-

Világéletemben toleráns embernek tartottam magam.

Nekem aztán mindegy, hogy ki milyen, és mit csinál. De valahogy a zöld szeműeket ki nem állhatom. Jó, persze tudom én, hogy ilyennek születtek meg minden, de akkor sem értem, hogy lehet zöld szemmel kimenni az utcára.

Mit feltűnősködnek?

Miért nem marad otthon az ilyen?

Mit akar elérni vele?

Maradjon otthon, a négy fal között, de ha mégis ki kell mennie, akkor legalább palástolná el valamivel. Venne fel mondjuk egy napszemüveget.

Ne provokáljon vele. És még ő csodálkozik, ha meg akarják verni.

Mondom, én elfogadó ember vagyok, de azért mindennek van határa.

Felőlem lehet zöld a szeme, csak engem kerüljön el!

Énrám ne meregesse azt a savózöld szemét! Látni sem bírom.

A gyereknek is elfordítom a fejét, hogy ilyet ne lásson. Még a végén kitalálja, hogy neki is zöld szem kell. Hová lenne a világ? Az a szegény gyerek milyen példát lát maga előtt?

A zöld szeműeknek nagy eséllyel zöld szemű gyerekeik lesznek.

Hát ez már abnormális. Az ilyennek nem lenne szabad megengedni, hogy gyereket neveljen, hiszen a mintakövetésből tanul a gyerek.

Nem mondom, ha valakinek ilyen van, hát legyen vele boldog.

De nehogy már kitalálják, hogy innentől kezdve kötelező lesz a zöld szem! Azért álljon már meg a menet.

Akárhonnan is nézzük, egy normális embernek azért nem zöld a szeme. Ha meg mégis, akkor legalább viselkedjen úgy, mintha nem volna az.

A nyílt utcán ne mutogassa magát.

Ennyit igazán megtehetne, ha egy kicsit toleráns lenne, mint mondjuk én.

Hú, valami belement a szemembe. Várjatok, megnézem, mi az.

Hoppá! Most veszem észre, hogy nekem is zöld a szemem.

Akkor vissza az egész.

Tulajdonképpen a kék szeműek idegesítenek.