„Nem hiszed el! A jóképű színésznek ferdén lóg a farka!” – A tárgyiasító, szexista szalagcímekről (vélemény)

–

„Kibuggyant a szexi sportolónő óriás melle a vörös bikiniből.”

„Forró fotó, a dögös sportolónő mellbimbója átszúrta a ruháját!”

„Kínos! Kilógott a gyönyörű színésznő óriás mellbimbója!”

„Széttárta szédítő combjait a gyönyörű színésznő!”

„Összement a gyönyörű színésznő melle.”

„Átszúrja a mellbimbója a pólóját a gyönyörű magyar vívó olimpikonnak.”

„Így szexelnek külföldi filmekben a gyönyörű magyar színésznők.”

„Kirándulás közben villantott hatalmasat a gyönyörű sportolónő.”

„Bombázó sportolónőé a világ leggyönyörűbb feneke.”

„Bugyi nélkül kidobott mellekkel játszik a bombázó sportolónő, de nála is van tabu.”

Ezek létező szalagcímek. Szerkesztők, főszerkesztők által jóváhagyott, megjelent címek (és témák). 

Mondhatnák sokan (és mondják is), hogy nincs ezekkel semmi baj. Hiszen csupa kedveset írnak ezekről a nőkről,
mégis mi a gond azzal, hogy gyönyörűnek hívják őket?

Nos. 

„A sebesvonat mögött van, kisszívem!”

Picit távolabbról indítok.

A minap a gyerekekkel a tüdőmet kiköpve futottam a vonathoz. Nem találtam a megfelelő vágánynál, perceink voltak az indulásig. Ölemben a hároméves, mellettem loholt a hétéves, hátamon a giga hátizsák, mindenemről folyt a víz. Odaléptem egy csapat sárga mellényeshez, hátha segítenek eligazodni. Megkaptam a választ: „A sebesvonat mögött van, kisszívem!” – mondta hátradőlve, sanda mosollyal, lassan, alaposan végigmérve engem tetőtől talpig. Nem voltak illúzióim, láttam a szemén, hogy a gondolataiban már nincs rajtam ruha és a kezemben sincs ott a gyerek. A hideg kirázott, pedig iszonyú melegem volt. Ha nem rohantunk volna, talán visszaszólok valamit. Talán. Mert amúgy teljesen leforrázott a stílus, hogy a gyerekeim előtt kerültem ilyen helyzetbe. Mérges voltam, hogy nem reagáltam semmit, hogy azt a példát mutattam, amit szerintem pont nem lenne szabad. Hagytam, hogy a pasas a maga primitívségével fölém kerekedjen, hogy leereszkedőn és gátlástalanul viszonyuljon hozzám. Még azt is láthatta rajtam ő is és a gyerekek is, hogy megrándult az arcom, hogy hebegve-habogva köszöntem el, mint egy megszeppent kislány. Miközben futottunk, hátrapillantottam, a pasas a seggemet nézte, ugyanazzal a mosollyal. 

A kanosság magánügy!

Mondhatjátok erre, hogy túlérzékeny vagyok, örüljek, hogy két gyerek után egy fickó megnézi a seggem, és mosolyog. Szerintem viszont nem azért létezem, nem azért lépek ki az utcára, hogy azzal bárki igényét kielégítsem. Semmi közöm ahhoz, hogy X. vagy Y. gondolatban megdugna-e, vagy sem. Anélkül is boldogan elélnék, hogy vadidegenekről tudnám: kanosak-e, vagy nem.

Nőnek születtem. Ettől még a testem nem köztulajdon.

Azért, mert (pfuj, de unom már ezt a közhelyet) túlszexualizált a világ, a női test még nem két lábon járó élvezeti cikk. Jogom kellene hogy legyen ahhoz, hogy gyomorgörcs és szégyenérzet nélkül vágtázhassak a vágányok között a gyerekeimmel. A csapból is az folyik, hogy „nem zavar, ha buzi, csak csinálja a négy fal között”. Erre vajon miért nem vonatkozik a „négyfalközött”? Miért kell látnom, tudnom, hogy valaki kanos? Miért kell látnom, sőt éreznem, hogy egy random idegen szívesen lefektetne? Miért nekem kell még magyarázkodnom azért, ha számomra ez kellemetlen, megalázó és félelmetes? Miért van az, hogy ha tiltakozom az ilyen helyzetek ellen, ha kinyitom a szám (vagy írok róla egy cikket), akkor én vagyok a hálátlan hisztérika, aki szétnyavalyogja magát, ahelyett hogy örülne, hogy van, aki hozzáérne? Még hálásnak is kellene lenni…

De vissza a szalagcímekhez, és ígérem, összeér a két szál.

Híres mellbimbók

Szóval, a tapasztalat alapján teljesen mindegy, hogy az adott nő hány gyerekes anya, mit tud felmutatni. Mindegy, hogy esetleg olimpiai bajnok sportolónőről van szó, vagy Oscar-díjas színésznőről. A testük mindent visz.

Érezhetik a szerkesztők, hogy rezeg a léc, hiszen kényszeresen belefűzik az ilyen címekbe, hogy „a GYÖNYÖRŰ”, így majd hátha nem tűnik tiszteletlennek, hogy egy teljes cikket szentelnek egy nő mellbimbójának.

Leírják, hogy gyönyörű, így már mindegy, milyen nyálfolyatós szenny jön utána. 

Ha legyönyörűznek, vagy ha azt mondják, kisszívem, máris nem gáz, ha onnantól kezdve már csak a testrészeinket elemezgetik a magazinok lapjain, vagy akár a fejükben?

