Epstein-akták: Ki kért „kifogásolható” barátnőket Epstein kerítőjétől?
Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer Epstein-dokumentumot hozott nyilvánosságra kedden a törvényi kötelezettségének eleget téve. A december 19-i határidő óta ismét felpörögtek az események: Bill Clinton nyilatkozatot adott ki, fény derült az FBI egy rosszul öregedő döntésére, míg az Epstein-hálózaton belüli üzenetváltásokról is egyre többet tudunk meg. Hírösszefoglaló.
–
A kedden nyilvánosságra hozott, mintegy 30 ezer iratban olvasható a Jeffrey Epsteinhez kapcsolt szexuális bűncselekmények több áldozatának neve, illetve részletek az elkövetett cselekedetekről, írja az MTI.
Az újabb dokumentumokban az is szerepel, hogy Donald Trump jelenlegi amerikai elnök az 1990-es évek közepén több alkalommal utazott Jeffrey Epstein magánrepülőgépén.
A megjelent utaslisták szerint Donald Trump esetenként feleségével és gyermekeivel volt utasa a járműnek, más esetben csak Jeffrey Epstein társaságában, és volt olyan is, amikor egy 20 éves meg nem nevezett személy is a repülőgépen tartózkodott. A repülő utasai között legkevesebb négy alkalommal szerepel Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein egykori barátnője és bűntársa, aki jelenleg börtönbüntetését tölti.
A szexuális bűncselekmények és gyermekprostitúció miatt elítélt üzletember, Jeffrey Epstein ügyében ősszel fordulatot hozott, hogy átment az a törvény, ami az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalára kötelezi az igazságügyi minisztériumot. Az ügy eddigi fejleményeiről itt írtunk ősszel:
Hullanak ki a csontvázak a szekrényből, pedig még csak az aktákra várunk
Konteóhívő, szélsőjobbos politikusnő nyerhet nagyot Trump vonakodásából
Kiszivárgott Epstein-levelek: Trump nagyon is tudhatott a lányok bántalmazásáról
Az igazságügyi minisztérium a dokumentumok közzétételével egyidőben közölte, hogy azok helyenként igaztalan és szenzációvadász állításokat tartalmaznak Donald Trump elnökre vonatkozóan, hozzátéve, hogy ezek az állítások közvetlenül a 2020-as elnökválasztást megelőzően kerültek az Epstein-ügy aktáiba. A minisztérium rámutatott, hogy a dokumentumokat az áldozatok védelmének figyelembe vétele mellett bocsátották ki, ami azt jelenti, hogy egyes részletek továbbra is olvashatatlanok.
A kedden megjelent több tízezer dokumentum között látható egy Jeffrey Epstein arcképével kiállított hamis útlevél fotója az 1980-as évekből, ezen osztrák állampolgárként, Marius Robert Fortelni néven szerepel szaúd-arábiai lakóhellyel.
A Trump-adminisztrációt egy novemberben elfogadott törvény kötelezi arra, hogy nyilvánossá tegye az Epstein-ügy iratainak többségét. December 19-én több százezer oldalnyi irat jelent meg, majd az ezt követő hétvégén továbbiakkal bővült az olvasható dokumentumok sora, írja az MTI.
„A” – A Skóciából író megrendelő
Az amerikai igazságügyi minisztérium december 19. óta több mint 300 ezer oldalnyi iratot hozott nyilvánosságra az Epstein-törvény alapján, ami az akták közlésére kényszerítette a hivatalt.
Péntek óta több hullámban hozzák nyilvánosságra az iratokat. A negyedik adagban szerepelnek azok a Balmoralból, a brit királyi család skóciai rezidenciájáról érkezett e-mailek, amelyekben egy „A” fedőnevű személy „kifogásolható” barátnőket kér Epstein barátnőjétől és kerítőjétől, a jelenleg 20 éves börtönbüntetését töltő Ghislaine Maxwelltől, írja a Times nyomán az Euronews.
Az e-mailt 2001 augusztusában írta „A”, aki a levelekben megírt részletek alapján (egy inas halála, távozás a brit királyi haditengerészettől stb.) a brit királyi családhoz tartozik. Ugyan „A”-t nem azonosították az aktákban Andrew Mountbatten-Windsorként, azt érdemes felidézni, hogy októberben III. Károly megfosztotta öccsét a hercegi címétől az Epsteinhez köthető ügyei miatt.
„Milyen Los Angeles? Találtál nekem néhány új kifogásolható barátot? Szólj, ha átjössz, mert augusztus 25-től szeptember 2-ig szabad vagyok, és szeretnék elmenni valami forró és napsütéses helyre néhány szórakoztató emberrel, mielőtt az ősszel beindul a mókuskerék” – írja „A”.
Maxwell erre azt válaszolta, sajnos csak kifogástalan barátokat talált neki, „A” pedig megírta, hogy el van keseredve. Maxwell „The Invisible Man”-ként mentette el kontaktjának „A”-t, majd amikor Peruban keresett számára társaságot 2002-ben, Andrew-ként mutatta be. András 2002-ben pedig Peruban járt egy hatnapos hivatalos látogatáson a királyi családot képviselve.
