„Nem volna semmi baj, csak Magyarország ne volna olyan messze” – 121 éve született a csodálatos komika, Vaszary Piri

–

Móricz regényének 1929-es színpadi változatában a debreceni kisdiák, Nyilas Misi szerepét egy színésznőnek, Vaszary Piroskának adták. Hevesi Sándor igazgató-rendező ezáltal lehetőséget kínált a színésznőnek arra, hogy megmutassa, nem csak komikaként erős. A darab éveken át telt házzal ment, és a Nyugatban Schöpflin Aladár így írt róla: „Hevesi Sándor igazgatóságának talán legszerencsésebb szereposztási ötlete volt erre a szinésznőre bízni Nyilas Misi alakját. Egy nagyszerű szerepet segített ezzel a teljes érvényesüléshez és egy nagyszerű tehetséget a teljes kibontakozáshoz. Vaszary Piroska eddig groteszk komikus szerepekben aratta legnagyobb sikereit s nem egy jelenetében elárulta, hogy a komikumnál több, mélyebb is van benne: a kedély mélységéből fakadó humor.”

A tehetség a Vaszary családban nem volt szokatlan jelenség.

A família több tagja is fontos szerepet töltött be a szellemi élet különféle területén. Meghatározó alkotói voltak a kiegyezés utáni Magyarországnak. Vaszary János festőművész volt. Testvére, Gábor is festett, rajzolt, de a zenéhez is értett, és verseket is írt. Lángelme volt, nyolc nyelven értett, és papnak készült. De aztán jegyző lett, és családot alapított. Az ő lánya volt Vaszary Piroska, akinek az édesanyja, Csipka Augusztina is színésznő volt. Csakhogy a férje féltékenyége miatt korán visszavonult a pályáról…

Négy gyerekük ennél sokkal nagyobb szabadságot élvezhetett, hagyták kibontakozni a tehetségüket, hárman közülük művészek is lettek. Vaszary Gábor így emlékezett vissza a gyerekkorukra: „…egyikünk sem járt valami szívesen iskolába… Ahogy múlott az idő, János testvérem egyre okosabb lett és rájött arra is, hogy a színészeknek […] nincs szükségük iskolai képzettségre. Nyomban összeültünk és megírtunk egy öt felvonásos drámát, amit egy szép délután, amikor szüleink nem voltak otthon, elő is adtunk. […]

Piroskát egy megtért fegyenc szerepében [meg] kellett nyírnunk, Kolos öcsémnek pedig, aki egy agg misszionárius szerepét alakította, anyám ezüstrókájából nyírtunk ki megfelelő őszülő szakállt. A ragasztószer, amivel a szakállat megrögzítettük, oly undorítóan jól ragadt, hogy Kolost később a legjobb akarattal sem sikerült szakálltalanítani. Szegénynek ilyen szakállasan kellett bevárnia apánk hazatértét, akinek úgy kellett előbb bemutatni saját ezüstszakállas gyermekét.”

Géger Melinda Egy művészcsalád hányattatásai a XX. században című izgalmas publikációjában olvastam azt a történetet is, miszerint egyszer a Vaszary testvérek apját felkérték, írjon egy jótékonysági előadásra színdarabot. De nem ért rá, ezért az akkor kisiskolás gyerekei „összedobták” a művet, sőt megrendezték, és a Várszínházban el is játszották.

Vaszary Gábor felnőttkorára igazi polihisztor lett,

akárcsak az apja, rajzolt, díszleteket tervezett, kipróbálta magát színészként, és írt is. Vígjátékait többnyire az öccse, a színész-színigazgató Vaszary János rendezte, és a fivérek előadásaiban rendszeresen szerepelt Piri húguk, és János felesége, Muráti Lili is (a filmsztárból spanyol bemondónővé avanzsált Murátiról ITT írtam).

Vaszary János a negyvenes évek elején-közepén az Andrássy Színház direktora volt, a társulat a mai Újszínház épületében játszott. Akkoriban nem volt ritka jelenség, hogy egy-egy magánkézben lévő színház csődbe ment, egyrészt a gazdasági helyzet miatt, másrészt mert divatba jött a mozi, a hangosfilm és a rádió. A társulatoknak küzdeniük kellett a figyelemért, az életben maradásért. Így igyekeztek kiszolgálni az igényeket, kabaré, revü- és varietéműsorokat is bemutattak a színdarabok mellett.

Vaszary Jánosnak jó szimata volt, tudta, hogyan kell megfogni a közönséget. Hazai és külföldi vígjátékokból, bohózatokból és kabaréból pakolta össze a repertoárt. De a színház egyik legnagyobb bevételét egy „komoly” darab, az Egy nap a világ című hozta, amely a háborúról szólt, mindenki közös traumájáról.

A német megszállás vetett véget a sikernek, a színház bezárt 1944 végén. 

Noha Vaszary Gábor a háború alatt embereket mentett a nyilasok elől, és cikkeiben is elítélte a „fajvédő” törekvéseket, az egész Vaszary családot nácibérencként könyvelték el a kommunista diktatúrában, és a testvéreknek menekülniük kellett, sok hányattatás után végül mindannyian külföldön találtak menedéket. Vaszary Gábor Svájcban telepedett le, Jánosék Spanyolországban, Piri pedig… Igen, térjünk is vissza Vaszary Pirire!

