„Remélem, felveszitek” – ha két nő szereti egymást, annak nem az a célja, hogy téged szórakoztassanak

–

Noha világéletemben különnemű párkapcsolataim voltak, valójában nyolcéves korom óta tudom, hogy érdekelnek a lányok. Élénken él bennem az élmény, amikor egy barátnőmmel ültem a plázában, várva a mozira (a szüleink hallótávolságon kívül), én pedig megosztottam vele a nagy titkom: rettegtem, hogy leszbikus vagyok. Ő azonban egy kisiskolás ösztönös, gyermeki jóságával reagált erre: ne aggódjak, ő akkor is a barátnőm marad, ha én a lányokat szeretem. Akkor megöleltük egymást, bementünk a Némó nyomábanra, a váróteremben hagyva a félelmemet jó időre.  

A beszélgetés óta 22 év telt el. 22 év, nagyjából hat komolynak mondható, különnemű párkapcsolat – és néhány évvel ezelőtt egy olyan szakítás, ami után eldöntöttem: itt az ideje feltérképezni, pontosan milyen viszonyban is állok a saját nememmel.

Tudni akartam, mit adhat egy nővel való kapcsolódás, érdekelt, hogy valójában csak a kíváncsiság hajt-e, vagy biszexuális vagyok, és az is, hogy a vonzalmam elsősorban fizikai-e, vagy akár párkapcsolatban is működhetnék egy azonos nemű emberrel.

Életem ezen pontján már nyoma sem volt a gyerekkori rettegésnek: szerencsére olyan baráti és családi közeg vesz körbe, amiben a többieket a boldogságom érdekli, a párom neme sokadrangú információ, ráadásul a kísérletezés, az önfelfedezés, a nyitottság nem morális elhajlásnak, hanem értéknek számít.

Sőt. A társaságban bőven akad azonos nemű pár is, többségünk a szexuális irányultságról nem vagy-vagy alapon, sokkal inkább skálaszerűen gondolkodik – egy szó, mint száz, minimálisan sem számítottam extrémnek, amikor beállítottam Tinderen a lányok keresését.

Tombolt bennem a lelkesedés, a kíváncsiság és a bizonytalanság furcsa hármasa. Így mentem el az első randimra, így csattant el az első csókom lánnyal, így fogtam meg először egy, az enyémmel azonosan törékeny kezet az utcán, és így meséltem aztán a barátaimnak is a tapasztalatokról. Tinával (nevezzük őt így) való ismerkedésem izgalmas önismereti utazás volt. Noha a románc nem tartott hosszú ideig, én megismertem általa egy korábban háttérbe szoruló énrészem, megtapasztaltam a kapcsolódás egy számomra addig idegen formáját, és új tudást gyűjtöttem arról is, mire van szükségem, mit keresek akár hosszú- , akár rövid távon a másik emberben.

Egy új világ nyílt ki, amiben vidáman kalandoztam, és amiről előszeretettel meséltem a barátaimnak és a családomnak is, olyannyira, hogy egy apróságról megfeledkeztem: buborékban élek.

Egy meglehetősen szűk, megtévesztő buborékban. Mert ahogy elkezdtem nyilvánosan is felvállalni a Tinával való kapcsolatom, jött a feketeleves.

Naiv vagyok, de mivel korábban sem egy kő alatt éltem, pontosan tudtam, hogy társadalmunk számottevő része még mindig homofób és bifób – szűk közegem reakciói azonban megrészegítettek. Az első pár pikírt utcai megjegyzés arcul csapásként ért – a tapasztalt Tina lemondóan legyintett: „jobb, ha hozzászoksz, ez ilyen”. Ám legjobban nem a kifejezetten ellenséges kommentek rendítettek meg, hanem az a nagyfokú tárgyiasítás, amit utoljára tizenévesen, a Balaton-parti diszkóban tapasztaltam meg, amikor véletlenül bikinire húzott ingben estem be a buliba. És nem, ehhez nem kellett elhagyni a turistanegyedet és látványosan csókolózni – bőven elég volt hazautazni pár száz kilométerrel arrébb, és a régi fiúhaverjaimnak mesélni az új kapcsolatomról. (Nem szeretném tovább élezni a vidék-főváros ellentétet, de tagadhatatlan, hogy az alacsony népességű szülővárosomban nem szoktak hozzá az emberek az azonos nemű párok látványához, és ez meglátszik a reakcióikból.)

Szülőhazámban ugyanis a szokásokhoz híven összefutottam a régi, még sulis időben kialakult bandámmal: kamaszkoromban sülve-főve együtt lógtam a srácokkal, imádtam velük bulizni, haverságunkat pedig tévesen barátságnak definiáltam. Erre az égető különbségre akkor döbbentem rá, amikor a hogylétemről érdeklődtek, én pedig pontosan ugyanazzal a nyíltsággal és lelkesedéssel osztottam meg velük, hogy egy lánnyal ismerkedem, mint a többi barátommal. Nos, hiba volt.

A mondataimat ugyanis először öt másodperc rövid, ám nagyon súlyos csend követte, aztán a srácokból egyszerre szakadt ki a szó. A szó, ami kizárólag egy dologra reflektált: a tényre, hogy egy lánnyal szexelek.