Sokan azt gondolhatják, hogy ez csak vihar a biliben. Amúgy is, ha valaki olyan ruhát vesz fel, amiben villant, akkor ne csodálkozzon, ha cikkeznek róla. Ha szexi fotósorozat készül, akkor ne sírjon a szája, ha a széttárt combját emelik ki a címben. Aki kurvának áll, ugye… 

Én személy szerint, amikor ezeket a címeket gyűjtöttem össze, a végére már émelyegtem és hevesebben vert a szívem. Előhozott minden traumatikus, zaklatós élményt, minden pillanatot, amiben tárgyiasítva voltam. 

Feminista hisztike

Bevallom, ha tömegközlekedem, vagy valamiért sok idegen férfival vagyok egy légtérben, mindig alaposan felmérem a helyzetet. Olyan szemmel nézem a férfiakat, hogy vajon, ha most beütne az apokalipszis, vagy arra kényszerülnénk, hogy össze legyünk zárva, ki lenne, aki kihasználná a helyzetet, ki lenne, aki rávetné magát a nőkre. 

Talán beteges és paranoiás a gondolkodásom, de bárcsak tényleg erről lenne szó. Bárcsak én lennék a beteges. 

De pontosan tudjuk, hogy sajnos a félelmem megalapozott. 

A nők nincsenek biztonságban. A zaklatás beleette magát a hétköznapokba, néha már észre sem vesszük, olyan természetes. 

Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert ha mégis észrevesszük, sőt ne adj’ isten, szóvá is tesszük, akkor alaposan megkapjuk a magunkét, „feminista hisztike”, ugye. 

Pedig tényleg csak abba kellene belegondolni, hogy

amíg a nők teste bárki által, bármilyen platformon, akármilyen stílusban kicsámcsogható, kommentálható, addig mégis hol vagyunk mi az egyenlőségtől? 

Szerepcsere

Biztos még most is van, aki nem érti, mi a gond. Inkább próbálok írni pár címet a fentiek alapján, csak épp férfiakról. 

Meglátjuk, úgy rendben vannak-e. 

Nem hiszed el! Kidudorodtak nadrágján a heréi a jóképű birkózónak!

A sikeres üzletember mellbimbója átszúrta az ingét!

Óriási segget villantott nyaralásán a népszerű énekes!

Nem hiszed el, a sármos focista farka ferdén lóg!

Rendesen szégyellem magam, hogy egyáltalán leírtam őket, pedig ezek csak fiktív címek, fiktív szereplőkkel. És nincsenek rendben akkor sem, ha férfiakról van szó. Tudom én, hogy azért vannak tengerparton apukapocakos lesifotókon csámcsogó szalagcímek és cikkek is. Megesik, hogy férfiakról is pocsék stílusban írnak (nagyon nem oké!), ám közel sem olyan mennyiségben, mint ahány tartalom nőkről és az ő testrészeikről születik.

Be kell látni, a különbség ordító. 

Az, hogy következmény nélkül lehet nagyító alá helyezni a testrészeinket, tiszteletlen és primitív hangnemben írni, beszélni rólunk, az bizony félelmetes. Arrogáns, fölényeskedő, agresszív attitűd. 

Fogják az adott nőt, és atomjaira szedik. Lihegnek, nevetnek rajta. Bedobják a közösbe, hadd lihegjen és nevessen más is. Ha nagyon rezeg a léc, hozzáfűzik, hogy amúgy gyönyörű. 

Az azért mégsem olyan alpári. (De.) 

Most akkor már semmit se szabad?

Nem arról van szó, hogy ne lehetne gyönyörködni a nőkben. Én is szoktam, hiszen valóban elképesztő esztétikai élmény tud lenni egy szép ember, nemtől és orientációtól függetlenül. De ne tegyünk úgy, mintha a széttárt comb, a kidudorodó mellbimbó és bármelyik gyönyörű (!) nő ilyen színvonalon való kitárgyalása, szétcincálása kedveskedés, bókolás lenne, mert nem az, távolról sem. 

Az ilyen szalagcímek nem többek egy kocsmai beszélgetésnél, amikor azt kell végighallgatnunk, hogy a szomszéd asztalnál melyik pasi milyen dudájú csajt hogy dugott volna meg legszívesebben. Vállon veregetik egymást, bizony, ők is megdugták volna, majd koccintanak. Nagyjából ugyanezen a nívón mozognak ezek a szalagcímek is.

És minél több ilyen cikket látunk, annál jobban emelkedik az ingerküszöbünk, sőt igazából már be is épült ez a jelenség a normalitásba.

Ezek a cikkek abszolút részei, mozgatórugói a szexuálisan bántalmazó, szexista és hímsoviniszta légkörnek, amiben élünk. 

És ha még mindig van, aki szerint ez nem tárgyiasítás, nem a női test végletekig való szexualizálása, kisajátítása, akkor jöjjön a cseresznye a torta habján.

Ugyanis az anyaggyűjtésem során egyszer csak a szemem elé került egy cicifelismerő kvíz. Nem, nem láttok rosszul. Egy huszonegy részből álló kvíz, amiben fedetlen és (épp hogy) fedett mellek alapján kell kitalálni, kihez tartoznak. „A csöcsfelismerésnél jobb móka úgysincs” – hangzik el az elején. Magyar és nemzetközi hírességek, modellek, színésznők mellei jönnek egymás után, olyan felvezetőkkel, hogy „pont kézre áll, gusztusos, magyar”, vagy „egy másik szőke bögyös, elég híresek a mellei, nálunk például sokat láthattad”, vagy „hibátlan, mindegy is, hogy ki ő, nem igaz?”.

Mindegy is, hogy ki ő. És itt a lényeg. 

Szabó Anna Eszter 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/CoffeeAndMilk