–

Hónap elején megkaptuk a szeptemberi fizetést a teljesítményértékelés alapján megállapított emeléssel. Nyilván egyikünk sem várt hatalmas összeget, mert már aláírtuk és online is elfogadtuk a módosítást, de mégis van ilyenkor az emberben egy kis izgalom, hogy a végösszeg valahogy mégis magasabb lesz. Ez tényleg rendkívüli naivitás, pedagógusként van bennem is egy nagy adag belőle, hiszem, hogy számít, amit a gyerekeknek tudok adni, múlik rajtam is valami. Na ezzel a naivitással kattintottam rá a fizetési papírra, hátha.

Tényleg csak az az összeg került rá pluszban, amit előtte leírva láttam. Át is hívom anyámékat ebédre. Az alkoholról leszoktunk, a gyümölcslé majd nem száz, csak tizenkét százalékos lesz, és akkor főzök valami levest is, zöldségeset.

Ami a béremmel nettóban történt, az felfelé kerekítve három százalékos emelés, az inflációt nem éri el, de ki számolja, ott van nekem a nyári szünet. A fizetésem tartalmazza az osztályfőnöki pótlékot is, aminek az összegét könnyebb elkölteni egy aldis nagybevásárláskor, mint részletezni, miért is jár.

Osztályfőnökként felelős vagyok a rám bízott tanulókért, kapcsolatban állok az összes ott tanító tanárral, a szülőkkel, a pedagógiai szakszolgálattal, a védőnővel, ha kell, a gyermekjóléti intézményekkel vagy a rendőrséggel. Az ezért utalt juttatás nem fedezi a befektetett munkát, de ezt tudtam, amikor elvállaltam. A pedagógusok teljesítményértékelése után a bérünkhöz csapott összeggel más a gond.

Ha azt állítom, nem ezt beszéltük meg, az könnyen támadható.

Nem beszéltünk mi meg semmit

A magyar oktatásirányítás (nem oktatásügy, nincs minisztérium, nincs ügy) nehezen követhető logikával ötletel, majd áttolja a rendszeren és az azt kiszolgáló szinteken az ötleteit, amikről valószínűleg a rendszerben dolgozók többsége tudja, hogy rosszak.

Mintha a csúcsvezető legurítana egy vaslábost a lépcsőn, ami nagy zajjal végigcsattog a lépcsőfokokon, és a lépcső alján állókat agyoncsapja. Közben fentről kiabál, hogy küldöm az életpályamodellt...