítése is, annak érdekében, hogy ne övezze megbélyegzés a mentális problémákat, a pszichiátriai betegségeket, a depressziót és a szuicid gondolatokat, sőt, még az öngyilkossági kísérleteket sem. Hogy ne legyen kínos szakértő segítségét kérni. 

De a fiatalok világszerte drámaian romló mentális egészségének és az ehhez kapcsolódó, gyerekkori öngyilkosságoknak a problémáját a civil szervezetek nem tudják egyedül megoldani. Elengedhetetlen hozzá az állam fokozottabb szerepvállalása és a nagy ellátórendszerek összehangolása is.

Erősíteni kell az egészségügyi rendszert a rendszeres szűrés, a korai felismerés és az ingyenesen, alacsony küszöbbel elérhető kezelések, a magas szintű ellátások tekintetében. És erősíteni kell az oktatási rendszert is, mert a mentális problémák fiatal korban jellemző felbukkanása miatt a prevenciónak mindenképpen ezekben az intézményekben kell kezdődnie.

Ide tartozik a kortársak felkészítése is arra, hogy ne okozzák (bullying), hanem felismerjék a barátaik és osztálytársaik lelki nehézségeit, befogadó, támogató közösségeket hozzanak létre. Rendszerszintű proaktív programokkal kellene erősíteni a fiatalok stresszkezelését, érzelemszabályozását, általános ellenállóképességét, valamint megelőzni a szerhasználatot, az alvási és étkezési zavarokat. Megérteni, szabályozni és kezelni kellene a digitális világból eredő egyre erősebb kihívásokat is, a közösségi médiától a mesterséges intelligenciáig.

De a lelki egészség támogatása és az öngyilkosságok megelőzése egyaránt közös, társadalmi feladat és ott kezdődik, ha megtörjük a csendet, lebontjuk a stigmákat, figyelünk, észrevesszük, ha valaki bajban van, meghallgatjuk és nem ítélkezünk – legyen az illető felnőtt vagy gyerek.

Mészáros Antónia