Nem csoda, ha elmarad a menstruáció, ha a test a létfenntartásért küzd

–

Takács Dalma/WMN: Az utóbbi időben mintha megszaporodott volna az endokrin és nőgyógyászati panaszok száma. De vajon valóban többeket érint ma ez a probléma, vagy csak jobban szem előtt van a téma?

Dr. Halmos Amrita: Mindkettő. Szerencsére egyre inkább fakul az a narratíva, miszerint az erős fájdalom normális, és egy nőnek mindent ki kell bírnia. Egyre többen fordulnak orvoshoz olyan panaszok miatt, amikre valaha legyintettek, és egyre többen beszélnek nyíltan az endokrin betegségekről. Bár nem szerencsés összehasonlítani a fájdalmakat, friss tanulmányok bizonyítják, hogy

egy durva menstruációs görcs felérhet az infarktus vagy a vesegörcs fájdalmával – és akkor a szülési fájdalomról még nem is beszéltünk.

Noha még mindig gyerekcipőben jár a női egészségnevelés, én örömmel látom, hogy egyre jobban tisztában vannak a nők a normális ciklus fogalmával.

Emellett az orvostudomány fejlődésével rengeteg olyan új vizsgálómódszer vált elérhetővé, ami 30-40 éve még nem állt rendelkezésre – az endokrinológia például egy viszonylag új tudományág, hiszen a vérben nagyon kis koncentrációban jelen lévő hormonok kimutatásához speciális labordiagnosztikai módszerekre van szükség. De amióta én dolgozom, huszonvalahány éve, rengeteget fejlődött a képalkotás, az ultrahang-diagnosztika is, így ma már többet tudunk az olyan kórképekről, mint az endometriózis vagy a PCOS. 

És ide kapcsolódik a harmadik tényező is: „modern” életmódunk kedvezőtlenül hat a hormonrendszerünkre. A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, és az elégtelen stresszkezelés mind-mind hatnak a hormonműködésre, és akkor a láthatatlan, de nagyon is jelentős környezeti hatásokról még nem is beszéltünk.

A hormonokat termelő belső elválasztású mirigyeink nagyon érzékenyek a vegyi anyagokra, a sugárzásra, a mikroműanyagra, a növényvédő szerekre, amik egy nagyvárosban óhatatlanul bejutnak a szervezetbe, bármilyen tudatos életmódot folytatunk is.

T. D./WMN: Említed, hogy az életmódunk is kedvezőtlenebb lett. Érdekes kérdésnek tartom, hogy régebben valóban jobb volt-e a helyzet, hiszen igaz, hogy a nagyszüleink többet mozogtak és a háztáji gazdaságból táplálkoztak, viszont az ő stresszoruk nem a határidős cikkleadás, hanem a háború volt.

H. A.: Így van, ez a kérdés sosem fekete-fehér. Azt is érdemes látni, hogy mivel a fertőzések elleni küzdelemben jelentős eredményeket értünk már el, hosszabb a születéskor várható élettartam, így előtérbe kerültek, gyakoribbá váltak az olyan krónikus betegségek, mint a cukorbetegség, magas vérnyomás, vagy a daganatos betegségek. Mindezekre az életmódunk nagyon jelentős hatással bír.

A krónikus stressz pedig sajnos egyre inkább jelen van az életünkben. Ebbe tágabb értelemben beletartozik a szervezetet érő bármely jelentősebb, testi, lelki vagy mentális megterhelés.

Ma is igaz, hogy a szervezet számára a létfenntartás az elsődleges, a fajfenntartás másodlagos.

Nem ritka az úgynevezett funkcionális hipotalamikus amenorrhoea kialakulása, vagyis ha durva stressz éri a szervezetet, elmaradhat a menstruáció – ez nagyon gyakori volt a háború alatt, de napjainkban jellemző lehet például az evészavarral élőkre és az élsportolókra is.

T. D./WMN: Mi történik ilyenkor? 

H. A.: A női ciklus alapja a petefészek megfelelő működése. Viszont a petefészek hormontermeléséhez a pajzsmirigy, a mellékvese és az agyalapi mirigy hormonjainak optimális működése is szükséges. A női ciklus szigorú, agyi szabályozás alatt is áll. Ezt a komplex rendszert számos tényező befolyásolhatja, beleértve a stresszt is. Krónikus stressz hatására megemelkedik a kortizol- és prolaktinszint is, ez a szervezet egészére hatással lehet.

T. D./WMN: A háború, az élsport vagy az evészavar esetében egyértelműen beazonosítható a stresszor, ám sokak ciklusa úgy is felborul, hogy nincs a háttérben konkrét, beazonosítható trauma. Ilyenkor honnan érdemes elindulni?

