„Megfenyegetett, ha eljár a szám, bántani fogja vagy megöli a kutyát”

–

Családtag, de mégsem?

A Human Animal Bond Research Institute (ember-állat kötődést vizsgáló kutatóintézet) 2022-es felmérése során nyolc országban kérdeztek meg összesen 16 ezer gazdát a kutyájával és/vagy macskájával való kapcsolatáról.

Azt találták, hogy az emberek 95 százaléka családtagként tekint a háziállatára, 92 százalékuk pedig úgy véli, nincs az a körülmény, amely miatt lemondana a kutyájáról vagy a macskájáról.

Ehhez képest – mint majd látni fogjuk –, sokan pont erre kényszerülnek, ráadásul olyan krízishelyzetekben, amikor az állat közelsége a traumából való felépülésben is segíthetne nekik. 

Hiszen az emberek és társállatok közti kapcsolat mindkét fél számára növeli a biztonság, a stabilitás, az összetartozás érzését. Amikor az emberek stresszt élnek át, gyakran az állataikhoz fordulnak vigaszért, megnyugtatásért. A kutyákkal, macskákkal, madarakkal, lovakkal való együttélés enyhítheti a szorongást, a depressziót, az elszigeteltséget, valamint növelheti a szív- és érrendszeri egészséget a kutatások szerint. Vizsgálatok azt is feltárták, hogy az emberek sok helyzetben hajlandók kockáztatni az egészségüket, jóllétüket, biztonságukat, hogy védelmezzék az állataikat. Ha pedig olyan helyzettel szembesülnek, amelyben elválasztják őket a kutyájuktól vagy a macskájuktól, az jelentős szorongáshoz, bűntudathoz, gyászhoz vezet. 

A családon belüli erőszak az állatokat is érinti

Egy 2020-as ausztrál jelentés részletesen elemzi, milyen sokrétű kapcsolat áll fenn a bántalmazás emberi és állati áldozatainak jólléte, biztonsága között. Kezdve azzal, hogy az erőszak túlélői rendszerint nagyon erős kötődést mutatnak a társállataikkal: összekovácsolja őket a közösen átélt szenvedés, gyakran egymásnak nyújtanak érzelmi támaszt kiszolgáltatott helyzetükben, és társaságot az elszigeteltségben, sőt, nemritkán fizikailag is igyekeznek megvédeni egymást az elkövetővel szemben. 

A jelentés Ausztrália különböző pontjain, a területen dolgozó közel száz szociális munkással készült, és döbbenetes tapasztalatok derülnek ki belőle.

A megkérdezettek 81 százaléka számolt be arról, hogy voltak olyan kliensei, akiket a jelenlegi vagy a korábbi partnerük a háziállat bántalmazásával fenyegetett meg és tartott sakkban, 55 százalékuk pedig tud olyan esetről, amelyben az elkövető meg is ölte az állatot.

Az áldozatok a kutyák, macskák elleni erőszak számos típusát említették, beleértve az ütlegelést, a rugdosást, a szóbeli bántalmazást, az égetést vagy a vízbe fojtást, de volt olyan elkövető, aki az élve nyúzástól sem riadt vissza.

Brutálisabbnál brutálisabb tettekre derült fény, amellyel a bántalmazók az állatokat kínozták, gyilkolták, hogy ezen keresztül további lelki fájdalmat okozzanak az áldozataiknak.

Ezek közé tartozik például, hogy valaki „az állatot a hátsó lábánál fogva tartotta az erkély korlátjánál” vagy „a torkánál fogva kilógatta az ablakon”, „savat öntött az akváriumba, amelyben halak voltak”, „gumiszalaggal kötötte le a kutya száját, hogy ne tudjon enni, inni és ugatni” vagy „kitekerte az állat nyakát”.     

Az elkövető más esetekben a gazdasági erőszak részeként azt helyezi kilátásba, hogy ha az áldozat nem engedelmeskedik neki, vagy „eljár a szája” (például szexuális abúzus esetén), akkor búcsút mondhat az állatnak, mert az elkövető nem fogja finanszírozni a kutya, macska, madár stb. fenntartását. Amennyiben az állattartás jövedelemszerző funkciót is betölt, az állat elajándékozásával való fenyegetőzés, vagy az állat megsebesítése a pénzügyi visszaélés egy formája is lehet. 