Rákosi Szidi-tanítvány volt ő is, a Csengery utca 28.-ba járt tehát „színésznevelőbe”, akárcsak Fedák Sári, Feleki Kamill, Gózon Gyula, Honthy Hanna… Húszévesen Bárdos Artúr szerződtette a Belvárosi Színházhoz, akárcsak egy bő évtizeddel később Bulla Elmát (az ő rendkívüli életéről ITT írtam). A későbbiekben párhuzamosan több színházban is játszott. 1942-ben csatlakozott bátyjaihoz és a már említett Andrássy Színházhoz, de másutt is játszott, és emellett néma- és hangosfilmekben is szerepelt, vagy száz filmben láthatta a közönség. Vénkisasszony, kibírhatatlan nagynéni, anyós, veszekedős feleség, kisfiú: nagyjából e karakterek vonalán foglalkoztatták, de kuplékat is igen jól énekelt.

Nagy nevettető volt, vérbeli komédiás, de ha lehetőséget kapott, akkor drámai szerepekben is brillírozott. Nyilas Misiként annyira imádta Móricz Zsigmond, hogy ezt vetette papírra: „…Budapesten lány játszotta, a csodálatos Vaszary Piri. Nyolcvanszor játszotta el s mindig telt ház előtt, vagy ötvenszer kint volt a tábla, hogy minden jegy elkelt.

Ilyen eset csak egyszer történhetik egy író életében, hogy a közönség ilyen őszintén érdeklődik egy írónak egy élménye iránt. […] Pesten sohasem bírtam egy negyedóránál tovább bent lenni az előadáson, mert rögtön elfogódott a szívem és könny facsarodott s menekülnöm kellett a múlt víziói elől. Oly tökéletes volt az előadás, hogy visszaéreztem magamat a múltba s nem bírtam a fájdalmat.”

Vaszary Piri egyébként osztozott fivérei írói tehetségében is,

tárcákkal, kisebb írásokkal rendszeresen jelentkezett társasági lapokban.

Háromszor házasodott, két gyereke született, és egykori felsőgödi házát nemrég láttam árulni a neten. 1944 decemberében hagyta el az országot, és két évet egy bajor menekülttáborban töltött.

Az első nyugati magyar színház épp itt, a pockingi táborban alakult meg 1945–1946-ban, minden este előadás volt, és Vaszary Piroska volt a színpad sztárja.

1946-ban a társulat feloszlott, a menekültek önként visszatértek vagy választási lehetőség híján visszatoloncolták őket Magyarországra, mások továbbálltak, és valahol, ahol befogadták őket, lesték a híreket, lehet-e, érdemes-e hazatérni. Páger Antal és első felesége, Komár Júlia színésznő (akik 1945 márciusában hagyták el Magyarországot, de korábbi nácibarát megnyilvánulásaik miatt nem is térhettek haza az 1955-ös amnesztiáig – ITT olvashatsz róluk Gyárfás Dorkától) 1948-ban alapították meg a Magyar Színjátszó Társaságot Buenos Aires-i lakásukon, és Vaszary Piroska, aki szintén Argentínába költözött akkoriban a családjával, Szeleczky Zitával együtt tag lett.

Éveken át folyt a közös munka, egészen 1955-ig működött magyar társulatuk.

Szeleczky szerette volna, ha csak klasszikusokat játszanak, de a magánszínházak egykori sztárjai úgy vélték, szükség van könnyedebb darabokra is. Ebből a célból Vaszary-darabokat használtak leginkább, Vaszary János írt is kifejezetten nekik. A Magyar Színjátszó Társaságból kiszakadó kisebb társulatok utazgattak, játszottak például Uruguayban és Venezuelában. Chilei vendégjátékáról így írt Vaszary Piroska 1952-ben:

„Nem volna semmi baj, csak Magyarország ne volna olyan messze. Hogy legalább a szél elhozhatná a föld üzenetét. Mert a lélek velünk van. Sosem éreztem ezt jobban, mint Chilében, amikor előadásomra összezsúfolódott minden magyar – még az ország legtávolabbi részeiből is jöttek jelképesen – és levélben váltottak jegyet és együtt sírtunk, együtt nevettünk. Vagyis boldogok voltunk.

Kívánhat ma ennél többet egy szegény vándorkomédiás, aki echós repülőgéppel szeli át az országhatárokat?”

Nyugalmat nem igazán talált ezután sem a világban, bolyongott egész további életében. Pár évvel később Venezuelában telepedett le, ahol 4-5 ezer fős magyar kolónia élt. Caracasban 1957 körül megalakította a Vaszary Piroska Színésztársulatot, több mint 30 előadást mutattak be pár év alatt. A hatvanas évek viszont már új helyszínen, Torontóban találták a színésznőt. Hazájában addigra elfeledték, hírek nemigen jöttek felőle, meg is betegedett. Utolsó útja az édesanyja egykori házába vezetett Palma de Mallorcára. Magányosan, elfeledve halt meg, cselédje volt mellette az utolsó órákban.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT