Túlhajszolt pedagógusok, túlhajszolt gyerekek

A mostani oktatáspolitika nem igazán kedvez az élményközpontú tanításnak. Embertelen és teljesíthetetlen elvárások vannak inkább, amitől a pedagógus feszült lesz, és persze ettől a gyerekek is befeszülnek. Ebből pedig nem születhet más, csak folyamatos stressz. A kétségbeesett pedagógus – más eszköze nem lévén – fenyegeti a gyerekeket, mert őt viszont leplezetlenül fenyegeti a rendszer. A gyerekek pedig nem értik a helyzetet, és védik magukat azzal, hogy megpróbálnak ésszerűen viselkedni a sok-sok ésszerűtlenség helyett, amit akaratlanul is rájuk kényszerít a tanár.

Hogyan lehet ilyen körülmények között hatékonyabban fegyelmezni, és a tananyagra irányítani a figyelmet?

A megoldásfókuszú megközelítés segítségével ért el jelentős sikereket Göntér Mónika megoldásközpontú tréner az intézményvezetővel és a tantestülettel együtt a Czabán Samu iskolában.

A módszer lényege, hogy néhány pontos kérdéssel és következetes magatartással partnerré teszik a gyerekeket. Így aztán ők maguk lesznek a viselkedésük és az eredményességük bírálói.

Insoo Kim Berg amerikai pszichoterapeuta évekkel ezelőtt egy hollandiai iskola problémás osztályát segítette. Ő abból indult ki, hogy a tanárok általában azt hangsúlyozzák, milyen viselkedést NEM akarnak látni, mi zavarja őket, ezért mintegy tekintélypozícióból a saját elvárásaikat helyezik a gyerekekre, gyakran fenyegetve a gyerekeket, amitől természetesen csak még nehezebb lesz a helyzet.

Ezzel szemben Insoo Kim Berg minden egyes órán azokat pillanatokat jegyzetelte ki magának, amelyek pozitívak voltak, tehát arra figyelt, hogy mit csinálnak JÓL a gyerekek. Egy-egy óra végén három oldalnyi jegyzetet olvasott fel a gyerekeknek; a tanulók még arról is megerősítő visszajelzést kaptak, hogy amikor felborították a vizespoharat, mennyire ügyesen együttműködtek a nyomok eltüntetésében. Nem fűzött kommentárokat az észrevételeihez, és nem jegyezte meg, hogy „legközelebb is így kéne viselkedni”.

Egy-két ilyen órát filmre vettek, ebből nyomon követhető, hogy a gyerekek a visszajelzések alkalmával büszkén kihúzták magukat, és örültek, amiért valaki észrevette őket – valamint a bennük levő jót.

Három hónap alatt tartós, maradandó változás állt be az osztály életében, és így lekerülhetett róluk a „problémás” bélyeg.

Igen, ennyire egyszerű. Ha jónak látják a gyerekeket, jók lesznek…

Hiszen én ezt csinálom!”

Göntér Mónika 2010-ben találkozott a módszerrel. Előtte önismereti pszichodráma-csoportokat vezetett felnőtteknek és gyerekeknek. Ehhez keresett új módszereket, ezért feltérképezte, hogy mennyiféle coaching-irányzat van. Felismerte, hogy gyakorlatilag ő maga is a megoldásfókuszú technikát alkalmazza, csak nem tudta, hogy ennek neve is van, és valakik előtte már rendszerbe szedték.

Göntér Mónika
Göntér Mónika

Miért olyan hatékony?

Arra kérdésemre, hogy mi fogta meg annyira ebben a módszerben, így felelt:

„Nagyon jó a másik erősségeire fókuszálni, őt partnerként kezelni, arról beszélni és elismerni azt, amit az illető jól csinál. Fontos, hogy panaszkodás helyett arra figyeljek, mit is szeretne ahelyett, ami van, mi az, amit megtartana, és mit változtatna, illetve hova szeretne eljutni, miben szeretne fejlődni. Amikor pedig immár tudatosan elkezdtem alkalmazni ezt a módszert, akkor láttam, tapasztaltam, hogy ez mennyire jól működik a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.”

