–

A szerelmesek napján született

1936. február 14-én született Budapesten, a szerelmesek napján. Egész életét meghatározták a nők, akik ragadtak rá, pedig nem volt éppen délceg termetű, de ez nem akadályozta meg a hódításban.

Az ötvenes évek Magyarországán elég nehéz lehetett érvényesülni fiatal felnőttként, hacsak nem volt valaki munkás-paraszti származású. Sztankay István finoman szólva sem tartozott ebbe a kasztba, mégis sikerült neki.

Édesapja (Stankaninec, később Sztankai, végül felszentelése után Sztankay András) ruszin származású görögkatolikus lelkész volt, édesanyja pedig bártfai származású sváb lány, Smóling Sarolta, aki postán dolgozott. Anyja hat gyermeket szült, hárman még csecsemőként meghaltak, egyik testvére pedig négyévesen a Bodrogba fulladt.

A sok tragédia után István volt a sorban a hatodik, a legkisebb fiú, akinek szinte minden sikerült, amit eltervezett, bár apró termete élete végéig sok nehézséget okozott neki.

Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt

Óvodásként már szavalt a Zeneakadémián egy március 15-i ünnepségen. Apja is nagy hatással volt rá, aki szintén gyönyörű, zengő hangon tartotta a templomi szertartásokat.

Mindössze tizenkét éves volt, amikor Laurence Olivier Hamletjét látta a moziban, ez indította a színészi pálya felé, de a cirkuszi világ is vonzotta, zenebohócként is el tudta volna képzelni magát. Rózsahegyinél Rómeó szerepében vizsgázott, (később, felnőtt színészként is eljátszhatta, Törőcsik Mari volt a partnere a Nemzetiben Júliaként).

Édesapja mellett sokszor kántorkodott, orgonált a Rózsák terén a templomban, ott laktak mellette, de elég sokat nélkülöztek a háború után, ezért a kiskamasz Sztankay a Nyíregyházán élő rokonoknál vendégeskedett egy ideig, hogy megerősödjön. Akkoriban ez bevett szokás volt, hogy legalább a gyerekek egyenek rendesen, ha már a szülőknek nem jut elég táplálék, és vidéken sokkal könnyebb volt ételhez jutni, mint Pesten.

Mint korosztályának minden fiútagját, őt is beszippantotta a foci világa az Aranycsapat miatt, ő pedig nagyon ügyes kapusnak bizonyult, de sajnos rá kellett jönnie, hogy a termete miatt nem alkalmas erre a posztra.

Sokoldalú tehetség

Az Evangélikus Gimnáziumba járt, és a foci mellett az iskolában már 15 évesen is színházasat játszott társaival, igen nagy sikerrel adtak elő kabaréjeleneteket, melyekben ő volt a főszereplő. Sok színdarabot olvasott és rengeteget sportolt, hogy méltó legyen nagy példaképéhez, Laurence Olivierhez, akitől szerzett egy dedikált fotót is, amit mindig magánál tartott, hogy a „mester” szelleme vele legyen.

Az 56-os forradalom után ő is elindult, hogy külföldön próbáljon szerencsét, de Győrnél visszafordult, mert magyar színész akart lenni.

A Színművészetire csak harmadszorra, 1957-ben sikerült bejutnia. Közben sokféle munkát vállalt, segédkántorként is dolgozott, de volt csillés, kifutófiú és anyagmozgató is. A főiskolán Pártos Géza és Ádám Ottó osztályába került. Kicsit magának való fickóként ismerték, mindenkivel jóban volt, de igazán nagy barátságai nem születtek. Bodrogi Gyulával és Esztergályos Cecíliával ápolt később közelebbi kapcsolatot, de mindig az épp aktuális családjában talált menedéket.

A főiskolai felvételin, amikor megkérdezték, mi az édesapja foglalkozása, azt mondta, hogy pásztor. Csak később tette hozzá, hogy lelkipásztor. Nagy nevetésbe fulladt ez a jelenet. Talán ennek is köszönhette a felvételét.

Később sokan „spétkirálynak” hívták színházi berkekben, nagyon tudott késleltetni a színpadon, kiváló ritmusérzéke volt, ügyesen adagolta a poénokat.

