Ha meghalsz, majd újra kinyomtatunk – A Mickey 17 alaposan elbánik Robert Pattinsonnal

–

Ezért olvasd el mindig a kisbetűs részt!

„Mondd, milyen meghalni?” – ez az a kérdés, amit minduntalan nekiszegeznek Mickey Barnesnak (Robert Pattinson), ha már úgyis akkora gyakorlata van benne. A filmes jelen kezdetekor ugyanis egészen pontosan tizenhat alkalommal halt szörnyűséges halált.

Mickey nem épp a legtalpraesettebb fickó a világon, kész szerencse, hogy minden csapást sztoikus nyugalommal és passzív beletörődéssel fogad. Egészen kicsi volt, amikor az élete hirtelen rossz irányba kanyarodott: egy baleset következtében elveszítette édesanyját, amiért magát hibáztatja. Miután a legjobb és egyetlen barátja, Timo (Steven Yeun) kihasználja naivitását és beleugrasztja egy rossz üzletbe, kénytelenek menekülőre fogni. Hogy biztosra menjen, és ne érje utol a vég, jelentkezik egy űrprogramba, ám a feladatkör apró betűs részét minden-mindegy alapon elmulasztja elolvasni. Így már csak munkába álláskor jön rá: nem egy vég fogja érni, hanem annyi, amennyit kirónak rá. Mickey ugyanis eldobhatónak jelentkezett, aféle kísérleti nyúlnak, akin mindent letesztelhetnek a sugárzás káros hatásától kezdve az új bolygó légkörének szennyezettségéig. Ha pedig meghal, akkor sem dől össze a világ: másnap újra kinyomtatják.

Mivel a srác afféle bio fogyóeszköz, egy élő töréstesztbábu, nem sok becsülete van a kollégái, utastársai szemében: az élete és a teste teljesen értéktelenné válik számukra, hiszen ha bármi baj éri, azt másnapra korrigálni lehet.

Egyetlen ember van csak, aki szívből törődik vele, és olyannak fogadja el, amilyen (épp): a barátnője, Nasha – akinek a személyében egy erős, határozott női hőst is köszönthetünk.

A többiek viszont úgy bánnak Mickey-val, mint egy vécépapírral, használják, majd eldobják. Ő pedig megadóan tűr, egészen addig, amíg egy félreértés miatt meg nem duplázódik. A másolat, Mickey 18 viszont már nem hajlandó lehajtott fejjel tűrni a csapásokat és az igazságtalanságot.

7 halál helyett legyen inkább 17!

A filmet Edward Ashton Mickey7 című regényéből írta Pong Dzsunho rendező, aki nem elégedett meg hat halállal, még plusz tizet rápakolt szegény Mickey-ra a hatás kedvéért. Minek a főszereplőknek ellenség, ha ilyen szülőatyja van, ugye… 

Bár természetesen mindegyik Mickey-t Robert Pattinson alakítja, azt mindig csak a forgatások előtt tudta meg, épp melyik verziója van soron. A rendező ezzel is rá akart erősítseni a karakter zavarodottságára. Hiába nyomtatják ugyanis ki minden egyes alkalommal ugyanazt a testet, és töltik fel ugyanarról a memóriakártyáról az agyát, a személyisége mégis mutat eltéréseket. Hol igazi balfékként születik újjá, hol olyan emberként, aki a múlt démonaival küzd, hol rámenős, asszertív fickóként, ami persze adja a kérdést: mitől is függ, kik vagyunk valójában? 

A világegyetem nagy dilemmái

Amellett ott van még a sokakat izgató kérdés Mickey speciális kísérleti nyúl helyzetéből adódóan: hozzá lehet-e szokni a halálhoz? Vajon aki sokszor átesett rajta, és tudja, hogy számára (egyedüliként az univerzumban), nem örökre szól a vég, kevésbé fél tőle?

Aztán ott van még a szélsebesen fejlődő technológia adta dilemmák: az űrkutatás, a klónozás vagy épp az, hogy a gyógyszeripar olyanná válik az ember kezében, mint egy kibiztosított fegyver egy csecsemőjében.

Biztosan elég érettek vagyunk szívben is azokra a fejlesztésekre, amiket aggyal létrehoztunk? 

Aztán: mindenféleképp segíti a kommunikáció a másik faj megismerését? Illetve: biztosan a megfelelő embereket neveztük ki arra, hogy embereket vezessenek? És: mi lesz abból, ha különbséget teszünk emberek között, és egyeseket mások fölé emelünk?

A film igazán izgalmas témákat jár körbe úgy, hogy nem nehezül el tőle.

Elon Musk beszorozva Adolf Hitlerrel

Robert Pattinson határozottan meggyőző a különféle Mickey-k alakításában, most látszik igazán: jóval több ő sármos szépfiúnál. Ugyanolyan gördülékenyen tudja hozni a szelíd, őrlődő teszetoszát, mint a lánglelkű forradalmárt. 

Rajta kívül még két színészt érdemes feltétlenül kiemelni. Az egyik Mark Ruffalo, aki az űrmisszió vezetőjét, a bukott politikust, Kenneth Marshallt alakítja – és csodásan hozza az Elon Muskba oltott Adolf Hitlert, a figyeleméhes showmant, a gátlástalan pénzembert. A másik a diktátor feleségét, a mártás mániás Ylfát játszó Toni Collette, aki hamis vigyorral manipulál a háttérből, afféle posztmodern Lady Macbethként. 

A feldobott kérdések ellenére a Mickey 17 nem akar és nem is tud világmegváltani, inkább sorolnám a szórakoztató mese kategóriájába, melyben karikatúraszerűek a figurák, mint azon disztópiák közé, amik napokig az ember agyának hátsó szegletében motoszkálnak.

Nem ettől a filmtől fogsz az asztalra csapni, és csatlakozni a Greenpeachez, és az elmúláshoz való viszonyodat is kevésbé fogja megbirizgálni, mint a szintén a héten bemutatott Stephen King-adaptáció, A majom (amelyről ITT írtunk). 

Egynek azonban határozottan elmegy – még ha ehhez szegény Pattinsonnak jóval többször kell feldobnia a virgácsát, mint szeretné.

Fiala Borcsa