–

A világ leghíresebb drámaírójának történeteiből számtalan film készült már, olyan alkotókat ihletve meg, mint Franco Zeffirelli, Kenneth Branagh, Roman Polanski, Akira Kurosawa vagy Baz Luhrmann. De Shakespeare szelleme akkor is jelen van mindenhol, amikor nem nevezzük nevén. A makrancos hölgy sztorija például ott lappangott, amikor a világ beleszeretett Heath Ledgerbe a 10 dolog, amit utálok benned című filmben; a Disney-féle Oroszlánkirály részek teljesen vállalt áthallásokat tartalmaznak a Hamletből és a Rómeó és Júliából, utóbbi pedig a West Side Story alapjául is szolgált.

Chloé Zhao filmjében hús-vér emberként jelenik meg előttünk William Shakespeare, a nevét mégsem halljuk a film első háromnegyedében. A Hamnet ugyanis nem a világhírű színházcsinálónak, írónak, költőnek állít emléket. Elsősorban apaként tekint rá – de nála is fontosabb szerepet kap felesége, Agnes, és kettejük közös, mégis mindenben eltérő gyászfeldolgozása.

Hogyan születhet a halálból valami halhatatlan? Hányféleképpen próbálhatjuk meg feldolgozni egy gyerek elvesztését? Végleg elszakít minket egymástól, ha a társunkkal teljesen más utat járunk be a tragédiáink megélésében? A Hamnet ezekre a kérdésekre próbál válaszokat keresni.

Vannak történetek, amiket a nőknek kell elmesélniük

Az eddig megjelent külföldi és magyar kritikák alapján egy kifejezetten megosztó filmadaptáció született Maggie O’Farrell bestseller regényéből. Ami viszont közös bennük, hogy a pekingi születésű rendezőnőtől érezhetően mindenki nagyon sokat vár.

Mi, magyarok pláne, azok után, hogy a BIFF-en Pogány Judit és a pár hete elhunyt Tarr Béla könnyes szemmel, kézen fogva nézték végig a filmet.

Eddigi filmjei mindig különleges, egyedi atmoszférát teremtettek, ahol a társadalom elfeledettjei és kívülállói kerülhettek fókuszba (például a dél-dakotai rezervátumban élő őslakosok) – mindezt egy kifejezetten érzékeny, női szemszögből, ami az amerikai filmgyártásban még mindig ordító hiányosság. (Aki nem ért ezzel egyet, próbáljon meg Google-keresés nélkül felsorolni tíz kortárs női rendezőt.)

A 2021-es A nomádok földje a gazdasági világválságot elszenvedő kisemberek modern road movie-ja volt, amelyben Frances McDormandot követhettük, ahogy furgonjával széltében-hosszában átszeli a nevadai sivatagot, miközben a kilátástalanság és a magány szépen lassan a szabadság allegóriájává válik.

A világ ekkor figyelt fel igazán Zhao-ra, ugyanis ő lett az első nem fehér nő, valamint a világon a második nő, aki rendezői Oscart vihetett haza. Az ilyen úttörőktől és rekorderektől pedig automatikusan elvárjuk, hogy innentől csak mesterműveket hozzanak létre, és egy személyben próbálják meg pótolni azt az űrt, amit egy évszázadnyi filmgyártás eredményezett. Bár a Hamnet nem lesz feltétlenül a feminista filmgyártás zászlóshajója, mégis egy fontos film készült a női létezés szépségeiről és szenvedéseiről.

Egymásnak teremtve – de mi által?

A film a London közeli Stratford városában játszódik, amely talán kissé túlságosan elnagyoltan, jelzésszerűen jelenik meg.