Az egyik kedvenc hűtőmágnesemet anyukám vásárolta tíz évvel ezelőtt. Ha átmegyek hozzá, a spájzajtót kinyitva látom a rengeteg hűtőmágnes között ezt az egyet, ezt a legeslegjobbat. Egy szomorú vízilovat ábrázol. A szomorú víziló egy tóban dagonyázik, bánatosan néz a a fotós lencséjébe, szemében a meg nem értettség és a lemondás tükröződik. A víziló fölött a következő mondat olvasható: „Istenem, kérlek, add, hogy lefogyjak. Vagy, ha már én nem tudok lefogyni, akkor pedig Istenem kérlek, add, hogy legalább a barátnőim is legyenek kövérek." 

Mit mondjak, hasonló érzéseim nekem is gyakran voltak tinédzserkoromban. Magas vagyok, és erős testfelépítésű, így mint a legtöbb magamfajta tinédzsernek, nekem is rengeteg problémám volt az alakommal. Szívesebben töltöttem szabadidőmet a hasonló gondokkal terhelt barátnőim társaságában, és ha a vékony, pici barátnőmmel ebédeltem, mérgelődve figyeltem, mégis hogyan lehetséges, hogy ennyit eszik, amikor ilyen pici és vékony. Boldogan konstatáltam, amikor az egyik tanévkezdéskor egy lány, aki júniusban, az előző tanév végén még vékony volt és kecses, a nyár alatt szépen felszedett pár kilót, és szimpátiával csodáltam új alakját, növekedő méreteit.

Nekem is volt rengeteg próbálkozásom. Tökéletesen emlékszem arra az estére, amikor a delfines tornaruhámban nézegettem magam a tükörben. Az volt az első alkalom. Harmadik osztályos voltam az általános iskolában, és máig hiába mondja anyukám, hogy ez egész biztos nem igaz, tökéletesen emlékszem, hogy az első fogyókúrás vacsorámat harmadik osztályos koromban fogyasztottam: kettő darab pirítós helyett csak egyet vajaztam meg, mert a delfines feszülős tornaruhámon szegény delfin vonalai megrepedeztek, és ez engem mérhetetlenül elszomorított.

Sokféle fogyókúrát próbáltam ki aztán az évek során. Mivel ilyenkor az ember gondolatait csak a fogyókúrával kapcsolatos kérdések töltik ki, természetesen kizárólag az étkezésre gondoltam.

Miután felébredtem, szomorúan fogadtam el, hogy reggelire csak egy fél almát ehetek meg. Délelőtti ideges gyomorkorgásomon segített az ebéd gondolata, amikor engedélyeztem magamnak a száraz saláta és a csirke után egy kis édességet. Egykedvűen majszolgattam, mert tudtam, hogy estére csak a hungarocell marad: a puffasztott rizs két zacskóval, mert a szomorú embernek két keze van. Szedtem ananásztablettát, amiből napi három kapszula volt a javasolt adag, de mivel nagyon ízlett, többet is elszopogattam, este pedig ki sem jöttem a fürdőszobából. Unaloműzésként edzésre jártam esténként, és a combemelgetés közben is arra gondoltam, hogy ezért majd edzés után mennyi puffasztott rizst ehetek meg. Mikulásra anyukámtól Rubint Réka videót kaptam, de bevallom, ezt nem sokszor játszottam le, mert Réka a videón nagyon sokat számolt monoton hangon, és a számolás közben még arra is megkért egyszer, hogy számoljak vele, ha nem tartom égőnek, de semmi sem égő, csak a csúnya nagy fenék. A televízió a szobában pont a tükörrel szemben állt, így amikor megálltam a combemelgetésben, és hátranéztem, a tükörből egy szomorú víziló nézett vissza rám.

A fogyókúrázás átlagos körülmények között senkit sem sodor életveszélyes helyzetbe. Legfeljebb felszedünk vagy leadunk öt-tíz kilót. Jól ismerem, miféle erő mozgatja a Fogyókúrázó Nőt.