1961-ben kapta meg színészi diplomáját, és mivel akkoriban minden végzősnek kötelező volt a vidéki pályakezdet, ő Miskolcra került. Itt játszotta el Brecht darabjában Arturo Ui szerepét, aminek híre még Budapestre is eljutott. 1963-ban már a Nemzeti Színház tagja volt, és tizenegy éven át ott is maradt. Nagyon sok klasszikus szerepet játszott igen szép sikerekkel.

A Madáchban is eltöltött tizenhat évet, végül 1991-től a József Attila Színházban játszott egészen a nyugdíjazásáig.

A filmek alapozták meg népszerűségét

1959-től 1971-ig huszonkét filmben láthatták a nézők. 1963-ban a Hattyúdal című film egyik főszereplőjeként vált ismertté, és persze a Bors című háborús filmsorozat címszerepe is hamar meghozta az ismertséget, a nézők a szívükbe zárták. Én is megnéztem most az ötödik, a Futár című részét, ami épp a születésem évében, 1968-ban készült. Igazán jól szórakoztam, megelevenedett a gyerekkorom, nagyon sokszor láttam akkoriban, mert folyton ismételte a televízió.

A Bors című háborús filmsorozatban

A nagy filmszériáknak aztán vége szakadt, és 2006-ig már csak öt filmben kapott szerepet, de kárpótolta magát a különböző televíziós műsorokban való fellépéseivel. Verset mondani ugyanúgy hívták, mint kabaréjelenetek szereplőjének, értett a poentírozáshoz, hálás volt a közönség a nevetésért.

Már megint ott volt a szerelem…

Sármos férfi volt, mély, búgó hangja feltüzelte a nőket, nagyon szeretett hódítani, négy házassága volt. Elsőként főiskolai osztálytársát, Mészöly Juditot vette feleségül, de hamar elváltak. Második felesége Kun Magda volt, szintén gyönyörű színésznő, aki közös gyerekeik születése után felhagyott a színészi pályával, de később is színházakban vállalt munkát rendezőasszisztensként. Ádám fiuk újságíró lett, Orsolya lányuk pedig folytatta a családi tradíciót, színészként végzett, játszott is együtt édesapjával, de emellett idegenvezetőként is dolgozik a mai napig. Minden hónapban tart a Sétaműhely keretében egy kirándulást édesapjáról Fürdőköpeny és Hamlet címmel. 

„Képtelen vagyok szívem illúzióitól szabadulni” – Egy különleges szerelem története a középkorból

Kult – 2023. február 14. – MLM

 

Sztankay Kun Magdával végig magázódott, még a gyerekeik születése után is. (Személyes mellékszál: én is magázódom a barátommal, több mint tizenhárom év után még mindig sokkal jobban esik a magázódás, mint a tegeződés… Ne kérdezzétek, miért, nem tudom.)

Amikor Kun Magdától is elvált, egy nálánál jóval fiatalabb kozmetikust, Sárközy Györgyit vette feleségül, majd hetvenéves korában Sztankay-Bedők Beáta keramikusművésszel kötött házasságot. Emlékét özvegye úgy ápolja, hogy alapított egy Sztankay István-díjat, ami egy általa készített kerámia, és minden évadban a József Attila Színház egyik tagja kapja meg.

Páros darabok, díjak és szinkronhangok

A kétszereplős darabok többször megtalálták, a Dunakanyarban Ruttkai Évával, a Jövőre veled ugyanittben Schütz Ilával, a Varsói melódiában pedig Törőcsik Marival játszott párban. Nagyon szerették a partnerei a színpadon, mindig pontosan reagált az adott helyzetre, ritmusérzéke mellett jó volt az improvizációs készsége is.

1965. Katona József Színház, Szabó Magda - Kármán József: Fanni hagyományai című darabjának próbája: Törőcsik Mari és Sztankay István színművészek - Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal

Schütz Ilával ötszázszor játszották a Jövőre veled ugyanitt című páros darabot, emiatt sok néző azt hitte, hogy az életben is egy párt alkotnak. (Schütz Iláról ITT írt korábban Kurucz Adrienn, érdemes elolvasni.) Rengeteg kabaréjelentben is szerepeltek együtt, nagyon jó rezonáltak egymásra színpadon, sok-sok szilveszteri műsorban láthattuk őket komédiázni, ITT például énekeltek. 

