–

„Imádta, ha rá figyel a nép” – nyilatkozta az áldozatról egy rokona a 24.hu-nak Nagy József riportjában, aki néhány napja járt az 1300 lelket számláló jászsági faluban, ahol a 36 éves, roma származású Farkas Ilona a családjával élt.

Két gyermeket neveltek a párjával, aki Németországban dolgozik építőipari munkásként – másfél-kéthavonta jár haza. Ő is épp otthon tartózkodott a történtek során, ahogy a nő hároméves kisfia és a nyolcéves kislánya is szemtanúi voltak a tragédiának. A helyszínen az újságírónak a falubeliek elmesélték: Icuskát a nagynénje nevelte fel, nehéz, hányatott családi körülmények közül jött – anyját, apját még kisgyerekként vesztette el. A jellemrajzában pedig az is helyet kapott, hogy a nő rengeteget tiktokozott.

Önmagadban kárt tenni párezer forintért – és a pillanatnyi figyelemért

Az úgynevezett párbaj, amiben az áldozat részt vett, az élőzések egy speciális formája, amelynek során két tiktoker versenyez egymással osztott képernyőn valamilyen, általában az emberi józan észt, jóérzést és logikát nélkülöző dologban.

Vannak, akik lenyelik a mosogatógép kapszulát, nyilvános vécé kilincsét nyalogatják, vagy hányásig tömik magukat csípőspaprikával – de a tét emelkedésével a „játék” is egyre durvulhat, egészen a komoly önkárosításig. 

Azt, hogy ki lesz a győztes, a nézők döntik el, akik a párbaj közben virtuális ajándékokat, úgynevezett gifteket (matricákat) küldenek annak a játékosnak, akinek szurkolnak. Ezek az ajándékok pénzért vásárolhatóak, a párbajozók pedig valódi pénzre válthatják őket – miután természetesen a TikTok levonta a maga elég jelentős részét belőle. Aki több ajándékot gyűjt össze, az nyeri a párbajt.

Míg vannak országok, ahol szemmel is jól látható, tetemes összegeket lehet párbajjal összekalapozni, a 24.hu már említett cikke rávilágít:

itthon párezer forintnyi giftért folyik a küzdelem, amit többségében alacsony jövedelmű emberek vívnak a „digitális koldulás” egyfajta formájaként.

De nemcsak a pénzért, hanem az ismertségért is folyik a csata. A „könnyen” jött bevétel mellett a figyelem is óriási motiváló tényezővel bír, a követőszám emelkedése egyfajta celebstátusz érzését kelti a tiktokerekben.

Hogy jutottunk idáig?

„A nyolcvanas-kilencvenes évek környékén még az volt az elterjedt nézet, hogy a médiának erősen korlátozott hatása van a fogyasztókra, hiszen azok döntő többsége átlátja az üzeneteket, felismeri a manipulációt, a befolyásolási kísérleteket, belátja a média kockázatait, és ennek megfelelően alakítja a saját világlátását, értékrendjét. Ez volt a keretrendszer, amiben a médiafogyasztókat és a közönséget elképzeltük és kezeltük. Az elmúlt tíz-tizenöt év közösségi médiára vonatkozó kutatásai azonban ennek gyakran ellentmondanak, arra ráerősítve: a médiának igenis jelentős hatása – méghozzá nem egyszer direkt hatása – a befogadókra, a közönség jelentős része pedig nyitott a befolyásolási kísérletekre, és közvetlen reakciót is mutat rájuk” – kezdi Guld Ádám médiakutató, aki azt is hozzáteszi, az eset, amelynek kapcsán most beszélünk, még ennek ellenére is szélsőségesnek tekinthető.  

A tekintetben is észlelhető azonban eltolódás a szakember szerint, hogy az elmúlt 15-20 évben egy olyan új médiakörnyezetben élünk, ami valós viselkedéstorzító hatással rendelkezik. „Ennek legnagyobb problémájaként napjainkban a phygital tapasztalatot – azaz, a fizikai tapasztalatok és a digitális élmények összemosódását – látom.

Azoknál a felhasználóknál ugyanis, akik napi szinten sok órát töltenek képernyők előtt, és fogyasztanak digitális tartalmat, egy idő után az figyelhető meg, mintha nem pontosan vagy nem racionálisan tudnának különbséget tenni a digitális világban látottak és a valóságban megélt tapasztalatok között. A kettő elkezd összemosódni, hibrid élménnyé válni” – mondja Guld Ádám, aki a saját kutatásai során is olyan eredményekre jutott, amelyek torzulást mutatnak ezen a téren.

Amikor a valóság és digitális világ határai elmosódnak

Az RTL Magyarországon futó Sztárbox két évadának elemzése során a médiakutató és kutatócsoportja meglehetősen aggasztó eredményre jutottak. Ezek arra mutattak rá, hogy a műsort fogyasztó nézők jelentős része nem fogta fel, hogy a ringben látott ütések és – olykor súlyos – fizikai sérülések nagyon is valósak voltak, megtörténtek, és valódi egészségi kockázatot rejtettek.

„Elképesztő volt a fókuszcsoportokban hallgatni azokat a beszámolókat, amik úgy írták le ezt a műsort, mint amit úgy néznek, akár egy videójátékot, egy fikciós filmet, vagy egy megrendezett realityt. Sok szülő még arról is beszámolt, hogy a gyerekeikkel együtt nézik, és olyan szórakoztató, fikciós tartalomként tekintenek rá, ami a gyerek számára teljesen ártalmatlan.”

A médiakutató ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: azon a ponton vagyunk már, amikor egyes esetekben olyan torzulás jött létre a valóság és a digitális illúziók összemosódását tekintve, ami már komoly veszélyekkel jár. Ez megfigyelhető az agresszió, az extrém szexuális gyakorlatok, de akár a személyes információk megosztásának területén is.  