Otthon is bevált 

Mónika azt tapasztalta meg, hogy saját négy gyerekének nevelésében is sokat segített ez a módszer: „Az a legjobb, amikor hallom, hogy a gyerekeim egymást támogatják ilyen jóféle kérdésekkel. Ha valamelyikük panaszkodik például, akkor biztos lesz a családból valaki, aki megkérdezi tőle: »Mit szeretnél ehelyett, mi esne most jól neked?«. Ha pedig valakinek megerősítésre van szüksége, gyorsan összeszedünk egy listát arról, hogy szerintünk ő miben kiemelkedő, milyen erősségei vannak, milyen helyzetekben boldogul el különösen jól, felidézünk olyan konkrét eseteket, amik mindezt alátámasztják.” És  ez nem csak a gyerekeknél működik, hanem magánál az oktatónál is: „Sokkal tudatosabb vagyok abban, hogy mit mondok vagy teszek. Megválogatom a szavaimat.”

A hátrányos helyzetű gyerekeknek is sokat segít ez a módszer

Bárnai Árpád 2006 óta dolgozik hátrányos helyzetű fiatalokkal. Gyermekotthonban nevelkedő, nehéz családi körülmények között élő fiataloknak segít, akik vélhetően cigány származásuk vagy a nélkülözés miatt indulnak jelentős hátránnyal a társaikhoz képest. A megoldásközpontú megközelítéssel 2012-ben találkozott, azóta tanulja és alkalmazza ezt a módszert. 

Bárnai Árpád a gyerekek körében
Bárnai Árpád a gyerekek körében

Elmesélte, milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban: „Nagyon sokat változott, ahogy a fiatalokhoz, egy-egy programhoz viszonyulok. Nekem is, és a gyerekeknek is segít könnyebben kapcsolódni egymáshoz, a legjobbat kihozni magunkból. 

Az egyik legfontosabb hatás pedig az, hogy sokkal jobban tudok figyelni arra, hogy miben kompetensek a gyerekek, mennyire izgalmas felfedezés, ahogy keresik az útjukat az életben. Mivel én is másként viszonyulok hozzájuk, másra vagyok kíváncsi és mást jelzek vissza, mint ami megszokott számukra (hiányok, elégedetlenség…) ez felkelti az ő kíváncsiságukat is maguk iránt.

Szeretnék tudni, hogy milyen jobb formájukban látnák szívesen magukat a jövőben. Mi az, ami számukra fontos. Mi az, amiben ők jók. 

Emiatt az attitűdváltozás miatt könnyebben tudom velük együtt alakítani a beszélgetést, a programokat, és ők is meg tudják élni azt, hogy van hatásuk az életre akkor is, ha épp csak egyetlen nap egyetlen programjáról van szó, vagy arról, hogy mi a fontos kérdés számukra.” 

Árpád elmondása szerint a gyerekek fokozatosan egyre nyitottabbak, ahogy megtapasztalják, milyen hatása van a megerősítésnek, elismerésnek, és annak, hogy ők maguk is tudják alakítani a programot. A szülők és intézmények viszont eleinte zártabbak, leginkább akkor nyitnak ki, ha látják egy-egy program hatását a gyerekeken. 

Mennyire nehéz ebben a közegben érvényesíteni az alapelveket és a megoldási technikákat?

Bárnai Árpád szerint még fontosabb talán, hogy a gyerekekbe fektetett bizalmat gyakoroljuk, hogy megerősítést kapjon az, amiből szeretnénk többet látni, és nélkülözhetetlen, hogy az kapjon hangot, ami igazán fontos a gyerekeknek. Árpád tapasztalatai azt mutatják, hogy sok szakember ösztönösen is így kezdi el a közös munkát a gyerekekkel, de a módszer megerősíti őket abban, hogy valóban jó úton indultak el.

Arra kérdésre, hogy miért épp a nehéz sorsú gyerekeket választotta, így felelt: 

„Amikor 12  éve elkezdtem dolgozni egy gyermekotthonban, megszólított az ifjúsági munka, és különösen azok a sorsok, amiknek tanúja lehettem.

Motivált, hogy tudjak valami hasznosat adni, és leginkább az, hogy mennyire lenyűgöző ezeknek a gyerekeknek a helytállása az élet komoly kihívásai közepette. Nagyon sokat tanulok tőlük.” 

Milyen sikerek várhatók ebben a közegben?

