Elrabolt gyerekkorok, örökre átírt sorsok – A világon 400 millió gyerek él fegyveres harcok közepette

–

A világ népességéből 1,9 milliárd ember gyermekkorú, azaz 14 év alatti. Közülük több mint 400 millióan fegyveres konfliktusok sújtotta területeken élnek. Ez a feldolgozhatatlanul nagy szám önmagában csak statisztika. Négyszázmillió sors. Négyszázmillió elvett gyerekkor.

A bombázások és fegyveres összecsapások közben igen gyakran éri támadás a civil lakosság által használt iskolákat, kórházakat, de a taposóaknák és a háborúk után maradt robbanóanyag-maradványok által megölt civilek több mint fele is gyerek.

Az elmúlt tíz év alatt több mint 90 ezer gyerek vesztette életét, illetve sebesült meg súlyosan fegyveres konfliktusokban szerte a világon. Ők a háborúk civil áldozatai.

2001. december 2.

Afganisztánban Szájed Hasszám az unokaöccse, Núr Mohamed ágyánál ül egy állami kórházban Dzsalálábád városában, Nangarhar tartomány fővárosában. Núr, akinek arca és teste is kötszerekbe csavart, elvesztette jobb karját, bal kezét, és megvakult, amikor az otthonuk közelében bomba csapódott be Agam körzetben, a Tora Bora hegységben.

Az idén éppen 10 éve tartó szíriai háborús válságban 2011 és 2020 között mintegy 12 ezer gyerek halt, illetve sebesült meg a harcokban, több mint 5700 – gyakran akár a hetedik életévét éppen betöltő – gyereket szerveztek be fegyveres akciókba, több mint 1300 oktatási és egészségügyi intézményt támadtak meg. Az országban jelenleg több mint félmillió öt éven aluli gyerek súlyosan alultáplált.

A 16 éves Nur a háború sújtotta és mára részben lakatlan Karm-ez-Zejtún negyedben, Homsz városában, Szíriában

A tragédiák, amiket átélni kényszerült messze meghaladják az évei számát…

2011-ben a fokozódó erőszak kiszorította Nur családját homszi otthonukból, és az északkelet-szíriai ar-Rakkában kerestek menedéket: „Emlékszem, egy kicsi autóba zsúfolódtunk, alig volt elegendő hely az egész családnak, de nem volt választásunk.”

Amint a család letelepedett, a szülők iskolába íratták a gyerekeket, abban bízva, hogy az életük visszatalál a korábbi medrébe. Sajnos, nem így lett.

2013-ban Nur édesanyja elhunyt rákban. Egy évvel később Nur családjának súlyos döntést kellett hoznia: mivel új otthonukban, ar-Rakkában nem volt megfelelő orvosi ellátás, a gyereket vissza kellett küldeni a fegyveres konfliktus sújtotta szülővárosába, Homszba, hogy korábban szerzett sérüléseit ellássák. Nurt a nagynénje kísérte el. Kiderült, hogy orvosi szövődmények miatt a jobb lábát amputálni kell. A következő két évben az apjától és testvéreitől távol, nagynénjénél élt, egészségi helyzete és a háború miatt kimaradt az iskolából, miközben igyekezett megbirkózni azzal, hogy elveszítette a lábát.

„Időbe telt, mire megszoktam a mankóval járást és az emberek pillantásait, de az élet megy tovább” – mondta.

Fegyveres konfliktusokban világszerte gyerekek ezreit verbuválják és használják munkaerőként. Szokás „gyerekkatonaként” hivatkozni rájuk, bár a kifejezés nem pontosan ragadja meg a valóságot.

A háborús felek a gyerekeket ugyanis nemcsak harcosként alkalmazzák, hanem egyéb munkákra is: szakácsként, őrként, hírnökként, és sokan válnak – főleg a lánygyermekek esetében – szexuális kizsákmányolás áldozatává.

A gyerekek különböző okokból csatlakoznak fegyveres erőkhöz: sokukat elrabolják és kényszerítik erre, másokat a szegénység szorít rá, és jövedelemszerzés végett állnak „katonának”, megint mások a túlélés vagy a közösségük védelme érdekében vállalják a fegyveres összecsapásokban való részvételt.

Mafikiri és Muderwa 2020 októberében, Gomában, Észak-Kivu tartományban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő, leszerelt gyermekeknek létrehozott rehabilitációs központban

Mafikiri 15 éves. Két év szolgálat után a kép készültekor két hónapja van a központban. „Bibwéből származom. Édesanyámmal, három testvéremmel és három nővéremmel éltem. Apám ötéves koromban halt meg” – meséli.

