– 

Van egy lány, nevezzük Tamarának. Tamara csendes, visszahúzódó kiskamasz, ezért a menő lányok nem szeretik. Lizi a legmenőbb, ő a fő hangadó csaj, aki „Utálom Tamarát!" néven Facebook-csoportot hoz létre. Ide mindenki bekerül az osztályból, kivéve az értintettet. A gyerekek a csoportban élcelődnek rajta, karikatúrákat rajzolnak, lejárató videókat küldenek Tamarának nap mint nap. Alázzák és zaklatják. Tamara szól az édesanyjának, aki azonnal felveszi a kapcsolatot az osztályfőnökkel, közösen beszélnek az ügyről. A tanár dühös lesz, amiért megint olyasmivel kell foglalkoznia, amihez szerinte semmi köze nincs. Kiabál az osztállyal, az értelmi szerzőknek pedig még intőt is ad. Majd elégedetten hátradől, hiszen Tamara mindezek után már nem jelzi, hogy folytatódna a zaklatás. Minden rendben, végre újra nyugodt az élet az osztályban...

Vagy mégsem? A történet több pontot olyan fordulatot vesz, amit nem kellene, és olyan események következnek, amelyek külön-külön is cikkért kiáltanának. Megpróbálom egyenként bemutatni, kivel mi történik, és azt is, hogy ezzel szemben minek kellene lennie.

Tamara...

...ártatlan az ügyben, ő az áldozat. Szimplán a személyiségével vívott ki nem kívánt reakciókat. Nem, nem szabadna vele ennek megtörténnie. De megtörténik, és a helyzet egyre nehezebb, egyre inkább idegőrlő. Tamara jól tette, hogy beszélt az édesanyjával és az osztályfőnökével.

Ő egy ártatlan gyerek, aki segítségéért kiáltott, ahogy kell. Ugyanakkor fontos lenne, hogy tudatosítsa magában – vagy tudatosítsák benne a felnőttek, akikben megbízik –, hogy a zaklatásról nem ő tehet.

Meg kell próbálnia valahogy oldani magában a feszültséget. Nem foglalkozni az esettel, esetleg poént gyártani belőle, amivel elveszi az élét. Igen, ez a legnehezebb, hisz még egy felnőtt sem bírná sokáig, ha naponta zaklatná valaki. És őt azóta is zaklatják nap mint nap, egyre durvábban. De már nem mer szólni senkinek, csak magában őrlődik tovább. Nem szabad őt egyedül hagyni a harcában.

Lizi...

...a fő értelmi szerző. Tamara nem ártott neki, mégis utálja. Vajon tényleg ok nélkül? Vagy csak nem tárjuk fel az okokat eléggé? Ha csupán a fekete-fehér oldalát nézzük, akkor övé a zaklató szerepe. De biztos, hogy vegytisztán csak zaklató? Nem lehet, hogy más szerepben, más helyen, helyzetben ő is áldozat? Otthon, a társaságban, edzésen vagy máshol. Sajnos sok esetben kiderül, hogy erről van szó. A gyerek a lelki egyensúlyának elérése érdekében máson vezeti le a saját dühét és tehetetlenségét. Mert abból rengeteg van benne… Nem érzi a tetteinek, szavainak súlyát, nem néz szembe az igazi okokkal. Lehet, hogy számára ez csak vicc. És ő is egyedül van, a felnőttek ugyanis ritkán beszélgetnek vele a valódi miértekről. Pedig erre is szükség lenne. 

Tamara édesanyja...

... helyesen tette, hogy megkereste az osztályfőnököt. Mert igen, ebben az esetben muszáj a tanárnak is tudnia róla. Valóban közösen kell ellene tenni valamit. De mit tehet még egy szülő? Őrjöng, dühöng, letorkolja a többieket? Nem jó húzás. Amiben fontos, hogy aktivizálja magát, az a gyermeke megerősítése, támogatása.

Valódi figyelem, érdeklődés, szeretet – és segítség abban, hogy Tamara alkalmazza azokat a technikákat, amelyekkel meg tudja magát védeni, távol tudja magától tartani a zaklatást.

Nem utolsó sorban, ha lehetséges, humorral oldani a nehéz helyzetet. 

Az osztályfőnök...

... aki folyton fáradt, rengeteg a feladata, szorítja az adminisztráció... Nem szereti, ha olyan dolgokkal kell foglalkoznia, amelyek „nem rá tartoznak". Lehet, hogy úgy érzi: az iskolán kívüli ügyek – pláne azok, amelyek az online térben folynak – nem az ő feladatai. Neki talán nincs Facebookja sem, nem is tudja, hogy mi ez az egész. Akkor meg miért foglalkozzon vele? Szerintem ez is a feladatai közé tartozik a kedves kollégának. Hisz meg kell védenie a gyerekeket. Ha tetszik, ha nem, a diákok kommunikációjának egyik fontos terepe a virtuális tér. Nem tehetünk úgy tanárként, mintha ehhez nekünk semmi közünk nem lenne csak azért, mert „a mi időnkben ez még máshogy volt". Meg kell tanítanunk nekik a helyes internetes viselkedést is. Az adott probléma kapcsán pedig minden szereplővel beszélgetni kellene róla. Muszáj rászánni az időt arra, hogy megfejthesse Lizi viselkedésének igazi okát. Hogy elmagyarázza, megértesse az osztállyal, mi miért történik. Miért érzi magát Tamara úgy, ahogy. Egy intő nem old meg semmit. A hátradőlés pedig még annyira sem. Mert a folytatásban nem változik semmi, legföljebb csendben, némán folyik tovább. Ami sokkal rosszabb.

Tudom, látom, érzem én is, hogy nem könnyű jól megoldani egy ilyen érzékeny helyzetet sem szülőként, sem diákként, sem tanárként. Egyszerűbbnek tűnik semmit nem tenni... beindul a kiváló hárítási mechanizmus. Persze lehet hárítani egészen addig, amíg a történet véget nem ér. De hogy is ér véget valójában? 

Szerintetek?

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Juergen Faelchle