Árpád ezt mondta a sikerről:

„Amikor a fiatalok egy program során az mondják, hogy már elég magabiztosak ahhoz, hogy ők is vezessenek hasonló programokat hozzájuk hasonló sorsú fiataloknak, vagy amikor egy szegregátumban, cigánytelepen a helyi fiatalok jönnek oda segíteni a csoportunknak, hogy önkéntesként megmutassák, mennyire ügyesen dolgoznak, az mindig nagyon jó. Az egyik legnagyobb sikerem pedig az volt, amikor egy hajléktalanságból épp kiutat találó fiatal, aki a gyermekotthon elhagyása után egyedül kezdte el önálló életét, elmesélte nekem, amikor együtt fociztunk, hogy mindig megmondtam nekik, mit csinálnak jól, és ezután úgy csinálták.” 

„Fontos támogatás, ha a nehéz helyzetekben segítjük a fiatalokat, hogy bírják, viseljék azt, amin nem lehet változtatni úgy, hogy közben mégis tanulni, növekedni is lehessen belőle.” 

A legfontosabb: a figyelem

Árpád elmondta, hogy: „A növekedést, tanulást segíti – az empátia gyakorlása mellett – a megoldásközpontú szemlélet. Segít abban, hogy a fókusz a fiatalok számára fontos változásokon, és a rendelkezésre álló erőforrásokon maradjon. No meg azt apró, de annál fontosabb lépéseken. 

Leginkább az érdekel, hogy ők mit látnak, mivel ők a változás alkotói. A gondokról könnyen beszélnek sokat az emberek, ezért nem is erre fordítom pusztán a figyelmet. Úgyis elmondják, mit nem szeretnének. Ehelyett nagyon érdekel, mit szeretnének helyette, és mi lehet a jele annak, hogy jó irányba indultak el a dolgok. A beszélgetés közben gyakran arra is emlékeznek, amikor kicsit jobban mentek dolgok, és azt is tudják, hogy nekik mi volt ebben a szerepük. 

Talán az is segít, ha érzik, hogy nem elemezni jöttem, hanem kíváncsi vagyok rájuk, és látom bennük a jó szándékot és az erősségeiket.”

A szakértőkkel való beszélgetés után annak is utánanéztem, milyen programjai vannak még a megoldásfókuszú szemléletnek.

Korszerűség

A közösségen belüli zaklatás, a cyberbullying gondjaival küzdenek meg a szakemberek, méghozzá igen nagy sikerrel. A lényeg itt is azon van, hogy a kortárs segítők és az egész közösség figyelmét ráirányítják erre a dologra, és partnerként vonják be a coachok mind a bántalmazót, mind pedig a bántalmazottat. Szó sincs fenyegetésről, kirúgásról és retorziókról, ami sajnos az általánosan elterjedt gyakorlat.

A gyerekek közös érdekévé válik a megoldás, amibe bevonják a szülőket és a tantestületet is.

Nem keményebben kell dolgozni, hanem okosabban – ez az egyik alaptétele a megoldásfókuszú gondolkodásnak

Széles körben elfogadott nézet, hogy a komoly és összetett problémákat csakis mélyreható változásokkal és hosszú időbefektetéssel orvosolhatjuk.

Ez a meggyőződés mind a szülőket, mind a pedagógusokat megbénítja, és növeli bennük a tehetetlenség, valamint a túlterheltség érzését.

Eddig minden esetben bebizonyosodott, hogy a támogató légkör jobb eredményekkel jár, és a sikerre építeni sokkal egyszerűbb, mint állandóan a gyerekek hiányosságait korrigálni.

A problémabeszéd mindig negatív, míg a megoldásfókuszú mindig pozitív.

Már egyetlen apró szó vagy kifejezés is meghatározza, hogy milyen eredménye lesz a beszélgetésnek, aminek ugyanaz a tárgya. Sokan azt gondolják, hogy a gyerekeknek be kell ismerniük a tévedésüket ahhoz, hogy változhassanak.

Pedig inkább megoldási terveket kell használni ahelyett, hogy bűntudatot keltenénk bennünk.

Amennyiben a cél csak a tanárnak fontos, a diáknak nem, akkor a tanárnak sokkal több dolga lesz ezzel, mint a tanulónak. Fontos, hogy érdemes kis célokkal kell kezdeni, mert a nagy sokakat elbátortalanít. Az igazi kihívást az jelenti, hogy kevesebb energiával hatékonyabbak legyenek a pedagógusok.

Both Gabi