Halálfélelemmel sűrített, öröknek tűnő másodpercek – A pillanat, amit a földrengés túlélői sosem felejtenek
Csaknem egy éve, 2023. február 6-án hatalmas földrengés rázta meg Törökország déli részét. Az áldozatok zokogó hozzátartozóiról és a romok alól mentett túlélőkről készített felvételek hetekig uralták a török tévé híreit. Az ország megbénult, az iskolákat napokra bezárták. A 7,8-as, majd kilenc órával később a 7,5-ös erősségű földrengés tízemeletesek acélszerkezeteit roppantotta össze, betonkolosszusokat tört darabokra, és emberek megszokott mindennapjait zúzta porrá. Családok vesztették életüket álmukban a betontömbök alatt, és az ország dél-keleti részét hetekig alig lehetett megközelíteni. Trembácz Éva Zsuzsanna írása, aki tavaly ilyenkor Isztambulban élt, és hetekig próbált megbirkózni a tragédiával török barátaival együtt.
–
Halálfélelemmel sűrített, öröknek tűnő másodpercek
Háromszor éltem át nagyobb földrengést, és a mai napig az egyik legfélelmetesebb élményem, amikor megmozdult a lábam alatt a föld.
Akkor még nem tudtam, de az első alkalom, a Richter-skála szerint 5,9-es erősségű földrengés „csak” a bevezető volt a későbbiekhez.
Épp franciaórán ültem, amikor érzékeltem, hogy imbolyog alattam az épület, és vele együtt minden: az asztal előttem, a tanár mellett a mobiltábla, és közben mintha az egyensúlyérzékem is cserben hagyott volna. Érdekes módon mindenki nyugodt maradt, és kivonultunk az udvarra.
A második alkalom volt az igazán traumatikus élmény, amely miatt a mai napig mindig bekúszik a gondolataim közé, hogy mit hova érdemes lerakni, ha földmozgással is számolni kell.
Törökország egyik mesés kisvárosában, Alaçatı macskaköves, több száz éves utcáján ebédeltünk épp. Az Oszmán Birodalom idején, a XIV. században alapított elbűvölő kisváros szűk utcáin kétszintes épületek sorakoztak helyes, apró erkélyekkel. Legalábbis egészen addig helyesnek gondoltam ezeket az erkélyeket, amíg hatalmas robaj és sikoltozások kíséretében össze nem omlottak.
Utólag visszatekintve, a katasztrófát egyedül a veszettül rohangáló és nyávogó macskák jelezték előre…
Mindenki rohant, amerre tudott. Mi a legközelebbi sarokhoz futottunk az akkor nyolcéves lányommal, hiszen ez volt legtávolabb az öt perce még helyesnek tűnő erkélyektől.
A föld rázkódott, az épületek körülöttünk szintén, és a 7-es földrengés talán fél-egy percbe sűrített tömény halálfélelemmé vált.
Álom vagy valóság?
A harmadik alkalommal egy csónakban ültem, ami nagyon imbolygott alattam – erre riadtam fel. Hajnali négy körül járt az idő, és valójában csónak helyett az ágyamban aludtam, furcsa módon azonban a földrengés beépült az álmomba.
A legtraumatikusabb 7-es földrengés, amelyet a török hatóságok 6,6-osnak mértek, olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy amíg az észak-anatóliai törésvonal mentén fekvő Isztambulban éltünk, minden mozdulatomat áthatotta a földrengésre való felkészülés, és a legtöbb helyzetben átgondoltam, mi történne, ha megmozdulna a föld.
Ha a poharat az asztal szélére tettem, önkéntelenül is beljebb toltam, nehogy leessen – mintha számítana nagyobb földmozgás esetén, de talán csak az elvesztett kontrollt tudtam így valamelyest visszacsalni a kezembe.
Ha a tízéves lányom egyedül volt otthon, rákérdeztem, hogy emlékszik-e, melyik asztal alá kell bújnia, ha földrengés van. De liftbe is csak nagyon nyomós okkal, és kizárólag mobiltelefonnal szálltam be – arra az esetre, ha esetleg elmenne az áram, legalább tudjak majd világítani.
A földrengés a teljes kontrollvesztés érzését adja; a körülötted állandóan változó környezetben ugyanis talán az egyedüli biztos pont a talaj, amin állsz. Ha az is megmozdul, akkor miben bízhatsz még?