Megetetni a gyerekkel a kedvenc nyulát

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy az erőszak látványának való kitettség önmagában az erőszak egy formája.

Az állatok számára is rendkívül megterhelő, ha látják-hallják-érzékelik, hogy a környezetükben bántanak valakit; és fordítva, a túlélők számára is pszichés kínokat okoz, ha az elkövető az állatot szidja, veri.

Egy másik ausztrál tanulmány szerint az erőszaktúlélők 29 százaléka beszélt arról, hogy a gyerekei is szemtanúi voltak az állatok bántalmazásának, 19 százalékuk pedig arról, hogy a gyerekeik maguk is bántották az állatokat. A gyerekek néha így ismétlik meg az őket ért traumát, így próbálják feldolgozni azt a feszültséget, amelyet az agresszív szülő pusztító jelenléte okoz. Ugyanakkor más vizsgálatokból azt is tudjuk, hogy a gyerekkorban elkövetett állatkínzás bejósolhatja a majdani viselkedési és pszichés zavarokat, a pszichopátiát. 

De eszünkbe juthatnak azok a Magyarországon is előforduló esetek, amikor a felnőttek szándékosan a gyerek kedvenc nyulát vagy csirkéjét etetik meg vele – ez a gyerekbántalmazás súlyos esete. A családon belüli erőszak áldozatai féltik szeretett állatukat, így sok esetben igyekezhetnek védelmezni őt, ami még több potenciális sérüléshez vezethet, hiszen ekkor már rájuk fog irányulni az elkövető agressziója. Ha pedig az áldozatok menekülnének, ott van a kérdés: mi lesz a kutyával vagy a macskával?

Gyakran nehéz magaddal vinni az állatot

Az ausztrál jelentésben számos tényező olvasható, amely hátráltatja, hogy a túlélők az állatok biztonságáról is gondoskodjanak.

Sokan közülük eleve attól tartanak, hogy a segítők nem vennék komolyan az állatokkal szemben elkövetett bántalmazást

– kutatási adatok szerint erre valóban alig-alig kérdeznek rá a szociális munkások, pszichológusok. Aztán ott van a logisztika: amikor gyorsan kell menekülni, nehéz megoldani az állat szállítását, különösen, ha nincsenek meg hozzá a tárgyi eszközök. 

Felmerülnek továbbá jogi problémák is, sok esetben ugyanis az állat a bántalmazó nevére van bejelentve, hivatalosan az ő tulajdonát képezi. A szálláshelyek többségéről pedig ki vannak tiltva az állatok:

hiába tekintik az érintettek családtagnak a kutyát vagy a macskát, a családok átmeneti otthonába gyakran nem vihetik magukkal.

Ha a túlélő próbálja máshova menekíteni a kutyáját vagy a macskáját, akkor gondot okozhat, hogy frissek-e a négylábú oltásai, ivartalanítva van-e; ami, ha az állat maga is bántalmazásnak van kitéve, erősen kérdéses. 

Természeti katasztrófáknál, lakhatási válságnál hasonló a helyzet

Az USA-ban a Katrina hurrikánt követő évben, 2006-ban fogadták el a háziállatok evakuálásáról és szállításáról szóló törvényt (Pets Evacuation and Transportation Standards Act, röviden PETS), amely lehetővé teszi, hogy a mentések során az állatok szempontjait, biztonságát is figyelembe vegye a katasztrófavédelem, valamint anyagi erőforrásokat is csoportosítson az állatok megóvására. Egy vizsgálat szerint azonban a 2008-as Ike hurrikán miatti evakuálás szinte ugyanolyan lépésekben és eszközökkel zajlott, mint ami a PETS-törvény bevezetése előtt volt jellemző, tehát a gyakorlatban nem történt jelentős előrelépés. 

Ha vagy-vagy helyzet alakul ki, és adódik egy olyan pillanat, amikor a szó szoros értelmében egy ember és egy állat élete között kell választani (ki után nyúlj egy megáradt folyóban, vagy kit vigyél ki az égő házból), akkor a mentési sorrendben az emberi élet elsőbbséget élvez.