H. A.: A stresszt megfogni, körülhatárolni elég nehéz. Nagyon gyakori, hogy beszélgetünk a pácienssel, vizsgáljuk a laborleletét, és nem látunk fizikai eltérést, ugyanakkor sejthető, hogy lelki probléma áll a háttérben, ami kihat a teljes hormonháztartásra. És bár orvosi szempontból ez kedvezőnek tűnhet, a mindennapokban sokszor azt látjuk, hogy a krónikus stressz megoldása nehezebb, mint felírni egy hormonális gyógyszert.

Az orvosi gondolkodás alapja az, hogy először mindig a szervi okokat zárjuk ki, még akkor is, ha a kezdetektől sejtjük, hogy inkább lelki okok állnak a háttérben. És nagy gond, hogy sok páciens ezt még mindig nehezen fogadja el, inkább „szeretnének” maguknak egy fizikai kórképet, ami „gyógyítható”, mintsem hogy belássák: lelki, mentális problémával küzdenek.

Ennek a hátterében persze az áll, hogy a pszichés gondokkal még mindig sokan nem tudnak, nem mernek azonosulni a stigmatizációtól való félelem miatt.

Például a munkahelyükről is könnyebben kéredzkednek el nőgyógyászhoz, mint pszichiáterhez.

T. D./WMN: Pedig a nőgyógyászati betegségek sem sokkal kevésbé stigmatizáltak.

H. A.: Valóban, ugyanakkor azt látjuk, hogy ha egy nő talál egy megbízható nőgyógyászt, esetleg szült is nála, utána már könnyebben kér tőle segítséget, mint akár a háziorvosától. Örömmel látom, hogy egyre inkább merünk beszélni női gondjainkról, nemcsak az orvosnál, de partnerünkkel vagy baráti beszélgetések során, illetve a sajtó nyilvánossága előtt is. Már a 20-30 éves korosztály is egyre több információval bír például pajzsmirigybetegségről, szénhidrátanyagcsere-zavarokról, PCO-szindrómáról, amik napjainkban igen gyakoriak, ráadásul sokszor kéz a kézben járnak, és családi halmozódást is mutathatnak.

T. D./WMN: Nemrég dr. Mucsi Annával beszélgettem, aki elmondta, hogy az egészséget négy tényezőhöz szokás kötni, ezek a genetika, a környezet, az életmód, valamint az egészségügyi ellátórendszer. Mi most az első hármat érintettük, de mi a helyzet a negyedikkel? Mi az egészségügyi ellátórendszer szerepe abban, hogy ennyi nőnek van hormonális problémája? Igaz-e, hogy egy egész generáció kínlódik a túl korán felírt fogamzásgátlók miatt?

H. A.: A mai társadalomban érthetetlen módon erős tiltakozás van a hormonális gyógyszerekkel szemben. A hormonális fogamzásgátlók csökkentik a menstruációs, ovulációs és endometriózishoz kötött fájdalmakat és a menstruációs vérzés mennyiségét. Mára már tudományosan igazolt, hogy kombinált hormonális fogamzásgátló éveken át tartó szedése csökkenti a méhtestrák, a petefészekrák és a vastagbélrák kockázatát. Ráadásul óriási a választék, és

értő módon adott gyógyszerekkel nagyon sok szenvedésen tudunk enyhíteni. 

Azzal én sem értek egyet, hogy 14-15 éves lányoknak kivizsgálás nélkül rendszeresen írnak fel ciklusrendezésre fogamzásgátlót, viszont bizonyos endokrin betegségek – például a PCOS, az endometriózis vagy a perimenopauza – nagyon kellemetlen és fájdalmas tünetekkel is járhatnak, és még ha maga a probléma gyökere nem oldható is meg, sokat javíthat a beteg életminőségén a gyógyszer.

A probléma az, ha valaki úgy kap például egy fájdalmas menstruáció miatt fogamzásgátlót, hogy azt nem előzte meg endokrin kivizsgálás. Ez esetben annak abbahagyása után újra ott vagyunk, ahol a part szakad. Ez pedig könnyen vezet ahhoz a téves elgondoláshoz, hogy a fogamzásgátló okozta a problémát, pedig valójában csak ismét jelentkezett mindaz a probléma, amit a fogamzásgátló szedése az évek során esetleg elfedett. 

T. D./WMN: Az a tapasztalatom, hogy a páciens sokszor több tűz közé kerül. Többen jártunk már úgy, hogy a különböző orvosok mást mondtak, és nekünk kellett döntést hoznunk olyan helyzetben, amiben nem voltunk kompetensek.

H. A.: Sajnos ez valóban gyakori, és ennél még rosszabb, amikor egy orvos önkényesen hoz olyan döntést, amit nem szakmai okokból, hanem társadalmi státuszából, neméből, élettapasztalatából kifolyólag jónak gondol, és a páciensre kényszeríti. Ez nagyon helytelen.

A pácienst kompetens, egyenrangú félként kell kezelni, aki ismeri a testét, és mindig van döntési lehetősége. Én elmondhatom a lehetséges megoldásokat, de a végső szó az övé lesz. 