Szerinte a Farkas Icuska tragikus halálához vezető kihívás, és az ehhez hasonló esetek felszaporodása ahhoz is köthető, hogy egyre inkább elmosódott a valóság és a digitális tapasztalások közötti határvonal, amely miatt sokan nem mérik fel cselekményeik valós kockázatát.

Egyre agresszívebb médiakörnyezet, ahol mindennek az értéke a láthatóság

A Guld Ádám által ismert kutatások azt is alátámasztják, hogy a magasabb státuszú csoportok tagjai általában magasabb szintű médiajártassággal, médiatudatossággal rendelkeznek, így az ő körükben kevésbé valószínű egy ilyen szélsőséges eset vagy akár a vele kapcsolatos figyelemmanipuláció előfordulása.

Ám a médiakutató egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre agresszívebb – és egyre több kockázatot rejt – az a médiakörnyezet, amiben az időnk óriási részét töltjük, ami társadalmi státusztól függetlenül mindenkire hat.

„A figyelemgazdaságban mindennek az értéke a láthatóság: az, hogy azt hogyan lehet megragadni és megtartani. És mivel még mindig egy nagymértékben szabályozatlan környezetről beszélünk, ahol nagyon sok minden azonnal nem szankcionálható, rengeteg a túlkapás.

Annak érdekében, hogy valaki láthatóvá váljon, és az is maradjon, sokan olyan dolgokat is bevállalnak, amiknek egyébként józan ésszel belátható kockázatai vannak – akár testi, akár lelki épségről beszélünk.”

Ebben pedig a médiakutató szerint két tényező játszik közre: a már említett phygital jelenség – tehát a fizikai valóság és digitális világ összemosódása – és a valós kockázatok figyelmen kívül hagyása, valamint az a fajta virtuális közösségi visszajelzés, ami a lájkokon keresztül készpénzre válható.

Még extrémebbet kell mutatni ahhoz, hogy a figyelem fennmaradjon

Guld Ádám szerint az elmúlt 6-8 évben durva radikalizáció érezhető a közösségi médiában: ami tegnap még érdekes volt, mára unalmassá válik, ezért még többet, még extrémebb dolgokat kell mutatni a figyelem fenntartásáért.

„Ez pedig két stratégiával érhető el a legegyszerűbben: az egyik az erőszak bemutatása – önmagunkkal vagy másokkal szemben –, a másik pedig a szexualitás és intimitás ábrázolása.

Az OnlyFans teljes univerzuma utóbbira épül: amikor már megosztottál mindent Instagramon vagy YouTube-on, és még mindig nem elég a követőszám, akkor az utolsó kártya, amit ki lehet játszani, hogy beengedsz másokat az intim környezetedbe, és abba, amit ott csinálsz. A folyamat a gazdaság logikája szerint jól leírható: a minél több megtekintésért, kattintásért, szponzorációs megkeresésért egyre többet, egyre extrémebb dolgokat kell mutatni.”

A mai tizenévesek napi akár 12 órát is eltöltenek a képernyők előtt

A Z-generációs tizenévesek átlagosan napi 6-7, hétvégén akár 10-12 órát töltenek képernyők előtt – ismerteti kutatásaik eredményét Guld Ádám, kiemelve: azt a típusú kulturális hatást, amit ez a fokozott médiafogyasztás kivált, nem lehet nem figyelembe venni.

Amikor arra vagyok kíváncsi, meddig radikalizálódhat még ez a folyamat, Guld Ádám azt mondja: a gödör alját már nagyjából elértük, ami viszont már okot adhat a reményre, hogy a döntéshozók ezt már itthon is egyre inkább látják és tudomásul veszik.

„Egyre több az olyan intézkedés intézményi szinten, ami a gyerekek tudatos és biztonságos médiahasználatra való nevelését célozza vagy azok lehetőségeit vizsgálja. Nagyon sok olyan törekvést látok, ami már abba az irányba mutat, hogy ezeket a jelenségeket muszáj kezelni. Azt azonban fontos látni, hogy csak a szülőkkel közösen érhetünk el változást. Azért a gyerekért, aki 3-4 éves korában már úgy kerül be az intézményrendszerekbe, hogy óvodásként is már médiafüggő – sok ilyennel találkozunk –, az intézményben már nagyon keveset tudnak a pedagógusok tenni” – mondja a médiakutató.

Médiatudatos nevelés már 0 éves kortól

Guld Ádám szerint ma a médiaoktatásnak, illetve a médiatudatos nevelésnek már nulla éves kortól és az otthon terében meg kellene kezdődnie.

Az, hogy sok szülő már a gyereke 2-3 éves korában a kezébe adja az okoseszközt korlátlan internethozzáféréssel, semmilyen szinten nem szabályozott képernyőidővel, visszafordíthatatlan károkat okozhat az idegrendszerben.

„Ma már kutatások alapján azt is pontosan tudjuk, hogy a szóban felolvasott mesével szemben a videón megnézett történet teljesen másmilyen agyat generál a gyerekeknél: más beidegződések, szinapszisok alakulnak ki, más lesz a beszédfejlődés, a logikai gondolkodás, a koncentráció, a kapcsolódás a tekinteten keresztül. Fontos szülőként, hogy a gyerekeknek tudatosan olyan szabadidős tevékenységeket biztosítsunk, amik a médiától függetlenek, amik lehetőséget adnak számukra az offline életre, kapcsolódásokra.”

Ehhez azonban a szülőnek is bele kell tennie az energiát, a pénzt, és persze az sem elhanyagolható tényező, ha az ehhez szükséges információk birtokában vannak – ebben azonban nem egyforma lehetőségekkel indulunk.  

Filákovity Radojka