Ugyanakkor fontos látni, hogy sok ember azért nem távozik természeti katasztrófák esetén biztonságosabb helyre, azért nem működik együtt a hatóságokkal, mert az állataival akar maradni, vagy azért tér vissza a még mindig veszélyes területre, hogy róluk gondoskodjon. 

A társállatok ugyanis rendkívül kiszolgáltatottak természeti katasztrófák idején: ha a gazda hátrahagyja őket, akkor a kutyák, macskák nehezen jutnak élelemhez, vízhez vagy menedékhez, és nagy számban megsérülnek, meghalnak, elvesznek. Hiába menti tehát a gazda magát, illetve az emberi családtagjait, és hoz ebből a szempontból racionális döntést, az állattól való kényszerű különválás jó eséllyel súlyosbítja a traumáját, valamint a gyász és a bűntudat intenzív érzéseit kelti benne.  

Ha nem jöhet velem, én is maradok 

Egy 12 tanulmány áttekintésével végzett vizsgálat szerint

az áldozatok 18–48 százaléka azért nem hagyja el a bántalmazó partnerét, vagy azért késlelteti a kapcsolatból való kilépést, mert fél az állatot az elkövetővel hagyni, aki várhatóan majd a kutyán, macskán áll bosszút.

A halogatók és maradók aránya még tovább, 68 százalékra növekszik, ha az állatot érte már fizikai erőszak az elkövető részéről. Más esetekben viszont az, ha a partner az állatra is kezet emel, kijózanítólag hat az áldozatra, aki a bántalmazó manipulációinak hatására talán elhiszi, hogy ő maga megérdemli a pofonokat és a kiabálást (holott ez nyilván nincs így), de az állat verése, elhanyagolása átlép nála egy határt. Így a kutya, macska védelme extra motivációt és erőforrást jelenthet számára, hogy változtasson a helyzetén. 

A késlekedést és az extra kockázatvállalást mint következményt, megerősíti az a 2024 elején publikált metaanalízis is, amelynek szerzői 42 korábbi kutatás eredményeit elemezték újra. Jasmine Montgomery és munkatársai tanulmánya az Anthrozoös című szaklapban jelent meg, és arra is felhívja a figyelmet, hogy átmeneti hajléktalanságot megtapasztaló emberek közül is sokan inkább az állataikkal maradnak, mintsem hogy nem állatbarát szállás- vagy lakóhelyhez jussanak. Más felmérésekből azt is tudjuk, hogy vannak, akik azért nem fordulnak orvoshoz vagy mennek el kivizsgálásra, mert attól félnek, ha bent tartják őket a kórházban, nem tudják kire bízni az állatukat, és a kutya/macska majd menhelyre kerül, vagy el kell altatni (az időskori kutyatartás dilemmáiról és előnyeiről korábban írtam).  

Mire lenne tehát szükség?

Jasmine Montgomery és kollégái a tanulmányuk végén megfogalmaznak ajánlásokat is az angol nyelvű szakirodalom alapján. A családon belüli erőszak kapcsán hangsúlyozzák, hogy fontos lenne a menedéket kereső túlélőknek a háziállatokra irányuló kérdéseket is rutinszerűen feltenni, hátha ez is akadályozza őket a kapcsolatból való kilépésben; megoldani a nők, gyerekek és háziállatok együttes elhelyezését; illetve fokozni az együttműködést az állatsegítő szolgáltatásokkal. 

A természeti katasztrófák kapcsán lényeges, hogy az evakuálási tervek kiterjedjenek az állatok mentésére is; valamint több átmeneti szállás és hajléktalanszálló legyen állatbarát.

Az antropocentrikus (emberközpontú) látásmód meghaladása kettős célt is szolgálna, hiszen együttesen fokozná az emberi és állati túlélők biztonságát, hogy aztán éppen a köztük lévő kötődés erejét használva, a traumák elszenvedői közösen gyógyulhassanak a társállataikkal.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Cavan Images

Milanovich Domi