A 12 év alattiak háromnegyede már most szívesen változtatna a külsején – a Sephora-gyerekek jelensége, és ami mögötte van

–

A médiát lázban tartó Gen Alpha-hisztéria legújabb fejezetében az úgynevezett „Sephora-gyerekekre” sújtott le az internetezők haragja.

Aki Magyarországon él, és nem a TikTokon tölti a napjai nagy részét, valószínűleg több olyan szót is talált az előbbi mondatban, ami hallatán az agyvérzés kerülgeti, így adnék hozzá némi kontextust: a „Sephora kid” azokat a most hét-tizenkét éves (vagyis az alfa generációhoz tartozó) gyerekeket jelenti, akik az online szépségtrendeken felbuzdulva, rendszeres látogatói lettek a Sephora nevű, meglehetősen drága kozmetikumokat áruló boltnak, a felnőtt vásárlók bosszúságára.

Ők pedig – gyakran az üzletlánc dolgozóival együtt – valóságos hadjáratot indítottak online a kiskamasok inváziójának megfékezésére, számos (hol jobban, hol kevésbé) meggyőző indokkal alátámasztva a felháborodásukat. A lista elég változatos: többek között megemlítik, hogy zavaró a jelenlétük (hangosak, udvariatlanok), rossz állapotban hagyják ott a tesztereket, és kifosztják a boltot (felvásárolnak bizonyos termékeket, így mások nem tudják kipróbálni őket).

A kommentelők szerint mégsem a boltban tanúsított viselkedésük a legnagyobb „bűnük”, hanem az életkoruk.

Sokan ugyanis nem tartják elfogadhatónak, hogy ennyi idős gyerekek itt vásároljanak, sőt egyenesen idegesítőnek, oda nem illőnek találják az érdeklődésüket a high-end szépségápolási termékek iránt.

Ez a reakció egyfelől védelmező szándékból fakad, mivel a legtöbben nem gondoljuk, hogy egy általános iskolásnak szüksége lenne éjszakai arcszérumra, másfelől sokakból izzó dühöt vált ki az, hogy míg ők gyerekként műanyag játékok után epekedtek, ezek a fiatalok méregdrága holmikra vágynak. Ezek a kritikus hangok gyakran állítják pellengérre az ismertebb példákat – mint Kim és Kourtney Kardashian lányai, akiket a jelenség népszerűsítésével vádolnak –, valamint előszeretettel használják a trendet arra, hogy butának, felszínesnek és életképtelennek bélyegezzék az új generációt.

Ám ha félretesszük az előítéleteinket, és megvizsgáljuk a közeget, amiben ezek a gyerekek éppen felnőnek, gyorsan kirajzolódik a kép: az alfások rajongása az arcápoló- és sminktermékek iránt valójában nem is különbözik annyira attól vágytól, amit mi éreztünk az ő korukban, amikor könnyes szemmel könyörögtünk a legújabb csillogó lóf@szért.  

Ugyanaz, amit mi csináltunk – csak épp nyolcszoros tempóban

Először is, amióta világ a világ, a gyerekek megpróbálják lemásolni a felnőtteket. Ezt azért csinálják, mert így készülnek fel arra az időre, amikor majd nekik kell ebben a szerepben helytállniuk, ám az odáig vezető út érzékeny terep, és másmilyen támogatást igényel az, aki ezt a korszakot éli, mint egy felnőtt.

Ennek felismerése okán a XIX. század végén elkezdett kialakulni a modern gyerekkor koncepciója: egy csupán fejlődésre és tanulásra szánt időszaké, ami idővel egyre nagyobb részét ölelte fel a mind hosszabb élettartamunknak. Egy ponttól a korosztály, majd még azon belül kisebb csoportok – mint például a kamaszok – saját fogyasztói kategóriát alkottak, és számos termék született a kielégítésükre. Filmek, magazinok, boltok, sztárok és zene, mindegyikből volt szigorúan olyan, amit gyerekeknek vagy tiniknek szántak, így a fiatalok mintát láttak egymásnál a preferenciák terén.

Ám az egykor virágzó iparág örökre megváltozott a közösségi médiai megjelenésével, és egy homogén online kultúra jött létre, amiben a gyerekek egy idő után már elsősorban nem a kortársaikat nézik. Innentől nem az osztálytársak, de még csak nem is polírozott tinipopsztárok diktálják a trendeket, hanem a felnőttek idoljai: gazdag, gyönyörű, 25 éves influenszerek, akik mindig makulátlanul festenek, és azonnal el is mondják, melyik krémet használják.

A mai gyerekek szinte ugyanazt nézik és hallgatják, mint mi, ugyanazokat a helyeket kedvelik és ugyanazokat a termékeket használják – és nem is neheztelhetünk rájuk érte, mert csak azt csinálják, ami a feladatuk: felpróbálják a felnőttséget.

