–

Az intézménybe járó gyerekek mindennapi tapasztalata az agresszív viselkedés és bántalmazás

Vagy azért, mert őket bántják, vagy azért, mert ők bántanak másokat, és ha egyik sem, akkor „csak” szemlélői az erőszaknak, ami szintén erős hatással van a személyiségük fejlődésére.

A gyerekek egymás közti kegyetlenkedéseiről (divatos nemzetközi nevén: bullyingról) leggyakrabban mint középiskolai jelenségről beszélünk, pedig az Amerikai Pszichológusok Társaságának kutatása szerint sokkal súlyosabb és gyakoribb az általános iskolákban, és ritkul, ahogy nőnek a gyerekek.

A kutatásban résztvevő mindenféle korú gyerekek 24 százaléka szenvedett el iskolai évei alatt hosszan tartó zaklatást, fizikai-, verbális-, esetleg online bántalmazást, kiközösítést, lejáratást, ami miatt gyakorta romlott a teljesítményük, és csökkent az iskolai aktivitásuk.

Mit tehet ez ellen a pedagógus, aki napközben a gyerekeinkért felelős?

Szerzőnk, a történelemtanár Balatoni József „Jocó bácsi” azt mondja, hogy tanárként fontos feladatának érzi, hogy észre vegye, ha egy gyereket piszkálnak, zaklatnak, vegzálnak. „Mert ennek azért vannak jelei: megváltozhat a viselkedése, a tanulmányi eredménye, a hangulata. Fontos, hogy ismerjük a diákjainkat, és olyan kapcsolatot alakítsunk ki velük, hogy merjenek hozzánk fordulni, ha baj van. Drámajátékkal, csoportos foglalkozásokkal, érzékenyítéssel felkészíthetők a gyerekek a támadások kivédésére, kezelésére, a lelki sérülések feldolgozására. Ha konfliktus van, akkor mediátorként kell fellépni, az érintett feleket le kell ültetni egymással és közösen megbeszélni, megoldani a helyzetet.”

Van erre kapacitás?

Sokan erre azt mondják, „na, igen, de túlterheltek a tanárok, rengeteg a feladat, nagy létszámúak az osztályok, tengernyi az adminisztráció”…  Vagyis a gyerekek közti kommunikáció figyelemmel követése, az erőszakos helyzetek kezelése púp a pedagógus hátán. Vannak közülük, akik úgy érzik, nem az ő feladatuk a diákok közti csetepaték rendezése, pláne, ha iskolán kívül zajlik a konfliktus, mondjuk, a Viberen. Jocó bácsi írta egy korábbi cikkében a WMN-en: „Lehet, hogy a tanár úgy érzi, az iskolán kívüli ügyek – pláne azok, amelyek az online térben folynak – nem az ő feladatai. Neki talán nincs Facebookja sem, nem is tudja, hogy mi ez az egész. Akkor meg miért foglalkozzon vele?”

A saját kérdésére a szerző úgy válaszolt, hogy szerinte igenis ez is a tanár feladatai közé tartozik. „Meg kell védenie a gyerekeket. Ha tetszik, ha nem, a diákok kommunikációjának egyik fontos terepe a virtuális tér. Nem tehetünk úgy tanárként, mintha ehhez nekünk semmi közünk nem lenne csak azért, mert »a mi időnkben ez még máshogy volt«. Meg kell tanítanunk nekik a helyes viselkedést a virtuális térben is. (…)

Egy intő nem old meg semmit. A hátradőlés pedig még annyira sem. Mert a folytatásban nem változik semmi, legföljebb csendben, némán folyik tovább. Ami sokkal rosszabb.”

Bántalmazottból agresszor

Gyakori, hogy a kiközösített, bántalmazott gyerek egy másik szituációban maga válik zaklatóvá. A pszichológiai magyarázat nem túl bonyolult: a saját frusztrációját éli ki ezáltal – a megismert, saját bőrén tapasztalt feszültség-levezető séma mentén. Ha a felnőttek nem mutatnak a gyerekeknek másfajta mintákat, akkor a közösség kommunikációjának rendezőelve az erőszak lesz.

A  konfliktushelyzetek  a mindennapi élet részei, nincs velük baj, ha feloldódnak, ha előrevisznek minket, ha nem rombolók, hanem építők, és nem torkollnak erőszakba. Asszertivitás: sokat hallott és hangoztatott fogalom manapság. Nem mást jelent, mint megfelelő konfliktuskezelési készségeket.

Az élet minden területén szükségünk van asszertivitásra, ha viszont nem vagyunk rá képesek, az senkinek sem jó.

A kutatók szerint sok gyerek azért erőszakos, mert nem rendelkezik megfelelő konfliktusmegoldó készségekkel. A megoldás tehát az lenne ideális esetben, ha büntetés helyett megtanítanánk a gyerekeket asszertíven kommunikálni, amelynek alapja, hogy képesek legyenek dekódolni és tiszteletben tartani mások érzéseit – és a sajátjaikat is.

„Az iskolák megfélemlítésre nevelnek?”

– teszi fel egy népszerű blogger, középiskolai tanár a kérdést, nem nálunk, hanem Új-Zélandon – de akár nálunk is feltehetné. Egyébként az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport oldalán olvastam Richard Wellsről, aki úgy tapasztalta saját iskolájában, hogy a 14 éves korosztály, és a lányok körében okozza a legtöbb problémát az iskolai „szívatás”. A konfliktusok fóruma pedig elsősorban a net.