Minden páciens más. Van olyan, akinek noha nagy fájdalommal és erős vérzéssel jár a menstruációja, mégis úgy dönt, hogy nem kér rá gyógyszert, mert már megszokta, megtanult vele együtt élni, és kész. Amennyiben panaszai hátterében nem áll olyan ok, amit orvosi szempontból mindenképp kezelni kellene, akkor ez ugyanúgy oké, mint igent mondani a szerre a fájdalmak vagy egyéb problémák csillapítása érdekében. 

T. D./WMN: Szerinted milyen út vezet odáig, hogy egy páciens képviselni merje a véleményét, ki merjen állni amellett? Ez különösen nehéz egy olyan társadalomban, amiben sokan az alapvető biológiai működésükkel sincsenek tisztában.

H. A.: Igen, és nekem éppen ezért vesszőparipám az oktatás. Emlékszem, hogy az általános iskolában mindent megtanultunk például a cseres-tölgyesről, de ennek töredéke hangzott el az emberi szervezet működéséről. Ennél sokkal többet kellene foglalkozni az emberi testtel, valamint azzal, hogy mi számít rendellenesnek, mivel kell orvoshoz fordulni.

T. D./WMN: Meg tudsz fogalmazni pár dolgot, amit szerinted egy 18 éves lánynak már tudnia kell a testéről?

H. A.: Szerintem ilyen például a női ciklus alapvető működése – az, hogy az nemcsak a menstruációt jelenti, de hozzátartozik a tüszőérés, az ovuláció, a sárgatestfázis is, és ezek mind meghatározzák azt, hogyan működünk testileg, lelkileg, milyen az erőnlétünk, az étvágyunk. Az átlagos ciklushossz 28 nap egyébként, és noha ez rugalmas, mindenképp érdemes szakembert keresni, ha ennél látványosan rövidebb vagy hosszabb lesz.

Azt is fontos tudni, mikor vagyunk a leginkább fogamzóképesek, ennek milyen testi jelei vannak, hogy lehet vizsgálni.

Szintén idetartozik az, mi számít rendellenesnek, mi az a típusú fájdalom, ami már nem normális – például, mert hányással, véres széklettel társul –, és mikor kell külső segítséget kérni.

T. D./WMN: Mostanában egyre többen alkalmazzák a termékenységtudat-módszert. Te mit gondolsz róla? 

H. A.: Szerintem nagyon hasznos, amennyiben arról beszélünk, hogy a segítségével érteni és figyelni tudjuk a ciklust, a test működését. Az már kevésbé szerencsés, ha valaki mindenben a módszertől vár segítséget, és akkor sem keres fel orvost, ha például hosszú időn át nem sikerül teherbe esnie. Ami a védekezést illeti, valóban vannak jól beazonosítható jelei a peteérésnek, de minden nőgyógyász látott már olyan terhességet, ami nem a ciklus közepén, a várt időben fogant. Én éppen ezért csak más módszerrel kiegészítve ajánlom védekezéshez. 

T. D./WMN: Visszatérve cikluszavar problémájára, azon kívül, hogy utánajárunk a háttérben húzódó betegségeknek, mit javasolnál életmód szintjén?

H. A.: A kivizsgálást tekintve az első lépés a fizikális vizsgálat, ahol megnézzük a méh és a petefészkek állapotát ultrahang segítségével, majd ajánlott végezni egy részletesebb hormonvizsgálatot is. 

A hormonzavarok megelőzéseként életmódunk szempontjából nagyon fontos odafigyelni arra, hogy optimálisan tartsuk a testsúlyunkat. A magyarok 30 százaléka elhízott, 60 százaléka túlsúlyos, ami már önmagában nagyon sok endokrin probléma hátterében állhat.

A rendszeres testmozgás szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, nőként pedig különösen fontos, hogy megfelelő izomtömegünk legyen, ez ugyanis segít a menopauza hatására fellépő ösztrogénhiány mellett kialakuló csontritkulás megelőzésében.

Ami az étkezést illeti: nincs olyan optimális étrend, ami mindenkinek jó lenne, de több átfogó tanulmány alapján, jól láthatjuk, hogy sokkal több növényi eredetű ételre és rostra, és sokkal kevesebb vörös húsra lenne szükség, mint amit egy átlagos magyar elfogyaszt. Emellett fontos lenne, hogy kerüljük a túlzottan feldolgozott ételeket és a finomított cukrokat, de vigyünk be elég fehérjét. A klasszikus mediterrán étrend nagyon egészséges, és nem extrém – én azt például jó szívvel ajánlom. Ezek nem a valóságtól elrugaszkodott ajánlások, sokan mégis sajnálják az időt a mozgásra – pedig ha csak a napi képernyőidőből fél órát erre szánnánk egy otthoni, letölthető tornával, máris előrébb lennénk.

Fotók: Benkő M. Fanni

Takács Dalma