Ennek a folyamatnak pedig természetes velejárói a trendek, ám míg a számunkra ismerős trend cycle vagyis trendkörforgás egy kedves kis körhinta volt, az övék inkább arra az összevissza forgó gömbre hasonlít, amiben az űrhajósokat képzik.

A mai trendek iszonyatos sebességgel váltakoznak és többnyire felszínesek, a gyerekek nem tudnak velük úgy kapcsolódni, ahogy mi tettük. Míg régen egy trend általában nem konkrét tárgyat, hanem az általa reprezentált életstílust vagy koncepciót jelentette – oké, menő volt rózsaszín Pennyboardon deszkáztál, de igazából az volt a menő, hogy tudsz deszkázni – mára a szubkultúrák helyét átvették az aestheticek, vagyis a „stílusok”, amelyek csak a külsőről és a hangulatról szólnak. Nem áll mögöttük semmilyen közös, összekovácsoló érdeklődés, mint a zene, a történelem vagy akár valamilyen morális értékrend.

A „glass skin” vagy a „vanilla girl” mint aspiráció nem elérhető bizonyos tettekkel, tudással vagy érdeklődéssel – kizárólag úgy tudsz részt venni benne, hogy megveszed a hozzá tartozó terméket. És ha mindez nem lenne elég: a trendi tárgyak folyamatosan változnak, tehát rajtad a felelősség, hogy kövesd, éppen mi a befutó.

Még az idősebbeknek is ismerős lehet az érzés, amikor a szüleidtől olyan játékot kapsz karácsonyra, ami már hónapok óta nem számít menőnek, mert nem tudtad megértetni velük, hogy ez a cucc nem önmagában értékes, hanem azért, amit akkor, abban a pillanatban képviselt. Na, az alfa gyerekek ugyanezt élik át, csak folyamatosan és nyolcszoros sebességgel, egy olyan korban, ahol egyre inkább a vásárlásaink határoznak meg minket. 

Már nem elég a szemceruza – aestheticet kell választani

Tehát a vágy, hogy lemásolják a felnőtteket, teljesen normális, és aligha lehetne őket hibáztatni ezért. Ám az, hogy normális, még nem jelenti azt, hogy egészséges is. Ugyan a legnépszerűbb arcápolási- és sminktermékek, amiket ezek a fiatalok vásárolnak, általában nem károsítják súlyosan a bőrüket vagy az egészségüket, az esetek nagy részében nem is tudják kifejteni a kívánt hatásukat, hiszen ebben az életkorban még nem bukkannak fel azok a bőrproblémák, amelyek a korrigálására készültek.

Néhányuk, például a hidratálók, a bőrbarát naptejek vagy a szemre szánt sminkek kifejezetten jó bevezetők lehetnek a szépségápolás világába, de még ezekben is kicsit pazarló lenne trendek alapján választani drága termékeket, amikor ebben a korban még naponta változik nemcsak a divat, de az ízlés és a test is.

Persze ettől még nem ördögtől való törődni a külsőnkkel és a megítésélünkkel, csak előtte fontos meggyőződni róla, hogy milyen érzések vezérelnek minket.

Nincs baj a kísérletezéssel, de álszentség lenne úgy tenni, mintha kamaszként csakis a kíváncsiság és az önismeret iránti elkötelezettség számított volna a trendkövetésben, és nem az, hogy… hát, hogy trendek voltak. Nemcsak hogy a részvétellel lehet a szociális hierarchia tetejére kerülni, de egy iskolai közegben sokszor muszáj minimálisan behódolni nekik, hogy egyáltalán emberszámba vegyenek – ami elég szomorú, de ezt a rendszert választottuk.

Ám míg régen a nekünk alapnak számító, népszerű termékek a kókuszos sampon és a kétezer forintos Eos ajakápoló voltak, ennek a generációnak már egyre specifikusabb és drágább státusszimbólumai vannak, és a segítségükkel megtestesítendő ideál is sokkal képlékenyebbé, elérhetetlenebbé vált.

A mi korunkban elég volt, ha kihúztad a szemedet, hogy menőnek érezd magadat a folyosón, most már tudnod kell, hogy alacsony vizuális súlya van-e az arcodnak, „milyen évszak vagy”, és persze azt is, hogy melyik aesthetic a tiéd.

Coquette vagy inkább rocksztár barátnő? Őz, róka, esetleg nyuszi vagy? A Kpop diéta vajon jobb, mint a tündér? Már az is megfájdítja az ember fejét, ha elolvassa ezt, képzeljük el, milyen érzés lehet ennyi ellentétes üzenet kereszttüzében felnőni, miközben az egyetlen kapaszkodót az olyan termékek jelentik, amik egy pillanatra azt éreztetik velünk, hogy megfejtettük a rejtvényt, amíg nem jön a következő csodálatos bizbasz és kezdődik az egész.