Végül Schütz Ila sírhelyének közelébe temették Sztankay Istvánt is.

A szinkronszerepei is emlékezetesek maradtak. Számomra meghatározó volt a Süsüben, amelyben ő volt a Királyfi hangja (és Bodrogi Gyula pedig Süsü), de Jean-Paul Belmondo, Gregory Peck és Tony Curtis is az ő hangján él bennem. 

A magyar zsidók megmentője élete végéig hitt a békében – 48 éve hunyt el Carl Lutz

Kult – 2023. február 12. – FR

 

Minden díjat megkapott, ami csak Magyarországon elérhető egy színésznek, 2012-ben lett a Nemzet Színésze, Garas Dezső halála után kapta meg az elismerést.

Furcsaságok

Nehezen engedett fel a magánéletében is, kissé bogaras volt. A szőnyegrojtokat kifésülte, a terítőknek is olyan szögben kellett állniuk, ahogyan neki tetszett, és mániákusan gyűjtötte a rádiókat meg a zseblámpákat. Nem szívesen vált meg egyiktől sem, amikor egyszer a felesége kölcsön akart kérni tőle egy zseblámpát,

azt állította, hogy neki egyetlen fölösleges zseblámpája sincs, pedig tele volt vele az egész ház.

Amikor a hetvenedik születésnapján a gyerekei megajándékozták egy római utazással, pár nap múlva hazajött egyedül, mert nem érezte jól magát, kizárólag azt élvezte az egész utazás alatt, hogy autogramot kért tőle egy Vatikánban dolgozó magyar.

„Ha odajöttek hozzá, szívesen adott autogramot. Bárkivel fényképeződött, a kirakatablakban is igazgatta a frizuráját. Úgy beszélgetett az utolsó koldussal és utcaseprővel, mint bárki mással. Amikor kezdődtek az egészségügyi problémái, már nehezen viselte, ha sokan voltak körülötte. Mindig engem keresett…” – mondta róla negyedik felesége egy interjúban. 

Az utolsó öt-hat évében már teljesen magába zárkózott, visszaszokott a dohányzásra, ami nagyon rossz hatással volt amúgy is hanyatló egészségére, és főként amiatt tipródott, mert úgy érezte, elvesztegette az életét, hiszen nem folytatta apja és nagyapja papi hivatását. Mély hitét mindvégig megőrizte, és élete vége felé a magyarságtudata is felébredt.

A hetvenötödik születésnapján meglepetés partit rendeztek neki, készült róla egy felvétel is, bizony, látszik rajta, hogy nehezen adaptálódik a helyzethez.

  

Az egyik utolsó interjújában a kiábrándultság egészen nyilvánvaló: 

Önnek van sebezhető pontja? – tették fel neki a kérdést:

[…]

„A színész a legérzékenyebb ember, szokták mondani, és mégis fát lehet törni a hátán.

Tehát ez egy kettős dolog. Érzékenynek kell lennie mindenre egy színésznek, az életben őrületesen figyelni kell, mindent meg kell figyelni, elraktározni, elővenni ott, ahol éppen kell, azaz a szerepekben. Amíg egy színdarab vagy egy produkció összeáll, és amíg föl nem gyúlnak a fények, vagy le nem konferálják a tévéjátékot, vagy a filmet le nem vetítik, vagy egy rádiójátékot be nem mutatnak, addig rettenetes katarzisokon kell végigmenni. Végig kell szenvedni az egész produkció minden kínját, csínját és búját, tulajdonképpen erős idegzetűnek kell lenni és mégis hallatlanul szenzibilisnek és érzékenynek. Ez egy kettős dolog: idegi, pszichés dolog, ezt bírni kell egy színésznek. Csak kívülről szép, amikor fölmegy a fény és beáll a színész. Addig az út nagyon kemény."

Ez a nehéz út 2014. szeptember 12-én, életének 79. évében véget ért Sztankay István számára. Most már nem kell eljátszania semmit, végre megtérhetett hőn szeretett Istenéhez. Annyi biztos, hogy nagyon várta a találkozást…

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Szakmai írások gyűjteménye az alakításairól: ITT 

Kiemelt kép: Fortepan/Révész György

Both Gabi