Mint arról mi is írtunk, Epstein áldozata, Virginia Giuffre Andrást vádolta szexuális bántalmazással, és ugyan ezt az akkor még herceg András tagadta, 2022-ben peren kívül megegyezett Giuffré-ral. Az Euronews azt is felidézi, hogy ugyan András mindvégig tagadta azt is, hogy valaha egyáltalán találkozott Giuffré-ral, együtt szerepelnek egy olyan fényképen, amin András átöleli az akkor 17 éves Giuffre derekát, a háttérben pedig Maxwell látszik. Azóta az is kiderült, hogy András hazudott azzal kapcsolatban, mikor szakította meg a kapcsolatot Epsteinnel – sőt, még a felesége is kapott tőle pénzt kölcsön.
1000 dollár
A csütörtökön és pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumok között számos politikus és ismert személy neve szerepel, illetve olyan fotók is, amelyeken Epstein, illetve Maxwell társaságában látható Bill Clinton, Kevin Spacey, Bill Gates, Michael Jackson, Woody Allen, Mick Jagger, Diana Ross, Noam Chomsky stb. – valamint olyan fotók is, amelyeken női testrészekre írt Lolita-idézetek láthatók.
A volt amerikai elnök szóvivőjén keresztül vasárnap azt reagálta a róla látható fényképekre, hogy bármennyi húsz évnél régebbi szemcsés fotót nyilvánosságra hozhatnak, ez az ügy nem Bill Clintonról szól, írja a 24.hu.
Donald Trumphoz hasonlóan Clintont sem vádolták Epsteinhez köthető törvénysértéssel, és az, hogy valakinek a neve vagy képe szerepel a nyomozati aktákban, nem jelenti azt, hogy ez másképp lenne, ahogyan azt Trumppal kapcsolatban már hangsúlyozta is a kormányzat.
Továbbá több személyes irat is látható a dokumentumok között, például Oroszországból, Csehországból, Dél-Afrikából, Ukrajnából és Litvániából származó nők okmányai.
Egy képernyőfotón pedig arról olvasható üzenetváltás, hogy egy J-ként emlegetett személynek szüksége lenne egy lányra, és már kapott is információkat szóba jöhető lányokról, csak fejenként 1000 dollárt kell fizetnie értük.
Felmerül a pedofília gyanúja
Vasárnap közzétettek egy 119 oldalas, bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet is. Ezek között szerepel egy eddig ismeretlen feljelentés 1996-ból.
Itt a panaszos, Maria Farmer (róla itt írtunk), Epstein akkori alkalmazottja azt állítja, hogy Epstein elvett tőle olyan fotókat, amik a húgait ábrázolták. Mint az kiderült, az FBI akkor érdemben nem foglalkozott Farmer feljelentésével, nem lett belőle vizsgálat.
Feltöltött, majd eltüntetett dokumentumok
Szintén vasárnap 16 fotó váratlanul eltűnt arról a hivatalos weboldalról, amit kifejezetten az Epstein-aktáknak hoztak létre. A törölt fotók közül egyen Donald Trump amerikai elnök látható, a többin az az Epstein New York-i ingatlanjában lévő masszázsszoba, amelyben a bizonyítékok alapján több szexuális bűncselekmény is történt, írja a New York Times alapján a 24.hu.
Az amerikai igazságügyi minisztérium egy ideig nem indokolta meg, miért és ki által tűntek el a fotók az oldalról, amire válaszul a demokrata képviselők a közösségi oldalaikon újraposztolták a Trumpról szóló fényképet, és felszólították Pam Bondi legfőbb ügyészt, hogy kommentálja az eseményeket.
Todd Blanche igazságügyi miniszterhelyettes később, de még vasárnap azt mondta, csak átmenetileg vették le a szóban forgó fotókat és dokumentumokat. Állítása szerint az Epstein-ügy áldozatainak védelmével foglalkozó szervezetek kérésére döntöttek így, mivel az érintettek beazonosíthatók voltak. Miután elvégzik a személyiségi jogaikat védő módosításokat (értsd: kitakarják az arcukat, nevüket stb.), a fotók ismét hozzáférhetők lesznek.
A péntek óta megosztott dokumentumok – a hívásnaplók és bírósági iratok mellett – többségében fényképekből állnak, amik zömét az FBI készítette, amikor átkutatták Epstein New York-i és Amerikai Virgin-szigeteki ingatlanjait.
Sok dokumentumot kitakartak, és semmi sem kerülhet nyilvánosságra, ami
-
az áldozatok beazonosítására alkalmas részleteket tartalmaz;
-
ami szexuális és fizikai bántalmazást ábrázol (köztük gyerekekét);
-
ami minősített dokumentum, tehát nemzetvédelmi okból titokban kell maradnia, vagy ami veszélyeztetne egy éppen futó nyomozást.
MTI, Euronews, 24.hu, Telex, New York Times, hvg.hu
Kiemelt kép forrása: Getty Images/ The US Justice Department/ Handout/ Anadolu
Glow
Glow