Mi megértjük, hogyan működik ez a körforgás (és még így is sokszor beleesünk a túlfogyasztásba), de egy pubertás előtt álló gyereknek ez túl komplex feladat.

Azzal, hogy már alsósként találkoznak a tökéletességkényszerrel, és a hatására ilyen mennyiségű mentális energiát pazarolnak a másoknak való megfelelésre, azzal egy pótolhatatlan fejlődési szakaszban vonnak el erőforrásokat önmaguk megismeréséről, hogy inkább egy performatívabb, külsőleges képre pazarolják azt.

Egy 2023-as felmérés, amit a Dove Önbizalom Projektje végzett, arra jutott, hogy tízből kilenc gyerek találkozik káros, szépséggel foglalkozó tartalmakkal a közösségi médiában, valamint a megkérdezettek fele nyilatkozta azt, hogy az ott látottak rossz hatással voltak a mentális egészségére. És az ostrom korán kezdődik: egy másik, szintén tavalyi kutatás szerint négyből három tizenkét éven aluli gyerek értékelte negatívan a saját külsejét, vagy fejezett ki vágyat arra, hogy megváltoztassa azt.  

Ha még a szülőt is könnyű megvezetni, a gyereknek esélye sincs

Szóval ha azt sikerült elfogadnunk, hogy az alfa generáció tagjai nem azért vágynak ezekre a drága és nem gyerekeknek készített termékekre, mert elkényeztetett kis semmirekellők, akkor következik a kérdés: pontosan kinek is a hibája, hogy ebben a helyzetben vagyunk. Na és persze kinek a felelőssége megoldást keresni a gyerekek romló önértékelésére és mentális állapotára. A legkézenfekvőbb válasz, amit a felbőszült kommentelők is előszeretettel alkalmaznak, az, hogy „a felelőtlen milleniál szülők” tehetnek az egészről, és nekik kellene jobban nevelniük a gyerekeiket. Bár valóban van pár dolog, amit lehet kritizálni a generáció nevelési stílusában – mint például a képernyő mellett nevelt azaz „iPad-gyerek”-jelenséget, ami komoly figyelemzavarokhoz is vezethet –, embertelen nehéz feladat az első olyan szülőknek lenni, akik az internet és a közösségi média által dominált világban nevelik fel a gyerekeiket. 

Kétségtelen, hogy az alfásoknak gondjaik vannak a túlfogyasztással, de manapság kinek nem?

A konzumerizmus kultúrája mindannyiunkra hatással van, és lehetetlen teljesen függetleníteni magunkat tőle. Csak hogy a bőrápolás témájánál maradjunk, ez egy olyan rohamosan növekvő iparág, amelynek értékét 2025-re 177 milliárd dollárra jósolják, és biztosak lehetünk benne, hogy hatalmas összegeket ölnek abba is, hogy minél korábban, minél hűségesebb vásárlókat neveljenek ki.

Bár az olyan – gyerekek körében – népszerű márkák, mint a Drunk Elephant vagy a Glow Recipe azt állítják, hogy nem szándékosan a fiatalokat célozzák meg a marketinggel, végső soron mégis PR-csomagot küldenek Kim Kardashian tízévesének, és piacra dobnak anya-lánya ránctalanító szetteket.

Ha még a szülőket is könnyű megvezetni, a gyerekeknek esélye sincsen.

Hiába próbálunk egyre többen felelősségteljes fogyasztókká válni, ahogy a digitális média, úgy a médiatudatosság gyakorlata is gyerekcipőben jár.

Még nem tanultuk meg, hogyan éljünk együtt olyan technológiákkal, mint a közösségi média, a gigantikus online piacterek vagy az AI, és érthető módon nem tudjuk, mit tanítsunk a gyerekeinknek egy olyan dologról, ami villámgyorsan fejlődik.

Így míg egyetértek azzal, hogy a szülők személyes felelőssége, hogy ne engedjék a gyereküknek az udvariatlan viselkedést vagy a többi vendég zavarását egy high-end üzletben, és még talán azzal is, hogy a legjobb tudásuk szerint elmagyarázzák nekik a trendkörforgást, azért ne rajtuk csattanjon az ostor, hiszen egy olyan világban élünk, ahol egyre inkább az számít, mit veszel, nem az, hogy ki vagy.

Az pedig, hogy valaha kijutunk-e ebből, legalább részben azon múlik, hogy hajlandók leszünk-e változtatni a közösségi médiával való kapcsolatunkon.

 Kiemelt kép forrása: TikTok

Nyáry Luca