A Nduma Defense of Congo (NDC) vagy más néven Mai-Mai Sheka egy, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén működő milícia. Alapítóját, Ntabo Ntaberi Shekát, az ENSZ Közös Emberi Jogi Hivatala (UNJHRO) 2020-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte háborús bűncselekmények – gyilkosság, tömeges nemi erőszak, fosztogatások, gyerekkatonák, szexuális rabszolgák toborzása – miatt. 

„Az NDC-csapatok a falu közelében voltak, és gyakran jöttek vízért a házunk környékére. Egyszer megláttak, és azt mondták, vigyek vizet a táborukba. Amikor odaértem, nem voltak hajlandók elengedni, és azt mondták, ha tiltakozom, megvernek. A következő napokban megtanítottak, hogyan kell bánni a puskával. Egy nap megfogták az egyik túszt, megkötözték, és levágták előttünk a fejét. Rettegtem, hogy engem is erre kényszerítenek. El akartam menekülni, de féltem, hogy elkapnak és megölnek. Egy hónap múlva kénytelen voltam harcolni menni. Háromszor voltam. Arra képeztek ki, hogy öljek, de szerencsére nem kellett. Az én szerepem az volt, hogy kifosszam a falvakat, és összegyűjtsem a zsákmányt. A táborban mindig az iskolára gondoltam, és azt mondogattam magamnak, hogy egyszer majd visszamegyek tanulni. Egyszer kecskéket szeretnék tenyészteni. Ha lenne sok kecském, eladhatnék néhányat, és pénzt szerezhetnék. De soha nem ennék meg egyet sem, mert az olyan, mintha megenném a pénzemet” – osztja meg élményeit a fiú.

A világszerte közel 80 millió, a lakóhelyének elhagyására kényszerített ember között 30-34 millió a gyerek,

12,6 millióan menekültek, közel 1,5 millióan menedékkérők, akiknek sorsáról nem született döntés, így nincs menekültstátuszuk, mintegy 19,4 millióan vannak azok, akik saját országukon belül kényszerültek áttelepülni az erőszak és a konfliktusok miatt, további 2,1 millió gyerek pedig természeti katasztrófák következtében kényszerül elhagyni otthonát. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint

2005 és 2019 között a gyerekmenekültek száma megkétszereződött, és így drámai módon felülreprezentáltak a világ menekültjei között. 

2018. március 15-én egy férfi bőröndben viszi a gyerekét, miközben Kelet-Gúta evakuálási kijárata felé halad

2018. március 15-én Hamurija városát soha nem látott bombázás pusztította. Helyi források szerint a város épületeinek 25 százaléka teljesen, 70 százaléka részben megsemmisült. 2011 és 2018 között a városban mintegy 850 embert öltek meg. A képen szereplő férfi egy azon férfiak, nők és gyerekek közül, akik bőröndjeik súlya alatt megrogyva, sírva haladtak a vélt vagy valós biztonsági pont felé.

2015. szeptember 30. A képen Kinan Kaduni önkéntes és kezében egy Szíriából menekült gyerek látható Szkála Ereszú falu mellett, Leszbosz szigetén

Az akkor 26 éves Kinan Kaduni öt évvel korábban hagyta el a szíriai Szaragepben lévő otthonát és kapott menekültstátuszt. A kép készültekor Belgiumban élt, ahol flamand nyelven tanult, és önkéntesként dolgozott a Vöröskeresztnél. A két és fél év alatt, amíg menedékkérelmének elbírálására várt, egy menekültközpontban tartózkodott, amelyet a Vöröskereszt vezetett.

Az UNICEF kirendelt fotósa egy különösen hideg napon azt a pillanatot kapta el, amikor egy hajó partra ért. A férfiból és a gyerekből sugárzó öröm fogta meg, és miután közzétette a fényképet a különböző közösségi felületeken, többen azonosították Kadunit, aki kapcsolatba lépett a fotóssal. Élénken emlékezett a pillanatra: „Sosem felejtem a kisfiút a mosolyával. Amikor megérkezett a hajójuk, mindenki sápadt volt és félt, csak ez a fiú mosolygott, így azonnal magára vonta a figyelmem. Odamentem, kiemeltem a hajóból, és nevetni kezdtünk…

Mindig megpróbálom mosolygós arccal fogadni az embereket, mert úgy gondolom, ez segít nekik. Én magam is menekült vagyok, nagyon jól ismerem ezt az érzést. Jó lenne, ha a hajóval érkező menekültek mindig találnának valakit, aki fogadja őket.”