Virtuális profilok mögül mindent kontrollt elvesztve piszkálják, zaklatják egymást a gyerekek.

Wells az úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatás híve. Diákjaival először is megpróbálja megértetni, hogy a bántalmazó gyerek maga is szenved, mert agressziója feltételezhetően egy mélyebben gyökerező, iskolai vagy családi konfliktus folyománya.

Wells sem hisz a hagyományos, büntetésen alapuló nevelési módszerben, a megfélemlítésben – abban, hogy üdvözítő lehet, ha az agresszorokat valamiképpen megfenyíti a tanár annak érdekében, hogy leálljanak mások terrorizálásával.

Szerinte a retorzió ritkán segíti a kapcsolatok helyreállítását, ráadásul negatív példát mutatunk: erőszakkal válaszolunk erőszakra.

Igaz, sokszor gyorsabb és egyszerűbb megoldásnak tűnik a klasszikus eszközökkel: intővel, szidással, megszégyenítéssel elérni az engedelmességet, de hosszú távon ennek a módszernek nincs értelme.

Ellentétben a konfliktuskezelés megtanításával, ami viszont nagyon időigényes. Különösen azért, mert sokszor az iskolákra hárul az a feladat, hogy közvetítsen a szülők és a diákok között, előbbiek ugyanis sokszor nem látnak bele a gyerekek napközbeni konfliktusaiba, különösen az online akciókba – véli Wells.

A konfliktuskezelés lényege Wells szerint az tehát, hogy papolás helyett megfelelő mintát mutassunk – saját konfliktuskezelő magatartásunkkal is, és kialakítsuk az egymás iránti együttérzést, valamint kreatívan erősítsük a kapcsolatot, az összetartást az összes résztvevő (bántalmazó, bántalmazott, szülök, a bántalmazást szemlélő gyerekek, tanárok) között, visszaszorítva a negatív viselkedésformákat.

Wells egy vírushoz hasonlítja az erőszakot

Amely sorra fertőzi meg az arra érzékeny gyerekeket. Ha így nézzük a jelenséget, akkor nyilvánvaló: az egész közösségnek együtt kell foglalkoznia a problémával. És ennek a „foglalkozásnak” rendszeresnek kell lennie, nem csupán alkalomszerűnek, miután már súlyos dolgok történtek.

De nem kell Új-Zélandig utaznunk hasonlóképpen gondolkodó pedagógusokig.

Kökéndy Ákos tanár, iskolaigazgató sem mond mást a bullying kezeléséről, mint kollégája. „Az egyik legnehezebb probléma, amivel manapság a tanároknak meg kell küzdeniük, az mindenképp az agresszió. Remek módszertanok vannak a nyelvek, matematika stb. tanítására, ám sajnos nincs odaírva az apró betűs részben, hogy »csak szelíd és együttműködő gyerekek esetében hatékony!«. Mondhatni, folyamatosan »helyzet« van az iskolákban. Hol inkább a fizikai-, hol pedig a lelki terror az erősebb, ez korosztályonként is változik.

Kökéndy azt vallja, hogy tanárként nem a tantárgyáért felelős, hanem a gyerekekért, akiket tanít. „Ha precíz definíciókat meg tudok nekik tanítani, de az alapvető szociális készségeik folyamatos ápolásával, gyógyításával nem foglalkozom, akkor sajnos nem vagyok jó tanár” – mondja.

És ezt kiegészíti azzal, hogy „a szülőkkel az állandó és bizalomteljes kapcsolat kiépítése nagyon fontos, mert ebben a helyzetben lehet kideríteni, hogy egy gyermek miért kerülhet bántalmazó vagy bántalmazott helyzetbe. Ezeket a szerepeket egyébként minden gyerek kipróbálja, de akkor van nagy baj, ha ezekbe bele is ragad.

A közösség fejlesztése kulcskérdés, mert a gyerekek viselkedésére nagyon nagy hatással van a helyzeteket közönségként szemlélő közösség: meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy az agresszort csillapítsák, a bántalmazottat pedig védjék. Akkor is szükséges ápolni a gyermeki lelket, ha a bántó viselkedése a problémáiról árulkodik, és akkor is, ha a bántalmazott szerepbe ragad bele! Ma sokkal nagyobb feladat a gyerekek lelki nevelése, mint az intellektuális, a legfontosabb kérdés ugyanis az ma a jövőnk szempontjából, hogy milyen lelkület válik meghatározóvá a világban.”

Szakértőink véleményével egybecseng az  Európa Tanács által támogatott „egész  iskolára  kiterjedő  megközelítés”, amelynek középpontjában a párbeszéd, a barátságos, biztonságos és demokratikus iskolai környezet megteremtésének szándéka áll. A tanulmányok azt mutatják, hogy a komplex, egész iskolai közösséget bevonó kezdeményezések, programok nagyobb valószínűséggel csökkentik a  bántalmazást,  mint csak egy-egy osztályt érintő tüneti kezelés.

Kurucz Adrienn

Az élményközpontú oktatás is segít megoldani a nehezebb helyzeteket, erről ITT olvashattok egy inspiráló példát.