Az, hogy Tinával hol ismertük meg egymást, mivel foglalkozik, milyen ember, a kutyát sem érdekelte – ahogy az sem, én hogyan élem meg ezt az ismerkedési folyamatot, miként gondolok most a szexuális orientációmra, vagy milyen módon viszonyul hozzá a környezetem. Nem. Itt a srácokat egyetlen dolog érdekelte: hogy az ismeretségi körükben egy lány most egy másik lánnyal szexel (vélhetőleg, hiszen erre a részletre nem tértem ki a beszámolómban), és ez pedig számukra olyannyira izgalmas, hogy rögtön látni is kívánják a produkciót. 

Látniuk kell, mert „tartozik rájuk”. Mert számukra a biszexualitás nem szexuális irányultság, hanem egy kategória a pornóoldalakon, aminek egyetlen célja van: a szórakoztatás.

Úgy szállingóztak, a „Na és mikor nézhetem meg?”, a „Beszállhatok?”, és a „Remélem, felveszitek” kommentek, mintha nem lenne holnap, a srácok folyamatosan licitálva emelték a tétet, ki tud még obszcénabb módon reagálni az elhangzottakra.

Megszégyenültem kullogtam haza, őrült belső dilemmával küzdve. Noha mindig is fontos volt számomra, hogy tabu- és sallangmentesen kommunikáljak a szexualitásról és a nemiségről – hiszen otthonról is ezt hozom –, éppen ezért prűdnek sem tartom magam, itt valami mégis borzasztóan félrecsúszott. Bűntudatom volt, amiért tálcán kínáltam a srácoknak egy sztorit az esti fantáziáláshoz – annak ellenére is, hogy pontosan tudtam, semmilyen szenzitív részletet nem szolgáltattam ki. Nem értettem magam. Mégis mi fáj nekem abban, ha a srácok számára szexuálisan izgató a kettősünk? Mit érdekel engem, hogy ők mit képzelnek el aztán… vagy épp mit nem? És amúgy is, egy percig sem tagadom, hogy ez az új viszony szexuálisan is új perspektívát nyitott az életemben – akkor most mégis mit játszom itt a megszeppentet?

Most, pár év elteltével már könnyebben válaszolok ezekre a kérdésekre: kevés dolog tesz nagyobb kárt ugyanis a szexuális szabadság kérdésében, mint az, amikor egybemosódik a gátlástalan tárgyiasítás, valamint a szexről való nyílt párbeszéd. A fenti pedig ékes példája volt ennek: Tinával való, meglehetősen komplex és érzelmekkel teli viszonyom két test kapcsolatára meztelenítődött le (szó szerint), akik se névvel, se arccal, se történettel nem rendelkeznek, csupán húsdarabok. Húsdarabok, egyetlen céllal: hogy a környezetüket szórakoztassák.

És ez itt az igazán nagy gond, a pornókultúra egy gyönyörűen tetten érhető terméke: hogy míg a férfiak közti szerelmet sokan pfujolják, addig a nők közti testiség fetisizálva lesz, és úgy válik közkinccsé, mintha minimum egy publikusnak szánt performansz része lenne.

Mintha történetünkben nem lenne jelen két ember ismerkedésének folyása, érzelmi dilemmái, útkeresése, finom összehangolódása, hanem csupán avégre léteznénk egymás mellett, hogy azzal szórakoztassák a – a velük azonos neműekre nézve homofób, de a női szexualitásban érdekelt –, tesztoszterontól szétrobbanó férfiakat.

Hogy mi ebből a konklúzió?

Mondhatnám, hogy az: válogassuk meg, kinek beszélünk a szerelmi életünkről, amennyiben nem szeretnénk meglehetősen kártékony kommenteket hallgatni.

Mondhatnám, hogy az: ha azonos nemű emberrel alkotunk kapcsolatot, fogadjuk el, hogy a békesség jegyében inkább elbújunk, diszkrétek maradunk, „barátokként” mutatkozunk meg.

És azt is mondhatnám, hogy az: keményen szembeszállunk az ilyen jellegű megnyilvánulásokkal, kikérjük magunknak a tárgyiasítást, edukációs előadásba kezdünk, miért nem helyes a fenti attitűd. 

De – most már végleg – nem vagyok naiv. Bármilyen rossz is ezt leírni, pontosan tudom, ha a fenti helyzetben rázendítettem volna az igazamra, nemcsak az esti fantáziálás, de nevetség tárgyává is váltam volna. Ugyanakkor, ha minden ilyen helyzetnek fejet hajtunk, aligha várhatunk változásra. Ezt a diskurzust azonban nem biztos, hogy péntek éjjel, a kocsmák előtt kell megkezdeni (persze akkor is lehet). De akkor biztosan beszélgetni kéne róla, amikor a gyerekünk először kérdez arról, mit jelent a szerelem, a testiség, a vonzalom. Ebben az ártatlan kérdésben ugyanis nincs még benne a pornóoldalak legkedveltebb keresőcímkéje.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Dmytro Betsenko

WMN szerkesztőség