A tavalyi, dél-törökországi 7,4-es földrengést átélő ismerőseim egyike elmondta, hogy azóta is mindig valamilyen stabilnak tűnő tárgyhoz viszonyítva szemléli környezetét. Kissé megbillent az állólámpa búrája? Abban a pillanatban végigfuttatja a szemét a stabilnak tűnő bútordarabokon, hogy más is utalhat-e esetleges földmozgásra – nagyon nem mindegy ugyanis, hogy éppen hol vagy, ha a fejed felett hat-nyolc emeletnyi betontömb magasodik.
Szaladj ki az utcára vagy bújj az asztal alá?
Az 1999-ben Isztambult megrázó 7,6-os földrengésben 17.500-an vesztették életüket, és közel húszezer épület vált a romok martalékává. Az egyik hotelben dolgozó barátom az utcára menekült török kollégáival együtt, míg a japán turisták az otthon megszokottak szerint felfelé szaladtak a biztonságosnak hitt tetőre.
Adott országtól, az ottani építkezési sztenderdektől, és a helyi szakértők tanácsától függően változnak a javaslatok, hogy mit érdemes tenni földrengés során – utazás előtt így érdemes utánanézni ennek is.
Hazánkban nem jellemző a földmozgás, a legnagyobb még Mária Terézia idején történt: 1763-ban Komárom térségében 6,3-as erősségű földrengés pusztított. A magyar ajánlásokat felsorakoztató földrenges.hu szerint ilyenkor ne hagyjuk el a lakást, inkább az ablakoktól, könyvespolcoktól távol helyezkedjünk el, lehetőleg bújjunk az asztal alá. Viszont a megrongálódott lakásból mielőbb távozzunk, az utcán pedig maradjunk távol az épületektől, az elektromos vezetékektől, a fáktól.
Élet a tektonikus lemezek fölött
Három évet a tektonikus lemezekre épült Isztambulban éltünk, ahol ez a téma időről-időre felmerült. Azok, akik átélték az 1999-es katasztrófát, meg voltak győződve róla, hogy huszon-egynéhány éven belül újra megismétlődik a tragédia. Tavaly augusztusban Mexikóvárosba költöztünk, amely szintén bonyolult törésvonalak közelében fekszik. 1985. szeptember 17-én egy 7,1-es földrengés szinte letarolta a várost, több tízezreket temetve a romok alá. Azóta szigorú sztenderdek szerint épülnek a házak.
Évente egyszer, a szeptember 19-i földrengés emlékére az egész városban próbát tartanak; megszólalnak a szirénák, és mindenki az utcára vonul. Egészen bizarr, hogy 2017-ben pontosan a drillt követően rázta meg a várost egy 7,1-es földrengés.
Pár hete ismét megszólalt a sziréna, pillanatok alatt az utcára özönlött mindenki a környező boltokból és házakból.
Bár a földrengést nem lehet előre jelezni, Mexikóban olyan jelzőrendszert építettek ki, amely két tartományban történő földrengés esetén városszerte aktiválja a szirénákat, és így közel hatvan másodpercnyi felkészülést ad a fővárosiaknak arra, hogy az utcára fussanak – itt ugyanis ezt javasolják, és ennyi idő szükséges, amíg a rengés hatása elér Mexikóvárosig.
Mi van a számok mögött?
Az 5,9-es és a 7-es földrengés között – bár mindkettő elképesztően félelmetes – hatalmas különbség volt. A számok emelkedésével exponenciálisan nő ugyanis a szeizmikus mozgás erőssége. A USGS Science for a Changing World oldalán egy „mennyivel nagyobb…?” online számológép segítségével lehet megnézni azt, hogy mi is van pontosan a számok mögött. Az én első két élményem között, azaz az 5,9-es és a 7-es földrengés között elképesztő a különbség: a 7-es tizenkétszer nagyobb és negyvennégyszer erősebb.
Nem hiszem, hogy lesz valaha olyan február 6-a, amikor nem jut majd eszembe a dél-törökországi tragédia. Mindenkinek azt kívánom, hogy ha lehet, soha ne kelljen földrengést átélnie.
Trembácz Éva Zsuzsanna írásait Insta-oldalán és a honlapján is olvashatod.
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Anadolu / Contributor