Kara Tepe tábor, Görögország, 2020. október 1.

Egy pakisztáni család három gyermekének egyike, az egyéves Aisha alszik a moriai menekülttáborban lévő sátruk előtt. Hat hónappal ezelőtt menekültek el Szíriából. A gyermek édesapja, a 27 éves Huszein Hivaza egy építőipari vállalatnál dolgozott.

„Jól éltünk. Nem akartunk Európába jönni, kezdetben Szírián belül Idlíbbe menekültünk, de aztán annyi volt konfliktus, hogy féltettem a családomat” – mondja a férfi.

A családnak ötezer dollárra volt szüksége ahhoz, hogy kimeneküljenek az országból. Huszein jóval ár alatt eladott egy darab földet – a békeidőkben százezer dollárt érő földért négyezret kapott. A maradékot a család kaparta össze, hogy feleségével és gyerekeikkel, az ötéves Amarnnal, a hároméves Norral és az egyéves Aishával új életet kezdhessen valahol biztonságban.

A moriai tűz után családjával együtt az új táborban találtak helyet, ahol az 1060 sátor egyikében élnek.

„Szeretnék itt maradni Görögországban, és munkát vállalni. Azt szeretném, ha a gyerekeim iskolába járhatnának és biztonságban élnének” – osztja meg terveit Huszein.

Negyedik éve, hogy rohingja nők, férfiak és gyermekek kényszerültek menekülni a mianmari Rakhine államban zajlott erőszakos üldözés elől

Közel kilencszázezer menekült lakik a bangladesi kormány által kijelölt 34 táborban Ukijában és Teknaf Upazilasban, Cox’s Bazar körzetében.

A 14 éves Asmot Ara két hónapos újszülöttjével, Rubinával alszik sátrukban a balukhali ideiglenes táborban, Cox’s Bazar körzetben, Bangladesben, 2017. november 29-én. Miután faluját 2016-ban megtámadták, kénytelen volt elmenekülni Mianmarból. Testvéreit és szüleit elvesztette, ma sem tudja, hogy túlélték-e a támadást. A falubeliek segítségével érkezett Bangladesbe, és hamarosan feleségül ment valakihez. Beleegyezett a házasságba, mert egyedül volt a menekülttáborban, és a fiú családja megígérte, hogy gondoskodik róla. A házasság után nem sokkal teherbe esett, és életet adott Rubinának. Bár még mindig csupán 14 éves, már nem gyerek… 

„Ha nem kényszerülök elhagyni otthonomat és nem árvulok el, nem gondolom, hogy ilyen fiatalon házasodtam volna. Nem hiszem, hogy a szüleim is örülnének ennek az életnek, de fiatal lányként nem volt más választásom egyedül, ismeretlen helyen” –mondja Asmot.

A hatodik éve tartó jemeni polgárháború a világ legsúlyosabb humanitárius válsága. A konfliktus során pusztító élelmiszer- és koleraválságok alakultak ki; miközben az erőszak nem enyhül: országszerte több mint 35 frontvonal továbbra is aktív.

A nemzet egészségügyi szolgáltatásai folyamatosan az összeomlás küszöbén állnak, a gazdaság tönkrement. A lakosság 80 százaléka szorul humanitárius segítségre. Közülük legalább 12 millió gyerek. A harcok közvetlen következményeként, illetve olyan közvetett okok miatt, mint a betegségek és az alultápláltság, gyerekek tízezrei haltak meg. Több mint 320 gyerek éhezik, kétmillió alultáplált. Több mint 1,7 millió gyerek kényszerült elhagyni otthonát, hogy átmeneti táborokban húzza meg magát az ország más részein. 

Szanaa, Jemen, az as-Sabeen Kórház koleraosztályának befogadórészlege, 2019. július 21-én

Afganisztán, Etiópia, Jemen, a Száhel-övezet, Szíria, Szomália, Venezuela… – csak néhány ország és régió, ahol nap mint nap gyermekek sebesülnek és halnak meg, válnak erőszak és kizsákmányolás áldozataivá, elárvulnak, menekülni kényszerülnek, éheznek, félnek. A háború borzalmai örökre megváltoztatják őket.

Modla Zsuzsanna

Kiemelt kép: Omar Shanadiki