Esős a reggel itt a katasztrófa sújtotta thaiföldi szigeten, nem sok mindent lehet majd csinálni az elkövetkezendő napokban. Érdemes bevásárolni gyorsan, amíg nem lesz összefüggő az esőfüggöny, hogy aztán ne a sötétben kuksoljon az ember a bungalójában. Venni kell gyertyát, cigarettát, vizet, leginkább ezeket, mert szerencsére a bungaló mellett található étteremben az étkezés biztosítva van. Az étteremben ülök délelőtt tíz órakor, és várom útitársam, a Fogyókúrázó Nő felbukkanását. Eleinte egyáltalán nem örültem, hogy nem egyedül kell nekivágnom az útnak, de ez az érzés már a repülőgépen elmúlt, amikor a Fogyókúrázó Nő elkérte a csokis pudingomat, és elmesélte, hogy Thaiföldön fogyókúrázni fog. Egy nappal az indulás előtt még azt hitte, hogy két nap múlva indulunk, késő este világosítottam fel, hogy már másnap, és a Fogyókúrázó Nő idegesen jelentette ki, hogy így le fog maradni a búcsúvacsorájáról. Alig egy hete Bangkokban egy igencsak lepattant, pár asztalból álló étteremben üldögélve izgatottan nézegette az étlapot. Reggelire levest, majd banános palacsintát, ebédre levest, majd mangós gyümölcsrizst, vacsorára pad thai-t, és mangó shake-et fogyasztott. Azt ecsetelte, hogy most egy hónapig nem eszünk majd kenyeret, a mangó shake-ben nincs cukor, a leves pedig tulajdonképpen egyáltalán nem hizlal, és az igazi fogyókúrát majd a szigeten kezdi meg. 

Ma reggel csokis palacsintát rendelek. Szakad az eső, fúj a szél, csokis palacsintát eszem, és már át is gondoltam a további teendőimet: délben egy forró, kiadós leves, délután mangós gyümölcsrizs, este pedig egy csípős pad thai elfogyasztása. Esőben szeretek leginkább enni.

A Fogyókúrázó Nő később szokott megjelenni. Felbukkanása után elmeséli, ha előző este nem mesélte volna el, hogy mit fogyasztott vacsorára. Majd elmondja, hogy bemegy a faluba. Szigorúan gyalog megy be, útközben megméri magát az egy bahttal működő mérlegen, ami elmondása szerint elromlott a pára miatt, majd elfogyasztja a levest, amire már ébredése óta gondol. Délután nem mutatkozik, a bungalójában van, dolgozik, valamint a vacsoráján elmélkedik. Korábban tervezte, hogy reggelente úszni fog, még professzionális úszódresszt is vásárolt a túraszandálja mellé, tehát a délután a munka és a sport jegyében telik. Este gyümölcstálat fogyaszt vagy levest, majd a bárban kéri a kókuszdiót, melynek magas tápértéke mindent megad a szervezetének, amire szüksége van, és mivel a Fogyókúrázó Nő az ételen kívül minden más káros szenvedélyt is megvont már magától évekkel ezelőtt, tényleg csak tisztelettel tudok rá tekinteni... sörrel a kezemben. Tízkor boldogan rendeli meg magának a cukormentes, banános-csokis vegán jégkrémet. Háromszor hangsúlyozza, nehogy félreértés legyen, hogy „no sugar”. Elégedetten eszegetem mellette a tavaszi tekercset, amit a faluból rendeltem. Ő is elégedetten néz rám, és boldogan fogyasztja a cukormentes jégkrémet.

Szép csendben olvadnak róla a kilók ebben a párában, ő pedig nyugodtan néz körül a káros szenvedélyekkel teli bárban, ahol mindenki sört fogyaszt, dohányzik és hízik.

Elállt az eső, elfogyott a csokis palacsinta, kezd megtelni az étterem. A Fogyókúrázó Nő egy citromos felsőben botorkál le óvatosan a bungalójából, és gondolatai útközben már a reggeli körül forognak. Háttal ül nekem, ezért nem látom, mit rendelt, így megkérdezem tőle cseten. Azt válaszolja, rizslevest. Ahogy picit elhajol az asztaltól, látom, hogy két üres tányér van előtte. Délelőtt tizenegy óra van. A Fogyókúrázó Nő egy nagy tál rizslevest és egy adag gyümölcssalátát fogyasztott. Most kapta meg a mangó shake-et. Miközben eszeget, sajnálja, hogy mindjárt elfogy minden. Hamarosan felkerekedik, és elindul, hogy megmérje magát.

A csokiból áradó hormonok boldogsággal töltik el testemet. Újra szemerkélni kezd, megbeszéljük a Fogyókúrázó Nővel, hogy azért besétálunk a faluba. Ő gyümölcsöt fog vásárolni, illetve a mérleget meglátogatni, amíg én ebédelni szándékozom. Harmonikusnak mondható a kapcsolat közöttünk, köztem és a Fogyókúrázó Nő között. Már csak az a pár kiló választ el minket, amit én az elkövetkezendő esős napokban felszedek, ő pedig lead.   

Czakó Zsófia

Kép: iStock by Getty Images